Kizárólag szuperlatívuszokban beszél Juhász Roland, az Anderlecht válogatott védője csapattársáról, Romelu Lukakuról. A 18 éves csupaizom csatárért a Chelsea hajlandó 18 millió fontnál is többet kifizetni.
A nők terén is a luxus a legfontosabb a milliárdos arabok számára – meséli Salem, aki az Emírségekben dolgozik. A férfi elmondta: az ottani szokások szerint a címlaplányok, celebek jelentik ezt a kategóriát.
Anders Behring Breivik az elsők között végzett Mette-Marit, norvég koronahercegnő féltestvérével, az 51 esztendős Trond Bernstennel, aki önkéntes rendőrként dolgozott az Utoya-szigeten.
Zárt tárgyaláson hallgatja meg hétfőn kora délután a norvég bíróság az Oslo-ban végrehajtott merénylet, illetve az Utoya szigetén elkövetett mészárlás gyanúsítottját, Anders Behring Breiviket (32). Breivik valamiféle egyenruhában szeretne megjelenni a bíróság előtt, de azt nem tudni, pontosan milyenben. A mészáros egyébkén többször járt Magyarországon, internetes írásából kiderül: imád…
Peking - Csaknem egy nappal a baleset után élve szabadítottak ki egy négyéves kislányt a szombati kínai vonatszerencsétlenségben összeroncsolódott szerelvényből.
Az Oroszlán jegye mindenkinél felfokozza az energiát. Ez hatással lesz az élet összes területére. Erősödik a szervezőképesség, a munkakedv és az önmegvalósítás képessége is. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt mutatja be, mire számíthatunk a következő napokban.
Budapest ‒ Vonzóak, sármosak, izgalmasak, tehetségesek, pedig milyen rossz fiúk! Vagy talán épp azért izgatják a fantáziánkat, mert olyan izgalmasan „romlottak"? E heti sorozatunkban a rosszfiú sztárok közül szemezgetünk, akik művészi teljesítményük mellett gyakran hatalmas botrányaikkal kerülnek címlapra.
Piciny alakok, apró házak, hangyányi alakok. Olyan, mint egy terepasztal, mégis látszik, hogy élő emberek, valós tárgyak láthatók a videón. Daniel Espírito Santo felvételei olyanok, mintha egy makett kelt volna furcsán életre. A kis falu azonban valós, mindösssze néhány kilométerre található Lisszabontól.
Zinedine Zidane szerint José Mourinho az a szakember, akire már régóta szüksége volt a Real Madridnak. A portugál szakember tíz év szünet után újra BL-győzelemre vezetheti a királyi gárdát.
Beyoncé nyomdokaiba lépett Széles Iza. Az egzotikus szépségű énekesnő nem tagadja, hogy a világsztár szexi stílusa ihlette legújabb fotósorozata készítésekor.
Peking - Egyetlen pillanat alatt tett a földdel egyenlővé egy hidat Kínában egy teherautó sofőr. A Peking egyik külső kerületében álló Bahia-híd 1987-ben épült, s mindössze 55 tonnás terhelést bírt el, amire a megfelelő információs táblák figyelmeztették is az arra járókat.
Megölte a pénteki, Utoya-szigeti mészárláskor a norvég koronahercegnő, Mette-Marit féltestvérét is Anders Behring Breivik (32). A halálesetet a norvég hírügynökségnek hivatalos források is megerősítették. A Daily Mail arról ír, hogy a hercegi féltestvér önkéntesként dolgozott a szigeten.
London - Rohamléptekkel halad Katalin (29) afelé, hogy igazi Diana-utánzattá váljon, Vilmos felesége a jegygyűrűje után most anyósa kedvenc fülbevalóját is megkapta urától.
A norvég bíróság hétfőn döntött arról, hogy nyolc hétre előzetesbe helyezik Anders Behring Breiviket, aki a gyilkosságokat beismerte, de ennek ellenére tagadta bűnösségét
Mosolyunk árulkodik jókedvünk mértékéről, szájápolási szokásainkról, de az éles szemű megfigyelők a személyiséget is megismerhetik belőle. Úgy tartják, hogy a ránk jellemző jegyeket a fogak nagyságából, formájából és fogsor milyenségéből is ki lehet olvasni.
