Ma 895 ezer ember állítja elő a bruttó hazai termék, a GDP 75 százalékát. Elsősorban az ő munkahelyüket kell megőrizni. Ezt egyedi válságkezeléssel, uniós pénzek felhasználásával, az önkormányzatokkal is együttműködve valósítja meg a gazdasági tárca.
Göncz Kinga külügyminiszter vezeti az MSZP európai parlamenti listáját, a miniszter május 1-jével lemond posztjáról - derült ki a szocialista párt hét végi választmányi ülése után. A listavezető személyéről a döntés egyhangú volt, de a további helyek esetében az állásfoglalás nem ment könnyen, mert sok módosító javaslat érkezett. Információink szerint az elnökségi ülésen minden név esetében titkos…
Jelentősen átrendeződhet a politikai demonstrációk "térképe" a március 15-i nemzeti ünnepen. A pártok közül a Fidesz és az MDF még tervezget, az MSZP nem tart nagy ünnepséget; a KDNP pedig magában és magára emlékezik. Lapunk úgy értesült, az elmúlt hónapokban több fontos változás volt a szélsőséges csoportok, politikai erők háza táján.
Ma adhatják le az elképzeléseiket tartalmazó dokumentációt azok, akik versenybe szállnak a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt - sorrendben ötödik - pályázaton.
Herényi Károly az MDF frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a párt EP listáján szerepel Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter és Habsburg György is.
Tarlós István tiszteli Demszky Gábort, de barátságuk már sosem lesz a régi. Tízmilliárdokkal növekelte az önkormányzatok terheit az árfolyamveszteség. Felháborodás az MDF-ben. Lapszemle.
Jelképes helyet és szerepet szán a magyarországi cigányságnak az MSZP az Európai Parlamentben. Az államigazgatásban cigánykvóta bevezetését fontolgató kormánypárt uniós választási listáján az 57. helyen áll az a politikus, akinek roma származásával az MSZP vezetői is egyértelműen tisztában vannak. Az első helyet Göncz Kinga kapta, még nem tudni, ki lesz az utódja a külügyminiszteri székben - adja…
Alkotmánymódosítást kezdeményez a kormány a szólásszabadság korlátozására - erről Gyurcsány Ferenc beszélt a Hírszerző hírportálnak adott, hétfő reggel megjelent interjújában. A cigánysággal szembeni ellenérzések kapcsán a miniszterelnök azt mondta: ezek a konfliktusok rövid távon csak enyhíthetők, a helyzet rendezésére csak hosszú távon van lehetőség.
A politikában és az irodalomban is elmaradt az a katarzis, amelynek a rendszerváltást kellett volna követnie - mondta az InfoRádióban Pécsi Györgyi. Az irodalomkritikus szerint Magyarország húsz évvel a rendszerváltás után ismét abba a helyzetbe jutott, hogy meg kell szólalniuk az íróknak, és állást kell foglalniuk alapvető erkölcsi kérdésekben.
Megközelítőleg 200 ember részvételével tartott vasárnap délelőtt közös demonstrációt Sarkadon a Jobbik és a Magyar Gárda. Tíz órakor mintegy ötven gárdista vonult be dobpergésre a Rendezvény térre - adja hírül a delmagyar.hu internetes portál.
„Jobboldali gyűlölethadjárat folyik a cigányok ellen" – áll a Sunday Times tudósításában, amely a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt kisfiú és édesapja halálának hátterét boncolgatja. A cikk írója szerint a gazdasági recesszió és az etnikai feszültségek között párhuzam van - olvasható a delmagyar.hu internetes portálon.
Az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű csapadék hullott a Zala vízgyűjtőjén, emiatt előbb megtelt a tavaszra tartogatott hely a Balatonban, és szükségessé vált a tó leeresztése - tájékoztatta az InfoRádiót a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Csonki István szerint nagyon figyelmesen kell eljárniuk a leeresztéskor, hiszen szárazabb idő esetén sem csökkenhet a tó…
Rendesen nekiment a Fidesznek és vezetőjének Gyurcsány Ferenc a Hírszerzőnek adott interjújában, reformellenességgel, semmittevéssel vádolva meg az ellenzéki pártot, és megengedhetetlen, felháborító kijelentésnek nevezve Orbán Viktor cigányokkal kapcsolatos kijelentéseit. A miniszterelnök továbbra is be szeretné tiltani a "gyűlöletbeszédet", akár alkotmánymódosítás árán is. Emellett igyekezett…
Sok vállalatnak nem éri meg adománnyal segíteni a civil szervezeteket, leginkább a felajánlásokra tavaly óta rárakódó áfa miatt - véli a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány igazgatója. Ráadásul a válságot a civilek is érzik, több terület hatalmas forráshiánnyal küzd.
