Ma este új résszel jelentkezik a TV2 botrányműsora a 10!, amelyben ezúttal a sztárok feneke lesz terítéken. A megmondó emberek közt új arcok is felbukkannak, például Csősz Bogi és Keleti Györgyi. Az utóbbi nem fukarkodik a beszólásokkal, szinte minden szépségnek beszól, Bogi pedig kivétel nélkül helyesel.
Az egyik nővér pelenkát cserél, a másik ápoló lázat mér, egy harmadik pedig készít egy fürdőt, közben zsivaj hallatszik a háttérből. Minden épp olyan, mintha egy csecsemőosztályon lennénk. Azonban van egy kis különbség: ebben a kórházban nem embereket, hanem pici majmokat gondoznak.
Két hét alatt kell miniszterelnököt találnia az MSZP-nek Gyurcsány Ferenc kilátásba helyezettt lemondása után. A miniszterelnök a hatékonyabb válságkezeléssel és a sikeres 2010-es választási szerepléssel magyarázza döntését.
Kate Moss hiába bulizott át egymás után négy éjszakát, nem látszik rajta. A szupermodell szervezete már hozzászokott az alkoholhoz és a drogokhoz. Moss annyira berúgott, hogy még ruhája is lecsúszott róla, felfedve kebleit.
Benkő Dániel mindig kitalál valami őrültséget. Tegnap délelőtt megpróbálta becsempészni a Szépművészeti Múzeumba azt a szobrot, amit az Álom.net szőke főszereplőjéről, Labancz Lillá idomairól formált.
Hihetetlen dologra derült fény a Discovery űrrepülőgép vasárnapi rajtjáról készült filmfelvételek elemzése alapján. Potyautasként az asztronautákkal tartott egy denevér is.
A kongresszus döntése értelmében Gyurcsány Ferenc pártelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Simon Gábor, a választmány elnöke kezdi meg az egyeztetéseket
Egyre többen igyekeznek a szárított, előre csomagolt zöld fűszereket frissel helyettesíteni. A legkézenfekvőbb megoldás erre természetesen az, ha magunk termesztjük meg ezeket az illatos-zamatos növényeket. Nincs szükségünk ráadásul kertre sem, hiszen egy-egy tő citromfű, metélőhagyma vagy bazsalikom cserépben is remekül megél a konyhai ablakpárkányon.
Különös összeállítást adott közre egy londoni napilap: a Brit Utazási Irodák Szövetségének írt panaszos levelekből csemegézték ki a legkülönlegesebbeket.
Igazi rendőrnek bizonyult az először álrendőrnek vélt férfi, aki nők lakásába behatolva rájuk parancsolt, hogy vetkőzzenek meztelenre - közölte a New Orleans-i rendőrség.