2009. március 2. hétfő

márc. 2
15:13
Focicsapatnyi jelölt a TV elnöki posztra (Alternatív Energia)
Tizenegyen pályázták meg a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztját a hétfő délutáni határidőig - értesült a közmédiumot felügyelő kuratórium elnökségének több tagjától a nap folyamán az MTI.
márc. 2
15:15
"Nagyon kicsi a távolság a Tatárszentgyörgyön történtek és az újságcikk között". (Alternatív Energia)
A gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálását célzó alkotmánymódosítást javasol a kormány - jelentette be az igazságügy-miniszter sajtótájékoztatón Budapesten hétfőn.
márc. 2
15:27
Sosem látott még ilyen jó termésű kendert a botanikus (Infostart)
Nagyon jó minőségű, magas hatóanyag-tartalmúak és egészségesek voltak azok az indiai kenderek, amelyeket a rendőrök foglaltak le az elmúlt napokban. Kaszab László botanikus szakértő azt mondta: soha nem látott még ennyire jó állapotú, illegálisan termelt kendernövényeket. Szerinte várható, hogy a jövőben nagyon jó minőségű kábítószerek kerülnek a piacra.
márc. 2
15:27
Orbán és Tőkés együtt kampányolnak (Alternatív Energia)
A Fidesz és Tőkés László kölcsönösen részt vesz egymás európai parlamenti kampányában. Erről Orbán Viktor, Fidesz elnöke és Tőkés László romániai magyar EP-listavezető állapodott meg hétfői találkozójukon Budapesten.
márc. 2
15:29
Újabb BKV-sztrájk elé nézünk? (Infostart)
Bármikor tarthatnak egy rövid figyelmeztető sztrájkot a BKV buszos szakszervezetei - közölte a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője.
márc. 2
15:45
SZDSZ-vitanap a romákról (Infostart)
A magyarországi romák helyzetéről és integrációjáról szóló parlamenti vitanapot kezdeményez az SZDSZ - jelentette be a liberális párt elnöke.
márc. 2
15:46
Nem tudni ki emelhet vádat a jegyző ellen (Alternatív Energia)
Fegyelmi eljárást indított a fóti önkormányzat jegyzője ellen a nemrég megválasztott polgármester, Mádly Zsolt (KDNP- Fidesz).
márc. 2
15:47
Kölcsönösen segíti egymást Tőkés László és a Fidesz (Infostart)
A Fidesz és Tőkés László kölcsönösen részt vesz egymás európai parlamenti kampányában. Ezt Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke és a romániai magyar pártok Európai Parlamenti listavezetője jelentette be a mai egyeztetése után.
márc. 2
15:48
Nem jár jutalom az őszi zavargók feladásáért (Alternatív Energia)
Visszavonta a személyenkénti egymillió forintos nyomravezetői díjat a tavaly szeptemberi fővárosi utcai zavargások miatt keresettek ügyében a budapesti rendőrfőkapitány - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
márc. 2
15:50
Mi történik ma a parlamentben? (Alternatív Energia)
Letette a képviselői esküt Dragon Pál (MDF), aki a képviselői mandátumáról lemondott Boross Péter helyét foglalja el a parlamentben, valamint Kőhegyi István Zsolt (MSZP), aki a január 27-én elhunyt Tasnádi Péter pécsi polgármester helyére került.
márc. 2
16:39
Több ezer embert várnak a tatárszentgyörgyi temetésre (Alternatív Energia)
Több ezer emberre számít a rendőrség a tatárszentgyörgyi tragédiában egy héttel ezelőtt meggyilkolt 27 éves édesapa és ötéves kisfia keddi temetésén; a Pest megyei településen és a szomszédos falvakban fokozott ellenőrzéseket tartanak - közölte a megyei rendőrség az MTI-vel hétfőn.
márc. 2
16:41
Hiller gyorsított eljárást vetne be a tanárverők ellen (Alternatív Energia)
Gyorsított bírósági eljárásra van szükség a tanárok elleni erőszakot elkövetők ellen - mondta Hiller István oktatási miniszter hétfőn az Országgyűlésben egy interpellációra adott válaszában.
márc. 2
16:43
Elképesztő! Van amikor még Sólyom is elégedett valamivel (Alternatív Energia)
Az államfő üdvözli, hogy az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa hétfőn a génmódosított kukoricafajta köztermesztésére vonatkozó magyar kereskedelmi és termesztési tilalom fenntartása mellett foglalt állást - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MTI-nek.
