A korhatár alatti nyugdíjasok ellátása nem emelkedik jövő januártól, bár azt valószínűleg megússzák, hogy a kormány megadóztassa őket. A kormány terve szerint ez vonatkozik majd minden "civilre", aki 62 évnél fiatalabb. Más a helyzet a korhatár alatti szolgálati nyugdíjasokkal. Az 57 és 62 év közöttiek "rendes" öregségi nyugdíjat kapnak, míg az 57 évnél fiatalabbak ellátása szolgálati járandóság…
Várhatóan a jövő héten három parlamenti bizottság is tárgyalja majd Balsai István korábbi miniszterelnöki megbízott jelentését a 2006. őszi rendőri fellépésről.
Az utazási kedvezmények megkurtítása, a családi pótlék és a GYES befagyasztása is szerepel a kormány jövő évi tervei között - írja az Origo a birtokába került költségvetés tervezetére hivatkozva. A közszférában nem lesz béremelés, és nagymértékű elbocsátásokra kell számítani. A kormányszóvivő ma híradónk kérdésére nem erősítette meg az információkat, csupán annyit mondott, hogy később…
A nyugdíjasok és a pedagógusok szervezetei is jelezték, ott lesznek a demokráciáért, a szociális biztonságért valamint a munkavállalói jogokért szervezett szombati tüntetésen. A demonstrációsorozat ma kezdődik, a Clark Ádám téren 15 órától ülősztrájkkal demonstrálnak a kabinet intézkedései ellen. A szombati nagygyűlés pedig várhatóan a rendszerváltás utáni legnagyobb megmozdulás lesz, amire…
Minden ingó és ingatlan vagyonával, adósságállományával együtt állami kézbe kerül a fővárosi fekvőbeteg-ellátórendszer. A kizárólag a Fidesz-KDNP által támogatott közgyűlési döntés értelmében szabadon államosíthatják a fővárosi önkormányzat 12 kórházát, amint ennek részleteiről a főpolgármester megegyezik a kormánnyal, s a szükséges jogszabály-módosítások is életbe lépnek.
Precedensértékű lehet a II. kerületi időközi parlamenti választás, megmutathatja, milyen erők és milyen értékek vannak Magyarországon - fogalmazott lapunknak Lévai Katalin, aki több civil szervezet mellett az MSZP támogatásával áll rajthoz november 13-án.
A jelenlegi Leader akciócsoportok több mint 20 százaléka veszítheti el irányító szerepét az év végével - erről döntött még júniusban a Vidékfejlesztési Minisztérium. Ellehetetlenítésükre nincs szakmai magyarázat, a tárca célja az, hogy a vidékfejlesztést irányító, jelenleg nonprofit gazdasági társaságként működő helyi közösségek helyett új egyesületek alakuljanak.
A romagyilkosságok tegnapi tárgyalásán a Pest Megyei Bíróság tanácsa azt a mentőápolót hallgatta meg, aki azt vallotta, hogy a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt áldozatok családtagjai halálosan megfenyegették.
"Veled vagyunk Devecser", illetve "Devecser az összefogás városa". E két szlogen szerepel a tavaly októberi iszapömlés sújtotta település új lakóparkjának emlék-pergolájánál, illetve egy emlékfa tövében. Tegnap ugyanis Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke és Toldi Tamás polgármester néhány helybéli jelenlétében egy hársfacsemetét ültetett.
Csökkent a gyermekbalesetek száma Magyarországon. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint tavaly 20 gyerek vesztette életét közlekedési balesetben. A rendészeti főigazgató új, bűnmegelőzési programokat ismertetett.
