2009. január 6. kedd

jan. 6
6:00
Itthon is fergeteges érdeklődés övezte a londoni darts világbajnokságot (Behaviour)
Kőbányán gyerekkoromban még úgy tartották, hogy az ember a kocsmába inni jár és nem pofázni. Mára a lebujokból pubok lettek, és az ivás mellett már a darts a sláger. A kocsmai sportok királynője világszerte hallatlan népszerűségnek örvend, és a játék történetében először egy magyar is a "színpadra" állhatott a víkenden befejeződött londoni darts-világbajnokságon.
jan. 6
6:18
A Dakar nehezebb, mint Afrikában (Blikk)
JACOBACCI – Palik László szerint aki teljesíti a 9574 km-es távot, győztesnek érezheti magát.
jan. 6
6:20
Kassai a legjobb bírók között (Blikk)
Az első számú magyar labdarúgó-játékvezető a 12. legjobb teljesítményt nyújtotta a világon az elmúlt esztendőben
jan. 6
6:22
Madár a nyerő! (Blikk)
MAGDEBURG – Varga István erdélyi bunyós Erdeivel és szombati ellenfelével, Barasjannal is bokszolt már, most megosztotta tapasztalatait Madárral.
jan. 6
7:12
NBA: a Nets ellen folytatódott a Sacramento vesszőfutása (She)
Sorozatban 11. idegenbeli vereségét szenvedte el az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Sacramento Kings, amikor keddre virradóra 98–90-re kikapott a New Jersey Nets otthonában a 67. játéknapon.
jan. 6
7:14
NHL: felemás New York-i mérleggel zárult a nap a hokisoknál (She)
Nem termett babér a vendégeknek az észak-amerikai jégkorongbajnokság 88. játéknapján, miután a New York Rangers a hozzá látogató Pittsburgh Penguinst, míg az Edmonton Oilers a nála vizitáló New York Islanderst győzte le.
jan. 6
7:30
Jégkorong: Kanada zsinórban ötödször lett junior-világbajnok (She)
Az Ottawában megrendezett junior jégkorong-világbajnokság keddre virradóra megrendezett döntőjében Kanada válogatottja 5–1-re legyőzte Svédországot, így egymást követő ötödik alkalommal nyerte meg a tornát.
jan. 6
8:06
Izrael: a gázai hadműveletek miatt szünetel a bajnokság (She)
Az Izraeli Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy legalább a következő hétvégén nem rendeznek bajnoki labdarúgó-mérkőzéseket az országban a Gázai övezetben kialakult háborús helyzet miatt.
jan. 6
8:08
Tenisz: Czink Melinda búcsúzott a brisbane-i tornától (She)
Czink Melinda három játszmában vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben a harmadik helyen kiemelt Marion Bartolitól, ezzel befejezte szereplését a brisbane-i tenisztornán.
jan. 6
9:00
Tenisz: Ernests Gulbis két szettben kiejtette Novak Djokovicsot (She)
Nem tartott sokáig a verseny a Brisbane-i férfi tenisztorna első számú kiemeltjének, miután Novak Djokovics két sima szettben kikapott a lett Ernests Gulbistól.
jan. 6
9:36
Női kosárlabda: 30 éves amerikai center a Szeviép Szegednél (She)
Michelle Maslowski megegyezett a női kosárlabda-bajnokság bronzérmesének vezetőivel, így az amerikai center az idény végéig a szegedieknél játszik.
jan. 6
9:38
Zalaegerszeg: két NB II-es labdarúgó érkezett próbajátékra (She)
A ZTE 11 másik csapattal együtt hétfőn elkezdte a felkészülést. Roguy Meyé kedden csatlakozik a kerethez, két próbajátékos viszont már hétfőn együtt gyakorolt Csank János csapatával.
jan. 6
9:40
Tenisz, Hopman-kupa: Olaszország legyőzte Franciaországot (She)
Olaszország válogatottja 2-1-re legyőzte a francia együttest a perthi Hopman-kupán, a teniszezők nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán.
jan. 6
9:42
Kecskemét: 19 esztendős montenegrói hátvédet tesztelnek (She)
Hétfőtől napi két edzés a penzumuk a Soproni Ligában szereplő Kecskemét játékosainak, akik végig hazai környezetben készülnek a tavaszi idényre.
jan. 6
9:54
Tottenham: Defoe visszatér, és Appiah is érkezhet (She)
Sikerrel megállapodott egymással Jermaine Defoe ügyében a Portsmouth és a Tottenham Hotspur, így az angol válogatott támadó egy év után nagyjából 15 millió font körüli összegért visszatér a White Hart Lane-re.
jan. 6
9:56
Olaszország: Takács Zoltán a harmadosztályba szerződött (She)
Takács Zoltán, a legutóbb a DVSC-TEVA-ban futballozó egyszeres válogatott védő két és fél évre írt alá a jelenleg az olasz harmadik liga A-csoportjában második helyen álló SPAL 1907-hez.
