Több tucat egyházat nyilvánvalóan nem hitbéli céllal, hanem gazdasági vállalkozásnak alapítottak: újabb és újabb vallási közösségek jelentkeznek be az egyszázalékos adományokra.
Értékeljék a külső helyzetet, hogy körvonalazódjon, ennek milyen hatása lesz a magyar gazdaságra - erre kérte tegnap Gyurcsány Ferenc a gazdasági szakértőket. A miniszterelnökkel konzultálók azt ajánlották, hogy a kormány az Európai Unió és a Nemzetközi Valutalap 2009-2010-re vonatkozó előrejelzéseit vegye alapul, és azoknál óvatosabban számoljon. Az unió e héten tette közzé prognózisát, a…
A nemzetközi gazdasági válság magyarországi hatásairól tájékoztatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök ma az MSZP választmányát a párt új, VI. kerületi székházában.
Nyilatkozat elfogadásával zárták a szervezők a "Kísértet járja be Európát: a rasszizmus kísértete" címmel rendezett rendezvényt. Az Európai Parlament szocialista frakciója és ennek tagszervezete, az MSZP EP-delegációja, illetve a Táncsics Alapítvány rögzítették: évente ülést kell tartania az uniós tagállamokban a teendők megbeszéléséről. Gyurcsány Ferenc úgy vélte, a politikai megnyilvánulások…
Lamperth Mónika vállalná a megmérettetést alelnöki vagy elnökhelyettesi posztért az MSZP márciusi tisztújító kongresszusán - derül ki a politikus a Népszavának adott interjújából, amelyet a szombati számban közöl a lap.
A múlt hétvégén biztossá vált, amit sejteni már lehetett: júniusban az európai parlamenti választások következményeképpen távozik a magyar belpolitikából Áder János és Deutsch Tamás. Vagyis a régi, „legendás” Fideszből alig marad valaki Orbán Viktor párt- és Kövér László választmányi elnökön kívül. A jelöltekről Orbán döntött, s nyilván pótolhatónak ítélte a két ősfideszest. Csak egyvalaki nem…
Ha Magyarország jól alkalmazkodik a válsághelyzethez, ha jó döntések születnek és ha az ellenzék is belátja, hogy nem most kell ütni a kormányt, akkor az emberek gyorsabban megérthetik a helyzetet és a döntéseknek nagyobb támogatottsága lehet. Egyebek között erről beszélt lapunknak az MSZP elnöki kabinetjének vezetője. Lamperth Mónika szerint olyan intézkedésekre van szükség, amelyek azoknak a…
Egyre több problémával kell megküzdeniük a hazai civil szervezeteknek. A pénzügyi válság miatt kevesebb az adományozó, és a hatékony működéshez szükséges törvényi háttér is hiányzik. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke felháborítónak tartja, hogy már az adományok után is áfát kell fizetni a civileknek vagy az adományozóknak.
Néhány héten belül önként jelentkezhetnek a háziorvosok arra a kormányzati programra, amelyben maguk értékelhetik praxisuk minőségét - olvasható a szombati Népszabadságban. Vojnik Mária, az egészségügyi tárca államtitkára a lapnak elmondta: a program pontos képet adhat a körzetekben zajló orvosi munka minőségéről.
Bennégett az autóban egy személygépkocsi vezetője szombaton kora reggel a 62-es főút Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Több tucat egyházat nyilvánvalóan nem hitbéli céllal, hanem gazdasági vállalkozásnak alapítottak: újabb és újabb vallási közösségek jelentkeznek be az egyszázalékos adományokra - olvasható a szombati Népszabadságban. A napilap szerint nem hagy alább az egyházalapítási láz, számuk ma már meghaladja a másfél százat.
Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója szerint új világ köszönt az európai, benne pedig a magyar gázellátásra, mert amit korábban elképzelhetetlennek tartottak, azzal mostantól kezdve számolniuk kell.
