2009. január 6. kedd

jan. 6
5:51
Idén kevés lesz a nagy durranás a mozikban (Infostart)
Kevésbé éreztette hatását a gazdasági válság 2008-ban a filmes iparban, bár a mozik nézőszáma csökkent az előző évekhez képest, a bevételek nőttek - mondta az InfoRádiónak a Filmforgalmazók Egyesületének elnöke. Bálint Péter szerint idén előtérbe kerülhetnek az "komoly" filmek, néhány év múlva pedig egyeduralkodó válhat a 3 dimenziós mozizás.
jan. 6
6:00
Négymilliárd forint szolgálta a kultúra ügyét (Spa Trend Online)
Paradigmaváltás érzékelhető a múzeumok világában - fogalmazott Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a jelenségre, amelyet minden múzeumba járó érzékel: egyre szorgosabban tárják a kiállítóhelyek a publikum felé kapujukat, közönségbarát akciókkal, rendezvényekkel keresik a látogatók kegyét. A tavalyi év a reneszánsz jegyében telt, a Nyugat folyóirat pedig megalakulásának százéves…
jan. 6
8:33
Csak tavaly 55 milliárdot hoztak Madonna koncertjei (Infostart)
Madonna "Sticky and Sweet" című turnéja volt a legsikeresebb koncertsorozat az elmúlt évben. A Pollstar zenei szaklap szerint a popdíva 281 millió dollárt, azaz több, mint 55 milliárd forintot keresett a világ körüli turnéval. Madonna ezzel megelőzte Celine Diont és a Bon Jovit is.
jan. 6
8:51
Most jó áron lehet festményeket venni (Infostart)
A magyar műtárgypiac még nem érezte meg a gazdasági válságot, a karácsonyi aukción egy Gulácsy-kép 110 millió forintért kelt el. A Virág Judit Galéria társtulajdonosa szerint a válság hatására nőni fog a kínálat, és a közepes kategóriában az árak stagnálására is lehet számítani, ám a csúcskategóriában továbbra is áremelkedést várnak a szakemberek.
jan. 6
9:00
Antológia jelenik meg Nápolyban magyar írók műveiből (Spa Trend Online)
A közeljövőben antológia jelenik meg Nápolyban az Újlipótvárosi esték sorozaton eddig részt vett írók műveiből; a Szépírók Társasága által szervezett felolvasóest legközelebbi rendezvénye pénteken lesz a XIII. kerületben.
jan. 6
13:48
Elhunyt Charles Camilleri, a "máltai Bartók" (Spa Trend Online)
Elhunyt 77 éves korában Charles Camilleri, Málta egyik legjelentősebb zeneszerzője.
jan. 6
15:18
Országos Diákíró Versenyt hirdetett a Magyar Író Akadémia (Spa Trend Online)
Országos Diákíró Versenyt hirdetett a Magyar Író Akadémia középiskolás diákok, egyetemisták és főiskolások, valamint pedagógusok számára; a pályaműveket március 15-ig várják a szervezők.
jan. 6
20:24
A sötét lovag tetszett az amerikai producereknek (Spa Trend Online)
Míg a színészek vagy a kritikusok amerikai céhei számba sem vették az óriási bevételt hozó Batman-filmet, A sötét lovagot, a producerek szerint a legjobb filmek között van a helye, ezért felkerült a jelöltlistájukra.
jan. 6
20:42
Mi leszel, ha nagy leszel? Celeb! (Spa Trend Online)
Ha a művelt olvasó netán nem tudná, mit fán terem a gasztroreality, elég ha úgy hét óra táján az RTL Klub csatornájára téved távkapcsolója. Mára ugyan nagyon nehéz úgy televíziót nézni, hogy ne legyünk részesei a nagy magyar celebetetésnek, a Vacsoracsata, ha lehet így mondani, a műfaj kvintesszenciája. Mi szem szájnak ingere, feltálaltatik itt a fáradt tévénézőnek. Bombanő, bohóc, csacsog, gagyog…

Keresés