2009. március 24. kedd

márc. 24
5:57
Mondhat-e ilyet egy demokrata miniszterelnök? (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szombaton több állóvizet is felkavart, például azzal a kijelentésével, amellyel a bírókat és az ügyészeket vádolta politikai elfogultsággal. A bírók tiltakoznak, az alkotmányjogász szerint a jogállamiság alapjai gyengülnek az ilyen szavak által, a jogszociológus szerint azonban valóban elmondható, hogy a magyar bíróság és ügyészség mutat némi elfogultságot. Eközben két szocialista…
márc. 24
6:51
Tízmillióval többe kerül az Országgyűlés Irodaházának fűtéskorszerűsítése (Infostart)
A becsült 320 millió forint helyett 330 millió forintba kerül az Országgyűlés Irodaháza déli részének fűtéskorszerűsítése - a gyorsított tárgyalásos közbeszerzés eredményhirdetése a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
márc. 24
7:09
Nagyot bukik az EBRD a HospInvesten (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy eladja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank a HospInvest Zrt.-ben lévő 30 százalékos tulajdonrészét, amelyért 2007-ben negyedmilliárd eurót fizetett.
márc. 24
7:27
"Gyurcsány lemondása fokozott politikai bizonytalanságot teremt" (Infostart)
Gyurcsány Ferenc váratlan lemondási nyilatkozata fokozott politikai bizonytalanságot teremt Magyarországon, amelynek gazdaságát egyre mélyülő recesszió sújtja, fizetőeszköze meggyengült és államkötvénypiaca nem működik - olvasható a The Wall Street Journal online kiadásában.
márc. 24
7:45
Török Gábor: Három pártnak nem érdeke az előrehozott választás (Infostart)
Meg fog egyezni az MSZP, az SZDSZ és az MDF annak érdekében, hogy ne legyenek előrehozott választások Magyarországon - véli Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója. Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy hibásak azok a külföldi példák, amelyekkel a Fideszt az esetleges kormánytöbbség támogatására szeretnék…
márc. 24
10:09
Szonda Ipsos: továbbra is gyógyszertárban vásárolnak a magyarok (Infostart)
A vásárlók többsége még mindig inkább a patikákat választja, ha vény nélkül kapható gyógyszerre van szüksége - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. Az emberek a benzinkutakon árult készítményekkel kapcsolatban a legbizalmatlanabbak - mondta el az interneten végzett kutatásvezetője.
márc. 24
10:45
Dávid Ibolya: az MDF nem köt koalíciót a szocialistákkal (Infostart)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) nem gondolkodik azon, hogy koalíciót kössön a szocialista párttal - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden a parlamentben újságíróknak, miután megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel.
márc. 24
11:39
Kétszázezer nettóért maradnának itthon az orvostanhallgatók (Infostart)
Az orvostanhallgatók 72 százaléka azonnal külföldre megy, ha nem veszik fel a szakorvosképzésbe vagy a rezidensképzésért cserébe kilenc év hűségnyilatkozatra kötelezik, amint azt az egészségügyi tárca tervezete tartalmazza. Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: kétszázezer forintos nettó fizetés mellett már szinte minden végzős itthon maradna.
márc. 24
11:41
Leváltották a csepeli rendőrkapitányt (Infostart)
Leváltották a csepeli rendőrkapitányt, akit az ügyészek hivatali visszaéléssel gyanúsítanak - közölte a rendőrség, illetve a vádhatóság.
márc. 24
11:43
Fidesz: Gyurcsány tart az igazságszolgáltatástól (Infostart)
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc valami miatt tart a független igazságszolgáltatástól, ha már most a bíróságokat és az ügyészséget támadó nyilatkozatra ragadtatta magát - mondta Balsai István, az ellenzéki párt politikusa keddi sajtótájékoztatóján.
márc. 24
14:03
Kötött mandátum: Szűkre szabták Gyurcsány mozgásterét (Infostart)
Az MSZP-képviselőcsoportban az a döntés született, hogy a párt tárgyalódelegációjának minden javaslatát előzetesen egyeztetnie kell a frakcióval - tudta meg szocialista forrásokból az InfoRádió.
márc. 24
14:22
"A következő pár nap, illetve egy-két hét az új kormány felállításával telik" (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc akkor is folytatja a blogja írását, ha már nem lesz miniszterelnök - olvasható a kormányfő hétfői blogbejegyzésében.
márc. 24
14:24
Miniszterelnök-jelölés (Alternatív Energia)
A kormányfő személyéről és az általa megvalósítandó programról egyszerre kell beszélni - mondta Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke, államtitkár hétfőn Budapesten újságíróknak.
