Sanghaj - Újra összecsaphat legnagyobb riválisával a magyar férfi vízilabda-válogatott. Kemény Dénes (57) együttese a kínai világbajnokságon a nyolc között 9-8-ra verte az Egyesült Államokat, ráadásul úgy, hogy az ellenfél 5-2-re is vezetett.
Megölte felesége szertőjét egy jordániai férfi, ám előtte análisan megerőszakolta. Ezután levágta a hímtagját a halott férfinak, és elvitte a rendőrségre.
Újra padlóra került VV Szandika (22), a villa egykori plasztikcicájának ugyanis elege lett az állandó reflektorfényből, ráadásul még új pasijával is szakított. A szőke bombázó lapunknak elárulta, néhány hétig szeretne elvonulni, és csak a pihenésre koncentrálni.
Magyarország — Sem ékszereket, sem bankókat, csupán kacatokat rejtett az a széf, amelyet tulajdonosa bocsátott árverésre az egyik internetes adok-veszek oldalon.
Budapest - Hajdú Péter (36) lesz a TV2 új valóságshow-jának, az ÖsszeEsküvőknek az egyik producere és a gyártója, a csatorna ugyanis az ő cégét kérte fel a több százmilliós műsor elkészítésére.
Már nem érhette meg az újraforgatott Tüskevár bemutatóját a film egyik főszereplője, Duci kutya. A puli nem rég elpusztult, utódait azonban már Amerikából is keresik.
Budapest - Miközben az angyalföldi szurkolók már várják az AS Roma elleni barátságos meccset, jó hírnek örülhetnek: korábbi válogatott futballistákkal erősített a Vasas, leigazolta Farkas Balázst (31) és Simek Pétert (31).
London - Lovaggá ütik David Beckhamet (36)! A II. Erzsébet királynőtől 2003-ban a Brit Birodalom Tagja kitüntetést már kiérdemlő angol futballista neve a hírek szerint hamarosan a Sir előtaggal bővül.
Fő a feje az orosz elnöki hivatalnak egy poszter miatt, amely Dimitrij Medvegyev elnököt ábrázolja a hamarosan mozikba kerülő Amerika kapitány című film plakátjának mintájára. Lapértesülések szerint a hivatal vezetői teljesen kiakadtak a grafika láttán.
Debrecen - A DVSC-TEVA labdarúgócsapata is jól járhat Dzsudzsák Balázs (24) nyári klubcseréjével. A Lokit 2008-ban elhagyó, és körülbelül 2 millió euróért (535 millió forintért) a holland PSV Eindhovenhez igazoló magyar válogatott szélső a nyáron az orosz Anzsi Mahacskala együtteséhez szerződött – állítólag 14,5 millió euróért (3,8 milliárd Ft).
Mogyoród - A száguldó cirkusz megérkezett magyarországi fellépésére. A Forma–1-es csapatok kamionjait a vasárnap esti német futam leintését követően telepakolták, s körülbelül 1200 kilométer megtétele és nagyjából 14 óra zötykölődés után a monstrumok „elfoglalták" a Hungaroringet.
A pekingi olimpiai döntőben sokkal könnyebben nyert a magyar vízilabda-válogatott az Egyesült Államok ellen. A sanghaji vb-n csak soványka egy góllal, 9-8-ra vertük az amerikaiakat.
Budapest - Heti négy edzéssel készült Szijjártó Péter a szerdai focimeccsre, ahol a Forma–1-es pilóták ellen játszik az All Star csapat, vagyis politikusok, színészek, sportolók, újságírók válogatottja.
A hetvenhat éves Phyllis Siegal és a nyolcvannégy esztendős Connie Kopelov lehettek az elsők, akik egyneműként kimondták a boldogító igent New York államban, ahol csak nemrégiben legalizálták a melegek házasságát.
Hazánkban évente átlagosan 130–140 ezer temetésre kerül sor, s a hallottaikról való búcsúra 16–17 milliárd forintot költenek a hozzátartozók. Alább annak jártunk utána, milyen új szokások, szolgáltatások jelentek meg az utóbbi időben e területen.
Különleges és ritkán látható felvételekkel „kedveskedtek” a műugróknak és sportág szerelmeseink a sanghaji vizes vb-n a fotósok. Aligha kedvcsinálónak szánták, mert mint jól látható, nem csupán a görbe tükör, a gravitáció is torzít...
