2009. január 6. kedd

jan. 6
5:24
Figyelem! Készülhet az újabb sztrájkra (Népszava)
Hamarosan újabb sztrájkok kezdődhetnek több ágazatban is: szinte biztosra vehető, hogy a VDSZSZ ismét a nyomásgyakorlás eszközéhez nyúl, s mérlegeli a munkabeszüntetés lehetőségét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is. A PDSZ egyébként egyedül maradhat a közszféra 13. havi illetményének megvonása elleni akciójával. Úgy tudjuk, eközben a munkaügyi tárcánál azt vizsgálják: szükséges-e…
jan. 6
5:26
A rendőrség a politika kedvenc „játékszerének” tűnik időnként… (Népszava)
A rendszerváltozás óta a rendőrség is sokat változott; olykor botladozva, de azért halad a polgárbarátság felé – állítja Németh Zsolt. A Rendőrtiszti Főiskola adjunktusa szerint ugyanakkor a testület civil kontrollja lényegében nem működik. A fiatalok is gyorsan „bedarálódnak” a rendőrség őskonzervatív szemléletébe.
jan. 6
5:42
A Fidesz kérdez, a kormány válaszol-de mire jó ez? (Népszava)
Határidőre elkészültek azon miniszteri válaszok, amelyeket a Fidesz és a KDNP két ünnep közt megválaszolandó és azóta elhíresült több mint 1300 kérdésére kellett megadni. A javarészt december 19-én és 20-án érkezett megkeresések miatt a minisztériumi dolgozók egy jelentős része karácsony és szilveszter között is dolgozott. Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő szerint ez normális, és csak a rossz…
jan. 6
6:45
Képriport: porig égett két ház Dunakeszin (Infostart)
Teljesen leégett két egymás melletti ház Dunakeszin hétfő este, miután öt propán-bután gázpalack felrobbant az egyik épületben. A balesetben személyi sérülés nem történt - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
jan. 6
6:45
Választások idén és jövőre – mit üzennek a pártok? (HVG)
Jó lenne, ha a júniusi EP-választások az Unió jövőjéről, a Lisszaboni Szerződés ügyéről, a föderalizáció mikéntjéről szólnának, a 2010-es parlamenti választás pedig az euró bevezetéséről, a közjogi kiigazításokról, reformkoncepciók versenyéről. De erre csekély az esély, egymás szapulása valószínűleg folytatódik – véli Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.
jan. 6
6:54
Középpontban a keresztféléves képzések (Népszava)
Január 15-én születik döntés a keresztféléves képzések ponthatárairól, a jelentkezők besorolásáról az Oktatási Hivatal értesíti a diákokat - közölte Nagy Gabriella, az Educatio Kht. munkatársa az MTI-vel.
jan. 6
7:12
Az MSZP mégis belement (Népszava)
Az MSZP mégis támogatja az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását, hogy meghallgassák a kormány álláspontját az orosz-ukrán gázvitáról tartandó rendkívüli uniós külügyminiszteri találkozó előtt. Erről Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese beszélt az MTI-nek.
jan. 6
7:21
Tovább drágulhatnak a támogatott lakáshitelek (Infostart)
Tovább drágulhatnak a közeljövőben a támogatott lakáshitelek, mivel folyamatosan emelkedik az ügyfeleket terhelő kamat mértékéül szolgáló állampapír-piaci hozam, így könnyen lehet, hogy hamarosan az októberi kamatnövelés hatása is tükröződik a kondíciókban - számol be róla a Világgazdaság. A Budapest Bank és az Erste már megkezdte a kamatok emelését, és hamarosan a többi piaci szereplő is léphet.
jan. 6
7:21
Ma dönt a bíróság a turulszobor fennmaradásáról (MaHu)
Ma hoz döntést a Fővárosi Bíróság (FB) abban a vitában, amelytől a hegyvidéki turulszobor fennmaradása függ - a bíróságnak a műalkotást állító XII. kerület, illetve a közigazgatási hivatal között kell igazságot tennie.
jan. 6
7:30
Gaskó: "Nem kaptam miniszterségre felkérő ajánlatot a Fidesztől" (Népszava)
Gaskó István a VDSZSZ elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy nem kapott miniszterségre felkérő ajánlatot a Fidesztől.