A nemzetközi gazdasági válság magyarországi hatásairól tájékoztatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök ma az MSZP választmányát a párt új, VI. kerületi székházában.
Az önkormányzat döntése nyomán megkezdődik a Nagykanizsa nyomortelepének számító, az ott lakók által gúnyosan csak Citrom-szigetnek hívott épülettömbök kiürítése - tájékoztatta a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója az MTI-t.
Ma már senkit nem lep meg, ha egyetemen végzett, több nyelven beszélő tanár portásként, asszisztensként vagy pénztárosként keresi a kenyerét. A diplomagyárak túltermelése miatt rengeteg a felsőfokú végzettségű munkanélküli, aki a megélhetésért szinte bármit elvállal. Bár szakemberek szerint a helyzet kezelhető, figyelmeztetnek: ha a „felsőfokúak” nem találnak a papírjuknak megfelelő munkát,…
A Magyar Demokrata Fórum megdöbbenéssel értesült róla, hogy Romsics Imrét, a kalocsai múzeum igazgatóját eltávolítják vezetői állásából, a szóbeli hivatkozás szerint a 2006-os megzsarolásával kapcsolatos bírósági eljárás miatt. Mint ismeretes, az MDF képviselőjelöltjét 2006-ban Bagó Zoltán, a Fidesz képviselőjelöltje fenyegette meg, hogy ha nem lép vissza, a polgári kormány esetleges hivatalba…
Éppen húsz évvel ezelőtt a történelmi változások szempontjából meghatározó események történtek Magyarországon. A kormány 1989. január 26-án döntött: megtörténhet Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésére. Két nappal később jelentette be Pozsgay Imre, hogy 1956. októberében nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt Magyarországon. Az államminiszter azonban akkor még nem tartotta lehetségesnek…
Másodszor tüntettek pénzükért pénteken a Megyeri híd építésében közreműködő kisvállalkozók. Hiába azonban a transzparenslengetés és a visszafogott követelőzés a kezük nyomán elkészült híd járdáján, pénzükből a legtöbben feltehetőleg nem látnak egy forintot sem - írja a Népszabadság.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke levélben fordult a Szent Korona Testület elnökéhez, Sólyom László köztársasági elnökhöz, kérdéseket intézve hozzá a Szent Korona elzálogosításával kapcsolatban - közölte közleményében az MVSZ Sajtószolgálata.
Életének 79. évében elhunyt Baross Gábor Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész karnagy - tudatta a család szombaton. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Koncertzenekara dirigensét pénteken érte a halál.
Megdöbbenésének adott hangot az MDF Romsics Imre, a kalocsai múzeum igazgatójának leváltása miatt; mint a párt elnöksége közleményében írta, a vezetőt "a szóbeli hivatkozás szerint" a 2006-os megzsarolásával kapcsolatos bírósági eljárás okán mozdították el posztjáról.
Gesztusértékű, hogy Barack Obama új amerikai elnök két különmegbízottat nevezett ki a Közel-Kelettel kapcsolatos külpolitikára - mondta Rostoványi Zsolt Közel-Kelet-szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, már a Bush adminisztráció is kiemelten kezelte a térséget, Obama esetében azonban a módszerek eltérőek lehetnek.
Több mint hétmillió forinttal károsították meg a Magyar Államkincstárat azok a szülők, akik börtönben lévő gyermekük után, saját címükre folyósíttatták a családi pótlékot - tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Államkincstár Észak-Magyarországi Regionális Igazgatóságának igazgatója.
Nem a Pénzügyminisztérium (PM) rejtegette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról készített és 2008 novemberében nyilvánosságra hozott országjelentését - közölte a tárca szombaton az MTI-vel, a Blikk című napilap cikkére reagálva.
Valamennyi szocialista és a szabad demokrata képviselő távol maradt, így határozatképtelen volt a szegedi közgyűlés rendkívüli ülése, melyet szombat reggelre hívott össze Botka László polgármester (MSZP).
