A Mol részéről történt megvesztegetés gyanúja miatt vádat emelt Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen a zágrábi államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK).
A rendőrség eddig három embert vett őrizetbe a IX. kerületi Kén utcai lakóház födémszerkezetének csütörtök hajnali leszakadása ügyében - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője péntek délután az MTI-t.
Jövő kedden hallgatja meg a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója Orbán Viktor miniszterelnököt és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a jövő évi költségvetés tervezetéről.
Az ACEA európai autóipari testület által kiadott adatok szerint a Hyundai rekord magas, 3,5 százalékos piaci részesedést ért el augusztusban az európai piacon. A márka összesen 27 376 gépkocsit értékesített az előző hónapban, 18,3 százalékkal többet, mint 2010 augusztusában, miközben a piac átlagosan csupán 7,8 százalékkal gyarapodott.
A devizahiteleseknek segíteni kell, mert az nem megy, hogy egy országban egymillió embert becsapjanak - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken Dabason, egy városfejlesztési beruházás átadási ünnepségén.
Az elmúlt hétvégén második alkalommal került sor a Volkswagen Haszonjárművek márka által is támogatott Transporter Találkozóra. A hagyományteremtés jegyében tavaly indult, és már akkor is igen sikeres, nagyszabású rendezvényen ez alkalommal több mint 400 autócsodát állítottak ki a haszonjárművek között legendává vált T1-től napjaink Transporter-éig.
A cionizmus lényege dióhéjban: már az időszámításunk előtt is zsidók laktak Jeruzsálemben, Cionban. Most a palesztinok az ENSZ segítségével vennék el tőlük történelmi jogukat az ősi földhöz. Fontos azonban fejben tartani azt, hogy minden egyes nemzet, amely „Palesztina” létrehozása mellett szavaz, Izrael és a zsidó nép ellen voksol – figyelmeztet egy izraeli elemző. Hozzátette: a világ kétezer…
A jogász- és a közgazdászképzésben is lesznek államilag finanszírozott helyek - jelentette ki az MTI kérdésére pénteken Szombathelyen Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.
Eddig hatezren csatlakoztak aláírásukkal ahhoz az internetes kezdeményezéshez, amelyben az új lelkiismereti- és vallásszabadságot szabályozó törvény ellen tiltakoznak.
Túlnyomóan derült, napos idő várható a hétvégén, a hőmérséklet elérheti a 27 fokot is. A kellemes késő nyári időjárás a jövő hét elején is folytatódik.
Ártatlan érdeklődésként indult. Lapunk Kocsis Máté VIII. kerületi polgármestertől érdeklődött emailben, hogy mi az álláspontja a vasárnap esedékes hajléktalanokat érintő népszavazásról. A polgármester olyannyira bőbeszédűen válaszolt, hogy a Népszava egy az egyben közli az álláspontját. Sőt! Kocsis Máté minden egyes kérdésnél külön címjavaslatot is tett, zárójelben ezt olvashatják.
Most van itt az ideje, hogy a már meglévő és az újonnan alakuló ellenzéki pártok elkezdjenek építkezni, mondta az ATV Start című műsorában Bozóki András.
Részecskefizikusok fénynél gyorsabban mozgó neutrínókat fedeztek fel, ami Einstein relativitáselmélete szerint lehetetlen, a kutatók azonban óvatosak az eredmény közlésével.
Sz. Bíró Zoltán történész a WikiLeaks Magyarországra vonatkozó irataival kapcsolatban az MTI-nek pénteken azt mondta: a magyar politikai elit leszerepelt, mert magas poszton levő emberek olyan dolgokat mondtak el amerikai diplomatáknak, amelyeket nyilvánosan nem vállaltak, és olyan szerepben próbáltak feltűnni, amely méltánytalan a politikai elithez.
A legújabb becslések alapján holnap hajnalban léphet be a Föld légkörébe az irányíthatatlanná vált amerikai távközlési műhold, az UARS. A becsapódás helyét továbbra sem tudják meghatározni, de Észak-Olaszországban arra szólították fel a lakosságot, hogy zárkózzanak be házaikba.
