2009. február 4. szerda

febr. 4
0:15
Tenisz: Nicolas Lapentti az első körben búcsúzott Chilében (NSO)
Nicolas Lapentti már az első fordulóban búcsúzott a chilei Vina del Marban zajló 496 750 dollár összdíjazású férfi tenisztornán. Az ecuadori teniszezőt az uruguayi Pablo Cuevas győzte le három szettben.
febr. 4
6:03
Kenesei a szavazás élén (Blikk)
BUDAPEST – Egyre több szavazat érkezik szerkesztőségünkbe a labdarúgó-NB I elmúlt évi legjobbjaira. Tarolnak a bajnokságban negyedik szombathelyiek, a meghirdetett hat kategória közül ötben is ők vezetik a listát. A csatároknál pillanatnyilag az Olaszországból tavaly nyáron hazatért Kenesei Krisztián (32) az éllovas.
febr. 4
6:05
Alonso nagy fogyása (Blikk)
MADRID – Kőkeményen készül a március 27-én kezdődő Forma–1-es szezonra Fernando Alonso (27). Sőt már-már túlzásba viszi az edzéseket. A Renault kétszeres világbajnok (2005, 2006) pilótája az izzasztó tréningeken körülbelül négy kilogrammot fogyott, s bizony most már figyelnie kell, a folyamatos súlyvesztés nehogy az erőállapota rovására menjen.
febr. 4
6:07
Szávay végre győzni akar (Blikk)
TALLINN – Szávay Ágnes (20) végre egyesben is nyerni szeretne az új évben. A világranglista 25. helyén álló magyar teniszező 2009-ben még nem tudott győzni egyéniben, három tornán indult, de mind a négy mérkőzését elveszítette.
febr. 4
6:09
Másfél tonnás pakkal utaznak a jégkorongozók (Blikk)
BUDAPEST – Mintegy 1600 kilogrammnyi felszereléssel kelt útra tegnap kora este Kéri Rudolf és Palla Antal. A magyar jégkorong-válogatott felszerelésmenedzsere és a csapat technikai igazgatója egy furgonnal szállítja ki a hokisok holmiját a rigai olimpiai selejtezőre, ahol a lettekkel, az olaszokkal és az ukránokkal játszik a héten a csapat az olimpiai részvételért.
febr. 4
6:21
Még egy vesztes irányítót is marasztalhatnak (Népszava)
Új szerződést kínál veterán irányítójának, Kurt Warnernek a hétfő hajnali Super Bowlon, azaz az amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjében vereséget szenvedett Arizona Cardinals.
febr. 4
6:39
Super Bowl: szerződést kínálnak a vesztes kapitánynak (Startlap)
Új szerződést kínál veterán irányítójának, Kurt Warnernek a hétfő hajnali Super Bowlon, azaz az amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjében vereséget szenvedett Arizona Cardinals. A tampai összecsapáson - amelyet a Pittsburgh Steelers...
febr. 4
6:57
Svédország: Henrik Larsson végzett a teremhokival, újra focizna (NSO)
Elbúcsúzott hazájának teremhoki-bajnokságától, és újra futballkarrierjére összpontosít Henrik Larsson, a svédek veterán sztárja.
febr. 4
6:57
Gyenesei sorra cáfolja a MOB állításait (Népszava)
Gyenesei István szerint nem igaz, hogy az olimpiai sportágak idén a korábbiak­nál kevesebb pénz kapnak az állami költségvetésből, ahogyan azt a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői állítják. Erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt a sportért felelős önkormányzati miniszter. A MOB álláspontja szerint az olimpiai bizottság 2001-ben 1 milliárd 94 millió, 2005-ben 1 milliárd 263 millió…
febr. 4
7:15
NBA: épphogy hozta sorozatban 12. győzelmét címvédő a Celtics (NSO)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 96. játéknapján a Boston Celtics sorozatban 12. győzelmét aratta – ezúttal a Philadelphia 76erst múlta felül a címvédő, igaz, a siker mindössze fél másodpercen múlott. Ennyivel a vége előtt dobta be ugyanis a győzelmet érő triplát Ray Allen.
febr. 4
7:17
Férfi kosárlabda: a nyolc közé jutott a Magyar Kupában a Pécs (NSO)
Meggyőző fölénnyel lépett a férfi kosárlabda Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé a PVSK-PANNONPOWER, miután 105–56-ra győzött az EKF-Hész Eger ellen.
febr. 4
7:33
NFL: marasztalja Kurt Warnert a Super Bowlt elvesztő Cardinals (NSO)
Új szerződést kínál veterán irányítójának, Kurt Warnernek a hétfő hajnali Super Bowlon, azaz az amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjében vereséget szenvedett Arizona Cardinals.
