Mallorca – Bár csapata, a Real Madrid fölényes, 5-0-s győzelmet aratott Mallorcán a spanyol futballbajnokság legutóbbi fordulójában, mégis felhúzta magát Cristiano Ronaldo (27).
Budapest – Kásás Tamás (36) életében véget ért egy korszak, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó M. Kiss Csaba újságíró segítségével egy könyvben tett pontot az eddigi csodás szereplés végére. Az Ulpius-ház Kása című kiadványából a Blikk elsőként közöl részleteket, a mostaniból például kiderül, Kásás klórallergiásan érte el sikereit.
Liptai Claudia is vallomást tett ma a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon annak kapcsán, hogy tavaly szeptemberben orrba vágták akkori szerelmét. B. Péternek, aki akkor a Mokka szerkesztője volt, eltört az orrcsontja, kiszakadt a metszőfoga, az arccsontja pedig megrepedt.
Unja már a tavalyi holmijait, ám engedheti meg magának, hogy ezrekért felújítsa téli ruhatárát? Ne keseregjen, inkább szedje össze a régi darabokat, és készítsen egy vadi új viseletet belőlük! Bátki Szilvia és Bácskai Anita hobbiművészek megmutatják, hogyan.
Oslo - Egil Olsen (70), a norvég labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya fiatal csapattal érkezik a november 14-i budapesti, Magyarország elleni felkészülési találkozóra.
Nemrégiben tartották meg Mustafa Yussuf tárgyalását, aki egy fiatal lányt Manchesterben az utcán megerőszakolt, majd ezt követően elhagyta a helyszínt. Az áldozatot nem sokkal később egy második tettes szintén zaklatta szexuálisan, de azóta sem akadtak még a nyomára.
Párizs - Hamarosan letartóztatják azt a szabadúszó fotóst, aki szeptember elején több száz felvételt készített a nyaralását töltő Vilmos hercegről és Katalin hercegnőről.
Budapest - Tibor pontosan olyan volt, mint amilyennek a telefonbeszélgetéseink alapján elképzeltem: magas, fess, vagány, de mégis komoly férfi. Látszólag jókedvűen beszél a limuzinsofőrök mindennapjairól, de azt egy pillanatig sem titkolja, hogy nyomot hagytak rajta a Cadillac és a Hummer kormánya mögött töltött évek - olvasható a Taxisvilág, Hungary című könyvben.
Sümeg — Összekötötték a munkát a szórakozással a Jóban Rosszban sztárja. A TV2 napi sorozatának főszereplői ugyanis azok után, hogy lovagkori ruháikban leforgattak néhány jelenetet a szériához, hatalmas, féktelen bulizásba kezdtek.
Budapest — Egy éve szinte egyik napról a másikra omlott össze Fehér Adrienn (38) élete, az énekesnő ugyanis rájött, hogy férje és két gyermeke apja kettős életet él, Bulgáriában is van egy családja.
Las Vegas — Álompénzt nyert a pókerasztalnál egy magyar. Koroknai András (30) hatodik helyével 1,640 millió dollárt, vagyis 364 millió forintot zsebelt be a póker-világbajnokságon Las Vegasban.
Budapest — Különleges segítség érkezett a Blikk szerkesztőségébe kedd reggel. Az abonyi magánállatkert 10 hetes oroszlánkölyke segített az aktuális rovat munkatársainak megtervezni a szerdai újságot.
Súlyos sérüléseket szenvedett egy 12 éves kerékpáros fiú, akit egy gépkocsi ütött el Orosháza belvárosában. Azt még nem tudni, hogy az autós volt-e figyelmetlen vagy a gyerek gurult a kocsi elé.
Magyarország - Tovább titkolózik a Belügyminisztérium (BM) és a katasztrófavédelem (OKF), hogy miért és hogyan fegyverzik fel a tűzoltókat. Két napja próbáljuk megtudni tőlük, miért kapnak gépfegyveres kiképzést a tűzoltók, ki ellen akarják bevetni őket.
A Los Angeles-i reptéren tartóztatták le a rendőrök “Sarah Connor fiát”, a Terminator 2-ből ismert, Edward Furlongot. A drogproblémákkal küszködő egykori filmcsillag már szinte nem is emlékeztet önmagára, és a reptéren azért vették őrizetbe, mert köpködött és rángatott egy nőt.
Bár a Vasárnapi Blikk hasábjain rendszeresen ajánlja az olvasóknak a kedvenc könyveit, hamarosan a saját kötete is megjelenik. Hadas Kriszta (41) a családja életéről írt önironikus és vicces karcolatot.
