Könyvben mondja el legsötétebb titkait Az épp válása közepén járó egykori kormányzó, színész és testépítő most emlékiratai elkészítésével üti el idejét. Az osztrák származású Mr. Olympia, Mr. Universe, Kalifornia ex kormányzója, és egyben a Terminator megtestesítője könyvírásra adta a fejét. Arnold Schwarzenegger az egykori színész és testépítő az utóbbi időben botrányos válása miatt került az…
Stohl András egy limitált szériájú Moto Guzzi California típusú motort ajándékozott börtönbe vonulása előtti utolsó napokban a Főnix Mentőrobogó Szolgálatnak – értesült a Bors.
Medvegyev Putyint javasolta a küldötteknek elnökjelöltnek, Putyin pedig Medvegyevet ajánlotta a párt listavezetőjének a decemberi parlamenti választásokra.
A tudósok máig alaptételnek tekintették, hogy a fénysebességnél gyorsabb mozogás nincs, ám az Európai Részecskefizikai Laboratórium egyik kísérlete úgy tűnik ennek ellenkezőjét bizonyítja. Ezzel megdőlhet Einstein relativitáselmélete.
Hatalmasat zuhant Barack Obama amerikai elnök népszerűsége három karkötő miatt. A gyémánttal ékesített ékszereket felesége viselte, a szavazók pedig úgy vélték: a válság közepén nincs helye a rongyrázásnak.
A németországi székhelyű B. Braun a világ egyik legnagyobb orvostechnikai eszközöket gyártó vállalkozása. A világ 50 országában mintegy 40 ezer embert foglalkoztatnak.
"A hamut mindannyiuknak olyan helyen kellene szétszórniuk, ahol sohasem jártam. Ez lesz az utolsó lehetőségem, hogy világot lássak" - mondta George Clooney.
Vizsgálatot indított a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy Azerbajdzsán 9 millió dollárt (1,9 milliárd Ft) fizetett a Boksz Világsorozatnak (WSB), hogy Londonból biztosan két olimpiai aranyérmet vihessen haza.
Szombat reggel szétesett a kiszolgált UARS-műhold az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerint. Egy élőben sugárzó csatorna szerint be is csapódott a műhold 7 óra után pár perccel.
Kozmosz - A Föld körül keringő űrszemét komoly veszélyforrás. Elsősorban persze az űrhajókra és az űrállomásokra nézve veszélelyesek a Föld körül, akár másodpercenként több kilométeres sebességgel keringő tárgyak.
Kedden az országban mindenütt rengeteg akcióval, sok-sok ajándékkal és ingyenes programlehetőséggel várják a turistákat. Összeállításunkban ebből mutatunk be néhányat.
Beteggé tesz a rossz lábbeli, ám egy friss felmérés szerint a magyarok közül megdöbbentően sokan hordanak egészségtelen cipőt. A Bors villámkutatása is lehangoló eredményt hozott.