jan. 6
10:12
Feladta a Dakar-ralit a magyar kamion, gondban Szalayék (Infostart)
Motorhiba miatt kiállt az Argentínában és Chilében zajló 31. Dakar tereprali-versenyből a Darázsi Zsolt vezette kamion. A kiállás következtében háttértámogatás nélkül marad az autósok között összetettben a 14. helyen álló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős.
jan. 6
10:12
Dakar 2009: búcsúzik Darázsiék kamionja (Behaviour)
Motorhiba miatt kiállt az Argentínában és Chilében zajló Dakar 2009 elnevezésű tereprali-versenyből a Darázsi Zsolt vezette MAN kamion. A kiállás következtében háttértámogatás nélkül marad az autósok között összetettben a 14. helyen álló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős.
jan. 6
10:30
Dakar 2009: feladta a versenyt a Darázsi Zsolt vezette kamion (She)
Motorhiba miatt kiállt az Argentínában és Chilében zajló Dakar 2009 elnevezésű terepraliversenyből a Darázsi Zsolt vezette MAN kamion. A kiállás következtében háttértámogatás nélkül marad az autósok között összetettben a 14. helyen álló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős.
jan. 6
10:48
Portugália: edzőváltás a kiesőjelöltnél, elküldték Eusébiót (She)
A portugál első osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 15. helyén szerénykedő Rio Ave vezetői a csapat gyenge szereplése miatt menesztették a vezetőedzőt, Joao Eusébiót.
jan. 6
10:48
50 meccses eltiltás a bajnoknak (Behaviour)
Doppingvétség miatt ötven mérkőzésre szóló eltiltást kapott J.C. Romero, az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) bajnok Philadelphia Phillies játékosa.
jan. 6
11:06
Tévez a Real Madrid felé kacsintgat (Infostart)
Carlos Tévez egyértelműen utalást tett klubja, a Manchester United vezetőinek, ugyanis kiemelte: ha nem sikerül megállapodnia a szerződése meghosszabbításáról, akkor nem fog mérlegelni, távozik.
jan. 6
11:06
Monaco: román második ligás jobbhátvédet tesztelnek (She)
Román jobbhátvédet tesztel a francia első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Monaco.
jan. 6
11:08
Vívás: hazánk 4 felnőtt nemzetközi versenynek adhat otthont (She)
Ahogy az elmúlt évben, úgy az idén is négy felnőtt Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyt rendez a Magyar Vívószövetség (MVSZ).
jan. 6
11:10
Lyon: Govou nemet mondott a Portsmouth ajánlatára (She)
Nem lesz az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Portsmouth játékosa Sidney Govou – írja a francia sportnapilap, a L’Équipe internetes oldala.
jan. 6
11:12
Paks: Csehit szerződtetné a Ferencváros, Nikolov a héten dönt (She)
Pakson a hétfői első edzésig már több változás is történt a labdarúgó Soproni Ligában szereplő csapat játékoskeretében. Horvát Levente és Pintér Attila érkezett, Nikolov Balázs a héten dönti el, hogy Paksra szerződik-e, míg Csehi Tamás távozhat Gellei Imre csapatától.
jan. 6
11:24
Póker: februárban indul az Australia New Zealand Poker Tour (She)
A legtöbb versenyt nevével fémjelző PokerStars nem áll le szerencsére, és tovább bővíti kínálatát. Február 4-től új sorozatot indítanak, Australia New Zealand Poker Tour néven, amelynek eddig csak az első, adelaide-i állomása ismert.
jan. 6
11:42
Vitorlázás: Majthényiék vezetnek az első nap után a vébén (She)
Az új-zélandi Napier partjainál rendezett repülőhollandi-világbajnokság első két futama után a toronymagas esélyesként számon tartott Majthényi Szabolcs, Domokos András páros áll az élen.
jan. 6
12:18
Portsmouth: Papa Bouba Diop három hónapig nem játszhat (She)
Három hónapra kidőlt Papa Bouba Diop, a Portsmouth szenegáli középpályása.
jan. 6
12:20
Siófok: további fiatal afrikai próbajátékosokat várnak (She)
Harmadszor indította a felkészülést disznóvágással a Siófok, Aczél Zoltán kedden vezényli első edzését a csapatnak.
jan. 6
12:22
Férfi kosárlabda: Jamal Basit is távozik Szolnokról (She)
Jerome Coleman és Donald Wilson után harmadik amerikai légiósától, Jamal Basittól is megvált a Szolnoki Olaj KK.
jan. 6
12:36
Arsenal: a 17 éves Jack Wilshere profi szerződést kötött (She)
Aláírta első professzionális szerződését Jack Wilshere, az Arsenal középpályása, aki január 1-jén töltötte be 17. életévét.
jan. 6
12:38
Schalke: a Liverpool fiatal csatárát akarják a királykékek (She)
A Schalke vezetői szemet vetettek Marvin Pouriére, a Liverpool 18 éves csatárára, aki 2007 nyarán a Borussia Dortmundból igazolt a Mersey partjára, de nem tudta bizonyítani képességeit – Németh Krisztián és Dani Pacheco is előtte áll a rangsorban a „vörösök” tartalékcsapatánál –, így könnyen elképzelhető, hogy az angol együttes lemond róla.
