2009. január 20. kedd

jan. 20
5:12
Gyors cselekvést ígér hivatalba lépése után a 44. elnök (Népszava)
Eljött a hatalomváltás nagy napja Washingtonban. Nyolc év után ma lelép a színről a 43. elnök, a 62 éves, republikánus George W. Bush, s leteszi a hivatali esküt utóda, a 47 éves, demokrata párti Barack Obama, az Egyesült Államok első afrikai-amerikai elnöke. Talán soha nem fogadtak új államfőt ilyen felfokozott várakozással, s régen nem tornyosultak a Fehér Ház új lakója előtt ilyen embert…
jan. 20
5:48
Obamáé lesz minden idők legdrágább eskütétele (Infostart)
Javában zajlanak az előkészületek 2,5 millió látogató fogadására Barack Obama keddi beiktatása alkalmából. Történelmi eseményhez méltóan ez lesz minden idők legdrágább és legszigorúbban ellenőrzött elnöki eskütétele.
jan. 20
6:06
Újraindult az orosz gázszállítás (Infostart)
Normális tranzitüzemelésre állt át az ukrán csővezetéket működtető társaság - közölte a Gazprom vezérigazgatója. A cég szóvivője hangsúlyozta: ezzel csaknem két hetes szünet után újraindult az Európába irányuló orosz földgázszállítás, amit az Európai Unió szakemberei ellenőriznek. Az FGSZ Földgázszállító Zrt. folyamatosan egyeztet az ukrán diszpécserszolgálattal a szállítások mielőbbi felújítása…
jan. 20
6:06
Szmogadó: aki többet szennyez, többet fizet (168 Óra Online)
Évente fizetendő "légszennyezési" adó bevezetését fontolgatja a román kormány a gépkocsikra, annak az elvnek az alapján, hogy aki többet szennyez, többet fizet.
jan. 20
6:24
Nagyon kell a gazdaságélénkítés! De mégis hogyan? (Népszava)
A nemzetközi pénzügyi válság miatt kedvetlenebbé vált kölcsöntevékenység felújítására sürgették a bankokat az eurót használó európai uniós tagországok pénzügyminiszterei hétfő esti brüsszeli találkozójukon.
jan. 20
6:42
Palesztin bosszú (Népszava)
Palesztin fegyveresek súlyosan megsebesítettek egy izraeli autóst hétfő este a ciszjordániai Rámalláh közelében fekvő Kochav Ha Sahar zsidó telep mellett - jelentette az izraeli közszolgálati televízió.
jan. 20
6:42
Váltságdíj fejében szabadon engedték a görög nagyvállalkozót (Startlap)
Szabadon engedték az emberrablók Periklesz Panagopulosz görög hajózási nagyvállalkozót keddre virradóra Athén közelében. Panagopulosz egyhetes fogság után nyerte vissza szabadságát. Sajtójelentések szerint családja 15-20 millió...
jan. 20
6:44
Ciki! Élő műsorban szólta el magát az alelnök felesége! (Népszava)
Joe Biden az alelnöki és a külügyminiszteri poszt közül választhatott - szólta el magát a megválasztott amerikai alelnök felesége, Jill Biden az Oprah Winfrey-show hétfői esti műsorában.
jan. 20
6:46
A Palesztin Hatóság ellenőrizze a gázai újjáépítést! (Népszava)
A Palesztin Hatóságnak kell ellenőriznie az izraeli offenzíva során súlyos pusztítást elszenvedett Gázai övezet újjáépítését - vélekedett a palesztin miniszterelnök.
jan. 20
7:00
Tudta? Érdekességek az elnöki beiktatásról (Kitekintő)
A hosszas amerikai elnökválasztási eseménysorozat a végéhez közeledik: január 20-án az ország történelme során kialakult hagyományos ceremónia keretében Barack Obama átveszi az Egyesült Államok elnöki hivatalát elődjétől, George W. Bushtól.
jan. 20
7:00
Miről tárgyal Algériában Szili Katalin? (Népszava)
A magyar-algériai parlamenti kapcsolatok fejlesztéséről tárgyal kedden Algírban Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Abdel-Azíz Ziarival, az algériai nemzetgyűlés alsóházának elnökével.