febr. 4
7:33
Tiltakoznak Arshavin miatt (Népszava)
Az Arsenal riválisainak nem tetszik hogy több mint 24 órával az átigazolási határidő lejárta után igazolták le az orosz Zentiből a válogatott irányítót
febr. 4
7:33
Egymilliót kapott gólonként Keane (Startlap)
Sajátos számítást végzett a Sun című brit bulvárlap kedden: az FC Liverpool labdarúgócsapatának nagyjából 1,1 millió fontjába került egy-egy Robbie Keane-gól. Az ír támadót 20 millió fontért szerződtetett a klub, de fél év alatt...
febr. 4
7:35
NHL: a Washington véget vetett a New Jersey győzelmi szériájának (NSO)
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) 112. játéknapján a Wahington Capitals 5–2-re verte meg a New Jersey Devilst, pontot téve az Ördögök nyolc mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatának végére.
febr. 4
7:51
Atlétika: Bene Barnabás teljesítette az Eb-szintet 1500 méteren (NSO)
Egyévnyi kihagyás után a bécsi atlétikai viadalon lépett először pályára nemzetközi versenyen Bene Barnabás, és a korábban több korosztályos Európa-bajnokságot nyerő középtávfutó 1500 méteren állt rajthoz, azzal a céllal, hogy teljesíti a MASZ által a torinói fedett pályás Európa-bajnokságra előírt 3:44 perces kiküldetési szintet.
febr. 4
8:09
Atlétika: Bene Barnabás teljesítette az Eb-szintet 1500 méteren (NSO)
Egyévnyi kihagyás után a bécsi atlétikai viadalon lépett először pályára nemzetközi versenyen Bene Barnabás, és a korábban több korosztályos Európa-bajnokságot nyerő középtávfutó 1500 méteren állt rajthoz, azzal a céllal, hogy teljesíti a MASZ által a torinói fedett pályás Európa-bajnokságra előírt 3:44 perces kiküldetési szintet.
febr. 4
8:09
Magyar fociháború a Maldív-szigeteken (Blikk)
MALE – Az ázsiai országban edzősködő Kiss László és Dzurják József között akkora az ellentét, hogy szóba sem állnak egymással.
febr. 4
8:39
Fény derül az albán vizek titkaira (divecenter.hu)
Az Adria egyik legkevésbé ismert partszakaszán szép eredményeket hozott a kutatás.
febr. 4
8:45
Brazília: két évre bezár a legendás Maracaná-stadion (NSO)
Átalakítás miatt két évre bezárják a riói Maracanát, amely korábban a világ legnagyobb arénája volt.
febr. 4
8:45
Már Victoria Beckham is a Milanra szavaz (Blikk)
Sokat sírt Victoria, aztán engedett férjének
febr. 4
8:47
Férfi kosárlabda NB I: Garlandot és Bialeket elküldték Körmendről (NSO)
A múlt heti, idénybeli második edzőváltás után már a játékoskeret sem maradt érintetlen Körmenden.
febr. 4
9:03
Elképesztő hajrával nyert a Boston - nézze meg! (Infostart)
Fél másodperccel a mérkőzés vége előtt szerzett hárompontos dobással nyert 100-99-re a címvédő Boston a Philadelphia ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján.
febr. 4
9:03
Ausztrália: Robbie Fowler két évig a Fury FC játékosa lesz (NSO)
A korábbi angol válogatott támadó Robbie Fowler 2011-ig az ausztrál A-League újoncánál, a North Queensland Fury FC csapatánál szerepel majd. A 26-szoros válogatott 33 éves csatár nyolc éven keresztül szerepelt a Liverpool színeiben, ahol a szurkolók egyik nagy kedvencévé vált, az elmúlt években azonban alig talált magára, korábbi nagyszerű formája elhagyta.
