A harmadik gázmotorral a Nyírségvíz Zrt. a nyíregyházi szennyvíztelep energia ellátásának 80 százalékát már a saját maga által előállított megújuló energiával biztosítja.
Az énekes mindenféle segítséget bevet a nemrégiben született Theodora Rose névre keresztelt lánya nevelésében, ezért azt tervezi, hogy felvesz egy dadust, de azt sem bánja, ha ezentúl neki kell majd gondoznia a kicsit. Abszolút készen áll az apaságra.
Megszünteti a Kommunikációs Igazgatóságot, valamint a szóvivői tevékenységet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a kommunikációban ugyanis a nézők és hallgatók tájékoztatására helyezi a hangsúlyt.
BUDAPEST - Delhusa Gjon (59) gyermekkora óta küzd látásproblémáival, de eddig még senkinek sem mondta el, hogy mi váltotta ki ezeket: a zenész ötéves volt, amikor kiderült, hogy járványos gyermekbénulásban szenved, azóta szorul szemüvegre.
Az őszi hónapokban riasztják leggyakrabban a tűzoltókat, illetve a rovarirtókat darázs- és méhfészkekhez. A Bors annak járt utána: hogyan kerülhetők el a veszélyes fullánkok, illetve mi a teendő, ha a házunkban vagy annak környékén darázsfészekre bukkanunk.
Budapest — Nagyon szűkszavú a Köztársasági Elnök Hivatala (KEH) Áder János államfő rutinműtétje kapcsán. Mint a Blikk megírta: az elnök térdét hétfőn egy korábbi sportsérülés miatt megoperálták, ám a politikus gyógyulását csend övezi.
Budaörs — Nálunk kollektív Blikk-vásárlás van, de a nyeremény mindig azé, aki aznap vásárolta az újságot – mesélte Fehérvári Péter (33), aki egy fantasztikus kerékpárt nyert a Blikk Bumm játékon.
A Gyulai Városi Bíróságon a Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt Szél Bernadett felperes nyújtott be keresetet az önkormányzat ellen közérdekű adat kiadására kötelezés iránt.
Kukatúró bogár, húsevő vírus, penészes sajt, taknyos zsepi és bűzcsirke: ki hinné, hogy ilyesmit gyűjtenek és csereberélnek a mai kölykök. No, nem igaziban, hanem kollekcióban kínált, műanyag apróságok formájában.
A Demokrata Liberális Párt a szakmai érettségi bevezetése miatt kezdeményezte az oktatási miniszter leváltását, ám a vita végén az indítványt a képviselők leszavazták.
Hazaérkezett tunéziai nyaralásáról Pars Krisztián. Az olimpiai bajnok kalapácsvető remekül érezte magát Afrikában, a hangulatát nem befolyásolta a szeptember huszonegyedikei szombathelyi ügye.
A katasztrófaelhárító egységek hozzáláttak az elhasznált fűtőelemek kiemeléséhez a tavaly márciusi földrengés és szökőár nyomán megrongálódott atomerőmű 4-es reaktorában.