PÁRIZS — Tizenegy éve, a Concorde tragédiája óta utasszállító repülő nem lépte át a hangsebességet, de az az Airbus anyacége már elkészült a szuperszonikus masina utódjának tervével.
Húsz év kellett ahhoz, hogy leküzdje banántól való irtózását Paula Ross. A skót nőnek egészen kis korában alakult ki a fóbiája, szülei ugyanis állandóan banánnal akarták tömni.
Mint a Bio Agrár Kultúra Egyesület nagykövete örömmel osztom meg szakmai tapasztalataimat. Az őshonos magyar állatok húsát az igazán egészséges élelmek között tarthatjuk számon. A szürkemarha és a mangalica húsából különösen szeretek ételeket készíteni. Ezen a héten egy igazi hagyományos ételt ajánlok, a szürkemarhagulyást. A kiadós leves mellé az Aquaworld cukrászai friss cipót sütöttek.…
Budapest –Annak ellenére, hogy nevelőtanárként a tudomány embere, Viszkok András az, aki szabadidejében azért ül a telefon és a számítógép mellett, hogy fogadja az ufóészlelésekről szóló bejelentéseket.
Bár a duci modellek is egyre többet szerepelnek a magazinokban, erősen tartja magát a hibátlan szépség uralkodása. Nem csak a plusz dekák tilosak, de a bőrüknek is makulátlannak kell lennie.
Egy nappal a polgári esküvő után II. Albert monacói herceg és Charlene Wittstock egykori dél-afrikai úszóbajnok szombaton katolikus szertartás keretében is örök hűséget fogadott egymásnak.
LOS ANGELES – Tíz évvel a 15 perc hírnév című akciófilm után Robert De Niro (67) ismét bunyózik és lövöldözik, méghozzá Jason Statham (43) és Clive Owen (46) társaságában.
BUDAPEST — Király L. Norbit széttépik a nők. Joe Cocker hazai helytartója néha maga is meglepődik azon, hogy az asszonyok és lányok mit meg nem tesznek érte a fellépéseken.
BUDAPEST – Felesége kifejezett aggodalma ellenére újra két – pontosabban három – keréken járja Budapest útjait Hajas László. A hajszobrászt még az sem riasztja vissza, hogy egy olyan motorosbaleseten is túl van, amit csak kevesen úsznának meg sérülés nélkül.
Los Angeles — Mióta Oksana Grigorieva (41) visszavonta a családon belüli erőszak vádját, Mel Gibson (55) újra csajozik, és jelenleg egy görög modell a barátnője, aki az eddigi legfiatalabb partnere.
Hamburg — Eddig is sokan irigyelték Sealt (48), hogy hat éve a világ legjobb nőjének tartott Heidi Klum (37) a felesége, de a német szupermodell most rátett még egy lapáttal.
BUDAPEST – László Csaba (47) a magyar futballválogatott másodedzőjeként lett ismert, sikeresen vezette a Ferencvárost, Ugandában pedig népszerűbb volt, mint az államfő.
Tengernyi szeretettel fogadták a szurkolók Michelisz Norbertet (26) a túraautóvilágbajnokság Portugál Nagydíjának (Eurosport, 13.30 és 17.30) helyszínén.
MOGYORÓD – Forma–1es száguldás rögtönzött törésteszttel párosítva – a tervezettnél is látványosabbra sikeredett a Lotus-Renault bemutatója a Hungaroringen.
Újra cseh teniszezőnő hódította meg Wimbledont. Az amerikai színekben egykor sikert sikerre halmozó Martina Navratilova, valamint Jana Novotná 1998- as győzelme után Petra Kvitová szerezte meg a győzelemért járó ezüsttálat.
Budapest — Már Németh Lajos is csak nevet azon, amikor a tévében bejelenti: szerdán és csütörtökön szokás szerint hőség várható, péntektől pedig drasztikus lehűlés jön. A nyár összes eddigi hétvégéjén 5-8 fokkal kevesebbet mutatott a hőmérő, mint ami normális volna. Valóban ellenünk játszik az időjárás?