2011. június 3. péntek

jún. 3
4:51
Sokkolta a hír: holtan találták a sztár barátnőjét + fotó (ATV)
A való életben is összejöttek, sőt a filmben viselt gyűrűiket a hétköznapokon is hordták, eljegyzésüket viszont mindvégig tagadták.
jún. 3
5:18
Költségtérítés helyett benzinkártya és szálloda (Alternatív Energia)
Bruttó hatszázezer forintos átlagfizetésre számíthatnak a parlamenti képviselők, ha a Ház elfogadja az Országgyűlés létszámáról és a képviselők javadalmazásáról szóló sarkalatos törvényt. A Népszabadság értesülése szerint megszűnik a költségtérítés, ehelyett szigorú kilométer-elszámolás várható, a képviselők hivatali benzinkártyára tankolhatnak a jövőben, és a parlament által bérelt lakásban vagy…
jún. 3
5:20
Navracsics elismerte, voltak zökkenők (Alternatív Energia)
Megtiszteltetés volt Európát vezetni az "európai és a globális ügyek e viharos időszakában, amelynek kezdetén senki nem gondolta, hogy milyen fejleményeknek leszünk tanúi Észak-Afrikában" - írta a The Daily Telegraph című vezető konzervatív brit napilap internetes változatán a kormány első évéről és az EU-elnöki félévről szóló cikkében Navracsics Tibor.
jún. 3
5:22
Ismét Kötcsén szab irányt Orbán (Alternatív Energia)
A nemzeti kormányzás első éve címmel rendezik meg vasárnap Kötcsén a hagyományos polgári pikniket, amelynek fő szónoka ezúttal is Orbán Viktor lesz. A miniszterelnök az idén is elfogadta a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hermina Szalon meghívását a Kötcsei Találkozóra - adta hírül tagnap Balog Zoltán, az alapítvány elnöke és Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.
jún. 3
5:24
Horn: 2014-ben megbukik a kormány (Alternatív Energia)
Rossz az új alkotmány, rossz a médiatörvény, de ezzel együtt lehet élni - mondta tegnap a Republikon Intézet konferenciáján Horn Gábor. Az SZDSZ korábbi ügyvivője az oktatási rendszer átalakítását azonban tragikusnak nevezte, mondván, az az ország jövőjét veszélyezteti, mivel a következő kormány sem fog tudni változtatni rajta.
jún. 3
5:26
Éhségsztrájkkal is tiltakoznak (Alternatív Energia)
Éhségsztrájkba kezdenek kaposvári szülők, ha a fideszes többségű önkormányzat június 18-ig nem hoz számukra elfogadható döntést a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium sorsáról - jelentették be tegnap az iskola megszüntetése ellen tiltakozók.
jún. 3
5:27
Savval maratnák ki a nőcsonkító szemét, az orvosok tiltakoznak (ATV)
A férfit 2008-ban a megvakítás mellett börtön-és pénzbüntetésre ítélték. A megvakítást idén május 14-én kellett volna végrehajtani.
jún. 3
5:28
Kedden lesz Mádl Ferenc temetése (Alternatív Energia)
Jövő kedden délután fél ötkor, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra a múlt vasárnap elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt; a temetésen búcsúztató beszédet mond mások mellett Schmitt Pál államfő.
jún. 3
5:29
Trükkös tolvajok rabolják ki a pécsi nyugdíjasokat + videó (ATV)
Tarolnak a trükkös tolvajok. Pécsett szerda délelőtt két idős embert is átvertek. Egyik esetben a bűnözők a nyugdíjfolyósító intézet munkatársainak adták ki magukat, míg a másik károsultat javítási munka ígéretével verték át. Egyre több az új trükk. Évente félezernél is több idős embert csapnak be, lopnak meg. A rendőrség most egy új bűnmegelőzési programmal akarja megfékezni az egyre szaporodó…
jún. 3
5:30
Hoppon maradnak az orvosok? (Alternatív Energia)
Egyáltalán nem biztos, hogy a Semmelweis Terv valódi forrásokat jelent az egészségügyben dolgozók bérhelyzetének javítására. Ez derült ki legalábbis Nagy Anna szavaiból. A kormányszóvivő ugyanis azt mondta, az egészségügyi dolgozók bére nem a Semmelweis Tervtől függ. Az orvosok, rezidensek bérkövetelésével kapcsolatban kifejtette: jó néhány területen hallható követelés, de meg kell vizsgálni, mit…
jún. 3
5:32
A nap embere: Vitézy Dávid a Budapesti Közlekedési Központ vezetője (Alternatív Energia)
A Budaörsi úti buszsávról nem készült forgalmi szimulációs vizsgálat - ismerte el Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője, aki a főpolgármester kérdőrevonása után kénytelen volt magyarázkodni, mert a dugók miatt nem csak őt szidták az autósok, hanem Tarlós Istvánt is.
