Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság szerint valószínűleg madárral vagy madárrajjal történt ütközés okozta a csütörtökön repülőgép-baleset New Yorkban, a gép utasai egybehangzóan azt mondták, hogy a felszállás után néhány perccel robbanást hallatszott, és füstszagot éreztek az utastérben.
Sikerült csökkenteniük a csecsemőhalandóságot a fejlődő országoknak az UNICEF A világ gyermekeinek helyzete című jelentésének idei kiadása szerint. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének tanulmánya azt írja, az édesanyák számára változatlanul komoly kockázatot hordoz a terhesség és a szülés.
Tüzet nyitott az izraeli tüzérség csütörtökön egy gázai ENSZ-létesítményre, válaszul arra, hogy fegyveresek izraeli katonákra lőttek az épületből - közölte az izraeli kormányfő. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral folytatott jeruzsálemi megbeszélésén Ehud Olmert "szomorú incidensnek" nevezte a történteket, amelyekért a palesztin fegyvereseket tette felelőssé, az izraeli választ pedig élesnek mondta.
George Bush leköszönő amerikai elnök csütörtök este országos tévébeszédben búcsúzott el az amerikai néptől; nyolcévi elnökségére visszatekintve azt mondta, lelkiismeretét követve mindig a nemzet érdekei szerint cselekedett.
George Bush leköszönő amerikai elnök csütörtök este országos tévébeszédben búcsúzott el az amerikai néptől; nyolcévi elnökségére visszatekintve azt mondta, lelkiismeretét követve mindig a nemzet érdekei szerint cselekedett. "Talán nem értenek egyet néhány nehéz döntésemmel, de remélem, azzal egyet tudnak érteni, hogy a nehéz döntések meghozatalára törekedtem" - fogalmazott a Fehér Házból élőben…
Ban Ki Mun legalább hét országot érintő útja során mind Izrael, mind a Hamász felé ugyanazt a rövid, egyszerű és lényegretörő üzenetet kívánja közvetíteni: „Csak hagyják abba. Most azonnal.”
Palesztin becslések szerint legkevesebb 1,4 milliárd dolláros kárt okozott a palesztin gazdaságnak az izraeli hadsereg offenzívája a Gázai övezetben. December 27-e óta az izraeli hadsereg légi, tengeri és szárazföldi támadásaiban mintegy 20 ezer lakóházban keletkeztek károk, és 4 ezer lakás teljesen megsemmisült. Ideiglenes szálláson helyeztek el közel 26 ezer gázai lakost, mert lakhatatlanná vált…
George Bush leköszönő amerikai elnök csütörtök este országos tévébeszédben búcsúzott el az amerikai néptől; nyolcévi elnökségére visszatekintve azt mondta, lelkiismeretét követve mindig a nemzet érdekei szerint cselekedett.
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Cseh Köztársaság miniszterelnöke, Mirek Topolanek kijelentése óriási felháborodást keltett tegnap (január 14.) az Európai Parlamentben. Az elnökség prioritásainak bemutatása során a miniszterelnök azt mondta, hogy a jelenleg hatályos Nizzai Szerződés jobb a Lisszaboni Szerződésnél, amelynek elfogadtatásáért az Unió vezetői minden követ megmozgatnak.
A pekingi statisztikai hivatal legújabb jelentésében némileg felfelé módosította a 2007-es adatokat, és ezekből az derül ki, hogy Kína lekörözte Németországot a gazdasági teljesítmény terén. Eddig sem a berlini, sem pedig a pekingi kormány nem foglalt állást a kérdésben.
Egy volt KGB-s oligarcha kezébe került London népszerű esti hírlapja, az Evening Standard. Alexander Lebegyev nem szokványos orosz milliárdos: résztulajdonosa például annak a lapnak, ahol a meggyilkolt riporter, Anna Politkovszkaja dolgozott, és azt mondja magáról: elkötelezett híve a szabad sajtónak.
Spanyolország, Olaszország, Görögország és Marokkó az UNESCO világörökségi listájára jelölte a mediterrán étrendet. Az EP-képviselők a jelölés támogatására tervezett közös uniós stratégiáról kérdezik az Európai Bizottságot.
Egy vagy több különleges meghatalmazott kinevezése a mielőbbi tűzszünetért a Gázai övezetben - ez, valamint a gazdasági élénkítő csomag megvalósítása tölti majd ki Barack Obama első időszakát a kedden esedékes beiktatási ceremónia után. Erről nyilatkozott az InfoRádiónak John Shattuck, a nemzetközi diplomácia és jog professzora, a Clinton-kormányzat államtitkár-helyettese, akit a Közép-Európai…
Julija Timosenko ukrán kormányfő szerint az Ukrajna és az Oroszország közötti gázvita egyértelműen politikai jellegű, ugyanakkor reménykedik benne, hogy mielőbb sikerülhet megoldani a helyzetet.