febr. 4
9:09
Urango visszavágna Hattonnak (profiboksz.hu)
A Ricky Hatton elleni visszavágót nevezte meg első számú céljaként az IBF újdonsült kisváltósúlyú világbajnoka. Juan Urango elmondása szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy revansot vegyen karrierje eddigi egyetlen vereségén. "A kisváltósúly a legjobb súlycsoport a mai profibokszban, szóval n
febr. 4
9:11
Joe Cortez a mexikói bokszolók ellensége (profiboksz.hu)
Nem akarja Juan Manuel Marquez, hogy a legendás Joe Cortez vezesse a február 28-án megrendezendő Juan Diaz elleni szupermérkőzést. A mexikói klasszis azzal indokolta tiltakozását a veterán bíró ellen, hogy honfitársainak már korábban is több kedvezőtlen ítéletet hozott és nem akar ő is erre a sorsra
febr. 4
9:13
Mayorga megsérült (profiboksz.hu)
Ricardo Mayorga megsérült egy edzés közben, így elmarad a február 14-re tervezett Alfredo Angulo elleni mérkőzése. A nicaraguai bunyós pontos sérüléséről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra semmit, de a gálát szervező Gary Shaw rendkívül ingerülten reagálta le a történteket. Az Angulo érdekeit képvis
febr. 4
9:15
Haye szerint Klitschko fél tőle (profiboksz.hu)
Egyre bizonytalanabb a június 20-ra tervezett Wladimir Klitschko elleni összecsapásával kapcsolatban David Haye. A nehézsúlyú szupersztár állítása szerint most kisebb esélyét látja az ukrán világbajnok elleni csatának, mint két hete. A felek hetek óta tárgyalnak egymással, de Haye szerint Klitschko
febr. 4
9:17
Mintha téglával püfölné a fejemet... (profiboksz.hu)
Talán sokak számára ismerős lesz a következő sztori, de biztosan vannak, akik még nem hallottak a történetről, amelyet a január 24 – én megrendezett Margarito vs. Mosley meccset követően talán nem árt kicsit leporolni, és ismét felidézni. Természetesen, Antonio Margarito „bandázs –
febr. 4
9:21
Brazília: két évre bezár a legendás Maracaná stadion (NSO)
Átalakítás miatt két évre bezárják a riói Maracanát, amely korábban a világ legnagyobb arénája volt.
febr. 4
9:23
Férfi kosárlabda NB I: Garlandot és Bialeket elküldték Körmendről (NSO)
A múlt heti, idénybeli második edzőváltás után már a játékoskeret sem maradt érintetlen Körmenden.
febr. 4
9:25
DVTK: Ahodikpe ismét meghívót kapott hazája válogatottjába (NSO)
December után újra a togói nemzeti csapattal készülhet Euloge Ahodikpe, a diósgyőriek támadója. Ahodikpe február 7-13. között tartózkodik majd a válogatottnál, és minden bizonnyal számítanak rá a február 11-i Burkina Faso ellen esedékes mérőzésen.
febr. 4
9:39
Ausztrália: Robbie Fowler két évig a Fury FC játékosa lesz (NSO)
A korábbi angol válogatott támadó, Robbie Fowler 2011-ig az ausztrál A-League újoncánál, a North Queensland Fury FC csapatánál szerepel. A 26-szoros válogatott 33 éves csatár nyolc éven keresztül szerepelt a Liverpool színeiben, ahol a szurkolók egyik nagy kedvencévé vált, az elmúlt években azonban alig talált magára, korábbi nagyszerű formája elhagyta.
febr. 4
9:41
DVTK: Ahodikpe ismét meghívót kapott hazája válogatottjába (NSO)
December után újra a togói nemzeti csapattal készülhet Euloge Ahodikpe, a diósgyőriek támadója. Ahodikpe február 7-13. között tartózkodik majd a válogatottnál, és minden bizonnyal számítanak rá a február 11-i Burkina Faso ellen esedékes mérkőzésen.
febr. 4
9:43
Ökölvívás: Mayorga megsérült, elmarad az Angulo elleni mérkőzése (NSO)
Ricardo Mayorga megsérült egy edzés közben, így elmarad a február 14-re tervezett, Alfredo Angulo elleni mérkőzése. A nicaraguai bunyós pontos sérüléséről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra semmit, de a gálát szervező Gary Shaw rendkívül ingerülten reagált a történtekre.
febr. 4
9:57
Barcelona: a klub vezetői a nyáron piacra dobják Thierry Henryt (NSO)
Az As spanyol lap értesülései szerint a Barcelona vezetői a nyáron szeretnének megválni a csapat francia támadójától, Thierry Henrytól.
febr. 4
9:57
Nincsen többé Mitsubishi-rali (Népszava)
A Mitsubishi Motors szerdán bejelentette, hogy a gazdasági világválság miatt kiszáll a raliversenyekből, beleértve a Dakar-ralit is, amelyet mostanáig 12 alkalommal nyert meg.
febr. 4
9:59
Inter: José Mourinho már nagyon várja korábbi játékosát (NSO)
Az angol bulvárlap, a Sun információi szerint, az olasz bajnok Internél bíznak benne, hogy Ricardo Quaresma Chelsea-be igazolásával lehetőség nyílik az elefántcsontparti csatár, Didier Drogba megszerzésére.
