Bernie Ecclestone, a Forma–1 jogtulajdonosa hiába magyarázkodik, biztos hogy az október 30-ai Indiai Nagydíjon a káosz lesz az úr. Nem sok jót ígér, hogy Lewis Hamilton indiai bemutatóján sem tudtak rendet tartani a szervezők.
Bonn/Meckenheim – Romantikus vacsorára hívta egyik régi barátját a meckenheimi férfi (49), ahol elkábította és brutálisan megerőszakolta a gyanútlan nőt (44).
Culiacán - Egy fegyveres utcai leszámolás közben kibiztosított gránát ékelődött egy mexikói halárus két állkapcsa közé. A fel nem robbant ketyegő bombát négy önkéntes orvos operálta ki Karla Flores (32) arcából.
Most a Furcsa pár főszerepére készül a színházban, de saját élettörténete sem mondható átlagosnak. Ma arról olvashatnak, hogyan közösítették ki pályakezdőként.
Pilisszentiván - Ismét bebizonyosodott, hogy a hűség végül elnyeri méltó jutalmát: Fuchs Károly (42) nevű olvasónk minden áldott nap megvásárolja a Blikket, amikor munkába indul, méghozzá ugyanabban az időben és ugyanazon a helyen.
David Beckham igazán jó fej apuka, a Los Angeles Galaxy futballcsapatának sztárja ugyanis szívesen osztja meg focitudását fiai, Romeo és Cruz barátaival a pályán. Egy biztos, van tőle mit tanulni.
Brighton - Robert Burns (64), brit férfi nyugdíjazása után sem tudta letenni az ecsetet. A visszavonult festőművész tiszteletből 8 év alatt Sixtus-kápolnává pingálta bérelt lakását.
Jakupcsek Gabriella az Állatkertben találkozott Árpa Attilával, a Szerencsekerék műsorvezetőjével, aki elárulta, gyakori vendég itt családjával, sőt, saját farkasa is van, akinek ketrecébe néha be is merészkedik.
Magyarország - Ahány szerep, annyi cipő – magyarázta Vágó Réka, aki nyolc éve készít egyedi tervezésű cipőket, Réka úgy véli, a gyengébbik nem képviselői nem szívesen kötnek kompromisszumot: nekik nem elég, ha kényelmes a cipő, legalább annyira fontos, hogy csinos is legyen, és passzoljon a ruhájukhoz.
Budapest - Lélegzetelállító mutatvánnyal kápráztatja el a nézősereget Kong Hai tao (21), a kínai tornászfiú, aki 12 széket egymásra pakolva egyensúlyoz a Fővárosi Nagycirkusz porondján.
Veszprém - Méltó módon vett búcsút a lőterektől Csőrike, „aki" a napokban hajtott végre éleslövészetet Veszprémben. Az egyedi festésű Mi–24-es rakétákkal megrakva emelkedett a magasba, hogy minden egyes célpontot maradéktalanul megsemmisítsen, mielőtt nagy szervízre viszik.
Wimbledon — Amikor Jack, az agár egy edzésen elérte a 60 kilométer per órás futósebességet, gazdájában vérmes remények ébredtek. Azonnal be is nevezte a következő wimbledoni agárversenyre, azzal a szent meggyőződéssel, hogy Jackie fiú az összes trófeát elhozza.
Fort Hood - Hajmeresztő módon egy épp felszállni készülő helikopter talpára kapaszkodva próbált menekülni a tádzsi amerikai katonai bázisról Carl T. Stovall, miután közvetlen közelről fejbe lőtte az ott dolgozó Bogdán Tibort (†36) – derült ki a gyilkossággal vádolt őrvezető hadbírósági tárgyalásának második napján.
Noha keményen faragják az oroszországi védők, Samuel Eto’o nem bánta meg, hogy az orosz Anzsi Mahacskalához igazolt. Nyilván van az a pénz, amiért érdemes áldozatot hoznia...
