A listavezető Barcelona rekordot jelentő 50 ponttal várhatja a spanyol labdarúgó-bajnokság "tavaszi" szezonját. A katalán együttes a 19. fordulóban 5-0-ra kiütötte a vendég Deportivo La Corunát.
Húsz éve is komoly munkában volt az akkori kormány: a szocializmus végóráiban tételesen állapították meg a totális emelés következtében minden akkor létező kereskedelmi cikk árát. A hétrészes MTI-hírben nyilvánosságra hozott minisztertanácsi közlemény tudatta az országgal, mennyibe fog kerülni a veronai felvágott, a rövidkaraj, a marhafartő és a sertészsír, továbbá a Trabant Limusin.
Emlékező istentiszteletet tart ma a Budapesti Zsidó Hitközség a fővárosi gettó felszabadításának 64. évfordulója alkalmából. A budapesti Dohány utcai zsinagógában beszédet mond Fröhlich Róbert főrabbi.
Ma este hét órakor lesz a január 25-ig tartó ökumenikus imahét ünnepélyes megnyitója a budapesti Szent István-bazilikában. Az ökumenikus imahét hivatalos nyitó istentisztelete egyúttal a katolikus, a református és az evangélikus egyház által közösen meghirdetett Biblia éve ünnepi lezárása lesz.
Magyarország jól szerepelt 2008-ban a uniós pénzügyi források kifizetésében, a különböző programok révén 450 milliárd forintot kaptak meg a projektgazdák - nyilatkozta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
Vasárnap 54-56 millió köbméter földgáz felhasználása várható Magyarországon - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. vasárnap reggel. A rendelkezésre álló maximális források mennyisége pedig változatlanul napi 66 millió köbméter.
Nemcsak az EP-kampány miatt, hanem az előttünk álló parlamenti választás miatt is egy teljesen új irányítási rendszerben működik majd a Fidesz: az egész szervezetet egészen más rendszerben, más emberekkel fogják irányítani - mondta Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjúban.
Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke jövő héten európai körútra indul, melynek során az európai biztonságpolitikáról és a világgazdasági válság európai hatásairól, a krízis kezeléséről tárgyal majd vezető politikusokkal - jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, a párt szóvivője.
Elsősorban sorozatos daganatos megbetegedések esetén vagy egy lakásfelújításnál javasolható a radonszint megmérése, mert a nemesgáz által kibocsátott alfa-sugárzás veszélyes lehet - hívja fel a figyelmet az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Intézet lakossági és környezeti osztályvezetője. Az országban több intézmény is vállal radonszintmérést.
A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság a következő időszakban is folytatja a régió munkaerő-szükségletének és a szakképzés szerkezetének összehangolását - mondta Bókay Endre szocialista képviselő telefonos sajtótájékoztatóján vasárnap.
Megkezdődött a kibővített kormánykonzultáció vasárnap, kora este a Képviselői Irodaházban. Az ülésen részt vesznek a miniszterek, az államtitkárok, az MSZP megyei elnökei, a párt országos választmányának, valamint frakciójának vezetése. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ülés kezdete előtt egy órával szűk körben is tartott megbeszélést.
Kibővített kormánykonzultációt tartottak tegnap este. Gyurcsány Ferenc a válság következményeiről konzultált a meghívottakkal. Ott voltak a szocialista pártelnökség azon tagjai is, akik nem kormánytagok, valamint a választmány vezetése és valamennyi megyei MSZP-elnök. A miniszterelnök a kormány tagjainak feladatokat osztott. A cél, hogy a hazai gazdaság a lehető leggyorsabban kilábaljon a…
Javaslatokat vár a jövő hét végéig a gazdasági válság kezelésére a kormány tagjaitól a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc az esti kibővített kormányülés után közölte: a pénzügyi, a gazdasági és a szociális tárca vezetőjének adta a legtöbb feladatot, de konkrétumokat nem említett, csak annyit mondott: Veres Jánossal, Bajnai Gordonnal és Szűcs Erikával holnap külön is egyeztet.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a pénzügyminiszternek, a gazdasági miniszternek és a szociális miniszternek adta a legtöbb feladatot a gazdasági világválság kapcsán, de erről konkrétumokat nem közölt.
Kóka János nem támogatja az áfa emelését, mert véleménye szerint ez olyan hullámot indítana el, amely azzal járna, hogy nem tudjuk teljesíteni az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket - erről az SZDSZ frakcióvezetője az ATV Pont7 című műsorában beszélt vasárnap este.
Szűcs Erika szerint társadalmilag elfogadható és elfogadtatható, hogy a legmagasabb jövedelműek ne kapjanak családi pótlékot. A miniszter erről a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában beszélt vasárnap este, és példaként említette a megtakarítási lehetőségekre.