márc. 24
14:26
Simor András lesz a miniszterelnök? (Alternatív Energia)
Egyetlen párt sem keresett meg miniszterelnöki felkéréssel - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: felkérés esetén sem vállalná a posztot.
márc. 24
14:28
Több mint 23 ezer új munkanélküli (Alternatív Energia)
Több mint 23 ezer ember vesztette el munkáját csoportos létszámleépítés során 2008. október elseje és 2009. március 20-a között - tájékoztatta a Szociális és Foglalkoztatási Hivatal az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságát a bizottság hétfői ülésén.
márc. 24
14:30
Óriás megszorítás! Eltűnik a 13. havi nyugdíj? -Itt olvashatja mire számíthat még (Alternatív Energia)
Két egyeztetést is tartottak tegnap a lehetséges új miniszterelnökről. Az MSZP és az SZDSZ konzultációján szó volt egy több száz milliárdos, a nyugdíjasokat és a családosokat is érintő kiadáscsökkentő csomagról is. Lapunk továbbra is úgy tudja, Surányi György a legesélyesebb a nemzeti kormány élére. Az MDF az ellenzéki pártokat – köztük az SZDSZ-t – hívta megbeszélésre, hogy…
márc. 24
14:32
Szabó Zoltán szerint az ügyészség befolyásolni akarja a választások eredményét (Alternatív Energia)
Elfogadta az Országgyűlés a bankok egyoldalú szerződésmódosítását korlátozó törvénymódosítást. Az azonnali kérdések idején a szocialista Szabó Zoltán az önkormányzati ingatlaneladásokra utalva arról beszélt, hogy választott képviselőket szavazatuk miatt csak latin-amerikai diktatúrákban szokás felelősségre vonni, közvetlenül puccs után. Kiderült tegnap az is, hogy részben módosítják a 2006-os…
márc. 24
14:34
A Fidesz a kezdetek óta próbálja lejáratni Gyurcsányt (Alternatív Energia)
Kun Bélához, Rákosihoz és Kádárhoz hasonlította a KDNP elnöke a parlamentben Gyurcsány Ferencet. A miniszterelnököt nem először minősítik a jobboldali politikusok, lényegében sportminiszterré kinevezése, 2003 óta a támadások kereszttüzében áll. Legnagyobb riválisa, Orbán Viktor nevezte már őt „hülye idiótának” is. A minősítések a politológus szerint egy közös célt szolgálnak: a…
márc. 24
14:36
Hiller létbiztonságot kínál az iskoláknak és a pedagógusoknak (Alternatív Energia)
Ma minden eddiginél szélesebb körben vitatják meg az állami fenntartású iskolák létrehozásáról szóló javaslatot, Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Közoktatás-politikai Tanács (KT) előtt mutatja be elképzelését. Eddig erről több érintett szervezettel egyeztetett a miniszter. Többségük egyetértett a kezdeményezéssel, mert szerintük az gyógyír az esélyegyenlőtlenségre és a…
márc. 24
14:38
"Életveszélyes" az előrehozott választás? (Alternatív Energia)
Ujhelyi István szerint "életveszélyes" lenne előre hozott országgyűlési választásokat tartani, ugyanis - mint az MSZP alelnöke kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában mondta - nagy valószínűséggel az a Fidesz nyerne, amelynek nem ismert a válságkezelő programja.
márc. 24
14:39
Gyűlöletbeszéd-törvény: csak az MSZP módosítaná az alkotmányt (Infostart)
Mivel a szocialistákon kívül senki nem támogatja az alkotmánymódosítást, az Országgyűlés várhatóan nem fogja megszavazni azt.
márc. 24
14:40
Kecskeméten ismét 50 ember vesztette el munkáját (Alternatív Energia)
A kereslet visszaesése miatt, még ebben a hónapban ötven emberrel csökkenti dolgozói létszámát a gépkocsi-alkatrészeket gyártó kecskeméti Bosal-cégcsoport - írta keddi számában a Petőfi Népe.
márc. 24
14:42
Dávid Ibolya "ellentétes pozícióban" (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) nem gondolkodik azon, hogy koalíciót kössön a szocialista párttal - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden a parlamentben újságíróknak, miután megbeszélést folytatott a miniszterelnökkel.
márc. 24
14:44
A Fidesz továbbra is 200 fős parlamentet akar (Alternatív Energia)
A Fidesz a 200 fős parlamentet, valamint a kormánnyal ellentétben, a vegyes választási rendszert támogatja - mondta Répássy Róbert (Fidesz) az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában kedden a parlamentben.