febr. 4
10:15
Inter: José Mourinho már nagyon várja korábbi játékosát (NSO)
Az angol bulvárlap, a Sun információi szerint az olasz bajnok Internél bíznak benne, hogy Ricardo Quaresma Chelsea-be igazolásával lehetőség nyílik az elefántcsontparti csatár, Didier Drogba megszerzésére.
febr. 4
10:17
Autósport: a Mitsubishi bejelentette, kiszáll a raliból (NSO)
A Mitsubishi Motors szerdán bejelentette, hogy a gazdasági világválság miatt kiszáll a raliversenyekből, beleértve a Dakar-ralit is, amelyet mostanáig 12 alkalommal nyert meg.
febr. 4
10:33
Súlyemelés: Aján a nemzetközi szövetség elnöke maradhat (NSO)
Minden bizonnyal ismét a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökévé választják áprilisban Aján Tamást, mivel ő az egyedüli jelölt a posztra.
febr. 4
10:51
Vádat emelhetnek Phelps ellen (Infostart)
A Richland megyei seriff vádat emel Michael Phelps ellen, amennyiben megállapítható válik, hogy a 14-szeres olimpiai bajnok marihuánát szívott. A News of the World című brit lap vasárnap közölt egy képet, amelyen az úszó olyan üvegpipát tart a szájához, amelyet "általában kannabiszfélék szívására használnak". A sportoló elismerte, hogy a felvétel valódi, és bocsánatot kért.
febr. 4
10:51
Chelsea: Frank Lampard biztosan tudta, hogy nem tiltják el (NSO)
Eltörölte az Angol Labdarúgó Szövetség a Chelsea középpályásának, Frank Lampardnak a piros lapját, akit a Liverpool elleni mérkőzésen állított ki Mike Riley. A középpályás elárulta, biztos volt benne, hogy ilyen döntés születik.
febr. 4
11:09
Chelsea: Frank Lampard biztosan tudta, hogy nem tiltják el (NSO)
Eltörölte az Angol Labdarúgó-szövetség a Chelsea középpályásának, Frank Lampardnak a piros lapját, akit a Liverpool elleni mérkőzésen állított ki Mike Riley. A középpályás elárulta, biztos volt benne, hogy ilyen döntés születik.
febr. 4
11:27
Fehérvár: két játékos is Romániában folytatja pályafutását (NSO)
Fehér Zsolt és Bölcsföldi Viktor a román másodosztályú és a Marius Vízer érdekeltségébe tartozó Liberty Salontához szerződött.
febr. 4
12:21
Diplomácia: nem kapott iráni vízumot az amerikai csapat (NSO)
Iránnak nem volt elég ideje kiállítani a vízumot az amerikai női tollaslabdacsapat tagjainak, akik a Teheránban megrendezendő nemzetközi versenyen akartak részt venni – jelentette be az iráni külügyi szóvivő szerdán.
febr. 4
12:21
Phelps nem lesz eltiltva, csak börtönbe kerülhet (Népszava)
A különböző sportszervezetek csupán szóban marasztalták el Michael Phelpset, mégis komoly következményei lehetnek a Pekingben nyolc aranyérmet nyert amerikai úszó marihuánafogyasztásának, ugyanis Richland megye seriffje jelezte, hogy büntető eljárást kezdeményez a sportoló ellen.
febr. 4
12:39
Roma: Riise bokasérülése súlyos, két hónapot kell kihagynia (NSO)
Rossz hír a Roma szurkolóinak: a csapat védője, John Arne Riise bokasérülése súlyos, így a norvég másfél-két hónap kényszerpihenőre szorul.
febr. 4
12:41
MotoGP: Bautista műtétje jól sikerült, hamarosan motorozhat (NSO)
Mint beszámoltunk róla, Alvaro Bautista vasárnap eltörte a kulcscsontját a valenciai tesztelés során a 250 kcm-esek között (a tesztnapon Talmácsi Gábor volt a leggyorsabb a kategóriában). A spanyol motorost megműtötték, és hamarosan visszatérhet.
febr. 4
12:57
MotoGP: Bautista műtétje jól sikerült, hamarosan motorozhat (NSO)
Mint beszámoltunk róla, Álvaro Bautista vasárnap eltörte a kulcscsontját a valenciai tesztelés során a 250 kcm-esek között (a tesztnapon Talmácsi Gábor volt a leggyorsabb a kategóriában). A spanyol motorost megműtötték, és hamarosan visszatérhet.

Keresés