2009. március 23. hétfő

márc. 23
5:15
Nem hirtelen ötlet volt Gyurcsány szombati bejelentése a konstruktív bizalmatlansági indítványról (Alternatív Energia)
Csaknem három hónapja érlelte önnön menesztésének tervét Gyurcsány Ferenc kormányfő - értesült a Népszava. A kormányfő az MSZP legszűkebb vezetését is csak szombati kongresszus kezdete előtti órában avatta be a konstruktív bizalmatlansági indítvány tervébe. A pártelnökség tegnap úgy döntött, nincs más forgatókönyv, csak a "nyitott nemzeti kormányé". Ezt párton kívüli szakember vezetheti majd. Úgy…
márc. 23
5:17
A kormányfő elébe ment az eseményeknek, s befolyással lehet a folytatásra is (Alternatív Energia)
Kétszeresen is jó döntést hozott távozásának bejelentésével Gyurcsány Frenc - vélekedtek a lapunk által megkérdezett politológusok. Feloldotta azt a patthelyzetet, melyet eddig személye okozott, másrészt a kezében maradt a párt irányítása és a további kezdeményezés lehetősége. Gyurcsány elébe ment az eseményeknek, és nem várta meg, hogy olyan helyzetbe kerüljön, mint 2004-ben Medgyessy Péter.…
márc. 23
5:33
Gyurcsány pártvezetőként minden jel szerint maga akarja meghatározni, hogy ki legyen az utóda (Alternatív Energia)
Nagy terjedelemben számoltak be a külföldi hírügynökségek és lapok Gyurcsány Ferenc szándékáról, hogy távozik a kormányfői posztról. A szombati kommentárok között még több olyan is akadt, amely kétkedve fogadta a hírt, mondván: trükk is lehet Gyurcsány lemondása. A CNN ugyanakkor azt emelte ki, hogy a kormányfő szerint nem lehet elmenekülni a nehéz, de fontos döntések elől. Robert Fico szlovák…
márc. 23
5:35
"Egy dologtól félek csupán: a nyugodt munka fel lesz bolygatva" (Alternatív Energia)
Ugrásra készek a kórházvédők, örömmámorban úszik az egri képviselőtestület, a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának igazgatója pedig lemondásra szólította fel Sós Tamás, szocialista elnököt. Ezek az indulatok a múlt héten szakadtak fel, amikor a Nógrád Megyei Bíróság - első fokon - érvénytelenítette a megyei önkormányzat és a HospInvest Zrt. között szerződést, amelyet a Markhot Ferenc Kórház…
márc. 23
6:30
Kisiklott egy tehervonat Pusztaszabolcson (Infostart)
Kisiklott egy tehervonat három kocsija a pusztaszabolcsi állomáson hétfő hajnalban - közölte Both Ferenc, a MÁV sajtóügyeletese.
márc. 23
6:45
Ön feloszlatná a parlamentet? Íme, az emberek véleménye (Alternatív Energia)
Egy nappal Gyurcsány Ferenc bejelentése után gyakorlatilag minden magyar választó (95 százalék) hallott arról, hogy a miniszterelnök hajlandó lemondani - közölte a Medián felmérését a Népszabadság hétfőn.
márc. 23
6:47
Kormányfő-jelöltek: Surányi, Glatz, Kovács? (Alternatív Energia)
Surányi György, volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus - mint lehetséges kormányfő-jelöltek - neve is elhangzott a vasárnapi MSZP elnökségi ülésén - írta a hétfői Népszabadság. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szanyi Tibor (MSZP) szerint Kovács László adóügyi európai biztost is meg kellene kérdezni.
márc. 23
6:48
Ki lesz Gyurcsány utódja? Surányi György, Glatz Ferenc, Kovács László? (Infostart)
Surányi György, volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus - mint lehetséges kormányfő-jelöltek - neve is elhangzott a vasárnapi MSZP elnökségi ülésén - írta a hétfői Népszabadság. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szanyi Tibor (MSZP) szerint Kovács László adóügyi európai biztost is meg kellene kérdezni.
márc. 23
6:49
Újabb repülőgép baleset! (Alternatív Energia)
Életét vesztette annak a teherszállító repülőgépnek a két pilótája, akiknek gépe leszállás közben zuhant le helyi idő szerint hétfő reggel a Tokió melletti Narita repülőtéren - közölték orvosi források.
márc. 23
7:21
A javítóműhelyek virágzását hozta a válság az Egyesült Államokban (Alternatív Energia)
Jól megy az üzlet az arizonai Tucson városában Andy Alexander használtautóabroncs-kereskedőnek a gazdasági visszaesés ellenére, sőt részben annak okán.