jan. 20
7:01
Az oroszok nyolckor megnyithatják a gázcsapokat (Startlap)
A Gazprom orosz gázipari mamutvállalat reggel felújítja az Ukrajnán keresztül Európába irányuló földgázszállítást - közölte a vállalat szóvivője. Szergej Kuprjanov elmondta, hogy a szállítás közép-európai idő szerint nyolc órakor...
jan. 20
7:02
Gyurcsány Ferenc célja: Omán és Katar (Népszava)
Magyarország egyoldalú energiafüggőségének enyhítése és a Perzsa(Arab)-öböl térségével folytatott gazdasági együttműködés erősítése a fő célja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök keddtől csütörtökig tartó ománi és katari látogatásának.
jan. 20
7:18
Pedofilhálózatot lepleztek le a Maddie-ügy nyomán (168 Óra Online)
A Portugáliában közel két éve eltűnt Madeleine McCann ügyén dolgozó spanyol magánnyomozók segítségével lepleztek le egy internetes pedofilhálózatot, amelynek eddig 13 tagját tartóztatták le - értesült a spanyol El Mundo című napilap.
jan. 20
7:18
"Bush elvtárst" horgászni hívta a brazil elnök (Népszava)
Horgászkirándulásra hívta meg Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök a hivatalából kedden távozó amerikai kollégáját, George Busht - közölte a brazil elnöki hivatal.
jan. 20
7:36
Magányos merénylő okozhat problémát Obama beiktatásán (HVG)
Az Egyesült Államok 44. elnökének beiktatásán minden korábbinál szigorúbb biztonsági ellenőrzések és titkosszolgálati készenlét várható. Bár szervezett támadásra utaló jelek nincsenek, egy magányos merénylő még így is átcsúszhat a szigorú szűréseken. Az előzetes felmérések a Mumbaiban történthez hasonló merényletsorozatot sem zárnak ki. (3 hozzászólás)
jan. 20
7:36
Éles balkanyar - ex-gerillák hatalmon (Kitekintő)
A Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front szerezte meg a szavazatok többségét a vasárnap rendezett el salvadori törvényhozási és helyhatósági választásokon. Politikai elemzők szerint ez az eredmény a márciusi elnökválasztási reményeket is meghatározza.
jan. 20
8:12
Megindult az orosz gáz Európa felé hajnalban (HVG)
Kedden hajnalban, közép-európai idő szerint 2 órakor megindult az orosz gáz Európa felé - erről maga Julija Timosenko ukrán kormányfő győződött meg a Gazprom központi diszpécsertermében. Az ukrán tranzitvezeték-rendszer megfelelő működési rendje közép-európai idő szerint 8 órakor áll helyre.
jan. 20
8:12
Óriási váltságdíjért szabadon engedték a görög cégvezért (Infostart)
Szabadon engedték az emberrablók Periklesz Panagopulosz görög hajózási nagyvállalkozót keddre virradóra Athén közelében - közölte a rendőrség.
jan. 20
8:12
Gasparovic: a Selye János Egyetem híd a szlovákok és magyarok között (Kitekintő)
Nagyszabású ünnepséget tartottak a komáromi Selye János Egyetem ötéves fennállásának alkalmából, melyen a szlovák és a magyar köztársasági elnök is részt vett.
jan. 20
8:12
Jön már a gáz Ukrajnából (168 Óra Online)
Kedden hajnalban, közép-európai idő szerint 2 órakor megindult az orosz gáz Európa felé - erről maga Julija Timosenko ukrán kormányfő győződött meg a Gazprom központi diszpécsertermében - de az ukrán tranzitvezeték-rendszer megfelelő működési rendje közép-európai idő szerint 8 órakor áll helyre.
jan. 20
8:12
Gyurcsány enyhítené hazánk egyoldalú energiafüggőségét (Startlap)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök keddtől csütörtökig Ománba és Katarba látogat, ahol látogatásának fő célja Magyarország egyoldalú energiafüggőségének enyhítése és a Perzsa (Arab)-öböl térségével folytatott gazdasági együttműködés...
