2011. szeptember 23. péntek

szept. 23
5:09
Váratlanul szétszakadt a közkedvelt magyar zenekar (ATV)
Hatalmas meglepetésre ketten is kiszálltak a közkedvelt zenekarból.
szept. 23
5:24
Elválás lehet, de zsarolás nem (Alternatív Energia)
Nem kötelező az MSZP tagjának lenni azoknak, akiknek ez folyamatos vívódást, vállalhatatlan kompromisszumot jelent - közölte a szocialista frakció rendkívüli ülése után Mesterházy Attila. A pártelnök-frakcióvezető szerint Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció Platformjának (DK) tagjai feltehetően távozni akarnak az MSZP-ből, és ehhez keresik a megfelelő pillanatot.
szept. 23
5:26
Fáklyás felvonulás és virrasztás a hajléktalanokért (Alternatív Energia)
Helyi népszavazást tartanak vasárnap Józsefvárosban, melynek során az önkormányzat a többi között a kukázás és az utcán alvás szankcionálására kér felhatalmazást. Az érdekvédők, a szociális munkások, a hajléktalan-ellátó szervezetek képviselői és maguk a hajléktalanok is hetek óta tiltakoznak. Tegnap fáklyás felvonulással és virrasztással.
szept. 23
5:27
Ájulás miatt szakadt félbe a koncert (ATV)
A lelkiismeretes énekesnő azonnal intézkedni kezdett.
szept. 23
5:29
És még nincs vége: Évek óta nem volt ilyen gyenge a forint (ATV)
Két és féléves mélyponton járt ma reggel a forint. Az euróval 295 forint felett is kereskedtek, hasonló árfolyam 2009 óta nem volt. A Raiffeisen vezető elemzője azt mondta híradónknak, hogy egyelőre valószínűbb a forint gyengülése. Londoni elemzők szerint egyébként a "recesszió szélén" áll az euróövezet, és rekord CDS-árazások várhatók.
szept. 23
5:42
Utolsó pillanatig játszik az esztergomi Fidesz (Alternatív Energia)
Miközben Esztergom ma és a hét végén a Mária-Valéria Híd újjáépítése 10 éves évfordulójának ünneplésére készül, már a jövő héten komoly felzúdulást okozhat a városban, ha a Fidesz frakciója nem támogatja a válságköltségvetés módosítását. Lapunk úgy tudja, hogy félpályás útlezárásra készül csütörtökön "az esztergomi állapotok miatt" a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.
szept. 23
5:44
Menjünk Mádra, szüreti mulatságra (Alternatív Energia)
A Tokaj-Hegyalján található Mádon mától nagyszabású borünnep lesz, Furmint napok. A szüreti felvonulás reggel kilenckor veszi kezdetét, holnap a legszebb dűlőkbe túrákat indítanak, lesz Gingalló és Old Boys koncert, este pedig retro szüreti mulatság, de arra is érdemes lesz figyelni, mit mond köszöntőjében Tatárka József, Mád polgármestere.
szept. 23
5:46
Kölcsönös feljelentések Budaitól és Havastól (Alternatív Energia)
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt feljelentette az elszámoltatási kormánybiztos Havas Szófiát, az MSZP egészségpolitikusát a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, és kiderült, hogy a szocialista politikus még ezt megelőzően Budai Gyulát jelentette fel.
szept. 23
6:15
Tarlós a CET-ügyről: "Lehet ez még ürülék és kalapos inas is" (Infostart)
Jogi lépéseket tenne Budapest vezetése a CET-ügyben. A beruházó Porto azonban nem tud arról, hogy a fővárosnak bármilyen igénye lehetne a szerződés felbontása miatt.
szept. 23
6:39
110 ezren küzdöttek érte - hiába (ATV)
Zárt ülésen tárgyalta a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét a 11. kerületi önkormányzat. Úgy döntöttek, költöznie kell. Az újbudai sajtóosztály szerint naponta érkeznek panaszok az önkormányzathoz, amelyek a ZP-látogatók vonulási útvonaláról származnak. A ZP egyik tulajdonosa nem tud panaszokról. Ráadásul a szórakozóhely megmaradásáért 110 ezer aláírást gyűjtöttek össze, az aláírók…
szept. 23
6:41
Magyar Sziget-botrány: közösség elleni izgatás ügyében nyomoz a rendőrség (ATV)
Egyelőre ismeretlen tettes ellen, közösség elleni izgatás ügyében nyomoz a rendőrség az augusztusban a Magyar Szigeten nyilvánosan elhangzott zsidózás miatt.