Jó néhány olyan hasznosnak vélt szokásunk van, amelyek valójában többet ártanak, mint használnak. Nem ajánlatos például étkezés után közvetlenül fogat mosni, s az ásványvizek kortyolgatása is inkább kúraszerűen javallott.
Magyarország - Tovább titkolózik a Belügyminisztérium (BM) és a katasztrófavédelem (OKF), hogy miért és hogyan fegyverzik fel a tűzoltókat. Két napja próbáljuk megtudni tőlük, miért kapnak gépfegyveres kiképzést a tűzoltók, ki ellen akarják bevetni őket.
Dunaegyháza—Kecskemét — Csak az utolsó pillanatban látta meg az út szélén gyalogló embereket – információnk szerint ezt állította a rendőröknek M. Ákos (28) a kihallgatása során.
Bár a Vasárnapi Blikk hasábjain rendszeresen ajánlja az olvasóknak a kedvenc könyveit, hamarosan a saját kötete is megjelenik. Hadas Kriszta (41) a családja életéről írt önironikus és vicces karcolatot.
Budapest - Alkotmányba iktatták a választási regisztrációt, miután a kormánypárti többség hétfőn módosította az alig 10 hónapja hatályban levő alaptörvényt.
Salgótarján — Csak átmenetileg könnyebbülhetett meg hétfőn Gáspár Győző (38) és felesége, Bea (39). Mint ismert, Győző első fokon 1 év 8 hónapot kapott, Bea 1 év 6 hónapot, három évre felfüggesztve.
A 49 éves Sandra Clinch egy ollóval szúrta le férjét mindössze azért, mert nem segített neki a nagytakarításban Carnwall városában. A környékbeliek szerint az asszony temperamentumos természettel rendelkezett. Az ügy tárgyalását tegnap tartották.
A népszerű műsorvezetővel, Rákóczi Ferivel indít a SuperTV2. Sokáig azt hittük, ő lesz a Voice, műsorvezetője, ám végül Szabó Kimmel Tamás színész kapta meg a feladatot.
Helyi idő szerint tegnap hajnal 1 órakor csapott le Amerika keleti partvidékére a Sandy hurrikán, amit azóta poszt-trópusi ciklonná minősítettek át. Eddig legkevesebb mint 39 halálos áldozatot követelt Amerikában a vihar, amelynek útját kirobbanó erejű széllökések, özönvízhez hasonló áradás és pusztítás kísérte. A rongálás súlyos anyagi károkkal járt, de számolni kell az esetleges ökológiai,…
Vettel pihenéssel, Alonso a szamuráj harci szellem felélesztésével próbál felkészülni a hét végi futamra. A Ferrari pilótája szerint az utolsó három versenyen könnyen ledolgozható 13 pontos hátránya.
Budapest - Négy feleséget kereső gazda, tizenkét hölgy és megszámlálhatatlan mennyiségű állat – ez az RTL Klub Házasodna a gazda című műsora, amely szerda este startol a képernyőn!
A kislányom még csak 13 éves, de mindig a fiúkról beszél. Elmondja, hogy ki tetszik neki, de szinte hetente váltogatja a „nagy szerelmeket”. Kell féltenem már most attól, hogy később kikapós kamasz lesz belőle, aki állandóan váltogatja a pasikat, és könnyen adja magát? Lehet még ez ellen tenni valamit?
Számos fórumon hangozgatják, hogy a mozgás mennyi problémára jelent gyógyírt, de mindennél többet mond egy személyes példa. Kolléganőm, Tamás Rita harmincas évei közepén talált rá újra a sportra, élete azóta óriási fordulatot vett: megszabadult például a pánikbetegség okozta szörnyű kínoktól.
Csoda, hogy életben van az a brit kisfiú, akinél brutális reakciót váltott ki egy fájdalomcsillapító. A pirula lenyelését követően a gyerek bőrének 65 százaléka levált.
Előzetesbe helyezte a rendőrség kedden délután azt a 28 éves fiatalembert, aki ittasan halálra gázolta három barátját Dunaegyházán. M. Ákos saját születésnapját ünnepelte, részegen akart hazavezetni, de elvesztette uralmát dzsipje fölött, és nekihajtott a barátainak.
Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség egy 11 éves felsőmocsoládi kisfiú eltűnése ügyében. Szita Bence hétfőn este hét óra körül a kaposvári Tesco parkolójában lévő játszótérről tűnt el és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.