2011. szeptember 24. szombat

szept. 24
5:24
MSZP: felfüggesztés akár egy nap alatt (Alternatív Energia)
Nyitottság, átláthatóság, hatékonyság és demokratizmus - ezek jegyében kívánják megváltoztatni a párt alapszabályát a szocialisták. A tervezetet, amelyről novemberben szavaz majd az MSZP kongresszusa, átírná a párt működési mechanizmusát és az erőviszonyokat is megváltoztatná.
szept. 24
5:26
Riogatta a bank Tétényit (Alternatív Energia)
Fenyegető hangú levelet kapott a Raiffeisen Banktól Tétényi Éva. Esztergom független polgármesterét arra szólította fel a bank, hogy tartsa magát az adósságrendezési eljáráshoz, és amennyiben az abban foglaltaknak nem tesz eleget, fegyelmi eljárást kezdeményezhetnek ellene a fideszes többségű képviselő-testületnél, illetve az illetékes kormányhivatalnál. A városvezető szerint a bank nem vonhatja…
szept. 24
5:28
Nincs hiba Kecskeméten? (Alternatív Energia)
Határidőre befejezte vizsgálatát a kecskeméti KSE sportklub pénzügyeivel kapcsolatban az a független könyvvizsgáló, akit erre a polgármester kért fel két hete: a városháza az eredményt hivatalosan még nem közölte, de úgy értesültünk, a szakértő "két kisebb számviteli hibát" tárt csak fel a könyvelésben. Azonban a klub teljes vagyongazdálkodását felderítő vizsgálóbizottság, mint megtudtuk,…
szept. 24
5:30
Népszavazással a BÖSZ-meségek ellen (Alternatív Energia)
A BÖSZ tervei szerint 2014-től a közgyűlés tagja a 23 budapesti polgármester, valamint 11 listán megválasztott képviselő lenne. Ráadásul közülük a közgyűlés maga választaná a főpolgármestert. Elfogadható, hogy a budapestiek ne közvetlenül válasszanak városvezetőt? - kérdeztük Horváth Csabát, az MSZP fővárosi elnökét.
szept. 24
5:42
Ön hogyan vezetné le, hogy a 27 kevesebb, mint a 25? (Alternatív Energia)
Újságírók válaszolnak.
szept. 24
5:44
Lázár kizárná a "stikliket" (Alternatív Energia)
Változtatna az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerén a Fidesz frakcióvezetője, a jelenlegit ugyanis képmutatónak tartja. Lázár János javaslata szerint a képviselők havi bruttó illetménye 2012. szeptember 1-jétől csaknem 750 ezer forint lenne, vagyis megegyezne a helyettes államtitkári javadalmazással. Ezen felül ígérete szerint a képviselők más pénzbeli juttatásra nem lennének…
szept. 24
5:45
Bokros: sárba tiporják a polgári erkölcsöt (ATV)
Vissza kell állítani a jogállamot, mert az a gazdaságra is jó hatással lesz, jelentette ki Bokros Lajos a Demokratikus Charta rendezvényén.
szept. 24
5:46
Romagyilkosságok: észrevették az egyik támadót (Alternatív Energia)
A Tatárszentgyörgyön meggyilkolt férfi édesanyja a romák elleni támadássorozat ügyének tegnapi bírósági tárgyalásán azt állította, hogy az ablakon át látta azt a támadót, aki fia lángoló házának a sarkánál állt, fegyverrel a bal vállán.
szept. 24
5:48
Bontania kell a Zöld Pardonnak (Alternatív Energia)
Újbuda képviselő-testülete elutasította a Zöld Pardon és a Rio nevű szórakozóhelyek közterület-használati kérelmét. A ZP október 31-ig tarthat nyitva, a felépítmények elbontását követően pedig vissza kell állítani a tér eredeti állapotát.
szept. 24
5:50
A nincstelenek válasza (Alternatív Energia)
Vasárnap reggel hattól este hétig Józsefvárosban arról tartanak helyi népszavazást, hogy kellenek-e a hajléktalanok a kerületnek. A népszavazást hetek óta politikai küzdelmek és civil megmozdulások sora kíséri. A kampányolók szórólapoznak, s a közterületre hol szellemes, hol szégyenteljes plakátok kerültek.
szept. 24
6:00
Sztahanov kísértete járja be a Házat (Alternatív Energia)
Nem biztos, hogy minden sarkalatos törvényt sikerül elfogadni az év végéig, így nem tuni, milyen hatással lehet ez az új alaptörvény januári hatályba lépésére. Az biztos, hogy a mai alkotmány hatályát veszti, de egyelőre halasztgatják a legfontosabb kétharmados jogszabályok parlament elé terjesztését, így nyilvánosságra kerülését is. Ennek oka persze - az eddigi gyakorlat alapján - az egyeztetés…
szept. 24
6:39
Felgyújtotta magát egy eladósodott varsói férfi (ATV)
A dél-koreai fővárosban pedig az ügyfelek szeme láttára lett öngyilkos egy takarékbank vezetője.
szept. 24
6:57
Három rendőr lett öngyilkos 8 és 10 között (ATV)
A tragédiák gyors egymásutánja csupán a véletlen műve.
szept. 24
6:59
Több mint ezren élnek az erdőkben, Pintér kiáll a hajléktalanokról szóló népszavazás mellett (ATV)
A belügyminiszter szerint egyetlen csoport sem sajátíthatja ki magának a közterületeket, ezért arra buzdítja a többi önkormányzatot, hogy - a fővároshoz hasonlóan - ők is szabályozzák köztereik használatát.
szept. 24
8:09
"Mocskos zsidók" Jobbikosok támogatták a palesztinok budapesti tüntetését (ATV)
Tüntetést tartott tegnap a Palesztin–Magyar Közösség az önálló Palesztina elismerése mellett - írja az Index. A megmozduláshoz jobbikosok is csatlakoztak, támogatásuk főként a zsidók gyalázásában merült ki, egyiküket a palesztin nagykövethelyettes is megintette emiatt.
szept. 24
8:45
Magyar álláspont: független palesztin állam egy biztonságban élő Izrael mellett (ATV)
Magyarország nem tagja a ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT), ezért nincs abban a helyzetben, hogy szavaznia kelljen a palesztin folyamodványról, hogy az ENSZ vegye fel őket a tagállamai közé. És az is lehet, hogy ilyen szavazásra nem is lesz szükség – jelentette ki New Yorkban az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter.
szept. 24
9:03
Rekorder Hibrid Infiniti (ATV)
Az európai piacon megjelent legújabb Infiniti-modell, az M35h a világ legjobb gyorsulású teljes hibrid autójaként írta be magát a rekordok könyvébe. A Guiness World Records® által hitelesített mérés során a Tim Pollard újságíró által vezetett, 364 lóerős benzinmotoros/elektromos hajtáslánccal felszerelt szedán 13,9031 másodperc alatt érte el álló helyzetből a 400 méteres (negyed mérföldes)…
szept. 24
9:15
Kőbe vésett a felsőoktatási törvény tervezete? (Infostart)
Több egyetemvezető egyeztetést sürgetne a felsőoktatási törvény tervezetéről. Azok viszont, akik voltak már egy ilyen konzultáción, azt mondják, az oktatási államtitkárság nem akar változtatni a koncepción.
szept. 24
9:17
Jön a lakbértámogatás, megy az étkezési utalvány (Infostart)
Jövőre kikerül a béren kívüli juttatások rendszeréből a hidegétel-utalvány, vagy havi öt-nyolcezer forintra csökkentve egyetlen állami cégtől megrendelhető utalvány váltja fel - írta szombati számában a Népszabadság a birtokába került tervezetre hivatkozva.
szept. 24
9:21
A megújulásról tárgyal a belharcoktól hangos MSZP (ATV)
A következő fél évben az MSZP előtt álló feladatokról és a párt megújításáról is szó lesz a szocialista párt választmányának mai zárt ülésén.
szept. 24
9:23
Lelőtt egy tinédzsert: hét évet kapott a közlegény (ATV)
Vádalku keretében hét év börtönbüntetésre ítélt pénteken a hadbíróság egy amerikai katonát, aki közvetlen közelről agyonlőtt egy 15 éves afgán fiút.
szept. 24
9:39
30 milliót fizettek érte, mégsem létezik a Fidesz-frakció honlapja (ATV)
Mintegy harmincmillió forintért szerződött a Fidesz frakciója honlapjának működtetésére, ám a fideszfrakcio.hu nem létezik, ugyanis erről a címről a párt internetes oldalára – a fidesz.hu-ra – irányítják át az érdeklődőt - írja a hvg.hu. Krakkó Ákos, a frakció szóvivője szerint ez azért nem probléma, mivel kampányidőszakon kívül felesleges lenne két külön honlapra költeni.
szept. 24
9:41
Becsapódott az amerikai műhold, de nem tudják pontosan, hol (ATV)
Egy live stream csatorna tanúsága szerint reggel 7 óra után pár perccel az Indiai-óceánba csapódott az amerikai UARS műhold, azonban ezt semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg egyelőre, sőt a live-stream is újra közvetíti a műhold mozgását. A NASA a Twitteren azt üzente: Kanada fölött eshetett darabjaira a műhold.
szept. 24
9:57
Jó üzlet lehet közmunkában foglalkoztatni a szakmunkásokat (ATV)
Így ugyanis sokkal kevesebbet kell fizetniük a munkaadóknak.
szept. 24
10:15
2006-os zavargások: Bene exfőkapitányról is kért be anyagot a katonai ügyészség (ATV)
Bene Lászlóval kapcsolatos felvételeket kért be a katonai ügyészség a 2006. őszi eseményeket vizsgáló parlamenti bizottságtól - írja a Magyar Nemzet.
szept. 24
10:17
Visszatér a műsorba a Heti Hetes egykori nagyágyúja (ATV)
A legutóbbi felvételen már a nézők között ült.
szept. 24
10:27
Az MSZP megújításáról is tárgyal ma a szocialisták választmánya (Infostart)
A következő fél évben az MSZP előtt álló feladatokról és a párt megújításáról is szó lesz a szocialista párt választmányának mai zárt ülésén.
szept. 24
10:51
Szakértők: Abbász zsákutcába tereli magát (ATV)
Visszafogottan reagáltak az izraeliek Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteki beszédére az ENSZ-ben. Szakértők azonban arra figyelmeztettek, szavai nem teremthetik meg a bizalom légkörét az eredményes tárgyalásokhoz, de ennek ellenére előbb, vagy utóbb le kell ülniük megegyezni.
szept. 24
11:09
Mindent vinne a Fidesz a 200 fős parlamentben is (ATV)
A Nézőpont Intézet az általa készített vegyes választási modell alapján úgy számol, hogy a jelenleginél kisebb, 200 tagú Országgyűlésben 139 mandátuma lenne a Fidesz-KDNP-nek, 31 az MSZP-nek, 24 a Jobbiknak, 6 pedig az LMP-nek - a tavalyi választás elsőfordulós eredményeit figyelembe véve.
szept. 24
11:24
Összeült az MSZP-választmány (Metropol)
A tanácskozáson szó lesz arról is, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform azt javasolta: a listán parlamenti mandátumot szerzett szocialista politikusok adják vissza képviselői helyüket, hogy annak fenntartásáról vagy megvonásáról a párttagok dönthessenek.
szept. 24
11:27
Uzsora-gyanú: kommandósok csaptak le a harkányi férfira (ATV)
Előzetes letartóztatásba helyezett a Pécsi Városi Bíróság szombaton egy férfit, aki a gyanú szerint uzsorakölcsönök adásával foglalkozott Harkányban és környékén.
szept. 24
12:03
Behatoltak Kadhafi szülővárosába a felkelők (ATV)
Az új líbiai hatóságok katonái keleti irányból behatoltak a még védekező Szirt városába, és nem ütköztek ellenállásba – jelentette be péntek este egy harctéri parancsnok.
szept. 24
12:21
Molnár: novemberig dönteni kell az MSZP jövőjéről (ATV)
Máskülönben el kell gondolkozni, hogy jó irányba mennek-e a dolgok.
szept. 24
12:33
Hende Csaba a leépítésről: "Ha egy túlsúlyos ember lefogy, mozgékonyabbá válik" (Infostart)
Az év végéig befejezik az ezer fős létszámcsökkentést a Honvédelmi Minisztériumnál, mondta Hende Csaba miniszter az InfoRádiónak adott interjújában. Az intézkedéstől a bürokrácia csökkenését várják.
szept. 24
12:57
Medvegyev visszalép: Putyin indul az elnökségért jövőre (ATV)
Vlagyimir Putyin jelenlegi miniszterelnök fog indulni jövőre az elnöki posztért - jelentette be a BBC tudósítása szerint Dimitrij Medvegyev, Oroszország jelenlegi elnöke a kormányzó párt éves kongresszusán. Putyin 2000 és 2008 között volt elnök, de harmadszor nem választhatták újra. Az alkotmány értelmében a jövő márciusi választásokon már újra indulhatna.
szept. 24
12:59
Súlyos tartozások: felszámolás indul az Újpest Fc Kft. ellen (ATV)
A Nemzeti Sportközpontok (NSK) felszámolási eljárást kezdeményezett az Újpest FC Kft. ellen - adta hírül a Nemzeti Sport online-kiadása szombaton.
szept. 24
13:30
Káosz és fideszes belháború Budapesten (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője szerint Budapest vezetése és a kormány alkalmatlansága miatt a fővárosiak keresztet vethetnek a 4-es metró folytatására, valamint az európai uniós támogatásból vásárolni tervezett trolibuszokra és villamosokra.
szept. 24
13:51
Meotti: a palesztin vezetés nem tett le a zsidók eltörlésének a szándékáról (ATV)
Az izraeli családoknak nem fizet jutalmat a kormány, amikor családtagjaikat megölik; az izraeli katonák nem használják élő pajzsként a civileket; az izraeli iskolák és gyermektáborok nem mossák ki a fiatalok fejét, hogy civilekre támadjanak; zsidó vallási vezetők pedig nem éltetik azokat a gyermekeket, akik terrorcselekményekben vettek részt – mi az oka akkor annak, hogy ezzel szemben a palesztin…
szept. 24
14:09
MSZP: keresztet vethetnek a fővárosiak az új villamosokra és trolikra (ATV)
A Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője szerint Budapest vezetése és a kormány alkalmatlansága miatt a fővárosiak keresztet vethetnek a 4-es metró folytatására, valamint az európai uniós támogatásból vásárolni tervezett trolibuszokra és villamosokra.
szept. 24
14:42
Hiller szerint Gyurcsányék hamarosan távoznak az MSZP-ből (Metropol)
Többen, így a pártelnök, Mesterházy Attila is élesen bírálta Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform magatartását az MSZP szombati választmányi ülésén.
szept. 24
14:45
Hiller: idő kérdése, hogy Gyurcsányék távozzanak az MSZP-ből (ATV)
Többen, így a pártelnök, Mesterházy Attila is élesen bírálta Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform magatartását az MSZP szombati választmányi ülésén. A volt miniszterelnök kizárásáról nem döntöttek, elfogadtak viszont egy határozatot, amely kimondja: az MSZP nem vállal közösséget azokkal, akik vétenek a párt alapszabálya, etikai normái ellen. A dokumentum a…
szept. 24
15:03
Lövés a pápai mise közelében (ATV)
Légpuskával rálőtt egy biztonsági emberre egy férfi Erfurtban a pápa látogatása előtt. Senki nem sérült meg, a férfit őrizetbe vette a rendőrség - írja az Origo.hu a CBS News-ra hivatkozva. A pápát nem tájékoztatták a mise előtt az incidensről.
szept. 24
15:05
A keresztény hit és a diktatúrák harcáról beszélt a pápa (ATV)
A keresztény hit és az egyház szerepét hangsúlyozta a náci és a kommunista diktatúrák elleni harcban XVI. Benedek pápa.
szept. 24
15:15
Hiller szerint Gyurcsány Ferenc lélekben már döntött (Infostart)
Hiller István korábbi pártelnök szerint csak idő kérdése, hogy Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform távozzon az MSZP-ből. A párt választmányi ülésén a volt miniszterelnök kizárásól nem döntöttek.
szept. 24
15:21
Debreczeni: vissza kell térni a 89-es közjogi rendszerhez (ATV)
-
szept. 24
15:33
Eltemették Képíró Sándort (Infostart)
Családja körében, református szertartás keretében szombaton délután eltemették Sarkadon Képíró Sándor volt csendőr századost, aki 1914-ben a városban született.
szept. 24
15:39
Eltemették Sarkadon Képíró Sándort (ATV)
A szertartáson a Jobbik képviselői is ott voltak, a temetőben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai fekete karszalaggal járőröztek.
szept. 24
15:51
"Katasztrofális lenne, ha Görögország kilépne az eurózónából" (Infostart)
Az integráció mélyítésével győzhető le a gazdasági válság - véli Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője.
szept. 24
15:57
Valki: Az ENSZ BT nem fogja javasolni a palesztin tagfelvételt (ATV)
-
szept. 24
15:59
Elszámolták magukat - 350 milliót buktunk a biztosításon (ATV)
A tervezett nettó 480 millió helyett 833 millió forintot költ négy év alatt a Magyar Posta járműveinek biztosítására - írja a napi.hu.

Keresés