A máglyarakás a legegyszerűbb desszertek egyike. Szikkadt péksütemény, alma és tojás mindig van otthon, előkészítése pedig néhány perc. De érdemes egy kis kreativitást is bevetni!
A Tőzsér Dániellel és a kapuban Köteles Lászlóval felálló Genk 2-0-s vereséget szenvedett a Bayer Leverkusen otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulójában.
Áramütés esetén az elektromos égés a bőrön minimális tünetek formájában, illetve gyakorlatilag bőrtünetek nélkül is megjelenhet, de emellett mély szöveti károsodás is előfordulhat.
Budapest - Marihuánán és kokainon élt egy éven keresztül a ValóVilág valóságshow veteránja? Ezt állítja egy régi ismerőse, aki állítólag egy éven keresztül dolgozott Péterrel (34) Venezuelában.
Budapest - Újra eltelt egy hónap, így újra eljött az idő, hogy olvasóink megválasszák a Blikk szeptemberi szépét, aki további esélyt kap a fináléban, hogy zsebre vágja az egymillió forintos fődíjunkat és a CKM magazin fotózását.
A korhatár alatti nyugdíjasok ellátása nem emelkedik jövő januártól, bár azt valószínűleg megússzák, hogy a kormány megadóztassa őket. A kormány terve szerint ez vonatkozik majd minden "civilre", aki 62 évnél fiatalabb. Más a helyzet a korhatár alatti szolgálati nyugdíjasokkal. Az 57 és 62 év közöttiek "rendes" öregségi nyugdíjat kapnak, míg az 57 évnél fiatalabbak ellátása szolgálati járandóság…
Várhatóan a jövő héten három parlamenti bizottság is tárgyalja majd Balsai István korábbi miniszterelnöki megbízott jelentését a 2006. őszi rendőri fellépésről.
Az utazási kedvezmények megkurtítása, a családi pótlék és a GYES befagyasztása is szerepel a kormány jövő évi tervei között - írja az Origo a birtokába került költségvetés tervezetére hivatkozva. A közszférában nem lesz béremelés, és nagymértékű elbocsátásokra kell számítani. A kormányszóvivő ma híradónk kérdésére nem erősítette meg az információkat, csupán annyit mondott, hogy később…
A nyugdíjasok és a pedagógusok szervezetei is jelezték, ott lesznek a demokráciáért, a szociális biztonságért valamint a munkavállalói jogokért szervezett szombati tüntetésen. A demonstrációsorozat ma kezdődik, a Clark Ádám téren 15 órától ülősztrájkkal demonstrálnak a kabinet intézkedései ellen. A szombati nagygyűlés pedig várhatóan a rendszerváltás utáni legnagyobb megmozdulás lesz, amire…
Minden ingó és ingatlan vagyonával, adósságállományával együtt állami kézbe kerül a fővárosi fekvőbeteg-ellátórendszer. A kizárólag a Fidesz-KDNP által támogatott közgyűlési döntés értelmében szabadon államosíthatják a fővárosi önkormányzat 12 kórházát, amint ennek részleteiről a főpolgármester megegyezik a kormánnyal, s a szükséges jogszabály-módosítások is életbe lépnek.
Az óriási napkitörés kevés hatást gyakorol a távközlésre és az energiaellátásra - állítják a NASA coloradói űridőjárás-előrejelzési központjának szakemberei.
Precedensértékű lehet a II. kerületi időközi parlamenti választás, megmutathatja, milyen erők és milyen értékek vannak Magyarországon - fogalmazott lapunknak Lévai Katalin, aki több civil szervezet mellett az MSZP támogatásával áll rajthoz november 13-án.
A jelenlegi Leader akciócsoportok több mint 20 százaléka veszítheti el irányító szerepét az év végével - erről döntött még júniusban a Vidékfejlesztési Minisztérium. Ellehetetlenítésükre nincs szakmai magyarázat, a tárca célja az, hogy a vidékfejlesztést irányító, jelenleg nonprofit gazdasági társaságként működő helyi közösségek helyett új egyesületek alakuljanak.
Nemzetbiztonsági fenyegetést jelentene, ha közzétennék az Oszama bin Laden megöléséről készült felvételeket - közölte egy konzervatív aktivista csoport, a Judicial Watch megkeresésére az amerikai igazságügyi minisztérium.
A romagyilkosságok tegnapi tárgyalásán a Pest Megyei Bíróság tanácsa azt a mentőápolót hallgatta meg, aki azt vallotta, hogy a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt áldozatok családtagjai halálosan megfenyegették.
"Veled vagyunk Devecser", illetve "Devecser az összefogás városa". E két szlogen szerepel a tavaly októberi iszapömlés sújtotta település új lakóparkjának emlék-pergolájánál, illetve egy emlékfa tövében. Tegnap ugyanis Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke és Toldi Tamás polgármester néhány helybéli jelenlétében egy hársfacsemetét ültetett.
