2009. január 12. hétfő

jan. 12
4:30
Mától élesek a traffipaxok az M0-son (Alternatív Energia)
A mai naptól igen drága felvételek készülhetnek a gyorshajtókról az M0-s körgyűrű nyugati szektorában, ugyanis a rendőrség „élesíti” az elmúlt három hétben tesztjelleggel működtetett sebességmérőket. Összesen öt traffipaxdobozt szereltek fel, de ebből három mindig „vak”, csak kettőben van mérő, viszont mindig cserélgetik őket, így az autó­sok nem tudhatják, melyiknél hibáznak, ha elhaladva alatta…
jan. 12
4:48
Ne hagyja, hogy átverjék a bankok "páratlan" ajánlatai! (Alternatív Energia)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a napokban ismeretterjesztő kampányra kötelezte a Raiffeisen Bank Zrt.-t, hogy a fogyasztók tájékozottabbak legyenek lakás- és egyéb hiteleikkel kapcsolatban. Az osztrák bank ugyanakkor nem követett el jogsértést, mivel vállalta, hogy magatartását összhangba hozza a versenytörvény rendelkezéseivel. Más pénzintézetek napjainkban is futó hirdetési kampányainak is…
jan. 12
5:06
Hányszor tesz még keresztbe Sólyom? (Alternatív Energia)
Már több mint tucatnyi törvényt küldött vissza a parlamentnek és csaknem ennyit az Alkotmánybíróságnak Sólyom László. A köztársasági elnök így alig három és fél év alatt nemcsak beérte, hanem sok tekintetben túl is szárnyalta elődeit. A politikai vétóban például mindkét elődjénél nagyságrendekkel aktívabb, és ezzel nem ritkán politikai vitákat kavart. Halmai Gábor alkotmányjogász szerint Sólyom ma…
jan. 12
5:08
Budapest volt az első, mától több nagyváros is korlátozásokat rendelhet el (Alternatív Energia)
Ma és holnap sem várható javulás az időjárási helyzetben, ezért érvényben marad a Budapesten tegnap elrendelt szmogriadó. Sőt ma az ország több más nagyvárosában - Miskolcon illetve Salgótarjánban - is érvénybe léptethetnek hasonlóan szigorú korlátozásokat. Ugyanezt már tegnap meg kellett volna tenni Debrecenben is, de ott a fideszes városvezetés - figyelmen kívül hagyva saját rendeletét -…
jan. 12
5:24
Egész Európába megindulhat az orosz gáz szállítása (Alternatív Energia)
Ma tartanak tanácskozást az uniós energiaügyi miniszterek, hogy áttekintsék az energiakrízis eddigi eseményeit, s javaslatot tegyenek, miképpen lehet elkerülni a hasonló fejleményeket a jövőben. Magyarország felkészült az Ukrajnából érkező orosz földgáz azonnali fogadására, amennyiben Moszkva újból megindítja a gázszállítást - jelentette be Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi…
jan. 12
5:26
Ferencvárosban mind a hat jelölt indulhat január 25-i második körben (Alternatív Energia)
Nem sikerült az első körben parlamenti képviselőt választani Ferencvárosban a Gegesy Ferenc polgármester lemondásával megüresedett országgyűlési helyre. Mivel a jogosult 31 ezer helyi lakosnak hozzávetőleg a negyede élt vasárnap a választójogával, nem volt meg a voksolás érvényességéhez szükséges legalább 50 százalékos részvételi arány. Ez azt jelenti, hogy mind a hat jelölt indulhat a két hét…
jan. 12
5:42
MSZP-s szezonnyitás Noszvajon-Lesznek pozícióharcok? (Alternatív Energia)
A tavaszi politikai szezon napi­rendjére szánt reformokról tárgyal a héten – politikai szezon­nyitónak szánt tanácskozásán – az MSZP elnöksége. Eközben a szocialista szervezetekben lassan lezárul a tavaszi kongresszuson esedékes országos tisztújítást előkészítő jelölés. Továbbra sincs még a pártnak listavezetője a júniusi EP-választásra, bár információink szerint Kovács László is esélyes.