márc. 2
16:57
Az Agrárkamara is üdözli a génmanipulált termékek tilalmát (Alternatív Energia)
Üdvözli a Magyar Agrárkamara az európai uniós környezetvédelmi miniszterek hétfői brüsszeli találkozóján született döntést, miszerint továbbra is fenntartják Magyarországon és Ausztriában a genetikailag módosított növények (GMO) termesztési tilalmát - mondta Téli Róbert, a kamara főosztályvezetője az MTI-nek hétfőn.
márc. 2
17:16
Fellázadt a BKV Budapest ellen! (Alternatív Energia)
Jogszerűtlenül, a hatályos fővárosi önkormányzati szabályozással ellentétesen járt el a BKV vezetése, amikor létrehozott egy energiakereskedő céget, a BKV Trade Kft.-t - tudta meg az MTI városházi forrásokból hétfőn.
márc. 2
17:18
Az Alkotmánybíróság szerint a szakiskola nem számít szolgálati időnek (Alternatív Energia)
AB határozat
márc. 2
17:20
106 ezer külföldi szavazat érkezhet Magyarországra (Alternatív Energia)
A júniusi európai parlamenti (EP) választáson 106 ezer külföldi szavazhat Magyarországon; az érintetteket az Országos Választási Iroda (OVI) már tájékoztatta arról, hogy április 30-áig kérhetik a névjegyzékbe vételüket.
márc. 2
17:33
Gázobbanás Csongrádon (Infostart)
Felrobbant egy családi ház hétfőn délután Csongrád belvárosában; az ott lakó férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
márc. 2
17:34
Bárándy szerint nem kell módosítani az alkotmányt (Alternatív Energia)
A hatályos alkotmányban beleférne a gyűlöletbeszéd elleni törvény, de az Alkotmánybíróság (Ab) többségi álláspontja nem ez, így módosítani kell az alkotmányt - mondta Bárándy Gergely, az MSZP szakpolitikusa hétfőn az MTI-nek.
márc. 2
17:36
Drágulhatnak a gyógyszerek! (Alternatív Energia)
Már tavasszal átalakulhat a gyógyszerellátás, amellyel a tárcánál csaknem 20 milliárd forintos megtakarításra számítanak - értesült lapunk. Információnk szerint Székely Tamás egészségügyi miniszter már szerdán a kormány elé terjeszti javaslatait többek között a gyógyszerártámogatás normatív kulcsainak egységesítéséről, valamint a gyógyszergazdaságosságot ösztönző generikus program kiterjesztéséről…
márc. 2
17:51
A január elején korengedménnyel nyugdíjba menteknek nincs tb-je! (Infostart)
Komoly nehézségekkel kell szembenézniük azoknak, akik január elején korengedménnyel mentek nyugdíjba. Február közepétől ugyanis átmenetileg nincs társadalombiztosításuk, csak ha külön fizetnek érte. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint januárban csaknem ezren kérelmezték a korengedményes nyugdíj megállapítását.
márc. 2
17:51
Miskolc mintaprogrammal szeretne mintavárossá válni (Alternatív Energia)
A sokszor hátrányos helyzetű kistelepüléseken élők konfliktusainak kezelése a célja annak a programnak, amelyet az Észak-Magyarországi Régióban indított a Miskolci Egyetem az Országos Bűnmegelőzési Bizottság támogatásával.
márc. 2
18:27
Ki volt rossz külügyminiszter? (Infostart)
Jeszenszky Géza és Somogyi Ferenc is megbukott külügyminiszterként. Legalábbis erre lehet következtetni az MSZP Európai Parlament-i delegációvezetőjének nyilatkozatából, aki szerint, a külügyi tárca kudarcot vallott vezetőiből nagykövet lesz. Az InfoRádió utánajárt annak, hogy mi lett a rendszerváltozás utáni külügyminiszterekből.
márc. 2
18:27
A parlament még csak nem is foglalkozik a "három csapás" javaslatával (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba hétfőn a Fidesz "három csapás" nevű, a büntető törvénykönyvet szigorító törvényjavaslatát.
márc. 2
18:29
Lesz segítség a lakáshiteleseknek! (Alternatív Energia)
Elfogadták a lakáshiteleseknek nyújtott állami garanciáról szóló törvényt
márc. 2
18:31
Hamarosan folytatódik a beomlott alagút építése (Alternatív Energia)
Napokon belül folytatódhat az épülő M6/M60-as autópályán 2008. júliusában beomlott A jelű alagút építése, miután a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kiadta az erre vonatkozó engedélyt - közölte a kivitelező cégcsoport tájékoztatásért felelős főmérnöke az MTI-vel hétfőn.
