Budapest – Hazánkban vendégeskedik Michel Platini (55), az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke. A többek között Orbán Viktor (47) miniszterelnökkel és Csányi Sándorral (57), a honi fociszövetség első emberével is találkozó francia sportvezető a magyar futballról, a bundabotrányról, valamint a 2012-es Eb nehézkes előkészületeiről is beszélt lapunknak – az interjú elkészítésében Imre Mátyás…
Budapest - Kiakadtak versenytársai Szíj Melindán (41). Amíg ugyanis Tolvai Renáta (19) és Kökény Attila (35) nyíltan vállalják, hogy igenis meg akarják nyerni a Megasztár 5. versenyét, addig a győri kétgyermekes anyuka mártírkodik, és úgy tesz, mintha valaki kényszerítette volna arra, hogy jelentkezzen a TV2 tehetségkutatójába.
10 ország 35 csapata mérte össze tudását a bécsi akrobatikus rock and roll táncvilágbajnokságon, ahol Holiday Sportegyesület tagjai az 5.helyezést érték el.
Városuk érdekében dobták le ruháikat a gyönyörű aktivisták, akik szeretnék, ha az oroszországi Omszk végre élhetőbb lenne. Ennek érdekében a szibériai város 2011-es falinaptárának elkészítéséhez álltak modellt.
Hogyan vette fel a harcot egy francia kisváros polgármestere a településén egyre nagyobb számban előforduló daganatos megbetegedésekkel szemben? A történetet elmesélő nagyhatású dokumentum filmet, Jean-Paul Jaud renedző alkotását nemrégiben vetítették a hazai mozik.
Róma — Ha úszóbajnok és olimpikon korában azt mondja valaki Bud Spencernek (81), színészettel keresi majd a kenyerét, az illetőt nem nézte volna épelméjűnek, ahogyan a pofozógép a Nyitott Könyvműhely gondozásában megjelent önéletrajzi kötetében állítja.
Nem nehéz kitalálni, hogy a sportolónőknek van a legjobb testük, hiszen minden nap több órán át edzik, formálják, alakítják. Ennek köszönhetően egy gramm felesleg sincs rajtuk, ám ezt egy-egy közvetítés alatt nem mindig lehet alaposan megfigyelni. Sorozatunkban megkerestük azokat, akik olyan büszkék a testükre, hogy megmutatták ország-világnak. Ezúttal az atletizáló hölgyeket mutatjuk meg.
Budapest -- Szokatlan feladatra vállalkozott Grosics Gyula (84). Az Aranycsapat legendás futballkapusa, akit csapattársával, Buzánszky Jenővel (85) együtt ismét jelöltek a Nemzet Sportolója címre, modellt ült egy neves festőművésznek, Szkok Ivánnak (66).
Magyarország – Úgy néz ki, a nőknek felesleges sanyargatniuk magukat különféle diétákkal, hogy alakjuk a divatmagazinok címlapjain pózoló modellekére hasonlítson. Kiderült, a férfiak nem szeretik a vékony nőket!
A 24 DVD-n most megjelent nyolcadik évada a sorozat második legkevésbé véres darabja, de ettől még a jobb szériák közé tartozik. Morzsoljunk el egy könnycseppet a búcsúzó Jackért, és számoljuk össze, hány rosszfiút és rosszlányt sikerült lezúznia nyolc nap (plusz egy afrikai kiruccanás) alatt
Mumbai — Megint a magassága miatt hisztizett a francia államfő. Nicolas Sarkozy (55) mellé ugyanis indiai látogatásán kifejezett kérése ellenére jó magas testőröket állítottak a sarkába, holott a politikus ezt köztudottan utálja.