jan. 12
5:44
Ki a legesélyesebb az MTV elnöki posztjára? (Alternatív Energia)
Ma tesz újabb kísérletet a tévéelnök­jelölt-állításra az MTV kuratóriumi elnöksége. Információink szerint Sztaricskai Tamás menedzser lehet a konszenzusos személy, aki – ha a nagykuratórium is támogatja – beülhet Rudi Zoltán tavaly márciusban üressé vált székébe. Ahhoz, hogy Sztaricskai lehessen a költözés és szervezeti átalakítás előtt álló MTV első embere, tíz voksot kell szereznie a tizennégy…
jan. 12
5:51
A ferencvárosi választás tanulságai (Infostart)
Sem az alacsony részvétel, sem a pártok sorrendje nem meglepő - mondták a ferencvárosi időközi választás eredményéről egybehangzóan az MTI-nek nyilatkozó politológusok, de míg Kiszelly Zoltán szerint a pártok a következő uniós és országgyűlési választásokra nézve tanulságokat vonhatnak le a voksolásból, addig Juhász Attila azt mondta: az időközi választásokból nem lehet általános következtetéseket…
jan. 12
6:09
Szmogriadó, vagy amit akartok? (Infostart)
A Budapesten elrendelt szmogriadó miatt az autóközlekedésben bevezetett korlátozások betartására a rendőrség csak figyelmeztet, de nem büntet - mondta Demszky Gábor a Fővárosi Védelmi Bizottság vasárnapi ülése után. A szennyezettségnek számos egészségkárosító hatása lehet: nézze meg, hol a legrosszabb a helyzet!
jan. 12
6:27
MDF: szakítás az Ifjúsági Demokrata Fórummal (Infostart)
A Magyar Demokrata Fórum a velencei országos választmányi ülésén úgy döntött, hogy minden formában megszakítja az együttműködést az Ifjúsági Demokrata Fórummal (IDF); a szervezet szerint a testületnek erre nincs jogköre, és a határozat elfogadása is szabálytalan volt.
jan. 12
7:03
Olcsóbb lesz a mobiltelefon (Infostart)
A közeljövőben otthon is videotelefont fogunk használni, és sokkal olcsóbb lesz a mobiltelefon az internetalapú telefon segítségével - mondta a Népszabadságnak Scott Durschlag, a Skype ügyvezető igazgatója. Az ötödik évét épp csak betöltött vállalat, bár "csak" 143 millió dolláros bevételt ért el tavaly, a világ telefonforgalmának nyolc százalékát bonyolítja le.
jan. 12
7:21
Nem csökkent a forgalom a szmogriadó miatt (Infostart)
Jelentősen csökkent a fővárosban a légszennyezettség értéke, de négy állomáson még mindig a riasztási szint feletti értéket mértek - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Bibók Zsuzsanna hozzátette: amennyiben a napi átlagos érték 100 mikrogramm/köbméteres szint alá süllyed, akkor kedden várhatóan feloldják a közlekedési korlátozást. Jelenleg a XXII.…
jan. 12
7:39
Bajnai szerkezeti reformokat sürget (Infostart)
Azonnali szerkezeti reformokat tart szükségesnek a válság kezelésére a gazdasági miniszter.
jan. 12
7:48
Még a tévés stábok sem ülhetnek autóba ma (Alternatív Energia)
Ma csak a páros rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a főváros útjain - mondta el Demszky Gábor főpolgármester a Nap-kelte reggel műsorában.
jan. 12
8:24
Boross: "Ez Kornél gyerek átlépett minden határt és tudatosan rongál" (Alternatív Energia)
Boross Péter volt miniszterelnök a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy távozása összefügg a magyar parlamenti munka ellehetetlenülésével.
jan. 12
9:09
Továbbra is fenntartják a gázkorlátozást (Infostart)
Mintegy 66 millió köbméter gázfogyasztára számít hétfőn a Földgázszállító Zrt., ezért továbbra is fenntartják az első kategóriába tartozó üzemekre vonatkozó korlátozást.
