2011. július 8. péntek

júl. 8
18:00
Kommandós rajtaütés a megállóban! (Blikk)
Budapest — Még a lélegzetük is elállt délután az Árpád hídi villamosmegállóban várakozóknak!
júl. 8
18:02
Hét pénztárnak befellegzett (Blikk)
Hét magánnyugdíjpénztárnak immár biztos, hogy le kell húznia a redőnyt. A mintegy 3 millió egykori tag állami rendszerbe átlépésével ugyanis a kasszák elképesztő vérveszteséget szenvedtek, a 18-ból úgy tűnik csak 11-nek maradt meg a törvény által előírt minimum kétezer tagja. A szakértők szerint azonban a mezőny végül akár 4-5 főre is szűkülhet, mert a kisebb kasszáknak nem fogja megérni a…
júl. 8
18:03
Európai hadüzenet a hitelminősítőknek (hirado.hu)
"Semleges intézetekre van szükség, amelyek elfogultság nélkül ítélik meg a pénzügyi piacok helyzetét és világszerte azonos mércével mérnek."
júl. 8
18:12
Szétverte a biztonsági kamerát (Blikk)
júl. 8
18:12
Mérföldkőnek számító döntést hozott romakérdésben az unió (BorsOnline)
A magyar uniós elnökség az egyik legnagyobb eredményét könyvelhette el azzal, hogy sikeresen megvalósította célkitűzéseit a romakérdésben. A romák integrációja kiemelt fejezete volt a hazai feladatoknak, az eredményeknek köszönhetően javul a versenyképesség, növekszik a gazdaság, de mindenekelőtt a romák helyzete vesz pozitív fordulatot.
júl. 8
18:14
Sikerről álmodik Button és Hamilton (Blikk)
Silverstone - Akár taxisofőrnek is szívesen állna Lewis Hamilton (26) és Jenson Button (31), ha megnyerné a pénteki szabadedzésekkel kezdődött brit Forma-1-es versenyhétvégét.
júl. 8
18:21
Katasztrófa után – már Devecserben is költöznek + képgaléria (hirado.hu)
A devecseri lakóparkban épült 87 ház műszaki átadása befejeződött. Az átadás több ütemben zajlik, az utolsó épületet augusztus 4-én vehetik birtokba a tulajdonosok.
júl. 8
18:30
Oláh Ibolya: Megszoktam a csóróságot (Blikk)
Cegléd - Oláh Ibolya (32) a pletykák ellenére nem tűnt el, igaz, pénzes fellépést bajosan tudna vállalni, az adóhatóság megszüntette a cégét.
júl. 8
18:30
Schumit mégsem golyózzák ki az F1-ből (BorsOnline)
Michael Schumacher végleg eloszlatta azokat a pletykákat, amelyek az év végi kiszállását pedzegették a Forma–1-ből. A hétszeres világbajnok még érez magában erőt ahhoz, hogy javuljon a teljesítménye.
júl. 8
18:32
A jó nők közé került Justin Bieber (Blikk)
New York  Justin Biebert (17) nem lehet megállítani, már a nők között is versenybe száll. A Google listáján, ami a legnépszerűbb nőket rangsorolja, férfiként az igen előkelő 7. helyet foglalja el a kanadai énekes.
júl. 8
18:39
Schwarzenegger nem szabadul a feleségétől (hirado.hu)
A Terminátor válófélben levő felesége nem megy messzire: most készül új házat venni közel Arnoldhoz.
júl. 8
18:48
Neten a politikus filmjének előzetese (BorsOnline)
Felkerült az internetre Sarah Palin korábbi alelnökjelölt életéről szóló dokumentumfilm előzetese. A két órás filmet, amelyet a konzervatív Stephen K. Bannon rendezett július 15-én mutatják be az amerikai mozik.
júl. 8
18:48
Elaltatták az orrszarvút (Blikk)
júl. 8
18:57
Egy éve késik a Sapientia akkreditációja (hirado.hu)
Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetői kifogásolják, hogy egy éve nem születik politikai döntés a campus akkreditációjáról. Furcsállják, hogy az RMDSZ nem tudja ezt elérni.
júl. 8
19:06
Barroso elismeréssel szólt a magyar elnökségről (BorsOnline)
Rendkívül sikeresnek értékelték az Európai Unió miniszterei a magyar elnökség eredményeit. Számos fontos kérdésben történt előrehaladás, többek között az új költségvetési szabályok kialakításában és azok elfogadtatásában.