jan. 20
8:30
A tálibok kivégeztek hat "amerikai kémet" Pakisztánban (HVG)
A tálibok kivégeztek kedden Pakisztánban hat férfit, akiket az Egyesült Államoknak való kémkedéssel vádoltak - közölték a pakisztáni hatóságok.
jan. 20
8:30
Finnország nem tartott a gáz-vitától (Kitekintő)
Svédország és Görögország után Finnország az, aki legkevésbé függ az orosz gáz hiányától.
jan. 20
8:30
Döbbenet: Pornóképeket készített tanárnőjéről egy diák (168 Óra Online)
Bíróság előtt kell felelnie tettéért annak a szimferopoli diáknak, aki képszerkesztő programmal, bosszúból pornófotókat hamisított a Krími Állami Orvosegyetem egyik dékánnőjéről, és a képeket feltette az internetre.
jan. 20
8:30
Amerikai kémeket végeztek ki a tálibok? (Népszava)
A tálibok kivégeztek kedden Pakisztánban hat férfit, akiket az Egyesült Államoknak való kémkedéssel vádoltak - közölték a pakisztáni hatóságok.
jan. 20
8:31
Amerikai kémeket végeztek ki a tálibok (Startlap)
A tálibok kivégeztek Pakisztánban hat férfit, akiket az Egyesült Államoknak való kémkedéssel vádoltak. A kivégzések az ország törzsek uralta északnyugati részén történtek. Az al-Kaida terrorhálózatnak e területen tevékenykedő...
jan. 20
8:48
Nagyon kielégítő az Alstom eredménye (Napi)
jan. 20
8:48
Amerikai kémeket végeztek ki a tálibok Pakisztánban (Startlap)
A tálibok kivégeztek Pakisztánban hat férfit, akiket az Egyesült Államoknak való kémkedéssel vádoltak. A kivégzések az ország törzsek uralta északnyugati részén történtek. Az al-Kaida terrorhálózatnak e területen tevékenykedő...
jan. 20
9:06
Elengedték a szaúdi tankert a szomáliai kalózok (Kitekintő)
Három millió dolláros váltságdíj megfizetése után engedtek szabadon egy szaudi óriástankert a szomáliai kalózok.
jan. 20
9:06
Régen volt ilyen! Nyugodtan telt az éjszaka a Gázai övezetben (Népszava)
A vasárnap kihirdetett tűzszünet óta a második, keddre virradó éjszaka is nyugodtan telt a Gázai övezetben, egyetlen incidenst sem jelentettek - közölte egy izraeli katonai szóvivő.
jan. 20
9:08
Kína jobb katonai kapcsolatokat vár Obamától (Népszava)
Kína felszólította kedden Barack Obama megválasztott amerikai elnököt, hogy törekedjen a gyakran feszült katonai kapcsolatok javítására Washington és Peking között.
jan. 20
9:24
Megtépázta a Logitechet a válság (Napi)
jan. 20
9:24
Kinyitották a csapokat Oroszországban (Startlap)
Az ukrán miniszterelnök és a Gazprom szerint is elindult az orosz gáz Európa felé. Magyarország még nem kapott hivatalos értesítést a szállítások felújításáról, de a rendszer készen áll a keleti földgáz fogadására. Hogy mikor ér Magyarországra a szibériai küldemény, egyelőre bizonytalan, de Szlovákiába állítólag már megérkezett.
jan. 20
9:26
Obama lett a Pepsi új arca? (Napi)
jan. 20
9:42
Nem tudni még, mikor érkezik az orosz földgáz Magyarországra (HVG)
Magyarország kijevi nagykövetsége külgazdasági irodájának nincs értesülése arról, hogy az ukrán gázszállító, a Naftogaz milyen módon indítja újra Magyarország felé a gázszállításokat - mondta el Kapitány Sándor irodavezető-helyettes kedden reggel.
jan. 20
9:42
"Istenem, jön Klaus!" (Kitekintő)
Brüsszel az EU válságától tart, hiszen éppen az euroszkeptikusnak elkönyvelt csehek fogják megszavazni jövő hónapban az Unió sorsát.