szept. 23
6:57
PSZÁF: beadványból kevesebb, panaszból több érkezett (ATV)
Az első félévben 9,9 százalékkal csökkent a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) érkező beadványok és megkeresések száma az előző félévhez viszonyítva, a pénzügyi szervezetekhez érkező panaszok száma pedig 1,2 százalékkal nőtt, vagyis gyakorlatilag stagnált a felügyelet adatai szerint.
szept. 23
6:59
Izrael tárgyalna a kvartett-javaslatról, a palesztinok nem (ATV)
A Biztonsági Tanács már megkapta a palesztin elnök pénteken benyújtott, teljes jogú ENSZ-tagságra vonatkozó kérelmét, amelyet a BT várhatóan hétfőn tárgyal majd. A közel-keleti kvartett tagjai nyilatkozatot adtak ki, amelyben arra sürgették Izraelt és a palesztinokat, hogy egy hónapon belül üljenek le tárgyalni. Izrael elfogadná a javaslatot, a palesztinok azonban máris elutasították tárgyalások…
szept. 23
7:15
Alapítóként kerültünk a Demokráciák Közösségének Kormányzótanácsába (ATV)
Magyarországot alapító tagként választották be csütörtökön New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakának margóján újjáalakult nemzetközi szervezet, a Demokráciák Közösségének Kormányzótanácsába.
szept. 23
7:33
Ez lehet Orbánék tervéből: Több tízezer munkahely ugorhat (ATV)
5,6 milliárd forintos adóbevétel kiesés, és több tízezer álláshely megszűnése várható a jövő év végére, a tervezett játékadó miatt – ezt állítja a Magyar Szerencsejáték Szövetség.
szept. 23
7:35
Az ellenzéki elnökjelölt győzött Zambiában (ATV)
A zambiai ellenzék vezetője, Michael Sata győzött a kedden tartott elnökválasztáson.
szept. 23
7:48
Bringaemeléssel zárt a Critical Mass (Metropol)
Valamivel este 8 óra után megtelt a fővárosban a Hősök tere, a Critical Mass záróhelyszíne. A biciklistákat a Budapesti Fesztiválzenekar civil ruhába öltözött zenészei várták, akik a Szépművészeti Múzeum lépcsőin állva adták elő többek között Csajkovszkij Polonaise-ét és Dvorák Szláv táncát.
szept. 23
7:50
Magyarország a demokrácia egyik élharcosa (Metropol)
Magyarországot alapító tagként választották be csütörtökön New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakának margóján újjáalakult nemzetközi szervezet, a Demokráciák Közösségének Kormányzótanácsába.
szept. 23
7:51
Ellopott acélgerendák miatt szakadhatott le a födém (ATV)
Két eltűnt acélgerenda hiánya és egy zuhanyzó engedély nélküli beépítése okozhatta a födém csütörtök hajnali leszakadását a Kén utcai lakóházban. A rendőrség már őrizetbe is vette a feltételezett gerendatolvajokat.
szept. 23
7:53
Házi őrizetbe került egy koszovói képviselő (ATV)
Az Európai Unió koszovói igazságügyi és rendőri missziójának (EULEX) egyik bírája harminc napra házi őrizetbe helyezte és bevonta az úti okmányait Fatmir Limaj háborús bűnökkel gyanúsított koszovói parlamenti képviselőnek.
szept. 23
7:55
„Bear market” állapotba került a globális részvénypiac (ATV)
Ismét a recessziós időszakokra jellemző "bear market" állapotba került a globális részvénypiac, miután egyik fő összesített árfolyamindexét több mint 20 százalékkal legutóbbi csúcsértéke alá sodorta az utóbbi napok hatalmas tőzsdei eladási hulláma.
szept. 23
7:57
Leminősítették Szlovéniát is (ATV)
Leminősítette az euróövezeti tag Szlovénia kormánykötvény-besorolásait pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett arra a kockázatra hivatkozva, hogy a szlovén bankrendszer esetleg állami segítségre szorul.
szept. 23
8:06
Havas Szófia is feljelentette Budai Gyulát (Metropol)
Havas Szófia szerint elgondolkoztató, hogy éppen azon a napon tett ellene feljelentést Budai Gyula, amikor ő is feljelentéssel élt az elszámoltatási kormánybiztos ellen a bíróságon korábbi támadásai és kijelentései miatt.
