Akár holnap elkezdené az ellenzékkel a kisebb parlamentről folytatandó tárgyalásokat - erről is beszélt lapunknak tegnap Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint már a következő országgyűlési választásokon alkalmazni lehetne az új szabályokat. A képviselők számának csökkentése azonban önmagában nem megoldás. A választási rendszer egészét is módosítani kell.
A Magyar Szocialista Párt kezdeményezi az országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását január 29-re - ezt Gyurcsány Ferenc kormányfő közölte tegnap lapunkkal az MSZP elnökségének kétnapos noszvaji tanácskozása után. A kormányfő döntött egy válságkezelő kormányzati központ felállításáról is. Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök a javaslatról már tájékoztatta a liberális párt elnökét, Fodor…
Egy új kormányzati döntéshozatali centrum felállításáról döntött a kormányfő. A kormányzati válságkezelő és megelőző központ célja, hogy a kormány a lehető leggyorsabban hozza meg a válság mélyülése miatt szükségessé váló intézkedéseket. A központot Gyurcsány Ferenc vezeti, munkájában Veres János pénzügyminiszter, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, valamint Bajnai Gordon gazdasági…
Jelentősen csökken a távhőszolgáltatás költsége a budapesti fogyasztók számára, ha a hónap végén a fővárosi közgyűlés megszavazza a hődíj átalakítását, a kedvezmények összevonását és az alapdíj csökkentését tartalmazó, lapunk birtokába került előterjesztést. Díjcsökkenésre korábban nem volt példa: csak tavaly – a gáz világpiaci árának változása miatt – négyszer drágult a távhőszolgáltatás…
Sikkasztás miatt vádemelést javasol az ügyészségnek a rendőrség Kulcsár Attila ellen - tudta meg az MTI; a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa az MTI megkeresésére azt mondta: K. A. ellen különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt csütörtökön zárták le a nyomozást.
Kövér László szerint az MSZP most a Jobbikot használja fel a Fidesz gyengítésére; ha nincs elég jobboldali párt, a szocialisták csinálnak újabbat - számolt be a pénteki Népszabadság a Fidesz választmányi elnökének szerda esti makói lakossági fórumáról.
A gazdasági válság miatt súlyos veszteséget könyvelhetnek el a magánnyugdíjpénztárak. Egyes vélemények szerint nincs ok pánikra, a veszteség csak papíron jelentkezik. A befektetések ugyanis hosszú távra szólnak, ezért eredményességük nem mérhető egy rövid időszak hozamával. Szakemberek szerint viszont nem ilyen egyértelmű a jövő: kérdéses, mi legyen azokkal a magán-nyugdíjpénztári tagokkal,…
A Fidesz választmányi elnöke Makón megosztotta hallgatóságával véleményét Gyurcsány Ferencről, rendőrökről, történelmi kérdésekről illetve politikai pártokról. Sorozatunkban megismerhetik Kövér véleményét, valamint lapunk kommentárjait is.
A Fidesz választmányi elnöke Makón megosztotta hallgatóságával véleményét Gyurcsány Ferencről, rendőrökről, történelmi kérdésekről illetve politikai pártokról. Sorozatunkban megismerhetik Kövér véleményét, valamint lapunk kommentárjait is.
A Fidesz választmányi elnöke Makón megosztotta hallgatóságával véleményét Gyurcsány Ferencről, rendőrökről, történelmi kérdésekről illetve politikai pártokról. Sorozatunkban megismerhetik Kövér véleményét, valamint lapunk kommentárjait is.
A Fidesz választmányi elnöke Makón megosztotta hallgatóságával véleményét Gyurcsány Ferencről, rendőrökről, történelmi kérdésekről illetve politikai pártokról. Sorozatunkban megismerhetik Kövér véleményét, valamint lapunk kommentárjait is.
Érthetetlen és megdöbbentő Deme Gábor feltételezett tette annak fényében, hogy bár az iskola vezetői észlelték, hogy hiányzik pénz a könyvelésből, és Demének ehhez köze lehet, mindenekelőtt mégis házon belül szerették volna ezt tisztázni vele; főként a meggyilkolt iskolaigazgató volt az, aki hangoztatta: nem akarja kettétörni a férfi életét - mondta az alapítványi iskola kuratóriumának elnöke.
