Kerényi Miklós Gábor az 1994-es kiugró sikerű magyarországi ősbemutató után újrarendezte Claude-Michel Schönberg - Alain Boublil Miss Saigon című musicaljét. Egykor a Szegedi Szabadtéri Színpadról került a pesti Nagymező utcába a produkció, most a soproni MKB Arénából jutott a Budapesti Operettszínházba.
Egész estés, legalább 70 perces játékfilmek, animációs filmek és dokumentumfilmek gyártására szeptember 21-től, forgatókönyv illetve filmterv fejlesztésének és filmgyártás előkészítésének támogatására pedig október 3-tól lehet pályázni, informálta lapunkat a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MNF Zrt.) Kommunikációs Igazgatósága.
Tihanyi Ákos koreográfus, táncos, Ausztriában ugyanúgy fellépett, mint Németországban, Hollandiában vagy Japánban. Több musicalt koreografált, például a Producereket, a József és színes szélesvásznú álomkabátot.
Akik nem feltétlenül vetik vigyázó szemüket Brüsszelre, az Európai Unióra, azok talán nem is tudják, hogy létezik egy Európa Pont. Olyan pont, ahol bármilyen információt megtalálnak az uniós ügyekről és lehetőségekről, beülhetnek internetezni, beleolvashatnak a színes kiadványokba, ha műsor van, ingyen nézhetik és hallgathatják a fellépőket.
Dokumentumfilm készült Erőss Zsolt, a Mount Everestet elsőként meghódító, legeredményesebb magyar hegymászó felépüléséről és legújabb csúcshódításáról.
Erdélyi és partiumi turnéra készül a Quimby zenekar, a népszerű magyar együttest Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, Székelyudvarhelyre és Nagyváradra várják a rajongók.
A Nobel-díjas Kertész Imre 2001 és 2003 között írt naplóját adja ki a Magvető Kiadó, a Mentés másként című 240 oldalas kötet pénteken kerül a boltokba.
A huszadik születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli a Quimby. A népszerű alternatív zenekar a november 12-i eseményen sok régi dalt eljátszik, de Kiss Tibor szerint nem a múltidézés lesz a jellemző.