szept. 23
8:21
Súlyos foglalkoztatási problémákhoz vezethet a megemelt minimálbér - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság a közmunka- és a minimálbér közötti különbségről ír, a Magyar Nemzetben pedig arról lehet olvasni, hogy a Fejlesztési Minisztérium nem támogatja a főváros villamos- és trolibusz-beszerzési tenderét.
szept. 23
8:24
Október 3-án hallgatja ki az ügyészség Gyurcsányt (Alternatív Energia)
A korábbi miniszterelnök csütörtökön azt közölte az MTI-vel: október 3-án délután egy órakor vesz részt az ügyészségi meghallgatáson.
szept. 23
8:27
Az eddigi legnagyobb maratoni futóversenyre készülnek Budapesten (ATV)
Október 2-án rendezik a Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált, amelyen a korábbiaknál 30 százalékkal magasabb a résztvevők száma. Idén az Operaházzal is együttműködnek a szervezők, az útvonalon 20 zenei pont lesz.
szept. 23
8:42
Környezet konferencia (Metropol)
Negyedik alkalommal rendezi meg idén a Magyar Telekom a Fenntarthatósági Napot, szeptember 24-én 11 órától a Millenáris Parkban.
szept. 23
8:45
Erdogan: nyomást kell gyakorolni Izraelre, hogy kössön békét (ATV)
A török miniszterelnök szerint nyomást kell gyakorolni Izraelre, hogy kössön békét a palesztinokkal. A török kormányfő az ENSZ-közgyűlésben mondott beszédében bírálta a világszervezetet, mert az szerinte nem nyújtott semmilyen segítséget a palesztinoknak.
szept. 23
8:47
Erősödött, majd gyengült a forint péntek délután (ATV)
Péntek reggel enyhült a befektetői kockázatkerülés, erősödött az euró, korrigálták előző napi veszteségeiket a térségbeli devizák.
szept. 23
8:49
Gyurcsány: lehet, hogy fél év múlva újra választani kell (ATV)
A volt miniszterelnök arról értekezik a Facebookon, hogy milyen lehetőségek állnak a következő hónapokban Orbán Viktor előtt.
szept. 23
9:00
Tarlós: több kerületet csőd fenyeget (Alternatív Energia)
A kerületi önkormányzatok stressztesztjének elvégzését javasolja a főpolgármester az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), emellett pedig egy 15 milliárd forintos pénzügyi keretet különít el, hogy "kerületi csőd esetén is biztosítható legyen a kerületiek ellátása".
szept. 23
9:03
Lebuktak - Újra egy párt alkotnak (ATV)
Csak idő kérdése, hogy a színész megkérje barátnője kezét.
szept. 23
9:21
Végtörlesztés: hiába a magyar válaszlevél, nem változott az osztrákok álláspontja (ATV)
Nem változtatott az osztrák pénzügyminisztériumnak a magyar devizahitel-végtörlesztési törvénnyel kapcsolatos álláspontján a magyar válaszlevél - közölte csütörtökön az MTI érdeklődésére a bécsi szaktárca szóvivője.
szept. 23
9:23
Súlyos sérülést szenvedett a Barcelona csatára: fél év kényszerpihenő (ATV)
A Barcelona csatárának elszakadt egy keresztszalag a lábában, pénteken meg is operálják.
szept. 23
9:33
A hétvégén mossák a Rákóczi hidat (Infostart)
Szombaton és vasárnap napközben mossák a Rákóczi hidat (volt Lágymányosi hidat), emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak majd - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. pénteken az MTI-vel.
szept. 23
9:36
Banki figyelmeztetést kapott Tétényi Éva (Metropol)
Ha nem vagy csak részben tesz eleget Esztergom polgármestere az adósságrendezés végrehajtásának, "a képviselő-testületnél és a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésért felelős szervnél is fogja kezdeményezni a polgármester fegyelmi felelősségének megállapítását".
szept. 23
9:36
Felfüggesztéssel, felelősségre vonással riogatja a bank Tétényit (Alternatív Energia)
Ha nem vagy csak részben tesz eleget Esztergom polgármestere az adósságrendezés végrehajtásának, "a képviselő-testületnél és a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésért felelős szervnél is fogja kezdeményezni a polgármester fegyelmi felelősségének megállapítását" - fogalmaz a Raiffeisen Bank Zrt. levele, amelyet Tétényi Éva (független) polgármester juttatott el pénteken az MTI-hez.