A digitális átállás kezdete döcögősebbre sikerült, mint tervezték. Egyelőre kevés a tartalom, a kereskedelmi tévék jogi útra terelték a csatlakozás vitáját. A műsorszóró minden fórumon visszautasítja a vádat, hogy vállalhatatlan szerződési feltételekkel állt volna elő. Pedig egy meccse még hátravan. A mobilszolgáltatókkal is meg kellene egyezniük, hogy idén elindíthassák kereskedelmi mobiltévé…
Egy 60 éves osztrák állampolgárságú nő halt meg abban a közúti balesetben, amely szombaton történt Balatonkenese és Papkeszi között - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Mintegy 700 ezer háztartás maradt áram nélkül szombat reggel Franciaország délnyugati részén, és fennakadások vannak a vonatközlekedésben is a térségen végigsöprő heves szélviharok nyomán - közölte a francia áramszolgáltató és a vasúttársaság.
A polgári kulturális politika az intézményfenntartásban a jelenleginél aktívabb állami szerepvállalás szükséges, mert a magánszféra csak akkor fogja támogatni a kultúrát, ha arra az állam is jelentős összegeket fordít - ez az egyik üzenete a Fidesz kulturális stratégiájának.
Bár Magyarország a gazdasági válság közepén van, az embereknek újabb és újabb megszorításokat kell elszenvedniük, a Pénzügyminisztériumban mégis van lehetőség arra, hogy Veres János miniszternek 14 milliós, államtitkárának pedig 8 milliós autót vásároljon a tárca; ez a Fidesz szerint "pofátlanság" - mondta Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője. A Fidesz úgy gondolja, "a brutális…
A világtörténelem első globális válságában Magyarország legnagyobb gyengesége az egy évtizede tartó belpolitikai háborúskodás - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP választmányának szombati ülésén Budapesten.
Osztálytársukat, egy kilenc esztendős kislányt erőszakoltak meg szegedi fiúk tavaly ősszel - erősítette meg a Magyar Televízió Híradójának értesülését az MTI-nek Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.
Az MSZP-nek olyan vezetőkre van szüksége, akik a közösen megalkotott és közösen elfogadott politikáért érdemesek megküzdeni, hajlandóak szerepelni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP szombati választmányán Budapesten, a márciusi tisztújító kongresszusra utalva.
A polgári kulturális politika az intézményfenntartásban a jelenleginél aktívabb állami szerepvállalást tart szükségesnek, mert a magánszféra csak akkor fogja támogatni a kultúrát, ha arra az állam is jelentős összegeket fordít - ez az egyik üzenete a Fidesz kulturális stratégiájának, amelyet konferencián mutattak be szombaton, Budapesten. A Fidesz kulturális munkacsoportja alkotta meg a kulturális…
Bár Magyarország a gazdasági válság közepén van, az embereknek újabb és újabb megszorításokat kell elszenvedniük, a Pénzügyminisztériumban mégis van lehetőség arra, hogy Veres János miniszternek 14 milliós, államtitkárának pedig 8 milliós autót vásároljon a tárca; ez a Fidesz szerint "pofátlanság" - mondta Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.
A Malév közvetett tulajdonosa az orosz állami Vnyesekonombank lesz, az üzemeltetés pedig az Aeroflottal partnerségben történik - jelentette be Veres János pénzügyminiszter és Viktor Zubkov orosz első miniszterelnök-helyettes a magyar-orosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság társelnöki találkozóját követően.
Jelképes kulcsátadással nyitották meg az MSZP tagsága és szimpatizánsai előtt a párt új székházát szombaton Budapesten, a VI. kerületi Jókai utcában. A kulcsot Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke adta át Gyurcsány Ferenc pártelnöknek a testület ülése előtt.
