Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a mondás. Kevesen vannak, akik ne örülnének a tavasztól szépen növekvő muskátlinak. Tippjeink segítenek abban, hogy a frissen ültetett növény valóban csodálatosan és lehetőleg minél tovább virágozzon!
Elárverezték tegnap a világ egyik legértékesebb szőnyegét, amelyet Indiában készítettek az 1860-as években, hogy Mohamed próféta medinai sírját díszítse. A szőttes azonban sosem jutott el Medinába, ellenben Monacóba igen. A Dubaiban gazdára talált szőnyeg licitje ötmillió dollárról indult, és 5,5 millió dollárnál ért véget, habár a szakértők azt remélték, akár húszmillió dollárt is adnak majd a…
A gyerekkori fejfájás hátterében számos ok állhat. Lehet éhség, kialvatlanság, stressz, lehet fülgyulladás, láz, agyhártyagyulladás, fejsérülés, vérszegénység, egyes gyógyszerek is fejfájást provokálhatnak stb. Egyszerű vírusfertőzés is indulhat fejfájással.
Idős, romló emlékezőtehetségű embereknek terveztek házat az angliai Bath egyetemének kutatói. Olyan házat, lakást kínálnak nekik, ahol biztonságosabban élhetnek akkor is, amikor egyedül maradnak.
Több tízezer, egyes becslések szerint 100 ezer fiatal, munkaképes ember szenved Magyarországon abban az autoimmun betegségben, amelyet a világ RA-ként emleget és magyarul sokizületi gyulladásnak neveznek.
Idős, romló emlékezőtehetségű embereknek terveztek házat az angliai Bath egyetemének kutatói. Olyan házat, lakást kínálnak nekik, ahol biztonságosabban élhetnek akkor is, amikor egyedül maradnak.
Csokoládé segítségével készült az a hamis videó, amit a Hakani nevű szervezet bizonyítékként hordoz körbe a világban az Amazonas-menti törzsek körében bevett gyermekgyilkosságokra, élve temetésekre.
2008 oktoberében kiderült,hogy hepatitis C virussal fertőződtem. A kezelő orvosom szerint akkor kaptam a fertőzést, amikor első gyerekem született császármetszéssel és vért kaptam a műtét alatt. Ez 29 éve volt. Ebben az esetben perelhető-e a magyar állam? 1985-ben született gyermekem fertőződhetett-e? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.