A természetben a rétisasok általában két fiókát keltenek ki, ám egyikük hamarosan elpusztul, a szülők ugyanis legtöbbször az idősebb fiókát választják ki, hogy felneveljék
Budapest – A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon debütál vasárnap este Patai Anna (11). A Megasztár ötödik szériájából megismert kislányt még februárban választotta ki Gergely Róbert a Bőröndmese című musical főszerepére, ezúttal viszont Annácska életében először lép színpadra szabadtéren.
Bad Waltersdorf - Hétfőn elkezdődött az orosz Anzsi Mahacskala ausztriai edzőtábora, s az együtteshez csatlakozott a nyáron 3,8 milliárd forintnyi euróért igazolt Dzsudzsák Balázs (24) is.
Budapest – Akár 23 karátos ehető aranyforgácsot is kérhetünk a magyar luxuscsokoládéra, de ehető kandírozott virágszirmokat, öt különböző fajta csilit vagy a Hawaii-szigetekről származó fekete sót is választhatunk a kreációkra.
Az eddig elkészült 52 kilométer megépítése egymilliárd euróba került a román államnak, így a végső összeg meghaladhatja az eredeti költség kétszeresét is.
A rajongókon múlik, lesz-e klip a HT3 és MCDC közös dalából. A Csillag születikben ismertté vált Horváth Tamás (19) és korábbi versenytársa felvétele már elkészült, azt viszont a kedvelőikre bízzák, hogy a Várlak téged című szám remixéhez forgassanak-e videót.
Balatonfenyves ‒ A Balaton partján gyűjt energiát és ihletet a decemberi KFT nagykoncertre Bornai Tibor (56). A népszerű zenész ugyanis Balatonfenyvesen nyaralt feleségével, Eszterrel és kutyájával, Alcsival.
Egy francia író- és újságírónő, Tristane Banon egy közel tíz éve történt szexuális jellegű bántalmazás miatt feljelentést tesz Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen.
Budapest - Dubaj - A legszebb magyar lányok közül mazsolázhattak dúsgazdag és szexéhes arab méltóságok éveken keresztül Marokkótól az Egyesült Arab Emírségeken át a Seychelle-szigetekig, ám a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hétfőn felgöngyölítette a magyar kerítőhálózatot, amely 2009 óta látta el friss hússal a közel-keleti háremeket.