2009. február 4. szerda

febr. 4
5:27
Gyurcsány nem hajlandó sárdobálásra (Alternatív Energia)
Négy nap munka után egy nap, a költségvetés által fizetett tanulást ajánl a válság miatt megszorult cégeknek a kormány az alkalmazottak elbocsátása helyett. A kormányzati válságkezelés keretében a jövő héttől a kis cégek 200 millió forintos forgóeszköz-hitelhez is juthatnak. Ezt javasolja a kormány - mondta Gyurcsány Ferenc, aki erőteljesen bírálta azt az interjút, amelyet Orbán Viktor adott egy…
febr. 4
5:29
Szakértők is elfogadhatónak tartják a tervezett családi pótlék-rendszert (Alternatív Energia)
Végre egységes a támogatás, a kormány családi pótlékkal kapcsolatos javaslatát a lapunk által megkérdezett szociálpolitikus és az adószakértő is támogatta. A kormány a családi pótlék bruttósítását és megadóztatását tervezi, a juttatás adóterhet nem viselő járandósággá válik, amit adóbevalláskor hozzá kell számolni az összes jövedelemhez, de a rá eső adót nem kell megfizetni. Ezzel a módosítással a…
febr. 4
5:31
"Mondja már meg valaki, hogy akkor most szabad-e cigányozni!" (Alternatív Energia)
Nincs nyoma különösebb indulatoknak Miskolcon, jóllehet az elmúlt napokban a városban történtek jelentették a hazai sajtó legfőbb híreit. Az emberek többsége napirendre tért az események fölött.
febr. 4
5:45
Szijjártó Péter továbbra sem számolt be az Audiról (Alternatív Energia)
Feltűnő változások nem voltak a képviselők vagyoni helyzetében tavaly az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a tegnap óta nyilvános, 2008-as vagyonnyilatkozatokból. Gyurcsány Ferenc kormányfő a 2007-es évhez hasonló összeget, 114 millió forintot vett fel osztalékjövedelemként, Orbán Viktor könyvkiadásból kevesebbet zsebelt be, és már nincs autó a nevén. Szijjártó Péter, a Fidesz…
febr. 4
6:57
Fodor: "Ez az üzlet az egész országnak szól" (Alternatív Energia)
Az SZDSZ szerint csak akkor található meg a közös álláspont, ha mindkét nagypárt letesz arról, hogy mindenáron hatalora akar kerülni, vagy éppen ott akar maradni
febr. 4
6:59
„Mondja már meg valaki, hogy akkor most szabad-e cigányozni!” (Alternatív Energia)
Nincs nyoma különösebb indulatoknak Miskolcon, jóllehet az elmúlt napokban a városban történtek jelentették a hazai sajtó legfőbb híreit. Az emberek többsége napirendre tért az események fölött.
febr. 4
7:01
Orbán Viktor: Csak őszintén (Alternatív Energia)
Lapunk szembesítette az ellenzéki párt elnökének kijelentéseit és a tényeket
febr. 4
7:15
Harmincezer forintja bánhatja, ha nincs Önnél a csekk! (Infostart)
A Népszabadság azt írja, hogy harmincezer forintos bírsággal sújtható az autótulajdonos, aki egy közúti ellenőrzés során nem tudja igazolni, hogy van érvényes kötelező felelősségbiztosítása - de akkor is, ha van, csak a kötvény és a csekk nincs a sofőrnél.
febr. 4
7:33
Suchman: A hitelezőknek át kellene ütemezniük az adósságokat (Infostart)
Nagy segítség lenne Magyarországnak, és a globális pénzügyi válság által fenyegetett országoknak, ha a hiteleket nyújtó szervezetek átütemeznék az adósságot, az azonban öngyilkosság lenne, ha ezt mi magunk kezdeményeznénk - mondta az InfoRádióban a fejlesztési programok megvalósításáért felelős kormánybiztos. Suchman Tamás úgy fogalmazott: a hitelt nyújtóknak sem jó az, ha egy ország csődöt mond.
febr. 4
9:21
Minimális pluszban nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,12 pontos emelkedéssel, 11.810,12 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest ez 0,78 százalékos erősödés.
febr. 4
9:21
A romák ellenzik a cigány önvédelmi gárdát (Alternatív Energia)
Több roma vezető ellenzi, hogy cigány önvédelmi gárda létesüljön a Nyugat-Dunántúlon - írta a Kisalföld szerdai száma.
