2009. február 12. csütörtök

febr. 12
5:15
Elfogadták a VII. kerületi büdzsét - A Fidesz kivonult (Alternatív Energia)
Ma kiderül, előzetesbe kerül-e Erzsébetváros polgármestere, akit vitatott ingatlanértékesítések miatt bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás gyanújával vettek őrizetbe. Hunvald György nem is volt ott tegnap a testületi ülésen, ahol – a Fidesz kivonulása után – elfogadták a kerület vezetése által rendelt vizsgálat megállapításait. A testületet ezúttal sem sikerült feloszlatni. Gergely József…
febr. 12
5:33
Csaba László: A bizalomhoz program és választói felhatalmazás kell (Infostart)
Nem összehangolt a kormány válságkezelő intézkedéscsomagja - mondta az InfoRádiónak Csaba László. A közgazdász szerint a tervek csak kismértékű változtatást hoznak majd a gazdaságban. Inkább bizalomerősítő intézkedésekre lenne szükség - tette hozzá.
febr. 12
5:33
Orbán semmivel sem tudott kecsegtetni (Alternatív Energia)
Csak céltudatos, energikus és cselekvőképes kormánnyal lehet a közbiztonságot és a gazdaságot is helyreállítani, a mostani kormányzó párt azonban nem érti a válság lényegét – jelentette ki Orbán Viktor. A Fidesz elnöke tegnap Sólyom Lászlóval a válságról, illetve a közbiztonságról beszélt a Sándor-palotában. A köztársasági elnök holnap Gyurcsány Ferenccel találkozik, aki értesülésünk szerint…
febr. 12
5:35
Bűnmegelőzési program készül – Orbán: cigánybűnözés nincs, de cigány bűnözők vannak (Alternatív Energia)
A körzeti megbízottak számának növelése és a készenléti rendőrség vidéki egységeinek létrehozása is szerepel azokban a bűnmegelőzési elképzelésekben, amelyeket a következő két hétben formálnak programmá – mondta tegnap Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint nincs pardon az erőszakos bűncselekményeket elkövetőkkel szemben. A Magyar Demokratikus…
febr. 12
5:37
Zuschlag-per: vallomás volt, a várt politikai botrány elmaradt (Alternatív Energia)
Vallomást ugyan tett, ám túl sok érdemit nem mondott Zuschlag János a bíróságon az ellene és 15 társa ellen 75 millió forintnyi állami támogatás jogosulatlan megszerzése miatt indított büntetőper újabb tárgyalásán. Részben elismerte, hogy elkövette a vádiratban szereplő cselekményeket, így azt, hogy voltak olyan pénzek, amiket nem a pályázatban kiírtnak megfelelően költöttek el. A parlamenti…
febr. 12
6:27
Az egyetemek is bajban a magas törlesztőrészlet miatt (Alternatív Energia)
Az oktatási miniszterhez fordulnak segítségért az egyetemek, mert az intézmények többsége nagyon nehéz helyzetbe került a PPP-konstrukcióban - a magán- és a közszféra együttműködésével - felvett, euróalapú hitelek óriásira duzzadt törlesztőrészletei miatt – tudta meg a Magyar Nemzet.
febr. 12
7:21
Leminősített kórházi osztályok (Alternatív Energia)
Öt égéssebészeti, két traumatológiai és egy sürgősségi betegellátó osztály progresszivitási szintjének visszaminősítése miatt indult eljárás, két sürgősségi kórházi osztály működését pedig felfüggesztették a regionális tiszti főorvosok - írja a Világgazdaság csütörtökön.
febr. 12
7:57
Egyetemek a csőd szélén (Infostart)
Nehéz helyzetben az egyetemek. Uniformizálódhatnak az autómodellek. A konnektor utolsó órái. Az InfoRádió lapszemléje.
febr. 12
7:57
Para-Kovács lefasiztázta Tarlóst (Alternatív Energia)
Bár az elmúlt években rengeteg terv született a Moszkva tér fölújítására, ezek a tervek mind az asztalfiókban maradtak. Nem igazán kristályosodtak ki az álláspontok a Budai Liberális Klub szervezésében tartott vitaesten sem, ahová meghívták Para-Kovács Imre írót- újságírót és Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettest. „2010-től a főpolgármester „a nagyszerű Tarlós István, régi,…
febr. 12
8:51
A rendőrség tudja, kik lőhettek a rendőrszékházra (Infostart)
A rendőrségnek vannak gyanúsítottjai a Teve utcai rendőrségi épület ellen két éve történt támadás ügyében - mondta az országos rendőrfőkapitány.