jan. 6
12:54
Blog: Erdei szerint jó lábmunkával győzhető le Barasjan (She)
Újabb bejegyzéssel jelentkezett a fanzone.hu-n olvasható blogjában Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó. Madár leírta, milyen taktikára számíthatunk tőle a Jurij Barasjan elleni mérkőzésen.
jan. 6
12:56
Tenisz: továbbment az első helyen rangsorolt Gyementyjeva (She)
Nem született meglepetés az aucklandi női tenisztorna első fordulójának második játéknapján, mindegyik kiemelt, köztük az első helyen rangsorolt orosz Jelena Gyementyjeva is bejutott a második körbe.
jan. 6
13:12
Tenisz: Venus Williams még nem gondol a visszavonulásra (She)
Bár sok sporttársa befejezte az aktív játékot az utóbbi időben, Venus Williams még nem gondolkodik a visszavonuláson.
jan. 6
13:12
Minden eddiginél több jelentkező a MOB tisztségekre (Behaviour)
Várhatóan az ellenfél nélkül induló Schmitt Pált választja meg újabb négy évre elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság, amely szombaton tartja tisztújító közgyűlését. A négy alelnöki posztért és a 11 elnökségi helyért viszont nagy harc várható, mivel minden eddiginél többen jelöltették magukat.
jan. 6
13:30
Cselgáncs: orosz sportolók is indulnak Grúziában az Eb-n (She)
Orosz cselgáncsozók is indulnak a grúz fővárosban április végén rendezendő Európa-bajnokságon.
jan. 6
13:48
Olaszország: Kolozsvárról szerződtethet középpályást a Lazio (She)
Sajtóértesülések szerint a Lazio előrehaladott tárgyalásokat folytat a CFR Clujzsal Sebastián Dubarbier megszerzéséről.
jan. 6
13:50
Hamburg: Podolski akár a kikötővárosban is folytathatja (She)
Könnyen lehet, hogy Ivica Olic ellenértéke a Bayern-Hamburg útvonalat járja majd be, miután a kikötővárosiak bejelentették, nem lenne akadálya, hogy a bajoroknál mellőzött Lukas Podolski náluk folytassa.
jan. 6
14:06
Tenisz: Tsonga és Gasquet győzelme a brisbane-i férfitornán (She)
Bejutott a második fordulóba a Brisbane-ben zajló férfi tenisztornán a második helyen kiemelt Jo-Wilfried Tsonga, a francia versenyző az argentin Agustin Callerit verte meg két szettben.
jan. 6
14:06
Beckham "galaktikus" csapattársa érkezik a Bayern Münchenhez (Behaviour)
Három hónapig kölcsönjátékosként a Bayern Münchent erősíti Landon Donovan, a Los Angeles Galaxy amerikai válogatott labdarúgója.
jan. 6
14:08
Formula-1: Megint elköszönt a „nyalókától” a Ferrari (She)
A 2009-es szezonban ismét próbálkozik majd a Ferrari Formula–1-es csapata az elterjedt „nyalókás” rendszer helyett egy közlekedési lámpára emlékeztető szerkezettel irányítani a boxba, gumicserére érkező pilótáit. Az olasz csapat az elmúlt évadban egyszer már bedobta a mély vízbe a szerkezetet, ám akkor a sorozatos hibák miatt visszatértek a régi rendszerre.
jan. 6
14:10
Tenisz: Safarová is bejutott a harmadik körbe Brisbane-ben (She)
A cseh Lucie Safarová két szettben legyőzte az ausztrál Samantha Stosurt a brisbane-i női tenisztorna második fordulójában.
jan. 6
14:24
Lyon: Juninho Pernambucano is a visszavonulásán gondolkodik (She)
Juninho, a francia bajnok Olympique Lyon sokszoros brazil válogatott labdarúgója visszavonulni készül.
jan. 6
14:42
Ökölvívás: Kovács László lett az amatőrök új kapitánya (She)
Kovács László, az edzőbizottság elnöke lett az amatőr ökölvívó-válogatott új szövetségi kapitánya – jelentette be a szövetség a keddi elnökségi ülés után.
jan. 6
15:00
Atlétika: Kálovics Anikó diadala a legnanói mezeifutó-versenyen (She)
Kálovics Anikó nyerte meg a Legnanóban 52. alkalommal megrendezett nemzetközi mezeifutó-versenyt.
jan. 6
15:02
Milan: Beckham kezdőként léphet pályára a Hamburg ellen (She)
Az AC Milan hivatalos honlapján közölte a Hamburg elleni mai felkészülési mérkőzés kezdőcsapatát.
jan. 6
15:36
Kézilabda: csúcsnézettséget hozott a decemberi gála (She)
Mind a decembert, mind az egész 2008-as évet tekintve csúcsnézettséget hozott a december 30-i Budapest Bank-kézilabdagála.
jan. 6
15:38
Skócia: a ligaelső Wolveshoz megy a Rangers támadója (She)
Meg nem nevezett összegért az angol másodosztály listavezetőjéhez, a Wolverhampton Wanderershez igazol Alan Gow, a Rangers támadója.

Keresés