jan. 6
7:39
Január 15-én döntenek a keresztféléves képzésekről (MaHu)
Január 15-én születik döntés a keresztféléves képzések ponthatárairól, a jelentkezők besorolásáról az Oktatási Hivatal értesíti a diákokat - közölte Nagy Gabriella, az Educatio Kht. munkatársa az MTI-vel.
jan. 6
7:39
Folytatódhat a sztrájk Ferihegyen (Infostart)
Szerdától folytatódhat a korábban felfüggesztett sztrájk Ferihegyen.
jan. 6
7:57
Török: Az "őszödi korszaknál" is rosszabb helyzetbe kerülhet a kormány (Infostart)
2008 paradigmaváltást hozott a magyar politikában; az őszi világválság kialakulása óta már nem az a kérdés, hogy hiteles-e a kormány vagy sem, hanem hogy melyik politikai erő tudja legjobban kezelni a válságot - véli a Vision Consulting igazgatója. Az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politológus azt mondta: rosszabb helyzetbe kerülhet a kormány, mint az őszödi beszéd kiszivárgásának…
jan. 6
8:33
A köztársasági elnöktől kért kegyelmet a sajókazai áramlopó (MaHu)
A köztársasági elnöktől kért kegyelmet az a sajókazai hatgyermekes roma férfi, akit még az elmúlt évben áramlopás miatt letöltendő büntetésre ítéltek. "Nem azért lopom az áramot, mert tolvaj vagyok, hanem mert nincs állásom, nem tudom fizetni a számlát."
jan. 6
8:35
Folytatódik a kemény tél! (MaHu)
Kedden reggel foltokban sűrű, zúzmarás ködfoltok képződhetnek, nagyobb eséllyel az északnyugati és az északkeleti tájakon. Napközben erősen felhős, vagy borult lesz az ég, főleg az északi megyékben szakadozhat fel a felhőzet és lehet némi napsütés.
jan. 6
8:51
Gyurcsány beszólt Sólyomnak (MaHu)
Gyurcsány Ferenc arra számít, hogy az ország túlnyomó része támogatja majd intézkedéseket, és kezelni fogják a válságot - a miniszterelnök erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt hétfőn.
jan. 6
9:45
Kik lesznek a befutók a Fidesz EP-listáján? (HVG)
A Magyar Nemzet információi szerint a Fidesznél rövidesen szentesítik a párt európai parlamenti jelöltlistáját, amelyen helyet kap Szőcs Géza erdélyi magyar költő is. A Magyar Nemzet és a Népszabadság egybehangzóan azt írja, a lista véglegesítésére január 17-én, a Fidesz választmányi ülésén kerül sor.
jan. 6
10:03
Rakétát lőttek egy kiskunfélegyházi házba (MaHu)
Közveszély-okozás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, aki egy családi ház ablakán egy tűzijáték rakétát lőtt be még január 1-én a hajnali órákban Kiskunfélegyházán - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
jan. 6
10:30
"Orbán Viktor nyíltan összekacsint a londoni elemzőkkel?" (Népszava)
A következőkben Navracsics Tibor, a Fidesz frakcivezetőjének internetes blogjegyzetét olvashatják el.
jan. 6
10:39
Folytatódik a kemény tél, repkednek a mínuszok! (MaHu)
Kedden reggel foltokban sűrű, zúzmarás ködfoltok képződhetnek, nagyobb eséllyel az északnyugati és az északkeleti tájakon. Napközben erősen felhős, vagy borult lesz az ég, főleg az északi megyékben szakadozhat fel a felhőzet és lehet némi napsütés.
jan. 6
10:41
A fideszesek átszabnák Budapestet? (MaHu)
A Fidesz négy különböző modellt vizsgál az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban - írja a Magyar Hírlap.
jan. 6
10:48
Száz állattartó tiltakozott Nyíregyházán (Népszava)
Mintegy száz állattartó tartott demonstrációt Nyíregyházán kedden, tiltakozva a térségi feladatokat ellátó állatkórház december 31-ei bezárása ellen.