jan. 12
9:27
Tombor Antal: Stabil az áramellátás (Infostart)
Nőtt Magyarországon az igény a villamosenergiára az orosz-ukrán gázvita nyomán, de az áramellátás továbbra is stabil, főként a rendszerben lévő tartalékok miatt, valamint mert több erőmű átállt alternatív energiaforrásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a rendszerirányító Mavir Zrt. nyugalmazott alapító-vezérigazgatója. Tombor Antal szerint túlságosan lassú a brüsszeli döntéshozatal,…
jan. 12
9:36
Sztaricskai a tévéelnökjelölt (Alternatív Energia)
Sztaricskai Tamás menedzser személyében tévéelnök-jelöltet állított a Magyar Televízió kuratóriumi elnöksége a mai választáson a nagykuratóriumnak. Sztaricskait a tizennégy tagú elnökségből csak a három fideszes és egy KDNP-s kurátor nem támogatta, de a 7 MSZP, 2 SZDSZ és egy MDF-es voks elég a kétharmadhoz. A civil kurátorokkal kiegészült nagykuratórium délben dönt arról, hogy kétharmados…
jan. 12
9:38
Korrupció a kecskeméti polgármesteri hivatalban (Alternatív Energia)
Őrizetbe vettek egy vesztegetéssel alaposan gyanúsítható hivatalnokot, akit tetten értek, amint egy telekrendezéssel kapcsolatos előnyös döntésért készpénzt vett át egyik ügyfelétől még szombaton Kecskeméten; kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte hétfőn az MTI-vel a rendőrség.
jan. 12
9:45
Sikertelen az MTV elnökválasztása (Infostart)
Sikertelenül zárult a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt, sorrendben negyedik pályázat is - értesült az elnökjelölt sorsáról döntő kuratóriumi ülés szünetében testületi tagoktól az MTI.
jan. 12
9:54
Ferencváros: Lehet még jobban bonyolítani a választást? Igen! (Alternatív Energia)
A Fővárosi Választási Bizottsághoz fellebbez a Political Capital (PC), mert álláspontja szerint a ferencvárosi választási bizottság nem vizsgálta érdemben a névjegyzék ellen benyújtott kifogásukat - közölte a politikai elemző cég hétfőn az MTI-vel.
jan. 12
10:12
"Az IMF elégedetlen a feltételek meg nem valósulása miatt" (Alternatív Energia)
A következőkben Navracsics Tibor legfrissebb blogjegyzetét olvadhatják el.
jan. 12
10:48
Megfenyegették az MSZP-s polgármesterjelöltet (Alternatív Energia)
Rendőrségi feljelentést tesz a fóti, január 25-én sorra kerülő időközi polgármester-választás szocialista jelöltje, mert vasárnap telefonon megfenyegették.
jan. 12
11:06
Ismét sztrájkveszély Ferihegyen? (Alternatív Energia)
A szakszervezetek kérésére több mint egy órás késéssel, de újra tárgyalóasztalhoz ültek a felek Ferihegyen hétfőn délelőtt - tájékoztatta a Budapest Airport az MTI-t.
jan. 12
11:15
Ismét tárgyalnak Ferihegyen (Infostart)
A szakszervezetek kérésére több mint egy órás késéssel, de újra tárgyalóasztalhoz ültek a felek Ferihegyen hétfőn délelőtt - közölte a Budapest Airport.
jan. 12
11:42
Az emberek határozottan nemet mondtak a kormány brutális megszorító politikájára (Alternatív Energia)
A vasárnapi ferencvárosi időközi országgyűlési választás eredményei azt mutatják, hogy a magyar emberek többsége változást akar, amellyel a Fideszt szeretnék megbízni - közölte Bácskai János, a Fidesz képviselőjelöltje hétfőn sajtótájékoztatóján, Budapesten. A politikus szerint a választópolgárok szavazataikkal azt üzenték, hogy 2009 legyen a változás éve.
jan. 12
11:51
Fidesz: az emberek nemet mondtak a kormány brutális megszorító politikájára (Infostart)
A vasárnapi ferencvárosi időközi országgyűlési választás eredményei azt mutatják, hogy a magyar emberek többsége változást akar, amellyel a Fideszt szeretnék megbízni - közölte Bácskai János, a Fidesz képviselőjelöltje.