Egy fegyőrt gyanúsít a Szegedi Katonai Ügyészség azzal, hogy mobiltelefonokat csempészet be a kecskeméti börtönbe; az egyik készüléket abban a cellában találták be, melyben Zuschlag Jánost tartják fogva két társával együtt - tájékoztatta hétfőn Virág Tibor ügyészségi szóvivő az MTI-t.
Veres János szerint az év közepén ki lehet jelölni az ország eurócsatlakozási céldátumát. A pénzügyminiszter azt mondta, növelhetné az eurózóna stabilitását Magyarország csatlakozása.
Tarthatatlan közegészségügyi állapotok uralkodnak a rendőrség határrendészeti kirendeltségein a Független Rendőr Szakszervezet szerint, ezért a szakszervezet az országos tiszti főorvos azonnali intézkedését kezdeményezte - közölte Pongó Géza főtitkár hétfőn az MTI-vel.
Határozatképtelenség miatt meghiúsult a BKV Zrt. felügyelőbizottságának (fb) hétfői ülése, amelyen a vezérigazgató által szorgalmazott HÉV ágazati kiválásról tárgyaltak volna - tudta meg az MTI a testület tagjaitól.
Egy fegyőrt gyanúsít az ügyészség azzal, hogy mobiltelefonokat csempészet a kecskeméti börtönbe. Az egyik telefont az MSZP volt képviselőjénél Zuschlag Jánosnál találták meg, aki ellen különösen nagy kárt okozó csalás miatt indult eljárás.
Büntetőfeljelentést tett a főváros közlekedési cége egy irodai alkalmazottja ellen, aki többször vett fel pénzt fiktív névre, jogtalanul - közölte a BKV hétfőn az MTI-vel.
Az MSZP-frakció jövő héten dönt arról, hogy támogatja-e Havasiné Orbán Máriát, a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes hétfőn Budapesten újságíróknak, miután a képviselőcsoport meghallgatta a jelöltet.
Ipari méretű marihuánaültetvényt találtak a rendőrök február közepén Budapesten, hat családi házban; a vietnami termesztők akár több milliárd forintos bevételre is szert tehettek volna egy év alatt - közölte Ródler Norbert, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón. Kaszab László botanikus szakértő azt mondta: soha nem látott még ennyire jó állapotú,…
Egyes szakemberek szerint százezerre is nőhet a gazdasági válság miatt elbocsátandók száma, eddig 25-30 ezer ember került utcára. Mindeközben olyanok is akadnak, akik maguk hagyják el munkahelyüket rendkívüli felmondással: a zalaegerszegi bútorgyár nyolcvan dolgozója. Jól teszik-e, ha most mondanak fel? És mit tehetnek azok, akiket az elbocsátás fenyeget? Ki, és milyen összegű végkielégítésre…
Az MSZP-frakció jövő héten dönt arról, hogy támogatja-e Havasiné Orbán Máriát, a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes hétfőn Budapesten újságíróknak, miután a képviselőcsoport meghallgatta a jelöltet. Havasiné Orbán Mária a zárt frakcióülés után újságíróknak úgy nyilatkozott: "úgy gondolom, hogy minden kérdésre őszintén, hitem szerint, bírói…
Egy új termék gyártása és jelenlegi kapacitásai bővítése érdekében 4 milliárd forintos beruházással technológiát fejleszt és gyártócsarnokot épít a Güntner-Tata Kft. A cég ipari hőcserélőket gyárt, jelenleg 962 főt foglalkoztat és 23,1 milliárd forintot ért el a múlt évi nettó árbevétele.
A Fidesz elnöke szerint Magyarországnak nem válságkezelő csomagra van szüksége, hanem politikai változásra, ami kormányváltást, vagy legalábbis új választásokat jelent.
A parlamenti és az önkormányzati képviselők politikai és gazdasági összeférhetetlenségére vonatkozó törvényjavaslatot nyújtott be a hét végén két szabad demokrata képviselő. Ezt Gusztos Péter, az egyik beterjesztő közölte hétfőn az MTI-vel.