márc. 2
18:45
Tizenegyen pályáztak a tévéelnöki posztra (Infostart)
Tizenegyen pályázták meg a Magyar Televízió elnöki posztját a hétfő délutáni határidőig, egy kivételével valamennyi dokumentáció megfelelt az alaki követelményeknek - közölte a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke
márc. 2
18:46
Szűcs Erika képviseli a kormányt Tatárszentgyörgyön (Alternatív Energia)
Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter képviseli a kormányt, és választmányi alelnökként a szocialista pártot is a tatárszentgyörgyi temetésen kedden - közölte a kormányszóvivő az MTI kérdésére hétfőn.
márc. 2
18:47
Több mint százezer külföldi szavazhat a júniusi magyarországi EP-választáson (Infostart)
júniusi Európai Parlament-i választáson 106 ezer külföldi szavazhat Magyarországon. Az érintetteket az Országos Választási Iroda tájékoztatta arról, hogy április 30-ig kérhetik a névjegyzékbe vételüket..
márc. 2
18:48
Továbbra is tilos génmódosított kukoricát termeszteni (Alternatív Energia)
Továbbra is tilos maradt a MON810-es génmódosított (gm) kukorica magyarországi termesztése és vetőmag-importja, miután az Európai Környezetvédelmi Tanácsa hétfőn nagy arányban elvetette az Európai Bizottság moratórium eltörlésére vonatkozó javaslatát. A magyar politikusok és az érintett szervezetek megelégedéssel fogadták a közösség döntését.
márc. 2
19:03
Tilos maradt a génmódosított kukorica termesztése Magyarországon (Infostart)
Továbbra is tilos maradt a MON810-es génmódosított (gm) kukorica magyarországi termesztése és vetőmag-importja, miután az Európai Környezetvédelmi Tanácsa nagy szavazattöbbséggel elvetette az Európai Bizottság moratórium eltörlésére vonatkozó javaslatát. A magyar politikusok és az érintett szervezetek megelégedéssel fogadták a közösség döntését.
márc. 2
19:21
Módosítaná a kormány az alkotmányt (Infostart)
A gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálását célzó alkotmánymódosítást javasol a kormány. A Fidesz szerint nem alkotmánymódosításra, hanem a büntetési tételek szigorítására van szükség, az MSZP szakpolitikusa pedig úgy vélekedett, hogy a hatályos alkotmányba is beleférne a gyűlöletbeszéd szankcionálása.
márc. 2
19:21
A BKV bármelyik pillanatban megbéníthatja Budapestet (Alternatív Energia)
Bármikor tarthatnak rövid figyelmeztető sztrájkot a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője hétfőn az MTI-vel az újabb sikertelen bértárgyalás után. A BKV közölte: folytatódik a tárgyalás.
márc. 2
19:23
Rádiósként is megvédi-e Kunczét a mentelmi jog? (Infostart)
Eltérően értelmezte az InfoRádió által megkérdezett jogász és az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnöke, hogy Kuncze Gábor SZDSZ-es országgyűlési képviselőt megvédi-e mentelmi joga akkor is, ha műsorvezetőként dolgozik egy rádióban. Géczi József Alajos szerint egy országgyűlési képviselő ellen csak polgári per indítható, ugyanakkor Sarkady Ildikó azt mondta: amikor egy politikus újságírói…
márc. 2
19:39
Elfogadta az állam készfizető kezességéről szóló törvényt az Országgyűlés (Infostart)
Nem kell megszüntetni a génmódosított termékek termesztésének és vetőmag-importjának tilalmát Magyarországon. Elfogadta a munkájukat elvesztők lakáscélú hitelére vonatkozó állami készfizető kezességről szóló törvényt az Országgyűlés. Négy forinttal drágul szerdán a benzin. A nap hírösszefoglalója.
márc. 2
19:57
Demszky ismét keresztbe tett a kórház igazgatói pályázatnak (Alternatív Energia)
Ismét megvétózta Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának azon döntését, amellyel pályázatot írtak ki a múlt hónap közepén három fővárosi kórház főigazgatói posztjára - tudta meg az MTI hétfőn városházi forrásokból.
