2010. november 24. szerda

nov. 24
3:00
Alaposan beégett Hamilton (Blikk)
London — Kínos perceket okozott Lewis Hamilton (25) menyasszonyának, Nicole Scherzingernek (32). A McLaren Forma–1-es autóversenyzője és a Pussycat Dolls énekesnője hét végén Londonban vacsorázott, amikor nagy meglepetésükre megjelent egy fotós a Sanghaj Blues étterem előtt.
nov. 24
3:54
Damu nem először bántalmazta barátnőjét (Blikk)
RÁCKEVE — Nem most először kellett elszenvednie párja erőszakosságát Damu Roland volt jegyesének, Tímea többször is elpanaszolta, megütötte, durván bánt vele. A Blikk egy újabb esetről szerzett tudomást, mikor a színész igazi vadállatként viselkedett.
nov. 24
3:54
Kukkolhatja utasait a BKV (Blikk)
Budapest — Jogszerűen kamerázhatja utasait a BKV, ha a parlament elfogadja az erről szóló törvényt. A készülékek 72 óráig tárolhatják a felvételeket, azután törölni kell azokat. A rögzített képek bizonyítékul szolgálhatnak az utasok és az ellenőrök közötti csetepatékban, hiszen a videó megmutatja, ki ütött először.
nov. 24
4:02
Orbán nem bírja felesége nélkül (Blikk)
Orbán Viktor a Blikknek nyilatkozott utazásairól, magánéletéről. A kormányfő elárulta többek között, hogy feltétlenül szüksége van felesége támogatására, hiszen nélküle nem bírná a hajtást.
nov. 24
4:12
Áramos gazda: Ártatlan vagyok! (Blikk)
MISKOLC  — „Nem loptam, nem csaltam, nem gyilkoltam. Ártatlan vagyok" – jelentette ki büszkén Szoboszlai Barna (69), az a kesznyéteni gazda, akit azért ítéltek tegnap felfüggesztett fogházbüntetésre, mert árammal védte uborkáit a tolvajoktól, akik közül V. Zoltánt (†48) agyonütötte a magasfeszültség, amikor lopni ment.
nov. 24
4:48
Éva fájó szívvel költözött a villába! (Blikk)
BUDAPEST —  Fájó szívvel vett búcsút szerelmétől Éva (27), akit a nézők szavaztak be a villába a törtetők csapatából.
nov. 24
4:52
Hajszálon múlott Leo DiCaprio élete (Blikk)
NEW YORK —  Leonardo DiCaprio (36) is azon a Delta Air Lines -gépen utazott, amely a hét végén motorhiba miatt visszafordult a New York-i JFK repülőtérre.
nov. 24
4:56
Betti: Édesanyám teljesen kiakadt! (Blikk)
BUDAPEST —  Életében először dobta le a ruháit kamerák előtt Akopján Bettina (22), mai címlaplányunk. A barna hajú szépség anyukája támogatása nélkül jelentkezett a Blikk szépe versenyünkre, így reméli, hogy a szavazók mellett az ő tetszését is elnyeri a képeivel.
nov. 24
5:06
Rúzsa Magdi visszatért csalfa exéhez (Blikk)
BUDAPEST — Rúzsa Magdi (24) kibékült csalfa exével. A Megasztár 3. győztese nemrégiben egy tévés interjúban szólta el magát arról, hogy másodmagával pihente ki a nyári koncertek fáradalmait Tenerifén, de nem árulta el, kiről is van szó, és persze a fotókon is csupán Magdi szerepelt. Akkor még mindenki egy új szerelmet sejtett a félmondat mögött. Ám egy olvasóriporterünk levele felnyitotta a…
nov. 24
5:08
Prostibuli a villában (Blikk)
BUDAPEST — Prostinak és kamionosnak öltöztek hétfő este a villa celebjei. A nézők ugyanis úgy döntöttek, hogy a mesefigurák helyett ilyen jelmezekben szeretnék látni őket.
nov. 24
5:33
Könnyebb lesz gázszolgáltatót váltani (hirado.hu)
Két hónap helyett mindössze három hét alatt kell lepapírozniuk a szolgáltatóknak egymás között az átszerződő ügyfeleket, ha a parlament elfogadja a vonatkozó módosító javaslatot. A Magyar Nemzet a birtokába került tervezet alapján azt írja: többé nem riogathatják brutális búcsúcehhel a távozni készülőket, a cégek csak a mérőóra leolvasása után állíthatják ki a zárószámlát, ellenben a az eddigi…
nov. 24
5:51
Nekimegy az állam a Hospinvestnek (hirado.hu)
A Magyar Hírlap értesülései szerint ma jelenti be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, hogy az állam pert indít az APEH csúcsadósi listájának előkelő helyén szereplő egykori kórház-üzemeltető ellen
nov. 24
5:53
Bakondi nem érti Harangozó látogatását (hirado.hu)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője levélben kért magyarázatot arra, mit keresett a szocialista Harangozó Tamás egy állománygyűlésen
nov. 24
6:09
Kurtábbak lehetnek a várólisták (hirado.hu)
Lazulnak a gyógyítási korlátok, az engedélyezettnél több gyógyításért is jár fizetség, és rövidülhetnek a várólisták - írja a Világgazdaság
nov. 24
6:11
Akár fél évnél is többet várhatunk az új verdára (hirado.hu)
A gyártók alátervezték idei darabszámaikat, ezért olykor fél évnél is többet kell várni a megrendelt új autóra - írja a Népszabadság
nov. 24
6:18
Öt nappal ezelőtt volt a 17 éves fiú első munkanapja a bányában – meghalt (BorsOnline)
Újabb robbanás volt az új-zélandi Pike River bányában. A helyi hatóságok közlése szerint, mind a 29, mélyben rekedt vájár meghalt.