márc. 23
7:42
Minden második magyar az előrehozott választásoktól várja a megoldást (Infostart)
A változás véghezvitelét csaknem minden második választó előrehozott választással megválasztott új parlamenttől várja. Egyenlőtlen egyetemi elvonások. Csökken az importált gáz ára. Lapszemle.
márc. 23
7:57
Lendvai Ildikó: "Nem bábot keresünk hanem..." (Alternatív Energia)
"Nem bábot keresünk hanem miniszterelnököt"- mondta Lendvai Ildikó a Napkeltében, és ennek a kijelentésnek adott hangot Mesterházy Attila is a Mokkában.
márc. 23
8:15
"A képviselők a háttérben újraosszák a pozíciókat" (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc ezután sem tűnik el, csupán a háttérbe vonul, és a következő választásokon "új politikusként" lép majd színre - véli a Fidesz frakcióvezetője. Új időszakot kell kezdeni a magyar politikai életben, és az legtisztább, ha a választópolgárok döntik el, ki kormányozza az országot - mondta Navracsics Tibor tegnap este a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában.
márc. 23
8:18
Török Gábor: Gyurcsány át akarja menteni hatalmát (Infostart)
Török Gábor politikai elemző szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csupán azért akar a pozícióján változtatni, hogy továbbra is befolyásolhassa a kormány politikáját. Hozzátette, a miniszterelnök lépése várható volt. Szerinte 2010-ben akár MSZP-SZDSZ-MDF koalíció is indulhat a választásokon.
márc. 23
8:33
Lendvai Ildikó: radikálisabb intézkedések (Alternatív Energia)
Az eddiginél nagyobb társadalmi támogatottságot maga mögött tudó nemzeti kormányra van szükség, nem előrehozott választásokra - mondta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.
márc. 23
8:51
Lapszemle (Metropol)
A miniszterelnök hétvégi bejelentése, miszerint új miniszterelökkel új kormányra van szükség, megkavarta a hazai bepolitikát, így a Magyar Nemzet és a Népszbadság mai száma a lehetséges miniszterelnökök neveit sorolja.
márc. 23
8:54
Szomszéd Orsolya: Gyurcsány felborította az MSZP status quóját (Infostart)
Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentése felborította a szocialista pártban a status quót. A lépés magában hordozza az újrakezdés esélyét, de nem biztos, hogy tud vele élni a párt. Ugyanakkor a hitelességről szóló viták zárójelbe kerülhetnek.
márc. 23
9:12
Kitéptek a falból egy bankautomatát Nagykanizsán (Infostart)
El akartak lopni egy bankautomatát hétfőre virradóra Nagykanizsán; kitépték a helyéről, majd mintegy húsz méteren át vonszolták.
márc. 23
9:45
Gyurcsány távozik, már keresik utódját (Metropol)
Az MSZP nyitott, nemzeti kormányt szeretne alakítani, amelynek az a célja, hogy a gazdasági világválság közepette olyan intézkedéseket hozzon, amelyek csökkentik a recesszió hatásait, mérséklik a szociális és foglalkoztatási feszültségeket, valamint segítenek, hogy mielőbb magára találjon a gazdaság.
márc. 23
9:48
Az új miniszterelnök: ilyen ember nincs is (Infostart)
Az új magyar miniszterelnök ne legyen "közgazdász-típus", de értsen nagyon a gazdasághoz. Ne legyen pártember, de lehetőleg legyen az MSZP-frakció tagja. Ne legyen bankember, de értsen a pénzügyekhez és fogadja el a nemzetközi pénzvilág. Értsen a válságkezeléshez, de ne legyen Bokros Lajos. Sokan szeressék az országban, de legyen véreskezű reformer és kegyetlen rendvágó. Ne kezdődjön B betűvel a…
márc. 23
10:03
A kialakult belpolitikai helyzet miatt lezárták a miniszterelnöki rezidencia környékét (Alternatív Energia)
A II. kerületi Szemlőhegyi út érintett szakaszának zárását a kialakult belpolitikai helyzet adta esetleges kockázatokkal indokolják.
márc. 23
10:21
El akartak lopni egy bankautomatát (Metropol)
El akartak lopni egy bankautomatát hétfőre virradóra Nagykanizsán; kitépték a helyéről, majd mintegy húsz méteren át vonszolták.
márc. 23
10:21
Lesz-e a Fidesz nélkül társadalmi támogatottsága az új kormánynak? (Alternatív Energia)
Az MSZP képviselői készek mandátumot adni egy "széles társadalmi bázisú" kormány létrehozásához - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter, a párt alelnöke az MSZP-frakció hétfő reggeli ülése előtt újságíróknak.