febr. 4
9:57
Suchman: A jegybank elnöke lassan gondolkodik (Alternatív Energia)
Suchman Tamás szerint nagy segítség lenne Magyarországnak, ha a számára hiteleket nyújtó szervezetek átütemeznék az adósságot, az azonban öngyilkosság lenne, ha ezt az ország maga kezdeményezné.
febr. 4
10:15
Az MDF szerint Gyurcsány csak az időhúzást intézményesíti (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya szerint a kormány feladata megoldani a válságot
febr. 4
10:33
Miskolci "cigányozás" nemzetközi visszhangja (Alternatív Energia)
A rendőrfőkapitány és egy ördögi kör címmel terjedelmes írásban foglalkozott szerdán a miskolci rendőrfőkapitány ügyével a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
febr. 4
10:51
A szlovákok szerint a pártérdekek dominálnak a két ország kapcsolatában (Alternatív Energia)
A Sme című pozsonyi szlovák lap szerint a szlovák és a magyar parlament emberi jogi bizottságainak elmaradt ülése egy olyan jelképes beteg, amelyen nagyon jól kimutatható a szlovák-magyar kapcsolatok minden baja.
febr. 4
11:09
A németeket is érdekli a miskolci rendőrfőkapitány ügye (Metropol)
A rendőrfőkapitány és egy ördögi kör címmel terjedelmes írásban foglalkozott szerdán a miskolci rendőrfőkapitány ügyével a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
febr. 4
11:27
Orvosi hiba Egerben: a megyei önkormányzat menekülne a felelősség elől (Alternatív Energia)
Egy mozgássérült fiatalember nem megfelelő ellátása miatt egymillió forint bírságot szabott ki az egri kórház korábbi fenntartójára, a Heves megyei önkormányzatra az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF)- tájékoztatta kedden az MTI-t a megyei főjegyző.
febr. 4
11:45
MSZP-Fidesz csapásváltás szerda délelőtt (Alternatív Energia)
A két nagy parlamenti párt szerda délelőtt sajtótájékoztatókon igyekezett bemutatni a másik alkalamtlanságát.
febr. 4
12:03
Felmentést kért Princz Gábor a Postabank-perben (Infostart)
Felmentést kért a Legfelsőbb Bíróságon Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója az ellene és három társa ellen zajló, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult bűntetőperben szerdán.
febr. 4
12:21
Török: "Nem a spórolás a cél" (Infostart)
A kormány szerint a családi pótlék bruttósítása a kisebb jövedelmű, sokgyermekes családoknak többletpénzt; a magasabb jövedelműeknek pedig némi csökkenést eredményezne. Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő az InfoRádiónak elmondta: úgy kell átalakítani a szociális rendszert, hogy nőjön a természetbeni juttatások aránya a pénzbeli segélyekhez képest.
febr. 4
12:21
Optimisták a műszaki és informatikai képzésben részesülók (Alternatív Energia)
Az alapképzést (BSc/BA) elvégző hallgatók döntéshelyzetbe kerülnek diplomájuk megszerzését követően: dolgozni menjenek, vagy mesterképzésre (MSc/MA)? Bár az álláshirdetések nagy részében gyakorlattal rendelkező munkatársakat keresnek a munkaadók, a pályakezdők jövőjét az is nagyban segítheti, ha folytatják tanulmányaikat. Szakemberek szerint ugyanis, ha egy cégnek azonos tudású jelentkezők közül…
febr. 4
12:23
Princz felmentését kérte a 27,5 milliárdos hűtlen kezelésben (Alternatív Energia)
Felmentését kérte a Legfelsőbb Bíróságon szerdán Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója az ellene és három társa ellen zajló, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőperben.
febr. 4
12:39
A fővárosnak 130 millió forintjába kerül az Erzsébet-híd kivilágítása (Infostart)
Gazdasági válság ide vagy oda, hangsúlyozott környezetvédelmi érdekek és takarékossági célok ellenére az eddigi egy mellett további három budapesti híd kap díszkivilágítást. Ebből csak az Erzsébet hídé 260 millió forintba kerül, amelynek felét a főváros biztosítja - mondta el az InfoRádióban a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója, aki az üzemeltetési költségekről már nem adott…
febr. 4
12:39
96 óra munka, 24 óra tanulás.... (Alternatív Energia)
A kötelező oktatás az új eleme a miniszterelnök által kedden bejelentett kormányzati tervnek a már meglévő munkahelymegtartó programokhoz képest - közölte Tukacs István, a válságövezetek kezelésével megbízott kormánybiztos az MTI-vel szerdán.