szept. 23
9:38
Korlátozások a Rákóczi- és a Margit hídon (Metropol)
Szombaton és vasárnap napközben mossák a Rákóczi hidat (volt Lágymányosi hidat), emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak majd - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. pénteken. Forgalomkorlátozás lesz a hétvégén a Margit hídnál is.
szept. 23
9:38
A hétvégén részleges sávlezárás mellett mossák a Rákóczi hidat (Alternatív Energia)
Szombaton és vasárnap napközben mossák a Rákóczi hidat (volt Lágymányosi hidat), emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak majd - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. pénteken az MTI-vel.
szept. 23
9:39
Fellegiék túlzottnak tartják a főváros villamos- és troliigényeit (ATV)
Túlzottnak tartja a fejlesztési tárca a villamos- és trolibuszbeszerzésre vonatkozó fővárosi igényeket, a Magyar Nemzet szerint Fellegi Tamás erről tájékoztatta Tarlós István főpolgármestert.
szept. 23
9:51
Tarlós a kerületek stressztesztjét javasolja (Infostart)
A kerületi önkormányzatok stressztesztjének elvégzését javasolja a főpolgármester az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), emellett pedig egy 15 milliárd forintos pénzügyi keretet különít el, hogy "kerületi csőd esetén is biztosítható legyen a kerületiek ellátása".
szept. 23
10:09
Forgalomkorlátozás lesz a hétvégén a Margit hídnál (Infostart)
A Margit híd felújítása miatt a hétvégén a hídfőknél lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot, szombat hajnalban pedig a hídon is korlátozások várhatók - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
szept. 23
10:12
Forgalomkorlátozás lesz a hétvégén a Margit hídnál (Alternatív Energia)
A Margit híd felújítása miatt a hétvégén a hídfőknél lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot, szombat hajnalban pedig a hídon is korlátozások várhatók - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
szept. 23
10:15
Leszállópályát építene UFO-k számára a román polgármester (ATV)
A Buzău megyei Mărăcineni település elöljárói azt tervezik, gazdaságilag hasznosítják azt a térséget, ahol több helyi lakos állítása szerint 24 évvel ezelőtt ismeretlen repülő tárgyak lebegtek, majd leszálltak.
szept. 23
10:30
Villanyszerelés volt a hobbija a csongrádi tolvajnak (Alternatív Energia)
Lopásból származó háztartási és elektronikai eszközökkel rendezte be tanyáját egy tolvaj, akinek a villanyszerelés a hobbija; rendőrség féltucatnyi betöréssel gyanúsítja a húszéves férfit - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
szept. 23
10:48
Belehúz év végéig a NAV (Alternatív Energia)
Szigorú ellenőrzésre számíthatnak azok a "kétes adózói múlttal rendelkező" vállalkozások, amelyek székhelyüket az ország más területéről Budapestre, illetve Pest megyébe helyezik át, illetve azok az adózók is, akik a régió székhelyszolgáltatói által biztosított címekre vannak bejelentkezve - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
szept. 23
10:51
Hiller: gyakorlatilag tandíjat vezet be a Fidesz (ATV)
A szocialisták szakpolitikusa szerint a jelenlegi költségtérítéses hallgatók költségei a koncepció szerint két-háromszorosára emelkednek.
szept. 23
11:09
Lesérült a magyar válogatott: veszélyben a finnek elleni selejtező (ATV)
Combsérülést szenvedett Pintér Ádám, a spanyol élvonalban szereplő Real Zaragoza hétszeres magyar válogatott futballistája.
szept. 23
11:21
Rogán: Majdnem sikerült az adócsökkentést adóemelésnek eladnunk (Infostart)
Magyarország az elmúlt egy évben leszakadt a görög útról, és elindult abba az irányba, hogy meg tudjon állni a saját lábán - mondta Rogán Antal fideszes politikus az InfoRádió Aréna című műsorában. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke beszélt arról is, hogy 2012 az elrugaszkodás éve kell, hogy legyen.
szept. 23
11:27
Födémszakadás: több ezer budapesti lehet életveszélyben (ATV)
A Kén utcai födémszakadás kapcsán Gerőházi Éva, a Városházfejlesztés Kft. kutatója volt az ATV Start vendége. A szakember egy friss kutatásról számolt be, mely során a műszaki állapotot nézve a többlakásos társasházak alsó 40 százalékát vizsgálták.

Keresés