Budapest — Bolgár színekben versenyez jövőre Douchev-Janics Natasa (30)! A háromszoros olimpiai bajnok kajakos szülőhazáját, Szerbiát akarta képviselni a versenyeken, de a terve úgy tűnik, meghiúsult.
Leányfalu-Budapest - A strasbourgi bíróságon az ír gázoló ügye! Információink szerint azt vizsgálják, hogy követett-e el jogsértést Írország, és ha igen, milyet, amikor kihagyta az eljárásból Zoltaiékat, akiknek két gyermekét gázolta el Ciaran Tobin (42).
Komoly bejelentéseket, a kormányzat gyors és hatékony intézkedéseit várják az MTI-nek név nélkül nyilatkozó önkormányzati vezetők, akik szombaton részt vesznek az Önkormányzatok az adósság csapdájában című konferencián Budapesten. A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond.
Jessica Biel bevallotta, nem tudta abbahagyni a sírást, mikor immár házastársa, Justin Timberlake szerenádot adott a tiszteletére, miközben a színésznő a folyosón sétált.
Budapest — A Voice-ban lépett ki a rivaldafénybe a 90-es évek titokzatos női énekhangja, aki az akkori legnagyobb hazai slágereket énekelte, míg a sikert mások élvezhették, ahogy a klipekben is mások szerepeltek.
Hiába az ÁNTSZ vizsgálat, az állami egészségügyben mindennapos gyakorlat fél éves, sőt, 8-9 hónapos várakozási időre kötelezni az ellátásra szoruló fogyatékosokat. Mindezt, noha többszörösen szabályellenes, mégsem büntetik semmilyen módon az erre illetékes hatóságok, illetve az állam, mint fenntartó.
Budapest ‒ Alig egy év alatt lezárták a nyomozást Oláh Ibolya (33) támadója, P. László ellen. A Blikk értesülése szerint a férfinak garázdaságért kell felelnie, amivel nagy bajt csinált magának, hiszen az énekesnő megtámadása előtt néhány héttel szabadult a börtönből, így könnyen visszakerülhet oda.
Új polgármestert és képviselő-testületet választanak holnap Tiszavasváriban, miután a Jobbik és Fidesz helyi együttműködése megbukott. A szélsőjobboldali párt "fellegváraként" emlegetett városban azért kell időközi voksolást tartani, mert az önkormányzat augusztus 1-jén feloszlatta magát azt követően, hogy hét helyi képviselő frakcióalapítási szándéka miatt a Jobbik kisebbségbe került.
Jogerősen is visszahelyezte korábbi tisztségébe a Zalaegerszegi Törvényszék azt a két kaposvári bírót, akiknek ügyét az országban elsőként tárgyalta másodfokú bíróság.
Erőltetett határidővel, így sokkal drágábban vág neki a belváros Erzsébet hídi bevezető szakasza másfél évig tartó átalakításának az V. kerület és Budapesti Közlekedési Központ - miközben nem titkoltan a 2014-es választásokat célzó presztízsberuházásról van szó. Jóllehet óriási dugók lesznek emiatt, közel sem biztos, hogy jobb lesz a helyzet az átépítés után - vélik szakértők. Míg Rogán Antal a…
Az eredetileg a BKV - drasztikusan csökkenő - állami támogatásának pótlására kitalált közműadóra éppen a "kedvezményezett" fővárosi önkormányzat fog ráfizetni - figyelmeztetett a fővárosi MSZP. Ma ugyanis az a helyzet - magyarázta lapunknak a szocialisták budapesti frakcióvezető-helyettese -, hogy a kerületi önkormányzatok vethetnek csak ki építményadót, aminek viszont nagy részét a fővárosi…
Jelentős, mintegy 500 milliárd forintos adósságrendező-csomagot jelenthet ma be Orbán Viktor. Ezzel az állam átvállalná az önkormányzatok teljes, 1200 milliárdos adósságállományának csaknem felét. A lépést nagyrészt a kormány át nem gondolt, a helyhatóságokat jogilag és pénzügyileg ellehetetlenítő államosító intézkedései kényszerítik ki.
Ha a munkáltatók emelik a minimálbért, munkahelyek szűnhetnek meg, ha marad a legkisebb bér összege, a 600 ezer minimálbérből élő kerül még lehetetlenebb helyzetbe. A munkavállalói oldal képviselői ragaszkodnak az emeléshez, a munkáltatók szerint ez elképzelhetetlen, a kormány álláspontja azonban nem ismert. Pedig a kabinet dönt; az OÉT-utód Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs…
BUDAPEST — Keresztes Ildikó (48) hosszú idő után újra jól érzi magát. Olyannyira sugárzó és csinos, hogy ezt a változást a környezetében mindenki észreveszi rajta. Mindez azért van így, mert az X-Faktor mentornője újraértelmezte az elmúlt, különösen nehéz időszakot, azokat az éveket, amelyeket együtt töltött korábbi férjével, Kicska Lászlóval, illetve amit az azóta eltelt hónapokban, a válás…
Aki tegnap 17 órakor indult munkából hazafelé, még világosban tehette ezt meg, hétfőn 17 órakor már csak szürkületben, vagy sötétben utazhat otthonába. Ez az egyik következménye annak, hogy szombatról vasárnapra virradóan hajnali három órakor vissza kell állítani a mutatót 2 órára. Vagyis ajándékba kapunk egy egész órácskát.