febr. 12
8:51
Veszprém csapatának társadalmi elnöke: Cigányok jobb, ha most egy ideig nem jönnek meccsre (Alternatív Energia)
Hunyadfalvy Ákos, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának társadalmi elnöke a Napkelte vendége volt. A beszélgetésen szóba került Cozma szombati temetése, a vasárnapi meccs lehetséges kimenetele, valamint a romákhoz való hozzáállás.
febr. 12
9:09
Autós és gyalogos korlátozások a Múzeum körúton (Infostart)
Várhatóan 2010 végére készül el a Múzeum körút. A DBR Metró Projekt Igazgatóság műszaki projektigazgató-helyettese szerint az aszfaltozási munkák nyáron kezdődnek meg, ezért jelentős forgalomkorlátozásra kell majd számítani. A terelések nemcsak a gépkocsivezetőket, hanem a gyalogosokat is érinti - tette hozzá Ilkovics Elza.
febr. 12
9:45
Megint gond van az Ügyfélkapuval (Infostart)
A Firefox böngészőt használóknak, majdnem minden második magyar internetezőnek gondjai lehetnek jelenleg az Ügyfélkapuval. Több adó és járulék bevallásának is 12-én van a határideje. Az Ügyfélkapu üzemeltetőjének igazgatója szerdán mondott le, mivel emberi mulasztás miatt bizalmas személyes adatok kerülhettek illetéktelen kezekbe.
febr. 12
10:21
Sztojka Iván Romániában bujkál? (Infostart)
A Prosport azt írja, hogy feltételezések szerint Sztojka Iván Romániában bujkálhat. Claudia, a vasárnap meggyilkolt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma barátnője a romániai sportnapilapban, a Prosportban megszólalva elmondta, mi történt a tragédia perceiben.
febr. 12
10:39
Toller cselekvőképtelen - időközi választás Pécsett (Infostart)
Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá kerül Toller László, fellebbezés hiányában ugyanis csütörtökön jogerőssé vált a Szigetvári Városi Bíróság erre irányuló korábbi, elsőfokú határozata. Négy hónapon belül időközi választást kell kiírni mandátumára.
febr. 12
10:39
Toller László jogerősen is cselekvőképtelen (Metropol)
Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá kerül Toller László. Fellebbezés hiányában ugyanis csütörtökön jogerőssé vált a Szigetvári Városi Bíróság erre irányuló korábbi, elsőfokú határozata.
febr. 12
10:57
Gondnokság alá kerül Toller László (Alternatív Energia)
Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá kerül Toller László, fellebbezés hiányában ugyanis csütörtökön jogerőssé vált a Szigetvári Városi Bíróság erre irányuló korábbi, elsőfokú határozata - közölte a Baranya Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel.
febr. 12
10:59
Támadás érte a nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzat épületét (Alternatív Energia)
Betörték a nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzat épületének ablakait csütörtök reggelre - tájékoztatta Teleki László országgyűlési képviselő (MSZP), a kisebbségi önkormányzat elnöke az MTI-t.
febr. 12
11:15
Képriport: drogfogás a fővárosban (Infostart)
Több kilogrammnyi kábítószer gyanús anyagot foglaltak le a rendőrök a fővárosban - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság internetes oldalán.
febr. 12
11:16
Gyurcsány gazdaságfejlesztési fordulatot hírdet (Alternatív Energia)
A kormány meghirdetendő új gazdaságpolitikája patrióta jellegű lesz, az ország önfinanszírozó képességére épül, s az újraelosztás szűkítését, a vállalkozások terheinek csökkentését célozza - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön egy pénzügyi konferencián Budapesten.
febr. 12
11:51
Sólyom fogadja Gyurcsányt (Infostart)
Sólyom László köztársasági elnök pénteken fogadja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Sándor-palotában - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal.
febr. 12
11:51
Orbán után Gyurcsánnyal is tárgyal Sólyom (Metropol)
Sólyom László köztársasági elnök pénteken fogadja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Sándor-palotában - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-t.