Akár harmincezer forintos bírságot is kiszabhat a rendőr, ha valaki koldul vagy újságot árul az autók között, a piros lámpánál. A fővárosban is egyre több ilyen eset fordul elő, amely balesetveszélyes és konfliktushelyzetet is teremthet - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A szlovák kabinetnek szeptember 30.-áig kell válaszolnia a Malina Hedvig megverését és az eset eltusolását vizsgáló strasbourgi emberi jogi bíróságnak. Az ÚJ Szó szerint a kormány a jogsértést már nem vitatja, és most fogalmazza az elismerő nyilatkozatot.
Bibó Istvánról egy 2. kerületi közparkot, Gundel Károly vendéglősről pedig az Állatkerti utat nevezi el a fővárosi közgyűlés a kerületek javaslatai alapján. A testület mai ülésén döntött arról is, hogy óránkénti 160 forintra csökkenti Budapest a pesti alsó rakpart XIII. kerületi részén a parkolási díj összegét, mert kevesen használják a parkolókat. A legnagyobb szócsata a tizenkét, fővárosi…
A szélsőséges szervezet és 59 további formáció azt szeretné, ha a rendszerből kikerülnének az egyéni választókerületek, ahol a volt elnök pártjának emberei szépen szerepelhetnek.
Az Európai Bizottság szerint a bankoknak is hozzá kell járulniuk a válság megoldásához, ezért az EB javasolja a tranzakciós adó bevezetését. Jose Manuel Barroso bizottsági elnök szerint az EU évi 57 milliárd euró plusz bevételt vár a pénzügyi tranzakciók megadóztatásától. Közben a görög fővárost ismét sztrájk bénította meg.
A jövőben a honatyáknak minden intézkedésnél kötelező lesz felfedni képviselői mivoltukat, illetve szabálysértés esetén nyomban lemondhatnak mentelmi jogukról.
Az önköltséges képzésre felvételt nyerő hallgatókkal a képzés részleges állami finanszírozását biztosító állami ösztöndíjszerződést lehetne kötni - többek között ezt tartalmazza a felsőoktatási törvény MTI birtokába került legutolsó változata.
A bajnok és kupagyőztes Szolnok hódította el a Szuperkupát, miután szerdán nagy csatában legyőzte az Albacompot a hivatalos kosaras szezonnyitó férfi mérkőzésén a budapesti Körcsarnokban.
Csütörtöktől lehet igényelni a bankoknál a végtörlesztést kedvezményes árfolyamon. December végéig lehet kérni az adósságok visszafizetését, de aki beadja kérelmét, annak 60 napon belül ki kell fizetnie a tartozást. A Széchenyi Hitelszövetség szerint azok lesznek többen, akik forinthitelre váltják át kölcsönüket.
Még idén újabb recesszióba süllyedhet a magyar gazdaság, szeptemberben már negyedik hónapja zsugorodik a teljesítménye. A kilátások sem sokkal biztatóbbak, szűkös esztendőre kell felkészülni.
A vidéki városi kórházakról szóló döntést a jövő évre halasztotta a kormány - értesült a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy mégsem kell majd minden önköltséges képzésre felvett fiatalnak teljes egészében állnia a képzési költségeket.
Várhatóan októberben az Országgyűlés elé kerülhet a képviselők mentelmi jogának újraszabályozásáról szóló törvényjavaslat - mondta el Rubovszky György, a parlament szakbizottságának kereszténydemokrata elnöke.
A koncepció szerint a kormány állapítja meg az ösztöndíj-szerződés tartalmi elemeit, különös tekintettel a diploma megszerzése utáni munkavállalási elvárásokra, illetve a szerződés nem teljesülésének következményére.
Négy kérdés vonatkozik a nemzetiségre, a nyelvi kötődésre az idei, október 1. és 31. között tartandó népszámláláson - mondta Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője.
A legújabb fejlesztésekkel és szakmai rendezvényekkel várják az oktatási szakembereket pénteken és szombaton a fővárosi Millenárison tartandó HunDidac 2011 taneszköz-kiállításon.