A Fidesz és Tőkés László kölcsönösen részt vesz egymás európai parlamenti kampányában. Erről Orbán Viktor, Fidesz elnöke és Tőkés László romániai magyar EP-listavezető állapodott meg a két politikus hétfői találkozóján Budapesten.
A Fidesz szerint nem az alkotmány módosítására, hanem a büntetési tételek szigorítására van szükség ahhoz, hogy az állam garantálni tudja az emberek biztonságát - mondta a Fidesz frakcióigazgatója hétfőn az Országgyűlésben tartott sajtótájékoztatóján.
Újra Nagy Imrét, Eger jelenlegi szocialista országgyűlési képviselőjét jelöli a 2010-es parlamenti választásokon Egerben a város szocialista pártszervezete.
A Tatárszentgyörgyi tragédiát követően, kézzel fogható a feszültség a dabasi kistérségben. Félnek a romák, és félnek a nem romák egyaránt. Nincs nyugalom. A hangulatot tetézi a rend őreiben megrendült bizalom, és azok a bizonytalansági tényezők, amelyek végig kísérik a romák elleni támadások elkövetőinek kézre kerítésének eredménytelenségét. A roma szervezetek a roma polgárőrségeket állítanak fel…
Török Gábor politológus szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő ellenzékiként politizál, és készül az ellenzéki szerepre, miközben a nemzetközi porondon válságkezelőként lép fel. A szakember a hétvégi uniós csúcson elhangzott magyar javaslatok fogadtatását a miniszterelnökkel ellentétben nem értékeli sikerként, igaz, szerinte a kérdés még napirenden marad, amely nyereséget hozhat a magyar…
Indokolatlan az életkorhoz kötött adómentességnél a rendszeres igazolásáté ombudsman szerint a jogszabályokban biztosított adómentesség nem tehető függővé olyan tények - mint például az adózó életkora - rendszeres bejelentésétől, amelyekről az adóhatóságnak egyébként is tudomása van. Az ombudsman a szerencsi önkormányzat adóhatóságának eljárását vizsgálva állapította ezt meg hétfőn az MTI-hez…
Megváltozott a gyergyószéki Magyar Polgári Párt (MPP) tagjainak véleménye: miközben nemrég még azt szorgalmazták, hogy a polgári párt élén vezetőcserére van szükség, legutóbbi ülésükön bizalmat szavaztak Szász Jenő jelenlegi pártelnöknek - írta összeállításában hétfőn a Krónika című kolozsvári napilap.
Két havi járandóságukért tüntettek tegnap lábatlani munkahelyük előtt a decemberben leállított Piszke Papír Zrt. dolgozói. A görög tulajdonosok hazamentek már korábban, így egyetlen döntéshozó személyt nem találnak a munkavállalók érdekképviseletét ellátóMagyar Vegyipari, Energiaipari és Rokonszakmában Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) vezetői, akivel szót tudnának váltani.
Budapest, 2009. március 2., hétfő (MTI) - Alkotmánymódosítást kezdeményez a kormány a szólásszabadság korlátozására - erről Gyurcsány Ferenc beszélt a Hírszerző hírportálnak adott, hétfő reggel megjelent interjújában. Dávid Ibolya szerint mindaddig, amíg írásos, konkrét előterjesztést nem tesz le a tárca, vagy a miniszterelnök, addig az alkotmánymódosításról nem lehet véleményt formálni.
Gyurcsány Ferenc továbbviszi stabilizációs és integrációs programját, amelynek egyes elemeit az informális jellegű EU-csúcstalálkozón ismertette vasárnap Brüsszelben.
Magyarországnak nem egy technokrata válságkezelő csomagra van szüksége, hanem politikai változásra, ami kormányváltást vagy új választásokat jelent - mondta kérdésre válaszolva Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, ahol beszélt a hétvégi EU-csúcs tanulságairól és arról is, hogy jelentősen emelni kellene a magyarországi központtal működő bankok arányát.
Az MDF Vas megyei választmányának tagjai nem tartják szerencsésnek, hogy Bokros Lajos, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere vezesse az MDF európai parlamenti választási listáját - közölte az MTI-vel hétfőn Gróf István, a párt vasi szervezetének elnöke.