nov. 24
6:27
Várnai: az MSZP-nek nincs morális alapja az ellenzékiséghez (hirado.hu)
Kiskunhalas idén visszavonult szocialista polgármestere sokatmondónak tartja, hogy Zuschlag Jánost vagy Hagyó Miklóst nem az MSZP etikai bizottsága, hanem az ügyészség vonta ki a politikából
nov. 24
6:29
Átnyúlik a szlovák határon a pálinkafőzés (hirado.hu)
Azt nem lehet tudni, hogy a szlovák államkassza mennyi jövedéki adótól esik el az illegális, és immár a határon átnyúló pálinkafőzés miatt
nov. 24
6:36
Pizzáért mutogatta pucér testét Vastag Csaba - videó! (BorsOnline)
A tehetségkutató szépfiúja egy reklámfilmben dobta le a ruháit. Az idősebb Vastag testvér máskor is kamatoztatta izmos testét, egy társkereső honlap játékának fődíjaként őt lehetett egy hétvégére megnyerni.
nov. 24
6:45
85 milliárd eurós csomagot kap Írország? (hirado.hu)
Az ír közszolgálati televízió értesülései szerint 85 milliárd eurós csomagot kap a közösségtől az ország. A pénzügyi kormányzat ezt spekulációnak nevezte, s kiemelte, hogy a tárgyalások még eltartanak
nov. 24
6:47
Obama védelmet ígért Dél-Koreának (hirado.hu)
Szégyenletesnek nevezte az amerikai elnök a tegnapi észak-koreai tüzérségi támadást Dél-Korea ellen. Válaszul Barack Obama közös hadgyakorlat megtartásában állapodott meg a dél-koreai vezetéssel
nov. 24
6:54
Csavargás mentette meg Katika életét (BorsOnline)
Iskola után elcsavargott, ez volt a szerencséje a 11 éves Katának. A szegedi család lakása felrobbant, ha a kislány otthon van, maga alá temette volna a törmelék.
nov. 24
6:56
Koporsóban látja magát Damu Roland nője (BorsOnline)
A megvert lány egy közösségi portálon számolt be a félelméről. Ráadásul Roland még Timi mamáját is megfenyegette.
nov. 24
7:03
Új-zélandi bányrobbanás: feladták a reményt (hirado.hu)
A kutatást irányító parancsnok szerint nincs már remény arra, hogy túlélőre bukkanjanak
nov. 24
7:05
Híradó, 2010. november 24. 5:55 (hirado.hu)
Híradó reggel
nov. 24
7:07
Kalózokat fogott az EU (hirado.hu)
Szomália európai erőkkel karöltve sikeres akciót hajtott végre kalózai ellen
nov. 24
7:12
Christina Aguilera Biszex pasit szeretett (BorsOnline)
Szende kislányból vagány díva lett, szexbomba és anya. Óriási tehetségnek tartják, ám magánélete mindig is viharos volt. Sorozatunk harmadik részében stílusváltásáról olvashatnak.
nov. 24
7:14
Ki áll a legszebb lábon a Barátok köztben? (BorsOnline)
A Barátok közt izgalmas történéseit figyelve talán fel sem tűnik, hogy milyen formás lábakon járnak a Mátyás király tér szépségei. A Bors arra kéri olvasóit, döntsék el, melyiküké a legszebb.
nov. 24
7:21
Répás: életfogytiglant érdemelne a kiskunlacházi gyilkos (hirado.hu)
Horák Nóra esetét követően is több olyan bűncselekmények kerültek napvilágra, melyet roma fiatalok követtek el a településen - jelentette ki a kiskunlacházi polgármester, aki szerint azóta sikerült normalizálni a helyzetet
nov. 24
7:23
Híradó, 2010. november 24. 7:00 (hirado.hu)
Híradó reggel
nov. 24
7:30
Nyolc évet kaphat a hídra forgalommal szemben felhajtó Csaba (BorsOnline)
TRAGÉDIA A HÍDON - Nem elég, hogy szinte elviselhetetlen teherrel a lelkében él, még akár börtönbe is kerülhet az a 18 éves jászberényi fiatalember, aki múlt héten csütörtökön öt társával együtt balesetet szenvedett Budapesten a Lágymányosi hídon.