febr. 4
12:57
4400 dolgozó a helyén marad, de nem kapnak fizetés emelést (Alternatív Energia)
A nyíregyházi önkormányzat a pénzügyi-gazdasági válság okozta nehéz helyzetben a munkahelyek megőrzésére törekszik, s nem tervez leépítést a közintézményeknél az idén - közölte Csabai Lászlóné, a város polgármestere sajtótájékoztatón szerdán.
febr. 4
12:59
A Fidesz szerint a kormányak kötelessége a munkavállalók oldalára állni (Alternatív Energia)
A Fidesz arra vár választ vár a kormánytól, tudták-e, hogy súlyos biztonsági kockázatot jelentett Ferihegyen a sztrájktörők alkalmazása - erről Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
febr. 4
13:15
Kötbérrel tartozik az E.ON az áram nélkül maradtak tízezreinek? (Infostart)
Nem volt rendkívülinek nevezhető a múlt heti időjárás a Dunántúlon - állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely az InfoRádió felkérésére az elmúlt tíz év regionális adatai alapján készített szakvéleményt. Mint ismeretes, az E.ON a saját szakemberei által rendkívülinek minősített havazás miatt nem fizet kötbért és kártalanítást a több napos áramkimaradást elszenvedőknek.
febr. 4
13:15
Székely Nemzeti Tanács Basescu kiejelntése csak újabb lendületet ad (Alternatív Energia)
Tőkés László szerint csupán "elrettentő szándékkal" zárta ki a székelyföldi autonómia lehetőségét Budapesten Traian Basescu román államfő, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) véleménye szerint ugyanakkor a román államfő kijelentése újabb lendületet adhat az autonómia-küzdelemnek.
febr. 4
13:33
Meglepődik még valaki, ha egy politikus hazudik? (Infostart)
Közmondással emlékeztetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy rádióműsorban a hazugság hátulütőjére. A kormányfő azt is elmondta, hogy a politikusok azért kerülhetnek Magyarországon akár egy napon belül önellentmondásba, mert ezt az emberek elfelejtik. Az InfoRádió által megkérdezett kommunikációs szakértő szerint azonban mindez a választásokon visszaüthet.
febr. 4
13:33
Nem akar fizetni az E.ON (Metropol)
Az E.ON üzletszabályzata szerint nem csak kártérítést, de kötbért is kellene fizetnie a dél-dunántúli áramkimaradás miatt; ha ezt nem teszi meg, a fogyasztóvédők bírósághoz fordulnak.
febr. 4
13:33
Herényi kinevezte MDF-esnek Tahitótfalu polgármesterét (Alternatív Energia)
A tahitótfalui polgármester-választás győztese, Sajtos Sándor MDF-es politikus - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
febr. 4
13:51
A kormány garanciavállalással segíti a lakáshiteleseket (Infostart)
Az állam átmeneti időre garanciavállalással segíti azokat, akik lakáshitelt vettek fel, majd a válság miatt, önhibájukon kívül, elvesztették munkahelyüket - jelentette be Daróczi Dávid a kormányülést követő sajtótájékoztatón.
febr. 4
14:09
Visegrádon az SZDSZ (Alternatív Energia)
Csütörtökön és pénteken kétnapos, kihelyezett frakcióülést tart az SZDSZ a Pest megyei Visegrádon - közölte az MTI-vel Gusztos Péter, a párt ügyvivője.
febr. 4
14:11
Leállt a forgalom a magyar-ukrán határon (Alternatív Energia)
A schengeni informatikai rendszer itthoni meghibásodása miatt leállt a forgalom a magyar-ukrán határ átkelőhelyein szerda délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
febr. 4
14:27
MSZP: A józanság meghozta eredményét Szlovákiában is (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a józan kompromisszumkészség hozott eredményt a szlovák oktatási törvény magyarnyelvű helységnevekkel kapcsolatos módosításakor - jelentette ki Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke szerdán az MTI-nek.
febr. 4
14:29
Északon 330 milliárd folyt be tavaly (Alternatív Energia)
Nőtt a kiemelt adónemekből származó bevétel az elmúlt évben az észak-magyarországi régióban, összességében több mint 330 milliárd forint folyt be, amely 4,1 százalékkal volt több a megelőző évinél - közölte Nagy László regionális igazgató sajtótájékoztatón szerdán, Miskolcon.
febr. 4
14:45
Két év felfüggesztett börtönt kapott Szabadi Béla, hűtlen kezelésért (Infostart)
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Szabadi Béla volt politikai államtitkárt hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűncselekmények miatt harmadfokon, jogerősen a Legfelsőbb Bíróság.