Sz. Bíró Zoltán történész a WikiLeaks Magyarországra vonatkozó irataival kapcsolatban azt mondta: a magyar politikai elit leszerepelt, mert magas poszton levő emberek olyan dolgokat mondtak el amerikai diplomatáknak, amelyeket nyilvánosan nem vállaltak, és olyan szerepben próbáltak feltűnni, amely méltánytalan a politikai elithez.
Simor András a kockázatokat szem előtt tartva szavazott nemmel a Költségvetési Tanács ülésén (KT), különvéleményében rögzíti, hogy az eddig megismert intézkedések alapján a 2012-es államháztartás 2,5 százalékos GDP- arányos hiánycélja nem teljesül - közölte a jegybankelnök véleményét pénteken honlapján a Magyar Nemzeti Bank.
Nem az MSZP-ből való távozását, hanem a szocialista párt megújítását készíti elő a Demokratikus Koalíció Platform, annak vezetője, Gyurcsány Ferenc szerint.
A Palesztin Hatóság elnöke az ENSZ Közgyűlése előtt tartott beszédében Izraelt vádolta meg a béketárgyalások kudarcba fulladásáért. Abbász a szónoklatát megelőzően a nemzetközi nyomás, valamint a Hamasz kritikája ellenére is átnyújtotta ENSZ tagsági kérelmét.
Nem az MSZP-ből való távozását, hanem a szocialista párt megújítását készíti elő a Demokratikus Koalíció Platform, annak vezetője, Gyurcsány Ferenc szerint. A volt kormányfő ugyanakkor újságíróknak azt mondta, a párt novemberi kongresszusán eldőlhet, hogy az MSZP átalakul-e úgy, ahogy szeretnék, "vagy másban kell gondolkodni".
Módosítani kell a devizahitelek fix árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztésével összefüggő adószabályozást, annak egy részét ugyanis az előterjesztő szándékával ellentétes tartalommal fogadta el hétfőn az Országgyűlés.
Filmsztár lett Winterből, a "mozgássérült" palackorrú delfinből: a viszontagságait bemutató háromdimenziós Delfines kaland című családi filmet a hét végén mutatják be az észak-amerikai mozik.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken az ENSZ Közgyűlése előtt tartott beszédében újból megismételte a palesztinoknak tett békeajánlatát. Mint mondta, Izrael már újraalapításakor kinyújtotta a karját szomszédjai felé, de ezt ma is megteszi. Netanjahu hangsúlyozta: a tartós béke vágyával fordulnak szomszédjaik, Egyiptom, Jordánia, Törökország, de legfőképpen a palesztinok felé.
A demokratikus ellenzék összefogását sürgette a kormány menesztése érdekében Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a szocialista párt miskolci demonstrációján pénteken este.
Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke szerint a jövő évi költségvetés jelentős kockázatokat hordoz, a bevételek kisebbek lehetnek a tervezettnél, ezért a KT újabb adóemeléseket javasolt a kormánynak. A tanács ennek ellenére elfogadta a költségvetést, de Simor András, a Magyar Nemzeti bank elnök nemmel szavazott. Orbán Viktor jövő hét kedden tájékoztatja a kormánypártokat a költségvetésről.
A jövő évi költségvetés kockázataira hívta fel a figyelmet a Költségvetési Tanács elnöke. Változtatna az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerén a Fidesz. Benyújtotta a palesztinok ENSZ-tagfelvételi kérelmét Mahmúd Abbász.
Több ezer fős, ünneplő palesztin tömeg vonult utcákra Ciszjordániában, hogy kivetítőkön kövessen nyomon, ahogy Mahmúd Abbász átadja tagfelvételi kérelmét, majd megtartja beszédét az ENSZ Közgyűlésében. A palesztin frakciók azonban nem egységesek: a Gázai-övezetben hatalmon lévő Hamasz akár terrortámadásokat is bevethet, hogy aknázza Abbász terveit - Dél-Izraelben éppen ezért terrorriadót léptettek…