Moszkva — Amit csaknem egy hónapja megjósoltak az orosz foci ismerői, csütörtökre valóság lett: leváltották Dzsudzsák Balázs (24) csapata, az Anzsi Mahacskala szakvezetőjét.
Majomvadászat lázában égett Kecskemét. Egy hétfőn lelépett vadasparki makákót tegnap sikerült befogni. A szökést tragédia előzte meg: az összeengedett majmok csatájában egy hímet megöltek.
Barcelona — Lionel Messi (24) neve garancia a gólra. A kétszeres aranylabdás argentin támadó nem véletlenül kihagyhatatlan a labdarúgó-Bajnokok Ligája-címvédő Barcelonából: a focista a 2011/2012-es kiírásban csapata mind a tíz tétmeccsén pályára lépett a Szuperkupa-mérkőzésektől kezdve a bajnokikon át a BL-összecsapásokig, és 838 perc alatt tizennégyszer volt eredményes.
Budapest — Egyre feszültebb a légkör a Ferencvárosnál. A szurkolók nehezen viselik, hogy a futballcsapat a tizenötödik helyen szerénykedik az NB I-ben, s ennek hangot is adtak. A szerdai edzést negyven-ötven drukker zavarta meg, elbeszélgettek a játékosokkal – a „lelki terror" vajon milyen hatással lesz a keret tagjaira?
Kilógott a feneke a ruha alól és szemmel láthatóan narancsbőrös Kate Moss lába. Tuti, hogy a végterméken már nem látjuk viszont ezeket a csúnyaságokat.
Az éneklés mellett buliszervezésbe fogott Gönczi Gábor, az RTL Klub Fókuszának műsorvezetője és a Smile Rock Circus nevű 20 éves zenekar frontembere. A tévés-énekes szerint ugyanis a válság miatt kellett valamilyen megoldást találni azzal kapcsolatban, hogy a kisebb cégek is megünnepelhessék a karácsonyt.
Budapest - Partra szálltak a Lánchídnál a szakszervezetek! Az 1944-es normandiai partraszállás nyomán D-dayként elnevezett akcióra több százan gyűltek össze a Clark Ádám téren, hogy ülősztrájkkal tiltakozzanak a kormány megszorító intézkedései ellen.
Budapest — Jól startolt a végtörlesztés ötlete, a devizaadósok fantáziáját alaposan megmozgatta a lehetőség. A kérelmeket tegnap lehetett először benyújtani, de sokan csalódtak: a hitelesek nagy része hiába is szeretné, nem fogja tudni jóval a mostani árfolyamok alatt visszafizetni svájcifrank-, euró- vagy japánjen-kölcsönét.
A diósgyőri Tisza Tibor fantasztikusnak tartja, hogy rangadóvá nőtte ki magát a szülővárosa, Debrecen elleni bajnoki. A csatár kitűnően érzi magát a DVTK-nál, már csak a gólokra áhítozik.
Budapest - Ikerháború robbant ki az X-Faktor táborában. Az RTL Klub tehetségkutató műsorába ugyanis két iker testvérpár is jelentkezett, akik közül csak egy juthat tovább a mentorok házába, így a Hajdú (18) és a Zier (23) testvéreknek kőkeményen meg kell küzdeniük egymással.
Színészként és nőként is érett lett Emma Watson. A hajdani kis Hermione a Hello! magazinnak elmondta: összebútorozik új barátjával, Johnny Simmonsszal, s komoly szerepekre vágyik.
A gyanú szerint egy taxi hátsó ülésén kívánt magáévá tenni egy hölgyet Titus Bramble, a Sunderland futballistája. Persze rögvest rács mögé is került, de mivel az óvadékot kifizette, mehetett is isten hírével.
SZÓTERÁPIA A Mosoly Alapítvány három éve kezdte el alkalmazni a meseterápiát, amellyel több – hosszú kórházi kezelésben részesülő – beteg kisgyermeken segítettek már.
A szexi énekesnőnek, Rihannának egy brit exbokszoló, Dudley O’Shaughnessy rabolta el a szívét. A 21 éves amatőr bajnok jelenleg modellként keresi a kenyerét.