márc. 24
14:46
Erdei Tamás mint kormányfő? (Alternatív Energia)
Nem keresték meg jelöltként Erdei Tamást, az MKB Bank elnök-vezérigazgatóját a miniszterelnöki posztra, de ha megkeresnék, nem vállalná - nyilatkozta a bankvezér kedden az MTI-nek.
márc. 24
14:48
Itt a kormány legújabb nyugdíjreform-javaslata (Alternatív Energia)
Általános vitára alkalmasnak ítélte a kormány nyugdíjreform-javaslatát az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága keddi budapesti ülésén. A testület tíz igen, nyolc nem szavazattal és egy tartózkodással döntött erről.
márc. 24
14:50
"Ha a Fidesz politikai érdekei azt kívánják, törvénysértő eszközök alkalmazását is elfogadhatónak tartják" (Alternatív Energia)
A Fidesz ajkai önkormányzati és a tapolcai polgármester-jelöltjét mutatták be és reklámozták közpénzen a Veszprém megyében megjelenő, Helyi Téma című hetilapban, a megyei önkormányzat által finanszírozott oldalakon - mondta Pusztai István, a megyei közgyűlés szocialista frakciójának vezetője kedden sajtótájékoztatón Veszprémben.
márc. 24
14:52
10 éves lányával erőszakoskodott egy mosonmagyaróvári férfi (Alternatív Energia)
Alig több mint tízéves nevelt lánya sérelmére elkövetett erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak miatt jogerősen 9 évi fegyházbüntetésre ítélte T. Z. 36 éves mosonmagyaróvári lakost kedden a Győri Ítélőtábla.
márc. 24
14:54
Rejtélyes Fodor-Surányi találkozó (Alternatív Energia)
Semmi meglepőt nem lát Fodor Gábor abban, hogy kedd délelőtt Surányi Györggyel találkozott az SZDSZ székházában.
márc. 24
14:56
"A vegyes választási rendszertől búcsút kell venni" (Alternatív Energia)
A racionális megoldás az arányos, tisztán listás választási rendszer - jelentette ki Wiener György (MSZP) az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában kedden a parlamentben.
márc. 24
14:58
Annyit fizet a vendég, amennyit jónak lát (Alternatív Energia)
Egy barcelonai étterem a vendégeket meghódítva küzd a válsággal: a napi ajánlat fogyasztói annyit fizetnek, amennyit akarnak vagy tudnak.
márc. 24
15:00
Ivóvízminőség-javító program indul (Alternatív Energia)
Magyarország gazdag felszíni és felszín alatti vizekben, ezt a vízvagyont azonban óvni és becsülni kell - idézi a környezetvédelmi tárca keddi közleményében Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztert.
márc. 24
15:15
Orbán találkozott Surányival: a Fidesz továbbra is választásokat szeretne (Infostart)
Orbán Viktor pártelnök hétfőn este találkozott Surányi György volt jegybankelnökkel. A találkozón megerősítette pártja álláspontját, miszerint nem támogatják a konstruktív bizalmatlansági indítványt. Surányi György kedden délelőtt Fodor Gábor SZDSZ-elnökkel találkozott.
márc. 24
15:33
Medgyessy: Egyenesebb lett volna, ha Gyurcsány lemond (Infostart)
Medgyessy Péter úgy látja, "egyenesebb lett volna", ha Gyurcsány Ferenc lemond a miniszterelnöki posztról az MSZP hétvégi kongresszusán, ahelyett, hogy saját maga ellen kezdeményez konstruktív bizalmatlansági indítványt. Az InfoRádiónak nyilatkozó Medgyessy Péter szerint az előrehozott választás jobb megoldás lenne.
márc. 24
16:09
Fodor rendszeresen kikéri Surányi véleményét (Infostart)
Az SZDSZ vezető politikusai egyelőre nem erősítették meg, igaz nem is cáfolták, hogy Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke lehet a pártok kompromisszumos miniszterelnök-jelöltje. Fodor Gábor pártelnök a Surányi Györggyel való keddi megbeszéléséről azt mondta, hogy rendszeresen egyeztet a gazdasági szakemberrel.
márc. 24
16:27
Elévült Tasnádi Péter maffiaügye (Infostart)
Elévülés miatt utasította el Tasnádi Péter tíz évvel ezelőtti maffiaügyében a büntetés súlyosítására irányuló perújítást a Pest Megyei Bíróság első fokon, nem jogerősen kedden; az ügyész fellebbezett.
márc. 24
16:29
Figyelmeztető lövés vetett véget a verekedésnek Komádiban (Infostart)
A rendőrjárőr levegőbe leadott figyelmeztető lövése vetett véget egy verekedésnek a Hajdú-Bihar megyei Komádiban, nyolc embert előállítottak - tájékoztatta az MTI-t a rendőrségi szóvivő kedden.