Csökkent a gyermekbalesetek száma Magyarországon. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint tavaly 20 gyerek vesztette életét közlekedési balesetben. A rendészeti főigazgató új, bűnmegelőzési programokat ismertetett.
Soproni kékfrankos, rábaközi tallér, pécsi korona, debreceni fantallér, balatoni korona - egyre több kezdeményezés indul országszerte a „helyi pénz”-ként aposztrofált fizetőeszközök létrehozására. Vajon mi a valódi hasznuk ezeknek az utalványoknak? Tényleg élénkítik a helyi gazdaságot? Miért nem hisz bennük a jegybank?
Akár harmincezer forintos bírságot is kiszabhat a rendőr, ha valaki koldul vagy újságot árul az autók között, a piros lámpánál. A fővárosban is egyre több ilyen eset fordul elő, amely balesetveszélyes és konfliktushelyzetet is teremthet - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Sosem kedvelte kedvesének édesanyja a ValóVilág boszorkányát. Annamari barátai szerint mindent megtett, hogy tönkretegye az életét. Nyomozót küldött rá és fenyegető SMS-ekkel bombázta.
Választási bojkottal fenyegetőzik a legnagyobb egyiptomi iszlám szervezet, a Muzulmán Testvériség, illetve további 59 párt és politikai mozgalom, amennyiben az országot átmenetileg irányító katonai tanács három napon belül nem módosítja a választási törvényt.
Életének 76. évében kedden elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas stílusteremtő alakja. Sokat vitatott személyiség volt, ám életműve összetéveszthetetlen.
Nagy kérdés, hogy mennyire is állja meg a helyét az a berögzült kép, miszerint a Rózsadomb Budapest luxuskerülete, ahol a leggazdagabb elit lakik. Az eddig is ismert volt, hogy az egyes kerületek...
Nagy kérdés, hogy mennyire is állja meg a helyét az a berögzült kép, miszerint a Rózsadomb Budapest luxuskerülete, ahol a leggazdagabb elit lakik. Az eddig is ismert volt, hogy az egyes kerületek között jelentős áreltérések mutatkoznak a fővárosi ingatlanpiacon. A kerületek egymáshoz viszonyított részletes átlagár eltérése eddig azonban rejtve volt sokak számára. Jelen cikkünkben lerántjuk a…
Bármennyire is hihetetlen, idén decemberben már 30. születésnapját ünnepli az egykori tinisztár. Britney Spears a "Femme Fatale" turnéval ünnepli az idei évet. A világsztár tegnap óta Budapest vendége, pénteken lép fel a Papp László Sportarénában.
A szlovák kabinetnek szeptember 30.-áig kell válaszolnia a Malina Hedvig megverését és az eset eltusolását vizsgáló strasbourgi emberi jogi bíróságnak. Az ÚJ Szó szerint a kormány a jogsértést már nem vitatja, és most fogalmazza az elismerő nyilatkozatot.
Bibó Istvánról egy 2. kerületi közparkot, Gundel Károly vendéglősről pedig az Állatkerti utat nevezi el a fővárosi közgyűlés a kerületek javaslatai alapján. A testület mai ülésén döntött arról is, hogy óránkénti 160 forintra csökkenti Budapest a pesti alsó rakpart XIII. kerületi részén a parkolási díj összegét, mert kevesen használják a parkolókat. A legnagyobb szócsata a tizenkét, fővárosi…
Nyolc évvel ezelőtt is dr. Szabó Noémi szabta ki a büntetést Damu Rolandra, csakúgy, mint pár hete, a Palácsik-ügyben. A bírónő cáfolta, hogy ennek köze lenne a mostani ítélethez.
Az Egyesült Államokban letartóztattak egy massachusettsi férfit, aki egy nagyobb méretű, robbanóanyaggal megpakolt távirányításos repülőgépmodellel levegőbe akarta röpíteni a Pentagont és a kongresszus épületét.
A szakmai bizottság manapság fölösleges luxusnak számít. Színházigazgató választás esetén sajna előírja az előadó-művészeti törvény. De hát menő gazdasági újítások, koncepciózusan ésszerű megtakarítások idején, persze nyugodtan lehet újra és újra módosítani bármilyen törvényt, miért ne lehetne éppen ezt is.
Nagy kérdés, hogy mennyire is állja meg a helyét az a berögzült kép, miszerint a Rózsadomb Budapest luxuskerülete, ahol a leggazdagabb elit lakik. Az eddig is ismert volt, hogy az egyes kerületek között jelentős áreltérések mutatkoznak a fővárosi ingatlanpiacon. A kerületek egymáshoz viszonyított részletes átlagár eltérése eddig azonban rejtve volt sokak számára. Jelen cikkünkben lerántjuk a…