A szocialisták úgy értékelik, hogy a kormány lemondott a nyugdíjasokról. Mesterházy Attila pártelnök ezt pénteken azután közölte újságírókkal, hogy az MSZP-frakció tagjai idősek érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel egyeztettek.
A rendőrség őrizetbe vette azt a két huszonéves férfit, akit csütörtökön állítottak elő, mert megalapozottan gyanúsíthatók a IX. kerületi Kén utcai lakóház két tartóoszlopának ellopásával, ami nagyban hozzájárulhatott a födém leszakadásához - tájékoztatta a BRFK szóvivője pénteken az MTI-t.
Izrael volt ENSZ-nagykövete szerint tárgyalásokkal meg lehet oldani a problémát. Dore Gold reméli, hogy a palesztinok hamarosan visszaülnek a tárgyalóasztal mellé.
A mérsékelt palesztin vezetés számára ez az utolsó pillanat arra, hogy leülhessen Jeruzsálemmel tárgyalni, mert sikertelensége esetén elsöpri őket a közvélemény és akik utánuk jönnek, sokkal radikálisabbak lesznek.
Mark Zuckerberg mindent akar: minden receptet, minden megnézett filmet, minden meghallgatott dalt. Születéseket, esküvőket, bizonyítványokat. A Facebook a felhasználók digitális archívumává fog válni, a tervek lélegzetelállítóak – de sokak számára ijesztőek.
Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Kunszentmárton független polgármesterét, Czuczi Mihályt, valamint a település jegyzőjét és volt pénzügyi osztályvezetőjét - erről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője pénteken tájékoztatta az MTI-t.
A Groupama-Honvéd férfi vízilabdacsapata 22-5-re győzte le a házigazda Tbiliszit a LEN Kupa örökébe lépett Eurokupa első selejtezőkörének pénteki délelőttjén.
Vasárnap Veszprém belvárosában, különleges útvonalon rendezte a Vuelta Sportiroda a McDonald's BringaMánia Magyar Nagydíj olimpiai-krossz viadalt, melyen az elitek közt Parti András második és Benkó Barbara harmadik helye jelentette a legjobb magyar helyezést. Az idei Magyar Kupa-sorozat záró állomásán, az elit kategóriában hét ország kerekesei álltak rajthoz.
Megállapodtak hivatalosan az Európai Unió tagországai pénteken a szíriai vezetést sújtó újabb büntetőintézkedésekről - jelentette be brüsszeli közleményében Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
A gyors szakítás forgatókönyvéről beszélnek a szocialista pártban. A hatalmi harc hátterében elkészült egy új alapszabály-tervezet is, ami alapvetően írná át a párt erőviszonyait és működési mechanizmusát.
Olyan törvényt hoznának Szlovákiában, mely alapján, aki cseh állampolgárságért folyamodik, nem veszti el szlovák állampolgárságát. Mindeközben a Fico-ellentörvény alapján eddig 126-an veszítették el állampolgárságukat.
A Tatárszentgyörgyön meggyilkolt férfi édesanyja tanúkénti meghallgatásán, a romák elleni támadássorozat ügyének pénteki tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon azt állította: 2009. február 23-án az ablakon át látta azt a támadót, aki fia lángoló házának a sarkánál állt, fegyverrel a vállán.
Az LMP markánsan ellenzi a kormánynak azokat a terveit, amelyek szerint pénzt vonnának ki a felsőoktatásból, bevezetnék a tandíjat és "röghöz kötnék" a hallgatókat, vagyis csak azoknak nem kellene tandíjat fizetni, aki szerződésben vállalják, hogy itthon maradnak a diploma megszerzése után - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.
Elképzelhető, hogy valaki a lakás-takarékpénztári megtakarítást használja fel a deviza lakáshitelének végtörlesztésére, de aki új szerződés alapján akar azonnali forinthitelhez jutni, annak szigorú feltételeknek kell megfelelnie - mondta a Fundamenta Lakásvásár megnyitóját megelőző konferencián Gergely Károly, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. elnök vezérigazgatója.
Többször figyelmeztette a tatárszentgyörgyi áldozatok egyik rokonát, és rendbírság kiszabását is kilátásba helyezte a tanú pénteki meghallgatásakor a Pest Megyei Bíróság tanácsvezető bírája, mert a férfi ingerülten válaszolt a kérdéseire, végül a bíró megszakította a kihallgatását.
Változtatna az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerén a Fidesz frakcióvezetője, a jelenlegit ugyanis rendkívül képmutató szisztémájának tartja. Lázár János javaslata szerint a képviselők havi bruttó illetménye 2012. szeptember 1-től csaknem 750 ezer forint lenne, vagyis megegyezne a helyettes államtitkári javadalmazással. Ezen felül más pénzbeli juttatásra nem lennének jogosultak a…
December végére eltűnnek a piros lámpánál koldulók a fővárosból - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter egy más témában tartott pénteki sajtótájékoztatón.
áltoztatna az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerén a Fidesz frakcióvezetője, a jelenlegit ugyanis rendkívül képmutató szisztémájának tartja. Lázár János javaslata szerint a képviselők havi bruttó illetménye 2012. szeptember 1-jétől csaknem 750 ezer forint lenne, vagyis megegyezne a helyettes államtitkári javadalmazással. Ezen felül más pénzbeli juttatásra nem lennének jogosultak a…
December végére eltűnnek a piros lámpánál koldulók a fővárosból - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter egy más témában tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Három tételből egyetlen összeggé sűrítené a honatyák járandóságát Lázár János, rendesen megvágva ezzel párttársait: majdnem 160 képviselő járna rosszabbul a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetőjének javaslatával.