márc. 24
16:45
Surányi Gyurcsányékról: "A kormány mély válságba viszi az országot" (Infostart)
Több alkalommal is élesen bírálta Surányi György a Gyurcsány-kormány intézkedéseit. Az inforadio.hu a lehetséges miniszterelnök-jelöltként emlegetett volt jegybankelnök elmúlt hónapokban tett kijelentéseiből válogatott.
márc. 24
17:03
Gyurcsány megbízik a rendőrségben (Alternatív Energia)
A kormány bizalmáról biztosította a rendőrséget a miniszterelnök kedden Budapesten.
márc. 24
17:05
Gyurcsány: "A Fidesz megnyilatkozásai a '30-as évek szélsőséges szövegeire hasonlítanak" (Alternatív Energia)
A következőkben Gyurcsány Ferenc blogjegyzetét olvashatják el.
márc. 24
17:07
Horvát-Magyar kormányülés (Alternatív Energia)
Csütörtökön Budapesten tartják a harmadik magyar-horvát együttes kormányülést. Az MTI kormányzati forrásból kedden úgy értesült, hogy a találkozón infrastrukturális, védelmi, oktatási és környezetvédelmi kérdésekről, továbbá a határokon átnyúló együttműködésről is szó lesz.
márc. 24
17:09
Tovább dagad az erzsébetvárosi ingatlanbotrány (Alternatív Energia)
Két-két hónappal meghosszabbítaná a Központi Nyomozó Főügyészség az erzsébetvárosi ingatlanbotrány kapcsán előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak mindegyikének kényszerintézkedését - tudtuk meg. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője lapunknak megerősítette: Gál György, az önkormányzat gazdasági és Kardos Péter, a pénzügyi bizottsága volt elnöke valamint az értékbecslő esetében indítványozták…
márc. 24
17:11
A Fidesz senkit sem támogatna (Alternatív Energia)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke találkozott Surányi Györggyel, de a párt nem támogat háttérmutyik nyomán létrejövő kormányt, vezesse azt Surányi György, vagy bárki más - mondta kérdésre válaszolva Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
márc. 24
17:13
Az EB rábólintott a 38 milliárdos MÁV ügyletre (Alternatív Energia)
- Nem emel kifogást az Európai Bizottság az ellen, hogy a MÁV-Trakció Zrt., a Magyar Államvasutak részére vontatási szolgáltatásokat nyújtó vállalat állami garanciával fedezett kölcsönöket vállaljon át - közölték kedden Brüsszelben.
márc. 24
17:15
Újra nekimennek a gyűlölet beszédnek (Alternatív Energia)
A gyűlöletbeszéd elleni, a jelenleginél hatékonyabb fellépés megteremtését teszi lehetővé az alkotmány módosítására vonatkozó előterjesztés - mondta Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben a javaslat általános vitájában.
márc. 24
17:17
Egyre több panasz a rendőrség ünnepi fellépése kapcsán (Alternatív Energia)
Harminc panasz érkezett eddig a Független Rendészeti Panasztestülethez a március 15-i rendőri intézkedésekkel kapcsolatban - közölte az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának keddi ülésén Kaltenbach Jenő, a szervezet elnöke.
márc. 24
17:19
Újabb elbukott alkotánymódosítás a parlamentben (Alternatív Energia)
A parlamenti vitában egyértelművé vált, hogy az Országgyűlés nem fogja megszavazni azt a kétharmados alkotmánymódosítást, amely a gyűlöletbeszéd elleni, a jelenleginél hatékonyabb fellépés megteremtését tenné lehetővé. Az előterjesztés általános vitája kedden kezdődött.
márc. 24
17:21
Két héttel később demonstrálhatnak a szakszervezetek (Infostart)
Április 18-ra halasztotta a korábban április 4-re bejelentett demonstráció időpontját a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). A LIGA Szakszervezetek valószínűleg nem vesz részt a demonstráción.
márc. 24
17:21
A kormány meggyorsítaná a pereskedés (Alternatív Energia)
A hivatalos iratok elektronikus kézbesítése mind az igazságszolgáltatásban, mind pedig a hatósági eljárásokban meggyorsítja a pereskedést és az egyéb hivatalos ügyintézéseket - közölte Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára keddi expozéjában az Országgyűlésben.
márc. 24
17:23
Surányi csak akkor kormányozna, ha nem bántják a kormányát (Infostart)
Surányi György csak feltételekkel vállalná el a miniszterelnöki posztot; garanciát szeretne kapni arra, hogy az új kabinet nem lesz a pártok céltáblája - értesült több forrásból az MTI kedden.

Keresés