Előfordult már veled, hogy álláspályázat során egyértelműen visszautasítottak lakhelyed vagy éppen családi állapotod miatt? Érdemes-e ilyenkor jogvédő szervhez fordulni vagy túllépve a megalázó helyzeten az adott munkáltatóra kell hagyni a dolgot? Összeállításunkból most ezt is megtudhatod.
Forgalomlassítással megbéníthatják az egész országot június 16-án a szakszervezetek. A VDSZ elnöke elmondta: így akarnak tiltakozni az érdekegyeztetés totális megszüntetése ellen.
Bár a megyei bíróság százmillió forintot ítélt meg, a Debreceni Ítélőtábla harmincmillióban határozta meg a kártérítést, amely megilleti Körmöndi Pétert, akinek műtét törte ketté a focikarrierjét.
Hetente kétszer injekciózzák a sztárt Robbie Williamsről mindig érdekes hírek érkeznek. Sokáig ufókat figyelt magányosan otthonában, aztán inkább megnősült, majd (bár nagy úr a különc büszkeség, de a pénz még nagyobb, az asszonyt meg el kell tartani) visszatalált Take That-beli gyökereihez. Most az derült ki róla, hogy férfi nemi hormonnal löveti magát hetente kétszer, mert fiatal kora ellenére…
A felügyelet létrehozta alkalmazás mintegy kétezer hitelintézeti konstrukciót vet össze, hogy az ügyfelek kiválaszthassák a leginkább megfelelő terméket.
A Merkel-orchidea alacsony vízigényű, könnyen kezelhető, és kevés törődést igényel Virágot neveztek el Szingapúrban a német kancellárról. Nem mindennapi nemzetközi kitüntetésben részesült Angela Merkel: Szingapúrban orchideafajt neveztek el a német kancellárról.Az ünnepélyes ceremóniát Merkel szingapúri látogatása alkalmából, csütörtökön tartották a botanikus kert orchideakertjében, ahol…
Eladta egyik veséjét egy kínai fiatalember, majd a pénzből vett magának egy iPad2 táblagépet és egy iPhone-t - terjedt el a kínai online médiában, miután az érintett a televízióban is bemutatta testén a friss heget.
Vádat emelt adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt egy televíziós show-műsorban szereplő házaspár - Gáspár Győző és felesége - ellen a Salgótarjáni Városi Ügyészség.
Rajongóinak üzent Shaquille O’Neal, hogy befejezi pályafutását. Az NBA legerősebb kosarasa nem fog unatkozni, eddig is raplemezeket adott ki, filmekben játszott, és folyamatosan tanult.
Megszületett a legújabb sztárbaba, a kis Pink Megszületett Pink és Carey Hart első közös gyermeke. Az énekesnő június 2-án hozta világra kislányukat, 12.30-kor saját lábán sétált be a híres Los Angeles-i Cedars-Sinai klinikára, és nem sokkal később már fel is sírt kislánya, akinek a Willow Sage keresztnevet adták. Baba és mama egyaránt jól vannak és egészségesek. Pink saját Twitter oldalán…
A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány oktatáspolitikájában csak a gazdasági szempontok érvényesülnek - jelentette ki Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője.
A Penta Unió és az Infotéka együttműködése lehetővé teszi, hogy a számviteli szakképzésből olyan szakemberek kerüljenek ki, akik nemcsak elméleti tudással, hanem gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek.
Eladta egyik veséjét egy kínai fiatalember, majd a pénzből vett magának egy iPad2 táblagépet és egy iPhone-t. Az érintett a televízióban is bemutatta testén a friss heget.
Robbie Williams bevallotta, hogy szexuális teljesítménye nem a régi, sőt, szakemberek szerint libidója egy százéves emberének felel meg. A harminchét éves énekes ezért hetente kétszer jár hormoninjekciókra, melytől megnő a szexuális étvágya.
A kadarkúti rendőrőrs munkatársai lakossági bejelentés alapján csaptak le egy 19 éves szuloki fiatalemberre, akiről azt hallották, hogy egy lőfegyvernek látszó tárgyat hordoz magával állandóan.
Negyven éve, Liz Taylor születésnapi partiján járt utoljára Budapesten Ringo Star, aki hamarosan nálunk koncertezik. Ebből az alkalomból adott interjút a TV Aktívjának.