jan. 6
10:50
Miért mondott le a sármelléki repülőtér vezetője? (Népszava)
Lemondott megbízatásáról Gubicza Ágoston, a sármelléki FlyBalaton repülőteret üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. ügyvezető igazgatója - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
jan. 6
11:06
Blast From The Past - break a múltból (PestMost.hu)
A mindenki kedvence Blast From The Past vadítón pulzál be 5. életévébe, amit tradícionális breakbeat visszaemlékezéssel ünnepel! Bigbeat, oldskool breaks, nuskool klasszikusok az öreg motorosoktól: Nandee, Fine Cut Bodies, Waxman és a házigazdák felidézésében.
jan. 6
11:08
Magyar remix a Rewind 2.0-n (PestMost.hu)
Immár második etapjához ért az a nemzetközi projekt, amelynek keretében mai előadók dolgoznak fel vagy remixelnek számokat a 70-es, 80-as, 90-es évekből. A Rewind 2.0 egy magyar átdolgozást is felvonultat, mégpedig a Kollektiva dj-jétől, TMX-től.
jan. 6
11:15
A fővárosban 500-600 ezer karácsonyfát gyűjtenek össze (Infostart)
Az ünnepek után 500-600 ezer karácsonyfát gyűjt össze a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
jan. 6
11:15
Távozik a sármelléki repülőtér vezetője (HVG)
Lemondott megbízatásáról Gubicza Ágoston, a sármelléki FlyBalaton repülőteret üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. ügyvezető igazgatója.
jan. 6
11:15
Egyetemi diáksportért szakalapítvány pályázata (Pályázatfigyelő)
Pályázat célja: az egyetemi versenysport működési feltételeinek javítása.
jan. 6
11:17
Egy akadály két oldala (Pályázatfigyelő)
Fotópályázat, amivel a fogyatékos emberek helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet.
jan. 6
11:19
Dunatáji népek kutatása szakalapítvány pályázata (Pályázatfigyelő)
Pályázat célja: a közép-európai régió születésének és Európába történő beilleszkedésének sokoldalú feltárása (beleértve az Osztrák-magyar közös múlt kutatását is). A térség gazdasági, politikai, kulturális stb. folyamatának megismerésével, publikációkkal, konferenciák szervezésével elősegíteni az itt élő nem magyar nemzetek közeledését, szorosabb együttműködését.
jan. 6
11:21
Diákok a tudományért szakalapítvány pályázata (Pályázatfigyelő)
Pályázat célja: a felsőoktatásban kiemelkedő tudományos teljesítményt elért fiatalok alkotó, tudományos tevékenységének segítése.
jan. 6
11:23
Unger Mátyás emlékére szakalapítvány pályázata (Pályázatfigyelő)
Pályázat célja: a történelem tanításának és a történeti földrajz ismereteinek megújítása tanulmányokkal, térképekkel, adattárakkal.
jan. 6
11:33
Megszorító intézkedések a tűzoltóknál (Infostart)
Megszorító intézkedéseket rendelt el a Fővárosi Tűzoltóságnál a testület parancsnoka.
jan. 6
11:39
Alec Empire az A38-on (PestMost.hu)
A január első két hetében karbantartásra téli dokkba vonuló A38 Hajó ritka erős programmal kezdi az új évet: a január közepén újranyitó hajó egyik első 2009-es fellépője a berlini elektronikus hardcore, noise, rave és egyéb súlyos stílusok klasszikus vezéralakja, Alec Empire lesz, aki - bár korábban többször járt Magyarországon - először lép fel élő zenekarával, a Hellish Vortex-szel.
jan. 6
11:42
A Fidesz visszavág a Jobbiknak (Népszava)
A Fidesz a Jobbik alaptalan rágalmai miatt megteszi a szükséges jogi lépéseket - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Cser-Palkovics András. A Fidesz helyettes szóvivője azokra a kijelentésekre reagált, amelyek szerint pártja ajánlószelvényeket adott a IX. kerületben a MIÉP-nek, hogy így gyengítsék a Jobbikot.
jan. 6
11:51
Elgázoltak, majd magára hagytak egy 14 éves lányt (HVG)
Orrcsonttörést szenvedett az a 14 éves, kerékpárral közlekedő lány, akit elütött egy kisteherautó kedden Jánoshalmán; a gépjármű vezetője segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
jan. 6
11:53
Évi hatezer lakástűz, több mint száz halott (HVG)
Évente mintegy hatezer lakástűz van az országban, tavaly 136-an haltak meg ennek következtében - mondta Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője kedden, hangsúlyozva, hogy kis odafigyeléssel sok eset megelőzhető lenne, a legtöbb lakástűz ugyanis figyelmetlenség, feledékenység miatt történik.