jan. 12
11:53
A megyei középiskolák felében van szünet (Infostart)
A megyei fenntartású középiskolák felében nincs tanítás a Megyei Önkormányzatok Szövetségének elnöke becslése szerint. Pontos adatok ugyanakkor nincsenek; az iskolák péntek délig dönthettek a három napos rendkívüli tanítási szünet elrendeléséről, ám kevés intézmény jelezte szándékát az Oktatási és Kulturális Minisztérium felé. A javaslattal az önkormányzati szövetség elnöke állt elő, hogy a…
jan. 12
12:18
Az állami tulajdonú vízművek díjainak emelése (Alternatív Energia)
Januártól mintegy 9 százalékkal emelte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter az állami tulajdonban lévő vízművek által felszámítható legmagasabb ivóvíz- és csatornahasználati díjakat - az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
jan. 12
12:20
"A poltika ne kerüljön az elnökség asztalára, a tárgyalásokon ne legyen jelen." (Alternatív Energia)
Arccal a gyerekek felé - írta internetes naplójában a következő időszak legfontosabb teendőit ismertetve Schmitt Pál, akit szombaton hatodik alkalommal választottak meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének.
jan. 12
12:22
Nyissák meg az állami és önkormányzati tulajdonú erdőket! (Alternatív Energia)
Alkotmánymódosítást kezdeményez két civil szervezettel együttműködve a Magyarországi Munkáspárt 2006 annak érdekében, hogy foglalják az alaptörvénybe a lakhatáshoz való jogot - jelentette be hétfőn, a szociális minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón Vajnai Attila elnökhelyettes.
jan. 12
12:24
Péntekig ingyenes a tömegközlekedés Szegeden (Alternatív Energia)
Szegeden az elmúlt két napban a levegőben mért szálló por koncentrációja meghaladta légköbméterenként a 100 mikrogrammos szintet, vagyis a riasztási küszöbértéket, a szennyezés csökkentéséért hétfőtől ingyenesen használható a tömegközlekedés a városban - tájékoztatta az önkormányzat szóvivője az MTI-t.
jan. 12
12:45
Lakástűzben meghalt egy ember a fővárosban (Infostart)
Lakástűzben életét vesztette hétfőn egy ember Budapesten, a VIII. kerületi József utcában - közölte a tűzoltóság szóvivője.
jan. 12
13:21
Csillagszóró: közel egymilliárd forint bírság (Infostart)
A tíz hatóság részvételével zajló Csillagszóró II. akciósorozat keretében a hatóságok szakemberei több mint 30 ezer ellenőrzést hajtottak végre, 5.400 esetben szabtak ki bírságot a jogsértő vállalkozásokra, összesen mintegy 1 milliárd forint értékben - közölte Kondorosi Ferenc kormánybiztos.
jan. 12
13:30
Gyurcsány: "belátom, de most már szégyellem magam" (Alternatív Energia)
A következőkben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök blogjegyzetét olvashatják el.
jan. 12
13:32
Most sem sikerült vezért választani a televízió élére! (Alternatív Energia)
Továbbra sincs elnöke a Magyar Televíziónak. A nagykuratórium ugyanis elutasította Sztaricskai Tamás menedzser megválasztását. A ma déli szavazáson egy tartózkodás mellett csak 18-an voksoltak mellette és 15-en ellene. Megválasztásához kétharmados többség kellett volna. Ez azt jelenti, hogy Rudi Zoltán egy éve megüresedett posztjára immár ötödször is pályázatot kell kiírni.
jan. 12
13:48
Forgalmi engedéllyel ingyenes lesz az utazás a BKV-járatokon? (Alternatív Energia)
A fővárosi MDF-frakció azt kezdeményezi a főpolgármesternél, hogy a szmogriadó ideje alatt azok az autósok, akik nem használhatják a gépkocsijukat, a forgalmi engedély felmutatásával térítésmentesen utazhassanak a BKV járatain.
jan. 12
13:57
Nem a szálló por, hanem a szilárd részecske miatt van szmogriadó (Infostart)
A szálló por nem por, ez a hibás kifejezés egy félrefordítás eredménye - közölte az InfoRádió által megkérdezett környezetvédelmi szakértő. Illés Zoltán egyetemi tanár szerint nagyon fontos tudatosítani, hogy a szmogriadót olyan szennyező anyagok miatt kellett elrendelni, amelyek elsősorban a közlekedésből származnak.