A Fidesz választmányi elnöke Makón megosztotta hallgatóságával véleményét Gyurcsány Ferencről, rendőrökről, történelmi kérdésekről illetve politikai pártokról. Sorozatunkban megismerhetik Kövér véleményét, valamint lapunk kommentárjait is.
Folytatódik ma az egyeztetés a kollektív munkaügyi vita keretében a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről, valamint a még elégséges szolgáltatásról.
Lendvai Ildikó az MSZP parlamenti frakcivezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy nem a költségvetés a kérdés, hanem a gazdaság és a munkahelytermetés.
A penzcentrum.hu az összeállításában tanácsokat ad arra nézve, hogy hogyan is bánjunk a pénzzel. Dolgozzuk le az adósságokat, fogjuk vissza a kiadásokat, és tegyünk félre a nehezebb napokra - hangzik a három alapszabály.
Tíz év börtönt, de akár kegyelmet is kaphat Edina, aki két éve karácsonykor önmagát és édesanyját védve leszúrta apját. A lány úgy véli, nem vált volna gyilkossá, ha akkor létezik a távoltartási törvény, amit végre megszavazott az Országgyűlés, ám Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá.
Kétharmados törvények módosításáról is tárgyalnának a szocialisták, a rendkívüli parlamenti ülés pedig az ellenzékkel folytatott egyeztetés első, és nem utolsó lépése - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető pénteken a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
A zsarolási pénz átvétele közben értek tetten a sándorfalvi rendőrőrs munkatársai egy dóci férfit Sándorfalván - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
A Gyurcsány Ferenc által január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap a kormányzati politika és a tehetetlen miniszterelnök csődjének a beismerése - közölte Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
Már több mint ezren meghaltak, legalább ötezren pedig megsebesültek a gázai harcokban, az áldozatok negyven százaléka nő és gyerek - mondta a palesztin nagykövet pénteken Budapesten, miután tárgyalt Szili Katalinnal. Az Országgyűlés elnöke levélben kéri izraeli partnerét a harcok beszüntetésére.
A MÁV Zrt. menedzsmentje szerint a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) rémhíreket terjeszt, "valótlan állításait" a tömeges létszámleépítésről a munkáltató a leghatározottabban visszautasítja és emlékeztet rá, hogy az idei üzleti tervben szó sincs 5 ezer munkavállaló elbocsátásáról, és ezt a szakszervezet vezetőinek - akik a MÁV Zrt. Felügyelő Bizottságának tagjai is - nyilvánvalóan…
Az MSZP-frakció tagjaival konzultál Gyurcsány Ferenc miniszterelnök péntek délután Budapesten a gazdasági világválság magyarországi hatásairól - tudta meg az MTI több szocialista képviselőtől.
A Fidesz szerint a január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülés a kormányzati csőd nyílt beismerése. A párt parlamenti frakcióvezetője azt mondta: már októberben látható volt, hogy milyen mély lesz a válság, a kormány viszont ezt nem érzékelte. A kormányszóvivő szerint a Fidesznek is összefogást kellene sürgetnie.
A Gyurcsány Ferenc által január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap a kormányzati politika és a tehetetlen miniszterelnök csődjének a beismerése - közölte Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
Fiktív számlák segítségével követtek el százmillió forintot meghaladó értékű adócsalást egy üzleti csoport tagjai, akiket pénteken letöltendő, illetve felfüggesztett jogerős szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
Ezerötszáz emberre számít a Jobbik párt a holnap délután kettőtől a Kossuth térre bejelentett Magyar Gárda Egyesületért rendezendő szimpátiatüntetésen - tudta meg lapunk. A rendezvényre már január 3-a óta számítani lehet: Vona Gábor - a decemberben első fokon feloszlatott egyesület, egyben a Jobbik elnöke - a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelezte valami nagyra készülnek. Hogy pontosan mire…
A pénzügyi szolgáltatók tevékenységével kapcsolatban írásbeli kérdésekkel fordul a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez és a pénzügyminiszterhez Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus ezt pénteken Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be.
Nem igaz, hogy a MÁV Zrt. 5 ezer ember elbocsátására készül, üzleti tervében nem szerepel ilyen előterjesztés - erősítette meg Molnár Csaba közlekedési miniszter pénteken sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.