jún. 3
5:34
Cáfolja Hendét az MSZP (Alternatív Energia)
Nem felel meg a valóságnak Hende Csaba azon állítása, hogy a Magyar Honvédség fejlesztése az elmúlt években utat tévesztett, és az sem, hogy nem képes az alkotmányban lefektetett feladatainak végrehajtására - írta tegnapi közleményében az MSZP.
jún. 3
5:36
Hiába az ajánlások, tovább szigorodik a médiatörvény (Alternatív Energia)
A magyar médiaszabályozás három ponton kifogásolható: a médiahatóság függetlensége, az információforrás védelme, valamint a nyílt, társadalmi konzultáció biztosítása a jogszabály megalkotásának és módosításának folyamatában - jelentette ki tegnap Frank La Rue, az ENSZ szólásszabadságért felelős különmegbízottja az Országgyűlés emberi jogi bizottságának ülésén. A találkozón, melyen a médiához…
jún. 3
6:12
Nem lesz több pláza a belvárosban? (Infostart)
Ha rajtam múlik, Budapest belvárosában nem lesz több pláza - mondta az InfoRádiónak a múlt héten kinevezett új országos főépítész. Nagy Ervin elárulta: egy Építész Kerekasztal létrehozásán dolgozik, hogy konszenzust alakítson ki a szakmával arról, merre menjen az ország.
jún. 3
6:39
Férfias tárgyalás és bohócügyi államtitkár + videó (ATV)
Elmaradt a megegyezés a rendvédelmi érdekképviseletek és a miniszterelnök találkozóján.
jún. 3
6:57
Már epilepsziás rohammal is támad a mutáns baktérium + videó (ATV)
Mutáns baktérium felelős az hasmenésjárványért. Az Egészségügyi Világszervezet bejelentette, hogy egy eddig még soha nem izolált E-coli baktérium törzs felelős a járvány kitörésért. A fertőzésben már több mint kétezren betegedtek meg Németországban, Közülük 500 beteg állapota válságos, 16 ember pedig meghalt.
jún. 3
7:15
Ősszel indulhat az önkormányzati Budapest-tévé (ATV)
Kábeltévét indítana a főváros ősszel, ám egyelőre csak a stúdióra van meg a százmillió forintos költségvetési pénz - írja a Népszabadság.
jún. 3
7:24
Kötelezné a gyereket a szülő eltartására a kormány - lapszemle (Infostart)
Kábeltévét indítana a főváros ősszel - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint nem történik érdemi változás a családi pótlék juttatásában.
jún. 3
7:24
„Vannak, akik nem vállalják a négy évet” (Metropol)
Voltak olyan kormánytagok, akik világossá tették, nem vállalják a négy évet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Blikknek adott interjúban, amely a napilap pénteki számában jelent meg.
jún. 3
7:33
Egészségügy: minimum 250 milliárdot kell „virítania” a kormánynak + videó (ATV)
A Semmelweis terv iránya jó, de összemossa a sürgősségi központok létrehozásának problémáját a klinikai centrumokkal, ami tévedés - ezt a Stratégiai Szövetség a magyar kórházakért egyesület vezetői mondták a kormány által tegnap jóváhagyott tervről. Ez egyébként tartalmazza azt a szövetségi javaslatot, hogy a különösen egészségtelen élelmiszereket és forgalmazóikat megadózatják. Ez utóbbi Sinkó…
jún. 3
7:35
Két hét alatt 2800 milliárdot kasszíroz az állam (ATV)
Rendben megkezdődött az egykori pénztártagok megtakarításának átutalása.
jún. 3
7:42
Orbán: Voltak kormánytagok, akik közölték, nem vállalják a négy évet (Infostart)
Voltak olyan kormánytagok, akik világossá tették, hogy nem vállalják a négy évet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Blikknek adott interjúban. A kormányfő beszélt arról is, hogy 40-80 négyzetméteres új, könnyűszerkezetes, családi házakba költözhetnek majd bérlőként a bajba került lakáshitelesek.
