Máté Bence ismét nagyot kattintott. Idén övé lett a természetfotó kategória első díja a Nemzetközi Környezetvédelmi fotópályázaton. Bence megint egy lélegzetelállító képpel utasította maga mögé a több mint 4500 jelentkezőt.
Furcsa látvány fogadta az eladásra szánt házban megjelent vevőket, akik a Marsh&Parsons hirdetésére jelentkeztek. Miközben az ügynök bemutatta az ingatlant az elhunyt tulajdonos pléddel letakart holtteste az ágyon feküdt.
Holnap este a Szombati Esti Ház vendégeként Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar lép fel a Symbolban. Az együttes énekesnőjének ez lesz a babaérkezés előtti utolsó koncertje.
Jackie Burroughs neve nem sokat mond, de ha Hetty King-ként említjük, a tévénézők ezrei kapják fel a fejüket. A színésznő már régóta betegeskedett, mígnem végleg feladta a küzdelmet rákbetegségével. Jackie Burroughs 71 éves volt.
A Pancser police című film tovább hódít bemutatókörútján. Augusztusi bemutatója után azonnal a toplista élére került az Egyesült Államokban, és most Nagy Britanniában is tarolt: a regisztrált jegybevétel Will Ferrell hétéves egyéni rekordját is megdöntötte.
– Ha minden a terveink szerint alakul, 2012-ben már a felújított Nagyerdei Stadionban ünnepelheti alapításának 110. évfordulóját a DVSC – jelentette be tegnap Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.
ÍTÉLET - Közel száz év után először végeztek ki nőt az Egyesült Államokban. A negyvenegy éves Teresa Lewis 2002-ben bérelt fel két férfit, hogy öljék meg férjét, Juliant és mostohafiát, Charlest, hogy ő megkapja az utánuk járó busás életbiztosítási összeget.
Megdöbbenve értesültek osztálytársuk haláláról a Bear High School diákjai, amikor megtudták, hogy Justin Butler egy rendkívül furcsa baleset áldozata lett. Szülei kondigépébe tekeredve találták meg fiukat, holtan.
Michael Douglast a Golden Icon elnevezésű elismeréssel tüntetik ki a zürichi filmfesztiválon. A betegséggel küzdő művész helyett barátja, Danny DeVito veszi át a díjat jövő vasárnap.
Két kiló hasis és 60 gramm marihuána került elő egy szekszárdi nagyáruház parkolójában álló autóból. A kocsiban egy 52 éves holland és egy 34 éves magyar férfi ült, a nyomozók őrizetbe vették őket.
Afrikai kalandtúrával egybekötött jótékonyságra fordítja hirtelen jött szabadidejét Katus Attila, aki néhány héttel ezelőtt szakított kedvesével. A sztár feltett célja, hogy örömet okozzon a gyerekeknek.
Újabb nagyágyú hagyja cserben Barack Obama amerikai elnököt. Néhány hónappal a magyar származású Peter Orszagh lelépése után tegnap Lawrence Summers gazdasági főtanácsadó is bejelentette távozását. Egyes vélemények szerint Obama a két év múlva esedékes elnökválasztáson történelmi vereséget fog szenvedni, ezért menekülnek tőle a szakemberek.