A KDNP felszólítja a kormányt, hogy azonnal vonja vissza a napi standolást kötelezővé tevő jogszabályt - jelentette be Móring József Attila, a párt képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A Gyurcsány Ferenc által január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülésnap a kormányzati politika és a tehetetlen miniszterelnök csődjének a beismerése - közölte Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten. A kormányszóvivő erre reagálva közölte, a rendkívüli ülés alkalmat adhat a Fidesznek is, hogy őszintén mondja el: hogyan tud és akar segíteni az…
A Fidesz szerint újabb "szocialista biznisznek" lehetünk tanúi, amellyel megint veszélybe került az állami vagyon, nevezetesen a Vértesi Erőmű - mondta a Fidesz helyettes szóvivője sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Ismételten lemondásra szólította fel a Csongrád Megyei Közgyűlés fideszes elnökét, Magyar Annát Kozma József, a MSZP-SZDSZ közgyűlési frakciójának vezetője.
Hattagú pénzhamisító csoportot fogtak el a rendőrök Nógrád megyében, négy gyanúsítottat őrizetbe vettek, a pilinyi házi műhelyt pedig felszámolták. A hamis bankjegyek gyártója 300 ezer forint összegű hamisítvány elkészítését vallotta be, az adatok szerint ez reális lehet - közölte a rendőrség pénteken sajtótájékoztatón, Salgótarjánban.
A köztársasági elnök, a honvédelmi miniszter javaslatára kinevezte Tömböl László mérnök altábornagyot a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnökévé és egyidejűleg vezérezredessé léptette elő pénteken Budapesten.
Ötpontos intézkedéscsomagot javasol a levegőszennyezés ellen az MSZP; a javaslat részleteiről Hegyi Gyula, a párt európai parlamenti képviselője pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.
Orvvadászokat fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a 27 és a 28 éves nyíregyházi férfi ellen tiltott vadászattal elkövetett állatkínzás vétségének megalapozott gyanújával indult eljárás - közölte a nyírségi főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel.
Visszalép John Emese az SZDSZ képviselőjelöltje a IX. kerületi időközi választásokon, visszalépése okaként az őt és családját ért fenyegetéseket nevzte meg
Még a január 29-i rendkívüli parlamenti ülésnap előtt össze kellene hívnia a kormányfőnek egy MSZP-SZDSZ-csúcsot, amelyen "a 2009-es büdzséért felelős két párt kidolgozhatja javaslatát", hogy "konkrét javaslattal, költségelemzéssel és hatáselemzéssel" álljanak a törvényhozás elé - javasolta pártja elnöksége nevében Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke.
A levegőszennyezettség miatt újra szükség van a korlátozásokra Salgótarjánban, vagyis az elmúlt hétvégéhez hasonlóan ezúttal is az autóhasználat és az alternatív fűtés csökkentését kérik a lakosoktól - mondta pénteken az MTI-nek a városháza illetékese.
Esztergom önkormányzata 53 millió forintos programot indít a város cigány közösségének segítésére; városi cégeknél munkát és lehetőség szerint szolgálati lakást biztosítanak a roma munkavállalóknak, tanulmányi szerződést kínálnak a munka mellett tanulóknak, a középiskolai diákok pedig ösztöndíjat kapnak - közölte pénteken az MTI-vel a város sajtófelelőse.
Február 1-től az üdülési csekk felhasználható lesz mozijegy és autópálya-matrica vásárlására, felnőttképzés finanszírozására, könyvtári és internet-szolgáltatás igénybevételére, sétarepülésre és egészségbiztosítási szolgáltatásokra is - mondta a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke pénteken tartott sajtótájékoztatóján.
Megalakult a Rákóczi Szövetség 91. középiskolai szervezete Piliscsabán - mondta az InfoRádiónak a Szövetség elnöke. Halzl József kiemelte, hogy a szövetség legfőbb célja a határokon átívelő közösség megteremtése.
A Fidesz szerint újabb "szocialista biznisznek" lehetünk tanúi, amellyel megint veszélybe került az állami vagyon, nevezetesen a Vértesi Erőmű - mondta a Fidesz helyettes szóvivője sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Ötpontos, Európában már bevált intézkedéscsomagot javasol a levegőszennyezés ellen az MSZP. Hegyi Gyula szerint azért jobb Nyugat-Európában a helyzet, mert nagyobb az állampolgárok jogkövetése és szigorúbbak a büntetések.
Önkéntes honszolgálatra szólítja fel a fiatalokat a frissen alakult Ifjúsági Konzervatív Unió (IQ) - közölte Horváth István, a szervezet elnöke és Erdei Roland ügyvezető pénteken, budapesti sajtótájékoztatójukon.