jan. 12
14:24
Ezer buszt szeretne a BKV-vezér? (Alternatív Energia)
Meghallgatta a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn azt a prezentációt, amelyben Kocsis István vezérigazgató vázolta elképzeléseit a BKV szerkezetátalakításáról és a járműbeszerzésekről. Döntések ez ügyben nem születtek, a kérdéskör két hét múlva, kidolgozottabb formában visszakerül a kabinet elé - közölték MSZP-s és SZDSZ-es politikusok az MTI-vel.
jan. 12
14:26
Jó, ha tudjuk! Egyszerűsítés és szigorítás az adóeljárásban (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a szabályok egyszerűsítése és szigorítása jellemzi az év elején hatályba lépő adóeljárási törvényeket - mondta Végh Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 12
14:28
"A gyors és könnyű győzelmek illúziója előbb-utóbb szertefoszlik" (Alternatív Energia)
Magyarország katonai és politikai vezetői cinikusan odadobták az ellenségnek a 2. magyar hadsereget a Don-kanyarban 1943-ban, a második világháborúban - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten.
jan. 12
14:33
Lakner: Akár ki is eshet a parlamentből az SZDSZ (Infostart)
Egy 5 százalék körüli fővárosi eredmény országos megmérettetés esetén biztos kiesést jelent a parlamentből az SZDSZ számára - nyilatkozta a Vision Consulting elemzője, Lakner Zoltán, aki szerint nem okozott meglepetést a vasárnapi ferencvárosi időközi országgyűlési képviselőválasztás érvénytelen első fordulója. Az első helyen végzett fideszes jelölt szerint nagy szerepet játszott a politikai…
jan. 12
14:42
A legnagyobb gond a lakhatással rendelkezők fagyhalála (Alternatív Energia)
Az idei rendkívül hideg tél nagyon sok áldozatot szedett, januárban eddig 40-en fagytak meg; ezek között a szerencsétlen emberek között azonban többségben voltak a lakhatással rendelkezők, mindössze egynegyedük volt hajléktalan - mondta el Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 12
14:44
A Fidesz nem lett okosabb! Újabb kérdésekkel rukkolt elő (Alternatív Energia)
Újabb kilencven írásbeli kérdést nyújtott be a Fidesz a kormánynak, hogy megtudja, mi volt a haszna a Miniszterelnöki Hivatal által kötött tanácsadói szerződéseknek - jelentette be Balsai István és Koszorús László, az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 12
14:51
Újabb írásbeli kérdéseket nyújt be a Fidesz a kormánynak (Infostart)
Újabb kilencven írásbeli kérdést nyújtott be a Fidesz a kormánynak, hogy megtudja, mi volt a haszna a Miniszterelnöki Hivatal által kötött tanácsadói szerződéseknek - jelentette be Balsai István és Koszorús László, az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 12
14:53
Az étolaj drágult a legjobban tavaly (Infostart)
A legnagyobb forgalmú tíz élelmiszer közül az étolaj 28 százalékkal drágult a múlt évben, és ezzel az első helyen áll, míg a sor végén az ásványvíz található 1 százalékos drágulással - derült ki az ACNielsen Piackutató Kft. elemzése tartalmazza.
jan. 12
14:55
Szmogriadót rendeltek el Miskolcon is - a fővárosban holnap feloldhatják (Infostart)
Szmogriadót rendelt el Miskolcon Káli Sándor polgármester, miután a szálló por légköri koncentrációjának átlagértéke túllépte a riasztási küszöbértéket - közölte Csizmadia János, az önkormányzat építési és környezetvédelmi osztályának vezetője. Budapesten viszont nagy valószínűséggel feloldják kedden a szmogriadót.
jan. 12
15:00
Miskolcon is szmogriadót rendeltek el (Alternatív Energia)
Szmogriadót rendelt el Miskolcon Káli Sándor polgármester, miután a szálló por légköri koncentrációjának átlagértéke túllépte a riasztási küszöbértéket - közölte Csizmadia János, az önkormányzat építési és környezetvédelmi osztályának vezetője rendkívüli sajtótájékoztatón hétfőn Miskolcon.
jan. 12
15:02
Kedden feloldhatják a szmogriadót Budapesten (Alternatív Energia)
Vasárnap 11 óra óta van érvényben Budapesten a szmogriadó.

Keresés