márc. 23
10:23
Az anonim fájlmegosztásról (Metropol)
A svéd diák a One Swarm nevű, névtelenséget lehetővé tevő fájl­megosztó rendszer fejlesztője.
márc. 23
10:24
A piac előrehozott választásokat és adócsökkentést akar (Infostart)
Előrehozott választások, 1200-1500 milliárd forintos kiadásmérséklés, Bokros Lajoséhoz hasonló program - ezt tartja kívánatosnak a Portfolio által megkérdezett elemzők többsége. Többen kifogásolták, hogy a Fidesznek nincs programja, és úgy vélekedtek, hogy 2015-16-ig nem lesz euró Magyarországon.
márc. 23
10:25
Választás döntsön a jövőnkről (Metropol)
„Súlyos válságban, amilyenben hazánk is vergődik, a bizalom a legértékállóbb valuta.”
márc. 23
10:42
Miket mondott Gyurcsány Surányiról és Bokrosról Őszödön? (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint a Magyar Szocialista Párt környékén lévő befolyásos véleményformáló makrogazdasági szakemberek, például Bokros Lajos, Békesi László vagy Surányi György százmilliárdos tévedésben vannak a gazdaság állapotát illetően. A miniszterelnök ezt még 2006 tavaszi balatonőszödi beszédében mondta. Egy friss közvélemény-kutatás alapján a megkérdezettek Surányi Györgyöt tartanák a…
márc. 23
10:57
Londoni elemzők véleménye Gyurcsány lemondásáról (Alternatív Energia)
Londoni elemzők szerint piaci szempontból nem kedvezőtlen Gyurcsány Ferenc távozási szándékának bejelentése, de sok idő nincs az érdemi reformintézkedések kidolgozására.A 4cast, a feltörekvő európai fejleményekről is rendszeresen helyzetértékeléseket közlő londoni gazdaságelemző és előrejelző ház hétfői elemzése szerint mivel "több mint egyértelmű" volt, hogy a Gyurcsány-kormány nem tudja kezelni…
márc. 23
10:59
Gyurcsány: pityeregni nem kell! (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc blogján ír arról, hogy új kormányt kell alakítani és hogy továbbra is folytetni fogja blogja írását.
márc. 23
11:00
Surányi György csak akkor vállalja, ha Orbán is rábólint (Infostart)
Akkor vállalja el a miniszterelnöki tisztséget Surányi György volt jegybankelnök, ha támogatja őt Orbán Viktor is - értesült az atv.hu. Ezenfelül a pénzügyminiszteri és a gazdasági miniszteri székbe mindenképpen a saját jelöltjeit szeretné ültetni.
márc. 23
11:01
Van aki szerint Gyurcsány kormányfő maradhat - Lehetséges? (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc kitűnő taktikus, s az ő számára lemondásának bejelentése az adott helyzetben valószínűleg "a lehető legjobb húzás" - véli a Sme című szlovákiai véleményformáló napilap hétfői kommentárjában.
márc. 23
11:15
"A hazugságbeszéd átka - A kormányfő most nem hazudott" (Alternatív Energia)
Bármi volt is Gyurcsány Ferenc 2006-os hazugságbeszédének a célja, szavahihetőségét akkor súlyos csapás érte, amit többé nem is tudott kiheverni - írta A hazugságbeszéd átka című kommentárjában a Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci lap hétfői számában.
márc. 23
12:09
Surányi György vállalná, ha... (Metropol)
Surányi György nem kívánja kommentálni a személyéről szóló, kormányfőjelölti felkérésére utaló sajtóhíreket, de sajtóértesülések szerint kellő társadalmi támogatás esetén vállalná a miniszterelnöki posztot.
márc. 23
12:09
Gyurcsány életére törnének? (Alternatív Energia)
Lezárta a rendőrség Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rezidenciájának környékét - áll az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján.
márc. 23
12:11
Surányi György mit szól a fejleményekez? (Alternatív Energia)
Surányi György nem kívánja kommentálni a személyéről szóló, az ő esetleges kormányfőjelölti felkérésére utaló sajtóhíreket.
márc. 23
12:12
Hosszú időre megbénul a közigazgatás a kormányfőcsere miatt (Infostart)
Bizonytalanságot okozhat a kormányváltás az országos hatáskörű központi közigazgatásban - mondta az InfoRádiónak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára.
márc. 23
12:13
Fokozott védelem az Országháznál is! (Alternatív Energia)
Lezárta a rendőrség Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rezidenciájának környékét, valamint az Országházhoz tartózó terület egy részét - áll az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján.
márc. 23
12:14
Még sincs lezárva a kormányfői rezidencia környéke (Infostart)
A rendőrségi korábbi közlésével ellentétben, nincs lezárva Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rezidenciájának környéke - jelentették a helyszínről az MTI munkatársai hétfő kora délután.