júl. 8
19:06
Fia született Czippán Anettnek (Blikk)
Budapest — Megszületett Czippán Anett kisfia! A FEM 3 műsorvezetője péntek reggel 9-kor adott életet kisfiának, aki az Olivér Noel nevet kapta.
júl. 8
19:24
Saját meccsébe csörgött bele a teniszezőnő mobilja (BorsOnline)
A francia teniszező, Alizé Cornet egy életre megtanulta, a fontos mérkőzések előtt ki kell kapcsolni a mobilját. A bastadi versenyen ugyanis ellenfele, Caroline Wozniacki meccslabdájába csörgött bele a telefonja.
júl. 8
19:33
Egy napig tartott a forint hegymenete (hirado.hu)
A tegnap délutáni 15 hónapos csúcshoz gyengült a forint az euróval és a svájci frankkal szemben: az eurót délután 4 óra körül 263,97 forinton, a frankot 217,69 forinton jegyezték.
júl. 8
19:42
Csónakos lett a Hooligans dobosából (Blikk)
Budapest - Alig két hét múlva megszületik Kiss Endi (40) harmadik kislánya, így a Hooligans dobosa még megpróbál minden percet kihasználni, hogy kedvesével, Verával és közös gyermekükkel, Kiarával (3) még hármasban együtt töltsenek időt.
júl. 8
19:44
Így fest Kokó a kórházban (Blikk)
Budapest - Ecsettel a kézben vonultak kórházba a sztárok! A Mosolygó Kórház Alapítvány meghívására ugyanis piktornak álltak, hogy kifessék a Heim Pál Gyermekkórház egyik kórtermét.
júl. 8
19:46
Összeomolhat Lady Gaga (Blikk)
Los Angeles - Botránykönyvet ad ki Lady Gagáról (25) a Star magazin oknyomozó újságírója, aki szerint az énekesnő bármikor összeomolhat.
júl. 8
19:51
A hőségriadó első napja - vízosztás és feloldott kamionstop + képek (hirado.hu)
Közzétették a klimatizált épületek listáját, több helyen vizet osztanak, felfüggesztették a kamionstopot és tűzgyújtási tilalom van.
júl. 8
20:00
Törlesztett az énekesnő: 131 millió forint fizetett (BorsOnline)
A hírhedt Arkan felesége, Svetlana Ražnatović Ceca és nővére 500 ezer eurót fizetett be a szerb állami büdzsébe. Ez még csak a kívánt összeg egyharmada.
júl. 8
20:00
Bálint Ádám hónapokra lecseréli az Operettszínházat (Blikk)
Mivel a nyáron anyaszínháza, a Budapesti Operettszínház „szabadságra megy", Bálint Ádám (29) több hónapig munka nélkül marad, de ő sokakkal ellentétben nem pihenésre használja ezt az időszakot.
júl. 8
20:09
Hogyan gyógyítsunk orrszarvút – A nap képekben (hirado.hu)
Sikeresen startolt az Atlantis, autós üldözés volt az M7-esen és katamaránok lepték el a Balatont.
júl. 8
20:11
Csíkszeredában is igényelhető a magyar útlevél (hirado.hu)
A csíkszeredai konzulátuson arra számítanak, hogy a magyar állampolgárság után a magyar útlevél iránt is nagy lesz az érdeklődés.
júl. 8
20:13
Megmentett műkincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban - képekkel (hirado.hu)
Római lószerszámok, Mohács-korabeli nyereg, századfordulós kalitkás akvárium is látható szombattól a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán.
júl. 8
20:18
Zamárdiba megy minden partiarc - képgaléria (BorsOnline)
Szexis csajok, trendi bulik, hőség és Balaton, semmi mással össze nem hasonlítható hangulat: ez várja azokat, akik Zamárdiba utaznak a tegnap kezdődött Balaton Sound Fesztiválra.
júl. 8
20:18
A Balaton Soundon kevert az X-Faktor sztárja (Blikk)
Zamárdi – Dukai Reginával (27) és Horváth Évával (32) "kavart" pénteken délután Vastag Csabi (28) és öccse, Tomi (19) a Balaton Soundon.
júl. 8
20:20
Fiút szült Czippán Anett (BorsOnline)
Az Aktív egykori műsorvezetője, Czippán Anett péntek reggel kilenc órakor megszülte első gyermekét. Az édesapa, Rendes Zoltán szerint a kisfiú nagyszerű egészségnek örvend.
júl. 8
20:27
Fónagy: a vasút számára eljött a fenntartható fejlesztés időszaka (hirado.hu)
A vasutasnapi ünnepségen az államtitkár arról beszélt, hogy a MÁV a gazdaság számára stratégiai jelentőségű vállalat.