febr. 4
15:03
Leállt a forgalom a magyar-ukrán határon (Infostart)
A schengeni informatikai rendszer magyarországi meghibásodása miatt leállt a forgalom a magyar-ukrán határ átkelőhelyein - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
febr. 4
15:03
Dávid Ibolya:"az ellenzék attól ellenzék, hogy behúzza a kéziféket akkor is, ha ettől fejreáll az ország" (Alternatív Energia)
Az Magyar Demokrata Fórum (MDF) szavazóbázisát a városi, értelmiségi, vállalkozó szellemű emberek sokasága adja, ők alkotják ma a középosztályt - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke az MTI-nek adott interjújában.
febr. 4
15:21
"Krízisbűnözők" követik el a bankrablásokat (Infostart)
Végh József kriminálpszichológus szerint összefüggés van a hirtelen megnövekedett bankrablások és a gazdasági válság között. A szakember úgy véli, mivel sokan eladósodtak, egyre többen válnak úgynevezett krízisbűnözőkké. Végh József már tavaly októberben figyelmeztette a rablások emelkedésére a pénzintézeteket.
febr. 4
15:21
Borkai: Győr nem kér a cigány gárdából (Alternatív Energia)
Győr – A Cigány Önvédelmi Gárdáról megjelent sajtóhírek hatására rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze szerdán délutánra Borkai Zsolt győri polgármester, amelyen „a város polgárainak biztonságáért” érzett felelősségtől vezérelve kijelentette: Győr nem kér ebből a szervezetből. Pádár László háromnegyed órával később visszavonta javaslatát-adta hírül a kisalföld.hu.
febr. 4
15:23
Az SZDSZ szerint nem kell roma gárda (Alternatív Energia)
Az SZDSZ ellenzi a roma gárda megalakítását, a Szabad Demokraták Szövetsége elítél minden olyan kezdeményezést, amely civil erőszakszervezetek alapítására irányul, így a cigány gárda ötletét is - írja a párt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
febr. 4
15:39
Megszüntették a nyomozást a Stadionok úti irodaház ügyében (Metropol)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a BKV tulajdonában lévő Stadionok úti irodaház eladása ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
febr. 4
15:39
Ötpárti tárgyalást szeretne az SZDSZ (Alternatív Energia)
Még a tavaszi ülésszak megkezdése előtt ötpárti tárgyalást javasol a választási reform, az országgyűlés létszámának csökkentése ügyében az SZDSZ. Gulyás József, a párt ügyvivője szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az ügyben alternatívaként felajánlják saját korábbi javaslatcsomagjukat.
febr. 4
15:57
Egységes fellépés az E.ON-nal szemben a kárigényekért (Metropol)
Egységesen kíván fellépni az E.ON-nal szemben a kárigények összegyűjtése után a Vas Megyei Védelmi Bizottság - közölte a testület ülését követő sajtótájékoztatón kedden Kovács Ferenc, a védelmi bizottság és a Vas Megyei Közgyűlés elnöke Szombathelyen.
febr. 4
16:15
Az idén több lakás eladása várható Budapesten (Metropol)
Az évi száz lakásnál többet építő fejlesztők száma tavaly 27-ről 15-re csökkent, az eladott lakások száma pedig 5300-ról 2500-ra esett vissza a fővárosban, ahol az idén 3500-4000 lakás értékesítése várható - mondta Futó Péter, a Futureal csoport elnöke.
febr. 4
16:15
Magyarország befogadja a guantánamói rabokat? (Alternatív Energia)
Fontos a guantánamói fogolytábor felszámolása, Magyarország pedig nyitott arra, hogy megvizsgálja az egykori rabok befogadásának kérdését - mondta Göncz Kinga külügyminiszter szerdán Budapesten.
febr. 4
16:17
Molotov-koktélos támadókat fogtak el a budapesti rendőrök (Metropol)
Molotov-koktélos támadókat fogtak el a budapesti rendőrök, a férfi és a két nő ellen önbíráskodás és közveszélyokozás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást a BRFK.
febr. 4
16:17
Megenyhültek a szlovákok, lesz találkozó (Alternatív Energia)
Nem Magyarországon, hanem Pozsonyban szeretne találkozni a magyar partnerbizottsággal a szlovák parlament emberi jogi bizottsága - közölte A. Nagy László, a testület elnöke szerdán Pozsonyban.
febr. 4
16:33
Kóka levelet írt Vargának (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferencet is meghallgatnák a parlament költségvetési bizottságának rendkívüli ülésén, amelynek összehívását Kóka János kezdeményezte, a gazdasági válságra való tekintettel.

Keresés