Szerencsésen túlélte a hétméteres zuhanást az a 40 éves férfi, aki egy vad csókcsata nyomán esett ki a Burg Nideggen-i kastély ablakából Németországban.
Budapest - Lehet, hogy soha többet nem repülhet társaival a messzi Afrikába az a gólya, ami lőtt sebekkel került a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi mentőhelyére.
Együtt edzenek a sztárok a szeptemberi Félmaratonra. Szabó Zsófi, Iszak Eszter, Puskás Peti és öccse, Dani a Normafánál rendezett futóbuli, próbáltak felkészülni a nagy megmérettetésre.
Budapest - Minden bizonnyal igent mond Leo Beenhakker (68) az Újpest FC ajánlatára. A Blikk információi szerint a korábbi holland szövetségi kapitány még egyeztet a klub vezetőivel, de érdekli a lila-fehér szerepvállalás.
A valóságshow-k koronázatlan királya helyett kapja meg Peller Mariann az áhított műsorvezetői posztot a TV2 újonnan induló, ÖsszeEsküvők című műsorában.
A Gyűrűk ura című film zenéjével nyomta el az áldozatok halálsikolyát a norvég mészáros. Anders Behring Breivik ügyvédje tegnap azt mondta: védence drog hatása alatt gyilkolt.
Aggódnak VV Éva szülei lányuk állapota miatt. Az utóbbi időben állandóan dührohamokkal küzdő törtetőt kényszerpihenőre akarják fogni, és elzárni a nyilvánosság elől.
- Szűk körben temették el Amy Winehouse-t, akinek legutóbbi párja, Reg Traviss összeomlott, volt férje, Blake Fielder-Civil pedig kiborult, mikor megtudta, hogy Amy kihagyta a végrendeletéből.
Manapság, amikor az ország egyik fele devizaadósságát nyögi, a másik fele munkanélküli, nem nehéz jó helyre vinni a Bors tízmillió forintos fődíját. Rácz Imréné Erzsikének munkája ugyan van, de havi 67 ezer forint a fizetése, és ő is a svájci frank árfolyamával fekszik, kel. Fődíjunk az életet jelenti számára.
Egész évre beosztotta idejét Gesztesi Károly, hogy folyamatosan a gyerekeivel lehessen. Erre azért is van lehetősége, mert a külföldi zongorakoncertek helyett magyar fellépéseket vállalt.
Többen jelentkeztek a gerendási önkormányzatnál, hogy örökbe fogadnák azt a pónit, amelyik torkon harapott egy helyi férfit. Az állatnak kevesebb mint két hete van hátra.
Nincs a világon még egy olyan hely, ahol 200 méter magasságban lehetne teniszezni, mint a dubai Burj Al Arad tetején. A 415 négyzetméternyi pályát két sztársportoló Andre Agassi és Roger Federer próbálhatta ki legelőször az Arab Emírségekben.
2011. augusztus 3-án, 20 órakor, a Puskás Ferenc Stadionban tartják meg a Vasas-AS Roma barátságos mérkőzést. A meccset az angyalföldi klub 100. évfordulója alkalmából rendezik.
Közlekedési káosz alakult ki szerdán reggel Budapesten, az üllői úton, ahol egy emelőkosaras teherautó borult fel. A helyzetet súlyosbította, hogy a Ferihegyi Gyorsforgalmi úton is baleset történt.
Éjfél óta látható az interneten VV Zsófika Rágógumi című dalának klipje. A ValóVilág 4 naivája az elsők között kezdett előadói tevékenységbe a villából való kijövetele után, ám hiába forgatta le a Puskás Peti segítségével létrejött nóta videóját már áprilisban, mégis csak most lett elérhető a széles közönség számára.
Nyolcéves kisfiút ütött el szolgálati kocsijával egy pozsonyi gyalogos-átkelőhelyen az Országos Rendőr-főkapitányság kiképzési főosztályának vezetője, Miloš Smejkal – számolt be az Új Szó.
Életében másodszor játszik filmben Szinetár Dóra. Az S. O. S. Love! egyik főszereplőjeként csúcsformában áll a kamerák elé, ugyanis ledobta azt a néhány kilót is, melyet feleslegesnek érzett.
A papától átvett cégbirodalom szépen jövedelmez: a kilencmilliárd dolláros vagyonnal bíró 86 éves Serge Dassault a botrányai ellenére is a francia politika meghatározó figurája maradt.