márc. 23
12:16
Wéber Attila: Gyurcsány lemondása növeli az MSZP mozgásterét (Infostart)
Gyurcsány Ferenc bejelentése a legoptimálisabb megoldás volt a Magyar Szocialista Párt és a kormányfő számára is - véli Wéber Attila. A szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az elmúlt öt év kormányzása inkább kudarc, mint sikertörténet.
márc. 23
12:18
Ágh Attila: Az MDF és az SZDSZ közeledése váltópártot eredményezhet (Infostart)
A válság lehetőséget teremt a kis pártok számára, hogy ideológiai terheiktől megszabaduljanak - véli Ágh Attila. A politológus az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: az MDF és SZDSZ közeledése azt jelenti, hogy formálódik egy középen álló "váltópárt".
márc. 23
12:27
Fodor: "támogatjuk a parlament feloszletását, de..." (Alternatív Energia)
A délelőtt folyamán a frakciók összeültek az Országgyűlés feloszletásával kapcsolatbai véleményük meghozására.
márc. 23
12:29
Lendvai: mandátum a frakciótól a tárgyalásokra (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció mandátumot adott a párt tárgyalódelegációjának ahhoz, hogy a lehetséges miniszterelnök-jelöltet ne feltétlenül a párt, illetve a frakció soraiban keresse - mondta Lendvai Ildikó hétfőn a képviselőcsoport ülése után Budapesten újságíróknak.
márc. 23
12:30
Medián: Az előrehozott választás a legnépszerűbb (Infostart)
Surányi Györgyöt, a jegybank egykori elnökét látnák az emberek a legszívesebben a miniszterelnöki székben - derül ki a Medián vasárnap készített felméréséből. Bokros Lajos a legismertebb, egyben a legmegosztóbb "jelölt" a posztra. A Medián kutatási igazgatója elmondta: a válaszadók 45 százaléka nem a jelenlegi kormány átalakítását, hanem az előrehozott választást tartaná a legjobb megoldásnak.
márc. 23
12:32
Zsidónegyed: a civilek lehetetlenségeket kérnek (Infostart)
A belső-erzsébetvárosi épületbontásokkal kapcsolatban a civil szervezetek olyasmiket kérnek a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól, amelyekre a hivatalnak nincs jogosítványa - mondta Mezős Tamás elnök. Hozzátette, jelenleg nincs az örökségvédelmi hivatalnál védett épületre vonatkozó engedélyezési eljárás.
márc. 23
12:45
Nincs se kordon, se lezárás a miniszterelnöki rezidencia környékén (Metropol)
A rendőrség szerint a jelenlegi belpolitikai helyzetben nem zárható ki, hogy a védett rezidencia környezetében engedélyezett vagy spontán demonstrációk során nem alakulnak ki "olyan magatartások, melyek jelentős kockázati tényezőt jelentenek a rezidencia és így a védett személy biztonságára".
márc. 23
13:06
Orbán: A választók kezébe kell adni a döntést (Infostart)
Orbán Viktor szerint egyetlen megoldás létezik a jelenlegi helyzetben, vissza kell adni a választópolgároknak a döntés jogát, minden más forgatókönyv komoly kockázattal és gazdasági veszteséggel jár.
márc. 23
13:39
Ártalmatlan tojások a melegek ellen (Metropol)
Nem voltak alkalmasak közveszély előidézésére és mérgezésre a tavalyi melegfelvonulás idején az egyik Andrássy úti lakásban talált vegyi anyagok, a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozás.
márc. 23
13:41
Nem oszlatták fel az Országgyűlést (Metropol)
Nem kerül hétfőn napirendre a Fidesz kezdeményezése a parlament feloszlásáról, mert a házszabálytól való eltérést nem támogatta az MSZP és az SZDSZ, közölte Szili Katalin a házbizottság rendkívüli ülése után.
márc. 23
13:42
Tölgyessy: Ki meri-e vinni a Fidesz az utcára az embereket? (Infostart)
Gyurcsány Ferenc mostani lépésével megteremtette az esélyt arra, hogy a baloldal vezetője, a választások után pedig az ellenzék vezére maradhasson - értékelte a hétvégi eseményeket Tölgyessy Péter politikai elemző a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
márc. 23
13:44
Gyurcsány: Döntésem végleges és visszavonhatatlan (Infostart)
Nincs idő sem választási kampányra, sem több hetes tanácskozásokra - Gyurcsány Ferenc ezzel indokolta hétfőn a parlamentben a konstruktív bizalmatlansági indítványra vonatkozó javaslatát. Az ellenzék ugyanakkor úgy látja: a kormányfő megbukott, ezért le kellene mondania.

Keresés