jún. 3
7:51
Átszaladt az úttesten, halálra gázolták a Blahán (ATV)
Azonnal meghalt.
jún. 3
8:09
Orbán már a kormányátalakításról beszél (ATV)
"Az új kihívásokhoz muszáj lesz alkalmazkodni" - jelentette ki.
jún. 3
8:27
Leárazták a sört, tömegek rohanták meg a Tescót (ATV)
Rosszul állították be a vonalkód-leolvasót: 36 doboz 11 fontba került.
jún. 3
8:45
8 milliós autót kapott a magyar énekesnő (ATV)
Csak egy évig használhatja.
jún. 3
9:03
Zapatero bírálta a németeket, Merkel felhívta telefonon (ATV)
Visszautasította a hasmenésjárvánnyal kapcsolatos német magatartást ért spanyol bírálatokat Angela Merkel.
jún. 3
9:05
Videó: megalázó vereség Törökországtól, három magyart kiállítottak (ATV)
Az U19-es válogatott EB-selejtezőn lépett pályára.
jún. 3
9:07
Eladta a veséjét, vett belőle egy iPad-et és egy iPhone-t (ATV)
Eladta egyik veséjét egy kínai fiatalember, majd a pénzből vett magának egy iPad2 táblagépet és egy iPhone-t - terjedt el a kínai online médiában, miután az érintett a televízióban is bemutatta testén a friss heget.
jún. 3
9:21
Ellopták a laptopját, megtalálta a rajta levő program segítségével (ATV)
Joshua Kaufman, egy oaklandi férfi úgy döntött, hogy saját kezébe veszi ellopott Apple MacBookjának sorsát. Emlékezett rá, hogy telepített a gépre egy Hidden nevezetű biztonsági programot, amelyet aktiválva megtalálta a laptopot és a tolvajt is.
jún. 3
9:23
Keleti Partnerségi csúcs: társházigazda lesz Orbán + videó (ATV)
Az idei lengyel EU-elnökség egyik legfontosabb eseménye a szeptember végi keleti partnerségi csúcstalálkozó lesz, amelynek Orbán Viktor magyar miniszterelnök lesz a társházigazdája. Ezt a lengyel külügyi államtitkár mondta Budapesten. Közben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a magyar uniós elnökséget értékelte a Daily Telegraph konzervatív brit lapnak írt cikkében.
jún. 3
9:25
Álláshirdetés: Hóhért felveszünk (ATV)
A jelentkezőnek az akasztáshoz kell értenie.
jún. 3
9:30
Hatalmas fejlesztés a keszthelyi iskolában (Alternatív Energia)
Csaknem 80 millió forint pályázati forrásból korszerű informatikai eszközökkel szerelték fel a keszthelyi oktatási intézményeket - közölte a polgármesteri kabinet az MTI-vel.
jún. 3
9:57
Itt az újabb vita: Hoffmann tovább vív Pokornival (ATV)
Az oktatásért felelős államtitkár nem ért egyet Pokorni Zoltán fideszes szakpolitikus kilenc évfolyamos általános iskolára vonatkozó ötletével.
jún. 3
10:06
Vádat emeltek Győzike és felesége ellen (Metropol)
Vádat emelt adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt egy televíziós show-műsorban szereplő házaspár - Gáspár Győző és felesége - ellen a Salgótarjáni Városi Ügyészség.
jún. 3
10:06
A földművelésügyi miniszter uborkát evett (Alternatív Energia)
Biztonságosan fogyasztható a magyar zöldség és gyümölcs, senkit nem fenyeget semmiféle veszély, Magyarországra nem érkezett fertőzött zöldség, uborka - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken reggel újságírók előtt Budapesten a Vámház körúti vásárcsarnokban.
jún. 3
10:15
Német járvány: beazonosították a kórokozót (ATV)
Német és kínai kutatóknak sikerült azonosítaniuk a Németországban már 17 halálos áldozatot követelő baktériumot, ami az előzetesen feltételezettek szerint nem az O104:H4 ritka szerotípus mutációja. Sokkal inkább az Escherichia coli baktérium két szerotípusának kereszteződéséről van szó.
jún. 3
10:17
Fazekas: biztonságosan fogyasztható a magyar zöldség és gyümölcs (ATV)
Biztonságosan fogyasztható a magyar zöldség és gyümölcs, senkit nem fenyeget semmiféle veszély, Magyarországra nem érkezett fertőzött zöldség, uborka - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken reggel újságírók előtt Budapesten a Vámház körúti vásárcsarnokban.
