Emberi hússal töltött pitét árult egy brazil házaspár és a férfi szeretője. Elismerték a kannibalizmust, sőt azt is, hogy egyik áldozatuk kislányát megetették az anyja húsával.
Július óta rengeteg Internacional-drukker a pokolba kívánta Diego Forlánt, szerintük ugyanis a 33 éves uruguayi kiválóság, a 2010-es világbajnokság legjobb focistája sokáig semmit se csinált a gyepen.
A magyar hatóságoknál nem jeleztek problémát a korábban beültetett csípőprotézisekkel kapcsolatban - közölte az egészségügyi államtitkárság az MTI megkeresésére.
A szervezet szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint országszerte már most százszázalékos kihasználtsággal működnek az Ökumenikus Segélyszervezet szociális intézményei.
A német kancellár a pénzügyi szabályozás további szigorításának és az euróövezeti kooperáció erősítésének szükségességét hangsúlyozta heti videóüzenetében.
A magyar kormány egyenlegjavító intézkedéseinek valószínűleg nem minden eleme tetszik az IMF-nek, de ezzel együtt sem kizárt a kompromisszum - vélik elemzők.
Az elvileg péntek reggel óta érvényes fegyvernyugvás ellenére szombat délig legalább 175 ember vesztette életét merényletek és légitámadások következtében.
Munkatársával szexelt egy 22 éves svéd férfi. Az aktust titokban megörökítette, majd megzsarolta a 35 éves nőt, mondván, ha nem fizet neki, megmutatja a felvételt a családjának.
Mivel a szagok hatnak a tudatalattinkra, álmunkat is jelentősen befolyásolja, milyen illatú hálószobában töltjük az éjszakát. Mint kiderült: amennyiben kellemes virágillat vesz bennünket körül, a gyötrő rémálmok jó eséllyel messzire elkerülnek.
Az iráni atomvita legégetőbb kérdéseit a The Wall Street Journal lapjain Marc Gerecht, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egykori munkatársa.
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vette át Lady Valerie Solti Orbán Viktor miniszterelnöktől szombaton a Parlament Munkácsy-termében.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) minden arra jogosult szakszervezettel a törvényi előírásoknak megfelelően egyeztet és tárgyal - így reagált az MTVA Sajtóirodája szombaton az MTI-nek a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (PHDSZSZ) által kiadott, az MTVA szakszervezetei jegyezte közleményre.
Ecuadort aggasztja a WikiLeaks-alapító egészségi állapota, ezért arra kéri a brit hatóságokat, tegyék lehetővé számára, hogy felkereshessen egy londoni kórházat.
A londoni olimpián a 4x100-as váltóval aranyérmet szerző amerikai Tianna Madison, valamint honfitársa, a 60 méteres gáton kétszeres fedett pályás világbajnok Lolo Jones is bekerült az Egyesült Államok női bob-válogatottjába.