márc. 2
20:15
Euró: hét éve három-négy év múlva vezetjük be (Infostart)
Még idén lesz euró-céldátumunk - jelentette ki Veress János pénzügyminiszter a Nap-keltében. Az utóbbi időben a legtöbbször úgy nyilatkoztak a kormány tagjai: a válság miatt nem érdemes találgatásokba bocsátkozni a közös európai fizetőeszköz bevezetésének dátumáról. Gyurcsány Ferenc szerette volna, ha enyhítenek a csatlakozási feltételeken, és "nem kell előszobázni", de az EU nem kapható a…
márc. 2
20:33
Demszky vétója (Infostart)
A főpolgármester ismét megvétózta az egészségügyi bizottság által három budapesti kórház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot. Szolnoki Andrea, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának szabaddemokrata elnöke azt mondta: Demszky Gábor álláspontjáról a testület március 19-i ülésén tárgyalnak.
márc. 2
20:34
Hamarosan bíróság előtt felelhetnek a "kurucok" (Alternatív Energia)
Kitűzték az első tárgyalási napot a kuruc.info főszerkesztője, M. Balázs ellen indított perben - értesült lapunk.
márc. 2
20:35
Kedvezőtlen az Alkotmánybíróság döntése a fegyveres testületek tagjainak (Infostart)
Az alaptörvénnyel ellentétesnek találta és megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a jogegységi határozatot, amely szerint be kell számítani a fegyveres szervezetek hivatásos állományú tagjának szolgálati idejébe a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolákban töltött tanulmányi időt.
márc. 2
20:36
Olajost meglepte és felháborította az MDF (Alternatív Energia)
Mind tartalmát, mind módszerét és stílusát tekintve "meglepte és mélyen felháborította" Olajos Pétert, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) európai parlamenti képviselőjét az országos elnökség múlt heti ajánlása arról, hogy a júniusi EP-választáson a párt listáját Bokros Lajos, az egykori Horn-kormány pénzügyminisztere vezesse - erről a képviselő személyesen beszélt hétfő esti brüsszeli…
márc. 2
20:51
Képriport: kamionba rohant egy autó az M0-áson (Infostart)
Egy ember súlyosan megsérült, amikor autójával egy kamionba rohant hétfőn az M0-ás autóúton a 35-ös kilométerszelvénynél. A műszaki mentés idejére az útszakaszt lezárták - közölte a rendőrség.
márc. 2
20:51
A Fidesz nem tágít a "három csapástól" (Alternatív Energia)
A Fidesz továbbra is fenntartja a "három csapás" néven megismert, a büntető törvénykönyvet szigorító törvényjavaslatát, amely a párt választási programjának is része lesz - mondta Répássy Róbert frakcióigazgató az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Országgyűlés hétfőn az MSZP és az SZDSZ szavazataival elutasította a módosítást tárgysorozatba vételét.
márc. 2
21:27
Feljelentették a megyei rendőrfőkapitányt a Patrióta lokál üzemeltetői (Infostart)
A Cozma-gyilkossággal összefüggésben feljelentették a Veszprém megyei rendőr-főkapitányt és szóvivőjét a veszprémi Patrióta lokál üzemeltetői, mert a hozzájárulásuk nélkül nyilvánosságra kerültek a lokál belső kameráinak felvételei, s azokat már a Marian Cozma meggyilkolását követő napon sugározták a televíziók.
márc. 2
21:29
Giró-Szász: Gyurcsány külföldön próbál meg látszatsikereket elérni (Infostart)
Politikai kudarcnak tartja a Századvég Alapítvány igazgatója a kormányfő által Brüsszelben ismertetett kelet-európai szükségcsomag fogadtatását. Giró-Szász András úgy fogalmazott: amikor egy politikusban megrendül a bizalom, akkor külföldön próbál meg látszatsikereket elérni, hogy ezt eljuttathassa a saját választóihoz.
márc. 2
21:45
Az állam most már biztosan mentő övet dob az adósoknak (Alternatív Energia)
Elfogadta a Ház a munkájukat elvesztők lakáscélú hitelére vonatkozó állami garanciáról törvényt hétfőn.
márc. 2
22:39
Minden párt ott lesz a tatárszentgyörgyi temetésen (Alternatív Energia)
Minden parlamenti párt képviselteti magát a tatárszentgyörgyi tragédiában egy héttel ezelőtt meggyilkolt ötéves kisfiú és 27 éves édesapja keddi temetésén.
márc. 2
22:41
Hogyan is szankcionálnák a gyűlöletbeszédet (Alternatív Energia)
A gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálását célzó alkotmánymódosítást javasol a kormány. A Fidesz szerint nem alkotmánymódosításra, hanem a büntetési tételek szigorítására van szükség, az MSZP szakpolitikusa pedig úgy vélekedett, hogy a hatályos alkotmányba is beleférne a gyűlöletbeszéd szankcionálása.

Keresés