febr. 12
11:51
Gyurcsány a gazdaságfejlesztési fordulatról - BŐVEBBEN (Alternatív Energia)
A kormány új gazdaságpolitikája patrióta jellegű lesz, az ország önfinanszírozó képességére épül, s az újraelosztás szűkítését, a vállalkozások terheinek csökkentését célozza. Az elmúlt 10-15 év magyar gazdaságpolitikája a külföldi forrásokra és technológiákra épült, az új magyar gazdaságpolitikát inkább a belső forrásokra, a munkára kell alapozni - jelentette ki a miniszterelnök a Befektetési…
febr. 12
12:09
Egyre több kórház ajtaja zárul be a látogatók előtt (Alternatív Energia)
Az influenzajárvány miatt teljes körű látogatási tilalom lép életbe pénteken a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban - közölte a gyógyintézet sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
febr. 12
12:11
BAMOSZ konferencia - Le kell számolni azzal az illúzióval (Alternatív Energia)
Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy lehetséges minimális kockázattal magas hozamot elérni, ez a válság legnagyobb tanulsága - mondta Farkas István, a PSZÁF elnöke csütörtökön a BAMOSZ és a DEMOS által szervezett pénzügyi konferencián Budapesten.
febr. 12
12:27
Többször is felvehetik a segélyeket különböző lakcímeken (Infostart)
Szűcs Erika, szociális és munkaügyi miniszter a szociális számla bevezetésétől várja azt, hogy ellenőrizhetővé válik a támogatottak valódi anyagi helyzete. Így elkerülhető lesz, hogy egyesek több címen jussanak állami juttatásokhoz. Szűcs Erika az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a tárcája által vállalt 60 milliárd forintos megtakarítás elérhető. Várakozásai szerint nem nő 400 ezer fölé…
febr. 12
12:27
Erősebb, büszkébb, magabiztosabb rendőrség kell az országnak (Metropol)
A miniszterelnök szerint az ország többet vár a rendőrségtől, mint korábban. A rendőrség évértékelő és feladatszabó értekezletén Draskovics Tibor kijelentette: Magyarország azt fogja érezni néhány héten, hónapon belül, hogy ott, ahová a bűn az elmúlt hónapokban, években összpontosult, ott a rendőri erő is összpontosulni fog
febr. 12
12:27
Hunvald György előzetes letartóztatásban (Alternatív Energia)
Elrendelte Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását a bíróság - értesült lapunk. Információink szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság nyomozati bírája a 30 napra szóló döntést azzal indokolta: fennáll a bűnismétlés veszélye illetve a szocialista politikus megkísérelheti meghiúsítani az eljárást, melyet az ügyészség a vitatott kerületi ingatlanértékesítések ügyében…
febr. 12
12:29
Baleset a főváros VIII. kerületében - galéria (Infostart)
Egy férfi súlyos, egy másik pedig könnyű sérüléseket szenvedett, amikor összeütközött két személyautó csütörtökön a főváros VIII. kerületében, a Baross utcában - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete.
febr. 12
12:45
Előzetes letartóztatásba helyezték Hunvaldot (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros szocialista polgármesterét.
febr. 12
12:45
Gyurcsány: több pénzt és rendőrt ígér (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint az ország többet vár a rendőrségtől, mint korábban, de arra is készen áll, hogy többet adjon, mint korábban - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a rendőrség évértékelő és feladatszabó értekezletén csütörtökön Budapesten.
febr. 12
13:03
Új pályázatok - csökkenthetjük energiafüggőségünket (Infostart)
Új pályázati konstrukciókat jelentet meg március elején a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az energiahatékonyság javítására, és a megújuló energiaforrások elterjedtségének növelésére.
febr. 12
13:03
Draskovics: senki nem félemlíthet meg senkit (Alternatív Energia)
Senki senkit nem félemlíthet meg, legyen akár magyarnak nevezett gárdista, akár romának nevezett bárki - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön, a rendőrség évértékelő és feladatszabó értekezletének szünetében újságíróknak.
febr. 12
13:05
Panelházban kereste a rendőrség Sztojkát (Infostart)
A veszprémi gyilkosság ügyében körözött Sztojka Ivánt keresve rendőrségi akció zajlott Székesfehérváron egy tízemeletes panelházban, de a gyanúsítottat nem találták meg - közölte a rendőrség.
febr. 12
13:05
Kerüljön kevesebbe a kampány (Alternatív Energia)
A Fidesz pártonként százmillió forintban korlátozná az európai parlamenti választások kampánykiadásait és 30 napra rövidítené a kampányidőszakot. Az ellenzéki párt által kezdeményezett csütörtöki ötpárti tárgyaláson azonban csak arról állapodtak meg a pártok, hogy folytatják az egyeztetést.
febr. 12
13:21
Gyurcsány: "Cigányozni nem lehet, még a kocsmában sem" (Infostart)
Az elkövetők bőrszínétől függetlenül határozott, de jogszerű fellépést vár el a rendőrségtől Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A bíróságok és az ügyészség lassú eljárását is bírálta.