júl. 8
20:29
2023-ra nem lesz atomerőmű Németországban (hirado.hu)
A Bundestag után a Bundesrat is megszavazta az atomerőművek bezárását.
júl. 8
20:31
BÉT - Amerikai makroadatok rontották a részvénypiaci hangulatot (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,28 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 22.314,15 ponton zárt pénteken.
júl. 8
20:33
Görögország az adócsalók nyomába ered (hirado.hu)
Az adócsalóktól több tízmilliárd eurót akar visszaszerezni a görög állam.
júl. 8
20:36
Három órán át lógott az antennán - fotó (BorsOnline)
Életét egy kiálló antennának és egy állatbarát szomszédnak köszönheti.
júl. 8
20:45
A neves színésznő pálinkát árul a Balaton Soundon + videó (hirado.hu)
Oszvald Marikát romantikus, felejthetetlen nyarak fűzik a Balatonhoz.
júl. 8
21:12
A hazai ízek lenyűgözték a minisztereket (BorsOnline)
Pazar ételek, különleges italok és látványos előadások. A magyar elnökség nem nélkülözte az eleganciát a díszvacsorákon, amelyekből többet is adtak az elmúlt fél évben. Öt miniszteri csúcs résztvevőit vendégelték meg Magyarországon. Az ellátásra és a kényeztetésre nem lehetett panasz.
júl. 8
21:21
Újra tüntetnek Kairóban (hirado.hu)
Tízezrek tüntettek a gyorsabb reformokért Egyiptomban.
júl. 8
21:23
Génszennyezett kukorica: az egyik érintett cég vitatja (hirado.hu)
Az egyik legnagyobb vetőmag gyártó szerint a hatóság mérése hibás, ennek ellenére kártalanítják a gazdákat.
júl. 8
21:48
Egy hét alatt három barátját veszítette el az énekes (BorsOnline)
Nehéz időket él Robbie Williams. A színész ugyanis három barátját is gyászolja.
júl. 8
21:57
Ordacsehinél eloltották a nádast, Vekerden ég az erdő, a bozót (hirado.hu)
Mintegy 200 hektáron kigyulladt az erdő, a bozót és az avar a Hajdú-Bihar megyei Vekerd külterületén péntek este.
júl. 8
22:06
Dolgozniuk kell nyáron a kormány tagjainak (BorsOnline)
Nem mehetnek nyári szabadságra idén a francia miniszterek és a kormány tagjai. Ezt a döntést hozta pénteken Nicolas Sarkozy elnök, aki tavasszal három hetet „nyaralt” feleségével a Riviérán.
júl. 8
22:33
Érdi óvoda saga: egymást okolja a NIF és az önkormányzat (hirado.hu)
Az alpolgármester kijelentette: az intézmény akkor költözik, ha lesz hová, mondjuk egy a NIF által épített ingatlanba.
júl. 8
22:35
Európai merényletekkel fenyegetőzött Kadhafi (hirado.hu)
Európai támadásokkal fenyegetőzött a líbiai vezető egy felvételről lejátszott hangüzenetében.
júl. 8
22:51
ENSZ: Washington megsértette a nemzetközi jogot egy mexikói állampolgár kivégzésével (hirado.hu)
A 38 éves férfit egy lány megerőszakolásáért és meggyilkolásáért végezték ki, 16 évvel az ítélet után. Ő ártatlannak vallotta magát.
júl. 8
23:36
Videó: Gazdaságosan a Soundon (Blikk)

2011. július 9. szombat

júl. 9
0:57
Európából érkező utasokat állították elő a tel-avivi reptéren (hirado.hu)
A terminálban feltartóztatott palesztinbarát aktivisták Ciszjordániába szerettek volna eljutni.
júl. 9
1:33
Az IMF újabb hitelrészletet folyósít Görögországnak (hirado.hu)
Görögország csak akkor lábal ki a válságból, ha a magánhitelezőket is bevonják az ország megmentésébe.
júl. 9
2:54
Milliókért védik Keneseiéket (Blikk)
Budapest - Megerősített ügyvédcsapat védi a hazai focifogadási botrány két legfőbb gyanúsítottja, Kenesei Zoltán (38) és Lázár Mátyás (40) érdekeit.
júl. 9
3:12
Testőrt kapott Dzsudzsák! (Blikk)
Söchau - Testőrt kapott Dzsudzsák Balázs (24), az orosz élvonalbeli bajnokságban szereplő Anzsi  Mahacskala legelső ausztriai edzőmeccsén.

Keresés