Ez derült ki az arukereso.hu által készített felmérésből. A nézelődés mellett már sokan választják az „online bevásárlóközpontokat" is: a válaszadók 65 százaléka tervezi, hogy a neten is vásárol majd.Időben kezdjen neki.
London - Kínos meglepetés érte a címvédő Manchester United labdarúgócsapatát az angol Ligakupában, idegenben szenvedett 4-0-s vereséget az élvonalban utolsó helyen álló West Ham Unitedtól.
Budapest - Fábry Sándor (57) börtönbe küldené Stohl Andrást (43). Sokakkal ellentétben azonban a showman nem a színész háta mögött fejtette ki véleményét májusi balesete kapcsán, hanem a csütörtöki Esti Showder felvételén Stohl szemébe mondta – igaz, ezt a nézők a műsorban nem láthatják már.
Budapest - Nem először él bezártságban a ValóVilág új üdvöskéje. Anikó (21) – akiben szépsége és kiváló alakja miatt egy pillanat alatt konkurenciát véltek felfedezni hölgy társai – gyerekként majd' három éven keresztül egy nevelőintézet lakója volt.
Üres címlappal jelent meg az újságárusoknál az eheti Magyar Narancs, tiltakozva az új médiatörvény ellen, amelyet várhatóan még karácsony előtt megszavaz a kormánypárti kétharmados többség. Pénteken az Élet és Irodalom öltözik fehérbe.
Fegyelmi indult az előzetesben lévő szülésznőt meztelenre vetkőztető rendőrök ellen, akit egy parlamenti képviselő látogatása előtt és után vetkőztették le.
1998-ban a Zimmer Feri telitalálat volt. Most, amikor egy kastélyszálló díszletei között tér vissza a hibbant Fikász-família, már inkább csak egy jóízű nosztalgiázásra futja tőlük
Cegléd – A fehér menyasszonyi ruha és fátyol mellé fekete kesztyűt és bakancsot húzott Szabó Zsófi (22), majd a különleges szettben férjhez ment a Zanzibár gitárosához, Sidihez (34) [Sidlovics Gáborhoz - a szerz.] a ceglédi városházán.
Budapest - A szocialista képviselő elvesztett egy fogadást, így péntek délelőtt rövidnadrágban és pólóban fut át a Parlament épületéből a cirka 300 méterre lévő képviselőházba.
Budapest - Lóerőket egy lóért! Grosics Gyula (84), az Aranycsapat legendás kapusa elárverezteti 19 éves Ford Escortját, a befolyt összeget jótékony célra fordítja.
Mainz - Hóeltakarítással melegített az edzésre csapattársaival együtt Szalai Ádám (22), a német futballélvonal meglepetéscsapatának válogatott játékosa.
Harkiv - Hajszálra volt a DVSC-TEVA a bravúrtól, a pontszerzéstől a Metaliszt Harkiv elleni idegenbeli Európa-liga-mérkőzésen, tegnap mégsem a 2-1-es vereség jelentette a fő témát a klub ukrán túrájával kapcsolatban.
Buda - Fejenként húszezer forint, illetve a 2155 forint eljárási költség megfizetése – ennyi a büntetése annak a három BKV-ellenőrnek, aki francia turisták panasza szerint zsebre bírságolt 2009 nyarán.