jan. 6
12:09
Jogi lépéseket tesz a Fidesz a Jobbik kijelentései miatt (MaHu)
Jogi lépéseket tesz a Fidesz a Jobbik vádjai miatt. A Fidesz helyettes szóvivője azokra a kijelentésekre reagált, amelyek szerint pártja ajánlószelvényeket adott a IX. kerületben a MIÉP-nek, hogy így gyengítsék a Jobbikot.
jan. 6
12:09
Bűncselekménnyel gyanúsítják a meglőtt rendőrt és társát (HVG)
A továbbiakban nem a Kaposvári Nyomozó Ügyészség, hanem a Kaposvári Katonai Ügyészség folytatja le a vizsgálatot a december 29-én éjjel Őrtilos Tölös-hegyen határőrszolgálatot teljesítő két járőrrel szemben, akik egyike egy pisztollyal véletlenül meglőtte a társát - közölte kedden a Somogy Megyei Főügyészség.
jan. 6
12:11
Kislányt gázolt egy kisteherautó (MaHu)
Egy biciklis kislányt ütött el egy kisteherautó kedden reggel Jánoshalmán, a sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Bács-Kiskun Megyei FK sajtószolgálatától.
jan. 6
12:18
MSZP: 127 milliárd az Új Tudás programra (Népszava)
Az MSZP szerint, bár az ország nehéz gazdasági helyzetben van, az oktatás idei pozíciói nem rosszak - közölte Tatai-Tóth András, a szocialista párt oktatási munkacsoportjának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 6
12:18
A magyar nyelvű Kárpát-medencei diákírók, diákköltők 32. irodalmi pályázatának tábora (Pályázatfigyelő)
jan. 6
12:20
Nyomtatásban még meg nem jelentetett, illetve más pályázaton, ill. versenyen nem szerepeltetett irodalmi alkotások megmérettetése (Pályázatfigyelő)
A kiíró pályázatot hirdet nyomtatásban még meg nem jelentetett, illetve más pályázaton, ill. versenyen nem szerepeltetett irodalmi alkotások megmérettetésére.
jan. 6
12:22
Környezetkultúra szakalapítvány pályázata (Pályázatfigyelő)
Pályázat célja: az iskolai korosztályok komplex környezetszemléletének fejlesztése, a folyamatot megalapozó feltételek kialakításának támogatása, a természettel való harmonikus társadalmi és gazdasági együttlét elősegítése.
jan. 6
12:24
Karácsony Sándor emlékére szakalapítvány pályázata (Pályázatfigyelő)
Pályázat célja: a helyi hagyományok feltárását és a hagyományokon alapuló művelődési igények kielégítését megvalósító kulturális közösségek, egyesületek támogatása.
jan. 6
12:26
Egyházi iskolákért szakalapítvány pályázata (Pályázatfigyelő)
Pályázat célja: az egyházi közoktatási intézmények és kollégiumok támogatása annak érdekében, hogy méltó helyüket és szerepüket újból elfoglalhassák a magyar oktatási rendszerben.
jan. 6
12:27
MSZP: nem rosszak az oktatás idei pozíciói (Infostart)
Az MSZP szerint az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére sem rosszak az oktatás idei pozíciói. A szocialista párt oktatási munkacsoportjának vezetője azt mondta: a költségvetésből 27 milliárd, uniós forrásokból pedig mintegy 100 milliárd forintot fordíthatnak az Új Tudás programban megfogalmazott célokra.
jan. 6
12:27
Teljes hírzárlat a meggyilkolt szlovák lány ügyében (HVG)
Az egyetlen gyanúsított néhány nappal a gyilkosság után öngyilkos lett, de a vizsgálatot azóta sem zárta le a rendőrség – írja a szlovák Új Szó.
jan. 6
12:28
Trefort Ágoston emlékére szakalapítvány pályázata (Pályázatfigyelő)
A pályázat célja: Az interaktív tábla használatának beillesztése az iskolai pedagógiai programjába.
jan. 6
12:29
Szerdától újra sztrájk lehet Ferihegyen (HVG)
Szerdától folytatódhat a korábban felfüggesztett sztrájk Ferihegyen - írja keddi számában a Népszabadság.

Keresés