jan. 20
10:00
Hosszú távon nyereséges marad az Air France (Napi)
jan. 20
10:00
A Gazprom újraindította az európai gázszállítást (Kitekintő)
A Gazprom január 20-án kora reggel újraindította az Ukrajna területén keresztülhaladó európai gázszállítást - közölte Julija Timosenko ukrán kormányfő a ma reggeli moszkvai sajtókonferenciáján.
jan. 20
10:00
Megmutatjuk, hogyan vigyázzák Obama életét (Galéria!) (168 Óra Online)
Akár egymillió ember is Washington utcáira tódulhat Barack Obama beiktatásának napján. Az FBI több száz emberrel és a legfejlettebb technikai eszközökkel biztosítja majd az eseményt. Az iraki és afganisztáni hadszínterekről ismert páncélozott járműveket, távirányítású robotokat is felvonultat a Szövetségi Nyomozóiroda.
jan. 20
10:00
Békésen telt az éjszaka a Gázai övezetben (Startlap)
A vasárnap kihirdetett tűzszünet óta a második, keddre virradó éjszaka is nyugodtan telt a Gázai övezetben, egyetlen incidenst sem jelentettek - közölte egy izraeli katonai szóvivő. Izraelben "egyelőre senki sem beszél a csapatok teljes...
jan. 20
10:02
Tortúra: csípőfogóval vallattak két nőt a rendőrök (168 Óra Online)
Megkínozta a gyanúsítottakat kihallgatásuk során a harkivi rendőrség időközben elbocsátott két műveleti tisztje; egy kijevi lap hétfői cikke szerint a kényszervallatás alatt egyebek mellett csípőfogóval szorították a nők mellbimbóit.
jan. 20
10:18
Új elnökkel erősít a Toyota (Napi)
jan. 20
10:18
Nyugalom van Gázában (HVG)
A vasárnap kihirdetett tűzszünet óta a második, keddre virradó éjszaka is nyugodtan telt a Gázai övezetben, egyetlen incidenst sem jelentettek - közölte egy izraeli katonai szóvivő.
jan. 20
10:18
Milliós bírság Magyarországnak az Emberi Jogok Európai Bíróságától (Népszava)
Milliós nagyságrendű kártérítésre kötelezte a magyar államot a Emberi Jogok Európai Bírósága, mert csaknem tíz évig tartott az eljárás egy kamionsofőr ügyében, akit egy súlyos baleset okozása miatt elítéltek, és börtönbüntetésének letöltése közben derült ki ártatlansága - mondta Tóth István, a sofőr ügyvédje hétfőn az MTI-nek.
jan. 20
10:18
Múlt héten javították a lezuhant Airbus hajtóművét (Startlap)
A múlt héten javították annak az Airbusnak a hajtóművét, amely a múlt csütörtökön szenvedett balesetet és hajtott végre kényszerleszállást a Hudson folyón New York közelében. Peter Knudson, az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal...
jan. 20
10:20
Metro: 15 ezer munkahely a magasabb profit ára (Napi)
jan. 20
10:36
Tömeges öngyilkosság tervéről suttogtak (Infostart)
A Charta '77 emberi jogi mozgalom húsz évvel ezelőtt demonstrációt tervezett a prágai Vencel térre. Ezzel szerettek volna emlékezni Jan Palachra, aki 1969. január 16-án, a téren felgyújtotta magát a szovjetek vezette invázió ellen tiltakozva. A tiltás ellenére megtartott demonstrációt további tüntetések követték, a rendőrség mindegyiket szétverte. A hatalmon lévők úgy próbálták megakadályozni a…
jan. 20
10:36
Megmenti-e Obama Amerika gazdaságát? (HVG)
A második világháború óta nem látott recesszió, legalább 11 millió munkanélküli, százmilliárdokat felemésztő bankválság és soha nem látott mértékű költségvetési deficit – ezzel a gazdasági örökséggel kell megbirkóznia az Egyesült Államok ma hivatalba lépő elnökének. Barack Obama gondosan előkészített válságtervvel költözik a Fehér Házba, a "változás embereként" ugyanakkor pontosan tudja, hogy a…
jan. 20
10:36
Enyhül a készülő nyelvtörvény, de lényegében durvul is (Kitekintő)
"Magyarán: ha emléktáblát írunk magyar szöveggel, akkor azt először a minisztériumnak kellene jóváhagynia."

Keresés