Budapest — Nem hétköznapi módját választotta a menekülésnek Rétvári Bence (30), az igazságügyi tárca államtitkára; egy ollóval jutott ki a tévedésből rázárt irodájából.
Hihetetlen pillanatot örökített meg egy búvár a Bahamákon: egy tigriscápának elege lett a fotózásból, ezért egyszerűen elragadta a fényképezőgépet és elúszott vele a víz alatt.
Szörnyű halált halt egy 47 éves férfi a Temes megyei Nadrág településen. Erdőkitermelés közben megcsúszott egy már levágott faágon, és fejjel egy működésben lévő láncfűrészre esett.
Megmutatjuk melyek a legszuperebb rendőrautók világszerte. Te hol szeretnél zsaru lenni? Az olaszok Lamborghinivel, a németek Porschéval üldözik a bűnt
Öt év börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság azt az 50 éves iharosi férfit, aki súlyosan bántalmazta, majd az utcán éjszaka magára hagyta erősen ittas élettársát. Az 55 éves nő megfagyott a szabadban. Az ítélet nem jogerős.
Alig tíz év telt el azóta, hogy a Erika Eleniakot (41) szexi, vörös fürdőruhájában utoljára láthattuk a képernyőn, mint Shauni McClain vízimentőt. A Baywatch sztárja egykor minden férfi álma volt, mára azonban nyomába sem ér egykori önmagának.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni az előjáték fontosságát, ám vannak esetek, mikor nincs szükség időhúzásra. Íme 5 eset, mikor érdemes az in medias res-t választanod.
Mintha maga Pelé ugrana be egy félidőre valamelyik megye II-es rangadón. Sonny Barger, a Pokol Angyalainak hírhedt keresztapja szerepet vállalt napjaink egyik legnépszerűbb sorozatában, a Sons of Anarchyban
Első fokon felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra Csányi Sándornak, az OTP vezérigazgatójának 2007-es megzsarolása ügyében a bíróság.
Beteg tüdők, hullák, rákosok, lélegeztetőgépre kapcsolt betegek és csecsemőjükre dohányfüstöt fújó anyák „díszíthetik" néhány év múlva a cigarettásdobozokat az Egyesült Államokban, ha az élelmiszer-és gyógyszerfelügyelet rábólint a tervekre.
Debrecen – Fordulat! Újratárgyalja másodfokon a Debreceni Ítélőtábla a Balla Irma gyilkosságot, feltehetően azért, mert még mindig nagyon sok a kérdőjel az ügyben.
Allersdorf – Egyre jobban van a féltékenységből meglőtt osztrák nő, ám kihallgatni majd csak a jövő héten fogják a rendőrök. Akkor derülhet csak ki, hogy valójában miért is kellett meghalnia B. Ferencnek (+49).
Dubai – Hónapokon át tartó jogi hercehurca után bizonyíték hiányában másodfokon is felmentette a bíróság azt a magyar pilótát, akit repülési engedély hamisításával vádolt meg az egyesült arab emírségek-beli ügyészség.
Magyarország – Lenyűgöző fotókkal jutottak be a legjobbak közé a magyar természetfotósok a német European Wildlife Photographer of the Year 2010 pályázaton.
A jelek szerint valóban sikeres volt a kezelés, a súlyos stádiumú daganat visszavonulót fújt, és az Oscar-díjas színész máris következő szerepére készül.
Kolozsvár — Magát annyira nem szeretem! – fenyegette meg egy kolozsvári idős néni Rékasi Károlyt (47), a Barátok közben alakított nem túl szimpatikus karakterű Bartha Zsolt tulajdonságaira utalva. A színész a sorozat kőkemény figurájával ellentétben érző szívű férfi, aki romantikázni vitte feleségét, Détár Enikőt Kolozsvárra.
Kecskemét – Ébredés után halk nyöszörgéssel, hatalmasokat pislogva jelzi Dorina-Csenge, hogy éhes. A 12 napos kislány édesanyja szerető ölelésére vágyna, ehelyett azonban csak a tápszer jut neki cumisüvegből.
A napokban jelent meg az Egyesült Államok korábbi elnökének memoárja, A Döntési helyzetek című kötetben olyan kényes témák kaptak helyet, mint például az abortusz, és a terroristák kínzása.
Oroszlány — Képtelen volt úrrá lenni indulatain H. Szilveszter (48), és addig ütötte élettársát, V. Dórát (†44), amíg a nő élettelenül össze nem esett. Az egykori országos bajnok bokszoló legalább húszszor sújtott le a védtelen nőre, majd fojtogatta. A vérbe fagyott testet végül a hitvesi ágyra fektette, és továbbállt.