Mogyoród - Milyen emberek valójában a pályán gépeknek tűnő Forma–1-es pilóták? Az aláírásukból kiderül - Matusinka Ágnes (37) okleveles grafológus segítségével elemeztük a vasárnapi Magyar Nagydíj esélyeseinek autogramját.
Budapest -— Szakmát vált Lakatos Márk? A stylist egy eddig szinte ismeretlen szakmai területre tévedt: bulit stylingol, azaz bulit tervez, amelyen egyebek mellett a 30 éves Bódi Sylvi születésnapját is itt ünneplik.
Budapest — Munka nélkül marad a Czippán Anett (27), Rendes Zoltán házaspár? Szerdán ugyanis a TV2 marketing és kommunikációs igazgatója azonnali hatállyal felmondott a csatornánál.
Letartóztatták azt a 62 éves michigani férfit, akit rajtakaptak, amint egy lóval közösül. John Robert Mesternek nem először van dolga az igazságszolgáltatással. Tíz éve már egyszer elítélték: akkor is lovakat molesztált.
Néhány nap maradt az Amerikai Egyesült Államok csődjéig, kongatják a vészharangokat a borúlátó közgazdászok. Márpedig ha az USA bedől, az Magyarországra és az egész világra is komoly veszélyt jelentene. Mi történhet, ha Amerika fizetésképtelen lesz?
Budapest - Megmutatta a munkahelyét Kubatov Gábor (45) a Fradi focistáinak. Az FTC elnöke, aki a Fidesz pártigazgatója és országgyűlési képviselő, a Parlamentben látta vendégül a labdarúgócsapat játékosait.
Amy Winehouse utolsó koncertje Belgrádban volt június 18-án. Az arra eladott belépőjegyeket most az eBayen árulják és veszik is, méghozzá horribilis összegért.
Komáromban, az Igmándi erődben forgatják július utolsó napjaiban az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát című film leghosszabb jeleneteit, amelyek egy ókori arénában zajló rögbimérkőzést mutatnak be
München - Hatmillió ember látta a német ZDF televízó közvetítésének azt a pillanatát, amikor Mario Gómez (26), a Bayern München futballistája ijedten kapott a csípőjéhez, és döbbent ábrázattal konstatálta, hogy nincs rajta nadrág.
Lindsay Lohan egyre jobb formában van, és a jelek szerint leszbikus múltjával is szakított, hiszen az elmúlt héten újabb és újabb férfiak oldalán mutatkozik.
Mesés vagyonra is szert tehetünk a következő hetek kedvező bolygóállásainak köszönhetően. A Vénusz holnap átlép a Rákból az Oroszlán csillagképbe, ami alapvető hatást gyakorol pénzügyeinkre. Csillagjós szakértőnket arról kérdeztük, hogy mit kell tennünk az anyagi siker érdekében.
A színészóriások mellett eltörpülhetne Jennifer Aniston, mint a Förtelmes főnökök szexéhes fogorvosa, de erről a férfiak zöme meg fog feledkezni, amikor elkezd vetkőzni
Fantasztikus hajrájának hála, Kis Gergő 800 méter gyorson bronzérmet szerzett a sanghaji vizes világbajnokságon, 7:44.94 perces ideje egyben új országos csúcs.
Klórozatlan víz fertőtlenítésére való szert árulnak az interneten, afféle „mindenre jó gyógyszerként”. A reklám szerint segít a rákosoknak, sőt, még az AIDS-eseknek is ajánlják. Az orvosok szerint azonban 15 gramm halált okoz.
Turbánba rejtett pokolgéppel ölték meg szerdán Afganisztán egyik legnagyobb városának, Kandahár polgármesterét. Gulam Haider Hamidi épp a hivatal udvarán beszélgetett, amikor az öngyilkos merénylő robbantott.
Nem találja a góllövő cipőjét a Chelsea-ben Fernando Torres. A rekordáron szerződtetett spanyol csatár mindössze egy gól szerzett a londoniak színeiben, s máris arról beszélnek, hogy Andrij Sevcsenkóhoz hasonló sikertelen pályát fog befutni a csapatban...