febr. 12
13:21
Támadás a nagykanizsai cigányönkormányzat ellen (Metropol)
Az önkormányzat egyik munkatársa reggel 8 óra után észlelte, hogy az utcafronton be vannak törve az ablakok.
febr. 12
13:23
Nincs megállapodás a kampányfinanszírozásról (Metropol)
A csütörtöki ötpárti tárgyaláson azonban csak arról állapodtak meg a pártok, hogy folytatják az egyeztetést.
febr. 12
13:39
Vádemelés a fideszes közgyűlési alelnök ellen (Infostart)
Hivatali vesztegetés miatt vádat emeltek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős, fideszes alelnöke ellen.
febr. 12
13:39
Gyurcsány: az ország többet vár a rendőrségtől (Metropol)
A miniszterelnök szerint az ország többet vár a rendőrségtől, mint korábban, de arra is készen áll, hogy többet adjon, mint korábban - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
febr. 12
13:39
Nem találták Sztojka Ivánt a panelházban (Alternatív Energia)
A veszprémi gyilkosság ügyében körözött Sztojka Ivánt keresve rendőrségi akció zajlott Székesfehérváron egy tízemeletes panelházban, de a gyanúsítottat nem találták meg - közölte az MTI-vel a rendőrség.
febr. 12
13:41
Vesztegetéssel vádolják a fideszes politikust (Alternatív Energia)
Hivatali vesztegetés miatt az ügyészség vádat emelt Gergely Zsolt (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős alelnöke, Madzin Tibor ongai polgármester, valamint három, ingatlanberuházásban és -forgalmazásban érdekelt társuk ellen - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
febr. 12
13:57
Komáromban érték tetten a 83 éves Repülős Gizit (Infostart)
Elfogták a besurranó lopásokat elkövető, "Repülős Gizi" néven elhíresült 83 éves asszonyt csütörtökön Komáromban.
febr. 12
13:57
Előzetesben az erzsébetvárosi polgármester (Metropol)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön Hunvald Györgyöt, a VII. kerület szocialista polgármesterét, közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
febr. 12
13:57
Megoldódhat a Rába habzásának ügye? (Alternatív Energia)
Az elkészült tervek szerint akár már az idei év végéig megoldódhatnak a Rába habzásával kapcsolatos környezetszennyezési problémák - mondta Göncz Kinga külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután találkozott osztrák kollégájával, Michael Spindeleggerrel.
febr. 12
13:59
A szegények járhatnak rosszul az adóváltoztatásokkal (Infostart)
A portfolio.hu elemzője szerint a fizikai munkásokat, a bruttó 140 ezer forintot keresőket, a jövedelmüket felélőket sújtják majd leginkább a tervezett adóváltozások. Madár István úgy véli: akik fizetése meghaladja a minimálbér kétszeresét, több százezer forintot is spórolhatnak 2010-től.
febr. 12
14:16
Kolompár Orbán: a pártokat okolja (Alternatív Energia)
Kolompár Orbán szerint a parlamenti pártok tehetők felelőssé az elmúlt időszakban kialakult cigányellenes közhangulatért; az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján a cigányokat csak kis mértékben tette felelőssé a helyzetért.
febr. 12
14:33
Fidesz törvényjavaslat az élelmiszerek áfájának csökkentésére (Metropol)
Az alapvető élelmiszerek áfájának 20 százalékról 5 százalékra csökkentését kezdeményezik fideszes és kereszténydemokrata képviselők, az erről szóló törvénymódosító javaslatot csütörtökön benyújtják az Országgyűlésnek.
febr. 12
14:51
Kolompár Orbán: a pártok felelősek a cigányellenes közhangulatért (Infostart)
Kolompár Orbán szerint a parlamenti pártok tehetők felelőssé az elmúlt időszakban kialakult cigányellenes közhangulatért; az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján a cigányokat csak kis mértékben tette felelőssé a helyzetért.
febr. 12
14:51
Horn Gábor: rasszizmus ügyében nem tesz különbséget jobb és baloldal között (Alternatív Energia)
Az elmúlt hetekben azt lehetett tapasztalni, hogy "a velünk élő borzalmas rasszizmus se nem jobb-, se nem baloldali", mert baloldali, vagy magukat annak gondoló miniszterek és polgármesterek szólaltak meg elfogadhatatlan módon - mondta a miskolci rendőrkapitány kijelentéseiről, illetve a Marian Cozma veszprémi kézilabdázó meggyilkolását követő reakciókról Horn Gábor.

Keresés