jún. 3
10:24
Forgalomlassítás lesz június 16-án (Metropol)
A megyeszékhelyek és a városok legfontosabb főútvonalait, a ki- és bevezető utakat blokkolja a VDSZ.
jún. 3
10:24
Radikális lépésre szánták el magukat a szakszervezetek (Alternatív Energia)
Forgalomlassítással megbéníthatják az egész országot június 16-án a szakszervezetek, tiltakozásul az érdekegyeztetés totális megszüntetése és a családokat hátrányosan érintő kormányzati döntések ellen - közölte Székely Tamás, a vegyipari ágazat elnöke abból az alkalomból, hogy a VDSZ is csatlakozott a szerveződő akcióhoz.
jún. 3
10:26
Ügyészségi nyomozás a Tettrekész ellen (Metropol)
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt pénteken nyomozás indult a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete működése során elkövetett cselekmény miatt ismeretlen tettes ellen - közölte a Somogy megyei főügyész.
jún. 3
10:26
Lemondott az esztergomi aljegyző, a polgármester feloszlatná a testületet (Alternatív Energia)
Az esztergomi aljegyző írásban lemondott posztjáról, a jegyző pedig a megválasztása óta nem hajlandó levezetni a képviselő-testületi ülést - közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel. Tétényi Éva (független) szerint a működésképtelenné váló önkormányzat problémájára a képviselő-testület feloszlatása és előre hozott választások kiírása jelentene megoldást.
jún. 3
10:33
Adócsalás, okirat-hamisítás: vádemelés a magyar showman ellen (ATV)
Több tízmilliós kárt okoztak a költségvetésnek a vádirat szerint.
jún. 3
10:35
Adócsalás, okirat-hamisítás: vádemelés a magyar showman ellen (ATV)
Több tízmilliós kárt okoztak a költségvetésnek a vádirat szerint.
jún. 3
10:37
Lemondott az esztergomi aljegyző (ATV)
A polgármester feloszlatná a képviselő-testületet.
jún. 3
10:42
Így népszerűsítik a belföldi nyaralásokat (Infostart)
Kampányt indított a belföldi nyaralás népszerűsítésére a Magyar Turizmus Zrt. A magyarok ugyanis jelenleg jóval többet költenek külföldi utakra, mint belföldiekre. A legnépszerűbb úti cél továbbra is a Balaton. A belföldi utazások legnagyobb részét, 59 százalékát júliusra és augusztusra tervezik a magyarok.
jún. 3
10:42
Romagyilkosságok: a tárgyalás elhalasztását kérték (Metropol)
A tárgyalás elhalasztását kérte új védője kirendeléséig a romák elleni támadássorozat miatt indult büntetőper másodrendű vádlottja pénteken a Pest Megyei Bíróságon, de a tanácsvezető bíró a kérésre nemet mondott.
jún. 3
10:51
A siker titkáról vallott a Barcelona magyar sztárja (ATV)
Az elmúlt hétvégén dupla sikernek örülhettek a Barcelona szurkolói: a futballisták mellett a kézilabdacsapat is megnyerte a Bajnokok Ligája sorozatot. Mindkét gárda elképesztő sikereket tudott felmutatni az utóbbi években, vagyis valami olyat tudnak, amit – euró milliárdok ide, euró milliárdok oda – nem sokan. A Barca-titok nyomában jártunk külföldi elemzések, hazai szakértők, valamint a kék-vörös…
jún. 3
10:53
Tarlós megnyitná a buszsávokat az autósok előtt + videó (ATV)
A főpolgármester haladéktalanul kezdeményezi a KRESZ módosítását annak érdekében, hogy azok az autók, amelyekben legalább három ember ül, használhassák a buszsávot.
jún. 3
10:55
"Fülkeforradalom" - jövőre keményen elhasalhat az amerikai kormány (ATV)
A közelgő választásokat végső soron a gazdaság állapota döntheti el – a héten kiadott legfrissebb mutatók azonban hideg zuhanyként zúdulhattak az Ovális Irodára. A vezető hírügynökségek szintén - kezdve a Bloomberggel, a CNBC-n át a FoxNews-ig - mind komoly pesszimizmussal nyilatkoznak a világ legnagyobb gazdaságának válságos állapotáról.

Keresés