nov. 24
7:39
Rajnába szexelte magát egy német pár (hirado.hu)
Járva hagyták a motort, hogy ne fázzanak, szex közben azonban sebességbe rakták az autót, ami a Rajnának ment. A pár komolyabb baj nélkül megúszta a hideg fürdőt
nov. 24
7:48
Nők megmentője az anti-bébi tabletta (BorsOnline)
Ötvenéves az antibébi-tabletta. A fogamzásgátlásnak eme módját sokan kritizálják, mégis elvitathatatlan érdemei vannak. Rengeteg nőt ment meg a meddőséggel veszélyeztető abortusztól.
nov. 24
7:50
A sors keze (BorsOnline)
nov. 24
7:57
Politikai özvegy Semjén felesége? (hirado.hu)
A miniszterelnök-helyettes szerint egyetlen ember ellenzi, hogy induljon a KDNP elnöki posztjáért, ez pedig a felesége
nov. 24
8:06
Koporsóban látja magát Damu Roland nője (Habostorta)
A megvert lány egy közösségi portálon számolt be a félelméről A színész volt jegyese édesanyját is megfenyegette. Palácsik Timi tegnap délután az egyik közösségi portálon ezt írta: "hamarabb kerülök a koporsóba, mint ahogy azt bárki is gondolná". A lány ugyan nem tette hozzá, de aligha kérdéses, hogy egykori szerelme, Damu Roland bosszújától retteg, miután a férfit az ő feljelentése nyomán…
nov. 24
8:06
Jason Rathbone, a sokoldalú színész (Metropol)
Holnap jelenik meg Az utolsó léghajlító DVD-n. M. Night Shyamalan rendezésére sokan vártak. Játsszon és nyerjen!
nov. 24
8:15
Felfedezték az ötszázadik exobolygót (hirado.hu)
A félezrediknek kikiáltott exobolygó a napokban felfedezett négy planéta egyike
nov. 24
8:17
Régi pasijával kavar Rúzsa Magdi (hirado.hu)
A Blikk szerint az énekesnő felmelegítette az egyik korábbi kapcsolatát, kibékült K. Bencével, azzal az operatőrrel, aki megcsalta Kolumbiában
nov. 24
8:19
Putyin szerint megőrzik az oroszországi tigrisállományt (hirado.hu)
A világ tigrisállománya nem egészen száz év alatt százezerről mintegy 3200-ra csökkent, és tovább zsugorodik
nov. 24
8:24
Előkerült Cserháti Zsuzsa titkos dala - hallgasson bele! (BorsOnline)
Soha nem hallott Cserháti Zsuzsa-dal került szerkesztőségünk birtokába. A különleges felvételt több mint huszonhárom évvel ezelőtt rögzítette az énekesnő egykori párja, Král Gábor.
nov. 24
8:24
Videó: Bettina is büszke műcicijére, szívesen meg is mutatja (Blikk)
nov. 24
8:33
Orbán: csak úgy bírom a hajtást, ha támogat a feleségem (hirado.hu)
A miniszterelnök szerint az EU-elnökség nagy lehetőség, ezért érdemes egy kis kellemetlenséget elviselni. Beszélt arról is, hogy az elmúlt héten azért kísérte el a felesége útjaira, mert egy hét hosszú idő, s hiányzott volna neki
nov. 24
8:35
Híradó, 2010. november 24. 8:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
nov. 24
8:37
Kissé gyengült forint (hirado.hu)
A svájci frankért 206 forintot az euróért 275 forintot adtak a bankközin szerda reggel
nov. 24
8:39
Diákokat szállító autóbusz ütközött egy kamionnal - sok halott! (hirado.hu)
A chilei főváros közelében történt a tragikus baleset
nov. 24
8:42
Hívjátok szupernagyit! (Blikk)
nov. 24
8:51
Szabadult a fiatalok börtönéből Cicciolina fia (hirado.hu)
A 18 éves Ludwigot Staller Ilona vőlegénye hozta ki a rácsok mögül
nov. 24
8:53
Sokkoló adat! Húszan szenvedtek fagyhalált két hónap alatt (hirado.hu)
A Magyar Szociális Fórum Kerekasztal kimutatása szerint az áldozatok egy része a szabad ég alatt hűlt ki, mások saját fűtetlen otthonukban lelték a halálukat
nov. 24
9:00
33 évig kereste az anyját: kiderült, hosszabb szakálla van, mint neki – bizarr fotó (BorsOnline)
Nem mindennapi élete volt Richard Kevin Lorencnek: a harminchárom éves férfi egy cirkuszi mutatványos pár gyermekeként született, ám apja Richard James elvette anyjától a kisfiút és Richard végül árvaházban kötött ki, majd adoptálták.

Keresés