Az MSZP választmánya szerint nem egyetlen politikai párt feladata a gazdasági válság miatt Magyarország előtt álló feladatok megoldása, hanem a parlamenti pártok, a gazdasági és a civil szervezetek együttműködésére is szükség van - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Az MSZP választmánya szerint nem egyetlen politikai pártnak kell a gazdasági válság miatt Magyarország előtt álló feladatok megoldania, a parlamenti erők, a gazdasági és a civil szervezetek együttműködésére is szükség van - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke a testület ülése után.
Megdöbbentő, hogy mialatt az ország súlyos válságban van, a miniszterelnök legnagyobb problémája az: az MSZP elnökségének tagjai nem nyilatkoznak eleget a televízióban - reagált Gyurcsány Ferencnek az MSZP szombati választmányi ülésén mondott szavaira Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
650 millió forintos adócsalási ügyet göngyölített fel a Vám-és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala. A hatóság 19 gyanúsítottal szemben élt vádemelési javaslattal, egy ember előzetesben letartóztatásban van - közölte a szervezet szóvivője.
A Budapesten rendezendő Nabucco-konferencia miatt a Belvárosban forgalomkorlátozásokra kell számítani hétfőn, kedden és szerdán. A rendőrségi tájékoztatás felhívja a figyelmet, hogy a Parlament, a Magyar Tudományos Akadémia és a Belváros területén jelentős közlekedési dugók alakulhatnak ki, továbbá részleges zárásra kell számítani a Ferihegyi repülőtérre vezető útvonalon, de csak a delegációk…
A Budapest Airport (BA) vezetése szerint pazarlást és létszámfelesleget okozna a szakszervezetek javaslata - közölte a munkáltató a szombati tárgyalásokat összegezve.
A Budapest Airport vezetése szerint pazarlást és létszámfelesleget okozna a szakszervezetek javaslata - közölte a munkáltató a szombati tárgyalásokat összegezve.
A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok fontosabb kérdéseiről, köztük a Malévról és a gázszállításról tárgyalt szombaton Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Viktor Zubkov első orosz miniszterelnök-helyettes - közölte a kormányszóvivő. A találkozón részt vett Veres János pénzügyminiszter is, aki a magyar-orosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság társelnöke, Viktor Zubkovval együtt.
Szűcs Erika szociális miniszter szerint semmi nem indokolja, hogy ezen a területen azonnali intézkedéseket hozzanak és beavatkozzanak az ellátórendszerbe. A tárcavezető erről azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy több kormánytaggal Gyurcsány Ferenccel egyeztettek a világgazdasági válság miatt szükségessé vált intézkedésekről szombaton.
Szűcs Erika szociális miniszter szerint semmi nem indokolja, hogy ezen a területen azonnali intézkedéseket hozzanak és beavatkozzanak az ellátórendszerbe. A tárcavezető erről azután nyilatkozott, hogy több kormánytaggal Gyurcsány Ferenccel egyeztettek a világgazdasági válság miatt szükségessé vált intézkedésekről szombaton.
Konkrét gazdaságösztönző javaslatok ismertetése nélkül ért véget az MSZP választmányának ülése. Nagyobb állami szerepvállalást sürget a Fidesz kulturális stratégiája. 10 hónapig tartó magyar kulturális évad kezdődik az Egyesült Államokban. A nap hírei 2009. január 24-én, szombaton.
A nyomozás jelenlegi állása szerint megölte három és fél éves kisfiát, majd öngyilkossági szándékkal egy kamionnak rohant a 62-es főúton az az 51 éves rácalmási férfi, aki szombaton reggel a balesetet követően bennégett kocsijában - közölte a rendőrség.
Értéktelen növényi hulladékból állítottak elő üzemanyagként felhasználható bioetanolt a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán. Hodúr Cecília, tudományos dékánhelyettes az InfoRádió kérdésére elmondta: ez a vadonatúj, környezetbarát technológia lehetővé teszi olcsó energia kitermelését anélkül, hogy élelmiszernövények termőterületeit kellene feláldozni.