Riadókészültségbe helyezték az izraeli rendőrséget pénteken Jeruzsálemben, miután a Hamász iszlamista mozgalom immár harmadik alkalommal hirdette meg a "harag napját", vagyis a zsidó állammal szembeni tüntetéseket.
Pokolgép robbant péntekre virradóra egy televíziós átjátszóállomás közelében az észak-spanyolországi Baszkföldön, a merényletben nem sérült meg senki - közölte a baszk rendőrség.
Szomorúnak minősítette Pozsony hivatalos reagálását az Európai Unió országairól kialakult sztereotípiákat kifigurázó Entropa elnevezésű cseh műalkotáshoz a Sme című szlovák liberális véleményformáló napilap.
Barack Obama megválasztott amerikai elnök kimondhatja beiktatási esküjében, hogy "Isten engem úgy segéljen", és imádkozhatnak papok a beiktatási ceremónia alatt - ez derült ki egy szövetségi bíró csütörtöki döntéséből.
Magyarország a Biztonsági Tanács 1860. számú határozata alapján sürgeti a gázai tűzszünetet és azt, hogy teremtsék meg az izraeli-palesztin tárgyalások felújításának feltételeit.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács szerint a Hargita Megyei Tanács honlapja jobbára csak magyar nyelven frissül, ezért annak tartalma diszkriminatív a román állampolgárokra nézve, és akadályozza őket közérdekű információkhoz való hozzáférésükben.
A Gázai övezet ellen indított izraeli offenzíva leállításának és a zsidó állammal szemben tanúsítandó magatartásnak a kérdése rávilágít a Hamász vezetői közötti konfliktusra - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Szomorúnak minősítette Pozsony hivatalos reagálását az Európai Unió országairól kialakult sztereotípiákat kifigurázó Entropa elnevezésű cseh műalkotáshoz a Sme című szlovák liberális véleményformáló napilap.
A hitelválság miatt bezár New York legnagyobb lemezboltja, a Virgin Megastore. A láncot új néven futtató Zavvi pedig a héten zárta be a London szívében található egykori Virgin-áruházat, mivel karácsonykor egy nap alatt csődbe ment.
India nem zárkózik el attól, hogy a mumbai merényletek gyanúsítottjait Pakisztánban állítsák bíróság elé - mondta az indiai külügyminiszter egy televíziós interjúban
Nyolcéves elnöksége alatt George W. Bush számos olyan kínos döntést hozott, amelyet még ő maga is megbánt később. A Daily Telegraph a leköszönő amerikai elnök húsz legnagyobb hibáját gyűjtötte össze Iraktól kezdve a Katrina okozta pusztítás kezelésén át, egészen Kiotóig.
A melaminnal szennyezet kínai tápszerek első halálos áldozatának családja megkapta a Sanlu Group tejipari vállalat által felajánlott 200 ezer jüan (6,1 millió forint) kártérítést - közölték pénteken az elhunyt kisgyermek szülei.
Az Európai Központi Bank (EKB) tegnap 2,5 százalékról 2 százalékra tovább csökkentette a kamatlábat, mely így - a csökkenő infláció és a súlyosbodó gazdasági válság közepette – eddigi történetének legalacsonyabb értékét érte el. Az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet „bátor döntésnek” nevezte a lépést és bejelentette, felkészültek arra, hogy a banki felügyeletet nagyobb szerephez juttassák.
Szlovákia már tizedik napja nem kap gázt, az országnak már csak a hónap végéig elegendő a tartaléka. A szállítások felújításáról tárgyal ma Kijevben Ivan Gasparovic államfő ukrán kollégájával, Viktor Juscsenkóval.
Litván rendőrök könnygáz, kutyák és gumilövedékek bevetésével szorították vissza pénteken Vilniusban a kormány gazdaságpolitikája ellen tüntető tömeget a parlament épületétől.
Szlovákia is tiltakozik az Entropa nevű műalkotás ellen, mert ezen egy cseh szobrász az országot magyar nemzeti színű szalaggal átkötött szalámiként ábrázolja.
Szlovákia tudomásul vette, hogy Alexandr Vondra cseh kormányfő-helyettes csütörtökön Brüsszelben elhatárolódott az Entropa műalkotástól, és elnézést kért mindenkitől, aki az Entropa által esetleg sértve érzi magát. Pozsony ezért a maga részéről az ügyet lezártnak tekinti, és már nem fogja azt követelni Prágától, hogy a Szlovákia-makettet távolítsa el a műalkotásról - jelentette be pénteken Ján…
A török miniszterelnök szerint Izraelt ki kellene zárni az ENSZ-ből, amíg figyelmen kívül hagyja a világszervezet felhívásait gázai offenzívájának beszüntetésére.
A hét végén tartandó tanácskozások jelentik az utolsó esélyt arra, hogy Oroszország és Ukrajna igazolja saját szavahihetőségét és komolyságát a gázügy megoldására irányuló elkötelezettségét illetően, és ezzel bebizonyítsa magáról, hogy hitelt érdemlő kereskedelmi partner - jelentette ki pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivője.