A Baltazár Színház Európában is egyedülálló. Tizennégy éve létezik, Elek Dóra vezeti, a társulat harminc művészt foglalkoztat. A színészek legtöbbje down-szindrómás vagy egyéb fogyatékkal élő. Előadásaikban, egy ideje profi színészek, énekesek is szerepelnek: Kecskés Karina, Varga Klári és Müller Péter Sziámi. Bródy János a társulatnak nemrég dalt írt.
Pályaudvari antikváriusnál turkáltam magamnak egy kis puha fedelű könyvet, ott, ahol voltak akár száz, kétszáz forintos kötetek, ez ezerkétszázba került. De igaza volt az árusnak, miután beleolvastam, jóval többért is megvettem volna.
Megérkezett a kincset érő kiállítási anyag, a kirakodás után kezdődik a rendezői munka: szeptember 30-án a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílik André Kertész Retrospektív kiállítása. A Párizsi Jeu de Paume múzeummal együttműködésben ez a tárlat végre a híres fotográfus munkásságának egészét átfogó, a valós arányokat és hangsúlyokat feltáró együttesben mutatja be a munkákat.