A WiTricity Corporation, az IHI Corporation és a Mitsubishi Motors Corporation együttműködik az elektromos autók könnyen telepíthető, vezeték nélküli töltőrendszereinek kifejlesztésében – Az első lépés annak érdekében, hogy elavulttá váljon a vezetékes töltés – Erőinek egyesítéséről állapodott meg a WiTricity Corporation (WiTricity), az IHI Corporation (IHI) és a Mitsubishi Motors Corporation…
Csütörtökön kezdődök a D-day elnevezésű tüntetéssorozat. A demonstrálók ülősztrájkkal nyitnak a Clark Ádám téren, szombaton lesz a Kossuth téri nagygyűlés, a következő héten pedig országszerte félpályás útlezárásokra lehet számítani. Összesen csaknem száz szakszervezet és civil szervezet csatlakozott az akcióhoz, mindannyian a kormányzati politika ellen tiltakoznak. Közben a Vasutasok…
Nyolc hónapi kezeléssel ismét beszámíthatóvá tehető az a támadó, aki idén januárban fejbe lőtte Gabrielle Giffords képviselőt és megölt hat másik embert - jelentette ki szerdán a tucsoni szövetségi bíróságon a támadó kezelésével megbízott elmeorvos.
Novemberben kerülhet az Országgyűlés elé az új felsőoktatási törvénytervezet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dux László. A felsőoktatásért felelős helyettes-államtitkár beszélt arról is, hogy a tervezet értelemében drágább lesz a költségtérítéses képzés. Ennek finanszírozására létrehozzák a Diákhitel 2-t, amelynek már zajlik a kidolgozása a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
A csalás és a hűtlen kezelés mellett nagy értékű pénzmosás gyanúja is felmerül a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társának ügyében.
Az MSZP a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés helyett a lakossági hitelkamatok referenciakamathoz kötését javasolja az ingatlan- vagy állami kezességvállalási fedezettel létrejött hitel-, illetve kölcsönszerződésekkel kapcsolatban.
Carl T. Stovall állítja, hogy "egy kis termetű" ember előző nap alezredessé nevezte ki őt, ezért kezdett önszorgalomból járőrözni, a magyar katonát pedig öngyilkos merénylőnek hitte.
A Policy Agenda szerint az utolsó negyedév az önkormányzati és az adórendszerről szóló törvényektől lesz igazán hangos. A top-ügyeket vizsgálata úgy találta, hogy az előző negyedév legkínosabb témáit altatja a kabinet, és nem áll elő semmilyen javaslattal.
Háromnapos demonstráció-sorozat kezdődik ma a Lánchíd környékén. Az érdekvédelmi szervezetek a szociális biztonságért, az emberi- és munkavállalói jogok érdekében szervezik a tüntetést, amelyhez mintegy hetven csoportosulás csatlakozhat.
A férfi állapota továbbra is válságos, a délelőtt folyamán megpróbálják felébreszteni, hogy pontosabb képet kapjanak a sérüléseinek mértékéről - mondta Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója.
A vádlott legutóbbi tárgyaláson félbeszakadt meghallgatásával folytatódott a Balla Irma-gyilkosság büntetőperének megismételt elsőfokú tárgyalássorozata csütörtökön Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon.
Új vasúti híd épülhet a Tisza fölött Tokajnál, a létesítmény zömmel uniós forrásból valósulna meg, a tervezés megkezdése elkezdődött, az átkelőt 2020 körül adnák át - közölte a város önkormányzata.
A vádlott legutóbbi tárgyaláson félbeszakadt meghallgatásával folytatódott a Balla Irma-gyilkosság büntetőperének megismételt elsőfokú tárgyalássorozata csütörtökön Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon.
A kormány legalább 5, legfeljebb 17 ezer forintot vesz ki az alapnyugdíj bevezetésével azok zsebéből, akik fel tudnak mutatni 20 év munkaviszonyt. Ám az is igaz, hogy azok 70 százaléka, akik betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt – jobban jár. A maradék 30 százalék viszont veszít.