Richard Mannington Bowes a tüzet próbálta eloltani hétfő éjjel Ealingben, amikor a randalírozók megverték. A hatvannyolc éves férfi belehalt sérüléseibe. A kormány kemény intézkedésekre szánta el magát.
Kereken 200 ezer forintért szexelt az 54-es út mellett Feri bácsi. A Kecskemét közelében lakó öreg kocsival indult építőanyagért, amikor meglátta az autósoknak integető Nórikát.
Múlt héten az olasz focisták akartak sztrájkolni, most a spanyol játékosok szakszervezete jelezte, ha nem sikerül megegyezni a ligával, az első két bajnoki forduló elmarad.
Budapest — „Soha nem féltem a haláltól, de most megtapasztalhattam, hogy utolsó pillanataiban az ember mindent elkövet, hogy mentse az életét" – ezt írta a Magyar Nemzet szerint saját Facebookoldalán az erdélyi M. M., akit élve elástak néhány napja Csepelen. (A bejegyzést azóta törölték a közösségi oldalról.)
Még az államnak sincs rálátása arra, hogy mekkora kezelési költséget állapítanak meg a bankok. Erre ugyanis nincs törvény. Arra pedig – egyelőre – nincs kormányzati akarat, hogy ez változzon.
A rendőrség szerint Anders Breivik kamerával rögzítette, amint felrobbantott egy bombát Oslóban, majd Utoya szigetén, egy ifjúsági táborban lemészárolt hatvankilenc diákot.
A bíróságon folytatódik a TV2 Napló kukoricalopásról szóló riportja: a nyilatkozó mezőőr a csatornát pereli kártérítésért, mivel az adás után elbocsátották, a TV2 viszont rágalmazásért jelentette fel riportalanyát.
Ma kezdődik a világ legjövedelmezőbb és legnézettebb labdarúgó bajnoksága, az angol Premier League, amelynek rajtját veszélybe sodorta az Anglia életét megkeserítő hadiállapot.
Ősztől minden este feltűnik a HongKong TV-ben Váradi Viki. A 26 éves lány úgy lett sztár a Távol- Keleten, hogy több tízmillió néző szeme láttára megnyerte egy nemzetközi vetélkedő különdíját.
Az autóktól a vécéülőkékig, Líbia minden, Nagy-Britanniában lévő vagyontárgyát és ingatlanát megpróbálta pénzzé tenni nyolc líbiai diplomata Londonban. Moammer Kadhafi százmillió fontot (31 milliárd forint) remélt az üzletből.
Bár Annemarie Conterio már tizennégy éves, eddig eszébe sem jutott, hogy levágassa a haját. Most azonban úgy döntött, megválik a kilencvenkét centisre nőtt tincsektől, hogy ezzel is támogassa édesapját.
Britney Spearst eltiltották a barátai a mobiltelefon használatától. A huszonkilenc éves énekesnőt azért óvják ennyire ismerősei, mert féltik attól, hogy újra összeomlik, ha elkezdik zaklatni, vagy ismét rossz hírt kap.
Los Angeles ‒ Az ember lélegzetéből vagy székletének szagából képesek diagnosztizálni a rákot a speciálisan képzett kutyák – ezt állítják azok az amerikai kutatók, akik már egy programot is elindítottak az ilyen ebek tanítására.
Hatszáz kilométer per óra végsebességre képes a világ leggyorsabb kisteherautója. Az amerikai csodakocsi hátránya, hogy hihetetlen mennyiségű üzemanyagot fogyaszt.
Hiába kap egyre nagyobb hangsúlyt a napozás alatti bőrvédelem, így is megesik néha, hogy a szabadban eltöltött kellemes nap után, este érezzük: feszül a bőr, fáj a váll és a hát. Íme néhány módszer, amellyel gyorsan enyhíthetők a panaszok.
Kiderült végre: kislány a Nyíregyházi Állatparkban egy hete született törpevíziló. A bébi nemét eddig övező titkot az újszülött és az anyja, Broutille gondozóinak sikerült felfedni.
Dzsudzsák Balázs bajnoki mérkőzéseit ezentúl Magyarországon is élőben lehet nézni, mert most vasárnaptól a dagesztáni Anzsi Mahacskala orosz bajnoki meccseit a Prizma TV közvetíti.
Az amerikai álomgyár egymás után tolja ki magából a szuperhősöket, akik repülnek, röntgenszemük van, vagy más, nem mindennapi tulajdonsággal rendelkeznek.
Budapest - Őskori módszerrel fogyott 10 kilót Zsidró Tamás. A mesterfodrászhoz márciusban érkezett egy régi vendége, aki korábban több kiló felesleggel küzdött, ma már tökéletes alakkal büszkélkedhet.
Beyoncé Knowles rajongói igencsak szemfülesek voltak, amikor az énekesnő meghirdette a Négy Szűkkörű Este Beyoncéval koncerteket, hiszen a New York-i show-kra mindössze huszonkét másodperc alatt fogyott el az összes jegy az interneten.
Berlin ‒ Németországban bujkálnak D. János, a hírhedt miskolci pénzszállító lányai. D. Biankát (17) és a D. Dianát (18) a Nemzeti Nyomozó Iroda is keresi, ám nemrég több hetes várakozás után végre jelentkeztek családjuknál.