V. Szabó Szilvia IX. kerületi önkormányzat sajtóreferense tájékoztatása szerint a kitelepített 26 család közül 24 elfogadta a felajánlott új lakást. Az önkormányzat szakemberei - alig egy nappal a baleset után - péntek reggel 7 órára befejezték a lakók átköltöztetését.
Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken arra kérheti az ENSZ-t, hogy biztosítsák a Ramallah számára kizárólag az államokat megillető státust. A fő kérdés a következő: milyen állam lesz ez az új palesztin állam. Azért, hogy nyugati támogatást szerezzen, Abbász azt állítja, hogy „szekuláris és demokratikus” államon dolgozik, de az alaptörvény tervezete - az iszlamista állam és sárija ítélkezés…
Az MSZP szerint a kormány becsapta az adózókat akkor, amikor egykulcsos személyi jövedelemadót ígért, de akkor is, amikor azt állította, hogy egyszerűbbé válik az adózás.
Túlnyomórészt befejeződnek pénteken a számlálóbiztosi képzések, a biztosokat az esetleges konfliktusokra is felkészítik - közölte Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője pénteken az MTI-nek.
Egyhangúlag elfogadta az emberi jogok helyzetéről szóló magyar jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Genfben - mondta el pénteken a svájci városban tartózkodó Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik minden olyan kormányzati gyakorlat ellen, amely fenyegető és kiszámíthatatlan módon sodorja bizonytalanságba a munkavállalókat, valamint a jelen és a jövő nyugdíjasait, amilyen például az egykulcsos szja, vagy az áfa megemelése - fogalmaz a szövetség az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményében.
Mihamarabb ki kell derülnie, hogy Gyurcsányék kiválnak-e a pártból, vagy esetleg sikerül megállapodásra jutni, ezt Burány Sándor MSZP-s képviselő mondta az ATV Start című műsorában.
A Mol részéről történt megvesztegetés gyanúja miatt vádat emelt Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen a zágrábi államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK).
A rendőrség eddig három embert vett őrizetbe a IX. kerületi Kén utcai lakóház födémszerkezetének csütörtök hajnali leszakadása ügyében - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője péntek délután az MTI-t.
Jövő kedden hallgatja meg a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója Orbán Viktor miniszterelnököt és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a jövő évi költségvetés tervezetéről.
Az ACEA európai autóipari testület által kiadott adatok szerint a Hyundai rekord magas, 3,5 százalékos piaci részesedést ért el augusztusban az európai piacon. A márka összesen 27 376 gépkocsit értékesített az előző hónapban, 18,3 százalékkal többet, mint 2010 augusztusában, miközben a piac átlagosan csupán 7,8 százalékkal gyarapodott.
A devizahiteleseknek segíteni kell, mert az nem megy, hogy egy országban egymillió embert becsapjanak - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken Dabason, egy városfejlesztési beruházás átadási ünnepségén.
Az elmúlt hétvégén második alkalommal került sor a Volkswagen Haszonjárművek márka által is támogatott Transporter Találkozóra. A hagyományteremtés jegyében tavaly indult, és már akkor is igen sikeres, nagyszabású rendezvényen ez alkalommal több mint 400 autócsodát állítottak ki a haszonjárművek között legendává vált T1-től napjaink Transporter-éig.
A cionizmus lényege dióhéjban: már az időszámításunk előtt is zsidók laktak Jeruzsálemben, Cionban. Most a palesztinok az ENSZ segítségével vennék el tőlük történelmi jogukat az ősi földhöz. Fontos azonban fejben tartani azt, hogy minden egyes nemzet, amely „Palesztina” létrehozása mellett szavaz, Izrael és a zsidó nép ellen voksol – figyelmeztet egy izraeli elemző. Hozzátette: a világ kétezer…
A jogász- és a közgazdászképzésben is lesznek államilag finanszírozott helyek - jelentette ki az MTI kérdésére pénteken Szombathelyen Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.
Eddig hatezren csatlakoztak aláírásukkal ahhoz az internetes kezdeményezéshez, amelyben az új lelkiismereti- és vallásszabadságot szabályozó törvény ellen tiltakoznak.
Túlnyomóan derült, napos idő várható a hétvégén, a hőmérséklet elérheti a 27 fokot is. A kellemes késő nyári időjárás a jövő hét elején is folytatódik.
Ártatlan érdeklődésként indult. Lapunk Kocsis Máté VIII. kerületi polgármestertől érdeklődött emailben, hogy mi az álláspontja a vasárnap esedékes hajléktalanokat érintő népszavazásról. A polgármester olyannyira bőbeszédűen válaszolt, hogy a Népszava egy az egyben közli az álláspontját. Sőt! Kocsis Máté minden egyes kérdésnél külön címjavaslatot is tett, zárójelben ezt olvashatják.
Most van itt az ideje, hogy a már meglévő és az újonnan alakuló ellenzéki pártok elkezdjenek építkezni, mondta az ATV Start című műsorában Bozóki András.