Napok óta nem hajlandó ételt elfogadni Hoszni Mubarak, Egyiptom korábbi elnöke. A 83 éves államfőt ezért csövön át táplálják a kórházban, ahol áprilisi letartóztatása és szívrohamai óta kezelik.
Egy férfi holttestére bukkantak az abbeville-i bank felújítása közben. Miután azonosították, az amerikai hatóság is megdöbbent, amikor kiderült, hogy egy 27 éve eltűnt személyre találtak rá.
Keszthely - Fantasztikus lehetőséget kapott Patai Anna (11), a Megasztár5 ifjú felfedezettje nem kisebb legendával, mint Törőcsik Marival (75) állhat színpadra a Centrál Színház új produkciójában.
Budapest - Újra eltelt egy hónap, így ismét eljött az idő, hogy olvasóink megválasszák a hónap szépét, aki további esélyt kap arra, hogy a decemberi finálén bezsebelje a Blikk szépe versenyünk egymillió forintos fődíját és a CKM magazin fotózását.
Budapest - Negyven építési vállalkozó megy tönkre hamarosan a Duna-parti közraktárak helyén készülő, bálna formájú kulturális és kereskedelmi központ körüli huzavona miatt.
Budapest ‒ Összecsaptak a hullámok Damu Roland (36) feje felett. A nehéz anyagi helyzetbe sodródó színésznek ugyanis - amellett, hogy kidobták az albérletből - azzal is szembesülnie kell, hogy rendszeresen fenyegetik.
Fóbiája akadályozta Caramelt abban, hogy a budapesti panoráma részeként tündököljön egy magazin címlapján. A Lánchíd tetejére kellett volna felkapaszkodnia, de a feléig sem ért.
Leugrott a budapesti WestEnd tetejéről és szörnyethalt P. László. A férfi Szeged-Szentmihályon kis híján halálra gázolta szomszédja 16 éves lányát, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A mostani magánzárkából kényelmes őrizetbe helyezhetik majd át Anders Behring Breiviket, aki múlt pénteken 76 embert ölt meg Norvégiában. A férfi jelenleg a rendőrség fogdájában van.
Emberöléssel gyanúsítják azt a cséri anyát, akinek újszülött kisbabája belefulladt a vécélefolyóba. Az apa állítja: már nagyon várták a gyermeket, nem akarták bántani.
Nyertes Zsuzsa tiltakozik a plasztikai beavatkozások ellen, ám azt nem tagadja, hogy fiatalsága megőrzéséért mindent megtesz. Saját vérplazmáját fecskendezteti dekoltázsába.
Tavasszal még csak viccelődtek a Paks futballistái azzal, milyen jó lenne egy skót klub ellen futballozni az európai kupaporondon, ma este viszont testközelből is megtapasztalhatják a Hearts erejét az EL-ben.
Az Isabella és a Jacob voltak a legnépszerűbbek névadáshoz 2010-ben az Egyesült Államokban. Dobogós volt még a lánykák mezőnyében a Sophia és az Emma, a legénykéknél pedig az Ethan és a Michael.
Nyolcvankilenc kisgyermeket szabadítottak ki az emberrablók fogságából Kínában. A nagyszabású akció keretében háromszázhatvankilenc emberkereskedő került rács mögé, a razziában kétezerhatszáz rendőr vett részt.
Új nővel és rejtélyes mosollyal érkezett Alekosz a salgóbányai Valódi Élmény fantázianevű táborba, ahová Béci nemcsak nyolcvan kalandéhes gyermeket várt, hanem egykori valóvilágos társait is.
A Magyar Nemzeti Bank tanulmánya szerint érdemes lenne visszaszorítani a papír alapú készpénzátutalásokat, mivel az elektronikus ügyintézés sokkal olcsóbb lenne. Ezért megszûnhet a sárga csekk „ingyenessége”.
Amy Winehouse édesapja képtelen megbirkózni lánya halálával. Mitch az énekesnő temetésén arról beszélt, hogy Amy boldogabb volt, mint valaha, mert leállt a droggal.