Szívesebben néz ismeretterjesztő csatornákat és altatódal helyett komolyzenét hallgat az alig kétéves brit kissrác, Oscar. A csöpp zseninek már most akkora az IQ-ja, mint Einsteinnek.
Kiengedték a kórházból Gábor Zsazsa magyar származású amerikai filmszínésznőt, akit pénteken sürgősséggel vittek be a Ronald Reaganról elnevezett gyógyintézménybe a lábában keletkezett hatalmas vérrögök miatt.
Háromnapos kora óta, közel kilenc hónapja a szegedi gyerekklinika lakója egy szívműtött Békés megyei kisfiú, Jancsika. A csöppséget eddig nem nagyon látogatta az anyukája, olykor a nagymamája érdeklődik felőle telefonon. A kórház dolgozói rajonganak érte: a kezelőorvosa és a nővérek is elhalmozzák szeretetükkel és az orvostanhallgatóknak is nagy kedvence a csupa mosoly gyerkőc. Jancsika a klinika…
Budapest -- Miután a segélykérő szavak süket fülekre találtak, Massimo Morales (46), a Budapest Honvéd focicsapatának vezetőedzője szombaton, az Újpesttől elszenvedett 3-1-es bajnoki vereség után lemondott posztjáról.
Három embert késeltek meg Budapesten; az egyik esetben az áldozat meghalt, míg a másik két esetben egy-egy embert életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Mel Gibson oda jutott, hogy már egy öt perces szerepre sem szívesen szerződtetik le. A Másnaposok 2-ben azonban nélküle is egymást érik a hollywoodi veteránok, Liam Neeson után most Paul Giamattit igazolták le egy kis thaiföldi vendégjátékra
Letartóztattak négy magyar férfit - hármat az Egyesült Államokban és egyet Ausztriában -, akiket azzal vádol az FBI, hogy bűnszövetkezetben egy helyi üzletember elrablására készültek.
Budapest — Másodvirágzását éli Kelemen Anna (30) a pornózásban. Legalábbis ő így gondolja – még úgy is, hogy szemlátomást meghízott. Annácska óriási megdöbbenést váltott ki az internetes fórumozók körében, amikor pár napja felkerült a világhálóra legújabb pornófilmje.
Igazságos volt-e a zsűri döntése? Mit kellett volna másképp tenniük? Kinek a vállán sírták ki a bánatukat? Folytatják-e az éneklést? Ezekre és olvasóink egyéb kérdéseire is válaszolnak ma délelőtt 10.30-tól 11.30-ig az X-Faktor kiesett versenyzői.
Budapest — Még a felesége se tudja elérni már napok óta Magyar Attilát (45), a férfi ugyanis mély hallgatásba burkolózott a napokban kirobbant botrányos félrelépése óta.
Az F1 legfiatalabb világbajnoka lett a 23 éves Sebastian Vettel, miután győzött Abu-Dzabiban, míg Fernando Alonso csak a hetedik lett. A német sírva fakadt örömében.
A kellemes enyhe idő nem garancia arra, hogy ne szenvedjünk megfázástól, influenzától. Alább azért olyan gyógytea recepteket közlünk, melyek kíméletlenül elbánnak a kórokozókkal.
Noszvaj — Családi kirándulással lazított a felkészülés előtt Szörényi Levente (65), aki november második felében kezdi el a december 28-i, Papp László sportarénabeli búcsúkoncertje próbáit.