Dunakeszi - Tizenkét kilótól szabadult meg Növényi Norbert (54). Az olimpiai bajnok birkózó nem önkínzással, hanem szórakozva olvasztotta le magáról az elmúlt években összegyűlt pluszkilókat.
Kínos hang törte meg az MSNBC tévé műsorát. A hírolvasó ugyanis az ország aktuális gazdasági helyzetének ismertetése közben egy erőteljesen rezgő alsó hanggal kísérte mondandóját.
Budapest - Már az is ritkaságnak számít, ha egy családban többen is színészként dolgoznak, de az még ritkább, hogy mindnyájan egy sorozatban szerepelnek.
Budapest - Schobert Norbi édesanyja most először vall arról, hogyan került egy hajszálnyira a halálhoz és mi vezetett addig, hogy fia karjaiban szálljon ki belőle az élet három percre. Schobert Zoltánné Jutka pontosan ennyi ideig volt a klinikai halál állapotában.
Akár a magyar bajnoki címről is dönthet a vasárnapi Debrecen–Videoton NB I-es meccs. A találkozónak nem csak a tétje nagy, várhatóan jó meccset is vív egymással a két csapat.
Budapest - Eddig hat ember került előzetes letartóztatásba a Csepel-szigeten néhány napja kihantolt holttestekkel összefüggésben. A bűnbanda feltételezett vezetője is rendőrkézen van, ám állampolgárságát még homály fedi
Szabálysértési eljárás nem folytatható ellene, mert élt mentelmi jogával Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője - közölte a rendőrség.
Jane Fonda szerint nyugdíjasként sem kell, hogy csökkenjen a szexuális étvágy, erre ő és párja, Richard Perry a legjobb példák. A hetvenhárom éves Fonda úgy döntött: könyvben ad tanácsokat.
Már Dunát, sőt Temzét lehetne rekeszteni a hirtelen csillaggá vált hölgyről, de most mégis olyan képet készítettek róla, ami világszerte megrengette a sajtót.
Budapest - „Ildi belátta, Münchenből nem tud a Princess tagja maradni, főleg, miután a második babája is megszületett" – magyarázta Sándor Kriszti (33), aki szintén két gyereket hozott a világra a világszerte sikeres hegedűtrió babaszünetében.
Nyelvünk egy szakembernek egyértelműen megmutatja az egészségi állapotunkat. Olyannyira, hogy a kínai gyógyászatban ez az egyik legfontosabb kórmegállapító módszer. Testtérkép című új sorozatunkban elsőként a nyelv jeleit mutatjuk be.
A láma szombaton Toulouse-ban kijelentette, hogy a tibeti népnek kell döntenie a dalai láma intézményének folytatásáról, és csak saját maga dönthet a saját inkarnációjáról.
Hulk Hogan lánya, Brooke meztelenül pózolt provokatív fotókon a PETA állatvédő szervezet új kampányának keretében. A huszonhárom éves szöszi modell fényképei minden férfiszívet megdobogtatnak, egyet kivéve: az apjáét.
Budapest - Nem mindennapi élményben volt része Csekő Etelka méretes szabónak, akit a Sziget Fesztivál első napján azzal kerestek meg a szervezők, hogy a pop koronázatlan királyára, Prince-re kellene varrnia.
Befejezte legújabb embert próbáló útját Hídvégi-Üstös Pál. A kalandtúrázó a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójának emlékére a törökországi Rodostóból Budapestre biciklizett. 3100 kilométert tett meg összesen.
Bármilyen életveszélyes őrültségre képesek: rohamivással (bringe drinking), deszkázással (planking) és az akrobatikus rohanással (parkour) lázadnak – ahogy mondják – minden ellen.
Sokatmondó becenevek árulkodnak a Forma–1-es pilóták jelleméről: Michael Schumachert ravaszságáról nevezték el, Fernando Alonsót meg arról a képességéről, hogy minden botrányból jól jön ki.
Bar Raffaeli kirakta az internetre legújabb fotóit. DiCaprio exe, aki mindenre képes, hogy szépségét megőrizze, a napokban a Holt–tenger iszapjával kente be magát, és mocskos képeit azonnal ki is tette az internetre.