A moszkvai vezetők egykori orvosa nemcsak nagyhatalmú pacienseiről tárt fel eddig ismeretlen tényeket, hanem Csernobilról, a beszláni tragédiáról és a moszkvai Dubrovka színházbeli vérengzésről is tudott újat mondani.
Irániaknak ítélte az Európai Parlament az idei Szaharov-díjat. Az ötvenezer eurós elismerést Naszrin Szotudeh ügyvédnő és Dzsafar Panahi rendező kapja, mert felléptek hazájukban az emberi jogok érvényesüléséért. A díjat december 12-én, az Európai Parlamentben adják át.
Bár Carla Bruni, az Elle magazinnak adott interjújában azt állította, férje, Nicolas Sarkozy nem kíván visszatérni a politikai életbe, egyes vélekedések szerint nem szabad annyira forrón enni a kását. Franciaországban ugyanis új jelenség bukkant fel: a Sarkozy iránti nosztalgia, a "Sarkostalgie".
Az amerikai államok mintegy kétharmadában vehetnek részt korai szavazáson azok a választók, akik a választás napján nem tudnak részt venni a voksoláson. A kiszivárgott eredmények egyes államokban Obama két százalékos előnyét mutatják ki, de ez még semmit nem jelent, mert a közzétett adatok szerint a demokrata szavazók közül éltek legtöbben a korai szavazás lehetőségével.
A Szabadság Népének (PdL) szétesését gyorsíthatja fel Silvio Berlusconi bejelentése, aki szerda este közölte, nem kíván a jobboldali politikai erő listavezetője lenni a jövő év első felében esedékes parlamenti választáson. A PdL vezetősége jövő kedden tárgyal a december 16-ra tervezett előválasztás részleteiről.
A Milla a politika megrendelőit képviseli a pártok elitjeivel szemben. Ereje a tömeg miatt van. A keddi tüntetés jobban sikerült a vártnál, de a munka neheze csak most kezdődik, mondta a Heteknek Rényi András művészettörténész, a Milla egyik szervezője.
Két film, nőkről. Két homlokegyenest más nézőpontból. Az Ízek palotája a francia elnök konyhaséfjét énekli meg franciás humorral, Catherine Frot főszereplésével és Christian Vincent rendezésében. Az osztrák Ulrich Seidl a női szexturizmusról rendezte meg dokumentarista kegyetlenséggel a Paradise: Love - Szerelmet a feketepiacról című filmjét Kenyában, Margarete Tiesellel a főszerepben.
Egyre nagyobb keletje van a városi sétáknak. Nem a Halászbástya-Citadella-Parlamet féle látványosságokra kíváncsi a pesti nép, azt meghagyja a turistáknak.
Hárman megsérültek, amikor négy személygépkocsi tisztázatlan körülmények között összeütközött Budapesten, a X. kerületben, a Határ úti felüljárón - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.
A múlt havi bizonytalansággal ellentétben ezúttal egységesen úgy gondolják a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők, kedden ismét kamatot vág a jegybank. A csökkentés mértéke 25 bázispont lehet,...
A The Economist szerint az október 23-ai évfordulónak a nemzeti egység napjának kellett volna lennie Magyarországon, ám a két rivális gyűlés több tízezer demonstrálója jelezte, hogy mennyire polarizálttá vált a magyar társadalom a "harcias miniszterelnök" és "populista pártja" uralma alatt.
Tovább estek a héten a finomított termékárak, melynek köszönhetően szerdától a hazai kutakon ismét árcsökkenésre kerülhet majd sor. A benzin esetében akár ismét jöhet egy méretesebb, literenként akár...
Csúsztatásokról és a kormánypártok által szervezett Békemenet, illetve a Milla tüntetése közti létszámkülönbségek torzításáról beszélt Kumin Ferenc a köztévében.
"A romák közti magas mentális betegségek oka, hogy a roma kultúrában megengedett a testvérek, unokatestvérek közti házasság, vagy a szimpla szexuális kapcsolat" - többek között ezt írta angol nyelvű egyetemi tankönyvében Jeszenszky Géza.
Három nap múlva indul az utolsó "klasszikus" kötelező kampány, hiszen az új törvényi szabályozás értelmében januártól év közben is válthatnak biztosítót az autósok. Ez mindenképpen hatással lesz a biztosítók idei stratégiájára.
A pedagógusszakma, így a gyógypedagógusok kiválóságai szélesebb körben részesülhetnek elismerésben a jövőben az oktatási államtitkárság új jogszabálytervezete szerint - tájékoztat az MTI.
A hazai pályán versenyző Casey Stoner nyerte az Ausztrál Nagydíj időmérő edzését a Moto GP-ben. A kétszeres világbajnok fél másodpercet vert a mezőnyre.
Nem valószínű, hogy az Európai Bizottság megszünteti Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást - értesült a Magyar Nemzet. A kormány lobbilizik az uniós forrásokért, amiket az eljárás fenntartása...
Minden, ami egy házban megtörténhet. Talán még egy kicsivel annál is több, hiszen egy őz fúrja át magát a fürdőszoba mozaikfalán az Erzsébet téren felállított mintalakásban. Az ideiglenes épületben az Allianz szemlélteti a 10 legtipikusabb háztartási balesetet. Így aki eddig el sem tudta volna képzelni, mi történik a gumikacsával, ha nyitva marad a fürdőszoba csap, az megnézheti egy iPad…
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!