David Backham nem csupán tehetséges, jól fizetett labdarúgó, bölcs üzletember is egyben. Miután sikerült legújabb gyereke születésekor a maximális figyelmet családjára irányítania, a médiaérdeklődést kihasználva, rögtön klipet forgat szeptemberben piacra kerülő, saját nevét viselő parfümjéhez, a David Beckham Homme-hoz. A marketintinglogika kötelez.
St Helens - Horrorfilme illő véget ért egy házibuli, amelyet Heather Dyer (†22), brit egyetemista rendezett barátainak. Az egyik szomszédok a hajnali órákban megelégelte, hogy hangos a zene, és késsel vetett véget a partinak.
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg hazánkban az országos ikertalálkozót. A rendezvény tartogatott pikánsabb részleteket is, ugyanis a húsz lány falatnyi bikiniben ment végig a kifutón.
Százszázalékos gólhelyzetben sarokkal próbálta bevenni a LA Galaxy kapuját Mario Balotelli, a Manchester City csatára, ezért a csapat menedzsere, Roberto Mancini a 30. percben lecserélte. A két olasz az eset után össze is szólalkozott.
Hatalmas különbségek várhatóak a reálhozamok kifizetésénél. Míg 570 ezer egykori magánnyugdíjpénztári tag egy fillérre sem számíthat, több százan milliós összeget vághatnak zsebre. A rekorder az ING pénztárának egyik volt tagja, aki 5,6 millió forintot kap.
Mosonmagyaróvár - Ki testében, ki szellemében korlátozott. Ennek a többtonnás terepjárónak a tulajdonosa feltehetően utóbbiak táborához tartozik, hisz a hatalmas aszfaltfestés sem volt elég neki, hogy felismerje, rokkantaknak fenntartott helyre, sőt helyekre áll.
Céline Dion nehezen viseli, ha élcelődnek rajta. A világsztár jogi lépéseket kezdeményezett egy olyan internetes oldal ellen, mely megalázó képeket közölt róla.
Ingyenszállás, fürdőzés és kóstolgatás Szarvason félmillió forintos fizetésért. Ezt nyerte Kerekes Áron és Tóth Erika tegnap, amikor kihirdették, ki kapja meg Magyarország legjobb állását.
Nürburg - Hiába vezeti a Forma–1-es világbajnokságot 77 pontos előnnyel Sebastian Vettel (24), csapata, a Red Bull Racing pedig 112-vel a konstruktőrök küzdelmét, egyre feszültebb a légkör a „Vörös Bikáknál".
Talán meglepő, de a póker térhódításával az online römi is reneszánszát éli. Szakmai partnerünk ezúttal a hazánkban is népszerű kártyajáték szerelmeseinek kínál egy közel 1,5 millió forintos garantált versenyt a hétvégén.
Sokáig még az ügyvédje sem látogatta meg Savo Miloševićet a bjelinei börtönben. Mint ismeretes, a 83 éves férfi az egykori jugoszláv/szerb válogatott labdarúgó nagyapja, aki lelőtte saját fiát.
Zamárdi - Több mint egy kilométer hosszú vonalon, alagúton és hídon keresztül, a mesterséges tó körül roboghatnak át a gyerekek a 3,5 hektáros Zamárdi Kalandparkon.
Budapest - Ki gondolta volna?! Havas Henrik (62) a védelmébe vett valakit – igaz, a szokásos módon, hogy közben nekitámadt másvalakinek! Történt, hogy nem sokkal a Csillag születik harmadik szériája után az egyik zsűritag, Fáy Miklós (47) máris szájára vette egykori kolléganőjét, Hernádi Juditot (55).
Székesfehérvár - Elvarázsolta a Blikket olvasó hölgyeket Gosztonyi András (20). A Videoton szélsője nyerte meg lapunk szavazását, őt választották a labdarúgó-NB I legszexisebb játékosának.