A Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tagja lett október 1-jétől a közepes és nagy sertés- és marhavágó, illetve feldolgozó üzemeket tömörítő Magyar Húsiparosok Szövetsége.
A fiatal Mahdi Gilbertet sokan példaképüknek tartják, hiszen a fiú bebizonyította: semmi sem lehetetlen. A 20 éves kanadai srác alkarok nélkül is szemkápráztató kártyatrükkökre képes.
A Költségvetési Tanács elnöke egy soproni konferencián azt mondta: a KT már 2012-re nézve is rendkívüli határozottsággal hívta fel a figyelmet a tartalékképzés fontosságára.
Szerdán egy török település elleni szíriai támadásban öt ember halt meg. Egy hivatalos forrás azt mondta: Szíria nem adott magyarázatot, és bocsánatot sem kért.
A West Street-i lakosok arra panaszkodtak, hogy elviselhetetlen bűz árad az egyik házból. A szakembereket bizarr látvány fogadta, amikor betörtek a bűzös lakásba.
A popsztár a tőle megszokott módon megint provokál és lázít. Antwerpeni koncertjén húsdarálóba ugrott, és egy felfújt gumiméhből bújt elő, így üzent a világnak: új ember lett.
Miskolc - A DVTK költségvetését felborította, de a diósgyőri fanatikusoknak még várniuk kell arra, hogy megtudják, miért fizet a hírek szerint havi hétmillió forintot a klub Rudolf Gergelynek (27).
Az Európai Pénznyerő Automatákat Üzemeltetők Szövetsége emlékeztet arra, hogy az Európai Bíróság már Lengyelországban jogellenesnek ítélt hasonló intézkedéseket.
Katonaorvosok láttak el egy balesetet szenvedett idős hölgyet az Önkéntes Műveleti Tartalékosok eskütétele előtt csütörtökön. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, miután egy motoros elsodorta – tudta meg a Bors.
250 hajógyári munkás hatolt be a védelmi minisztérium területére, azt kiabálták, hogy megoldást akarnak elmaradt bérük kifizetésére és nem elbocsátást.
A bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolta V. László és társai előzetes letartóztatásának meghosszabbítását.
An international consensus is needed in shaping the future of cyberspace, British Foreign Secretary William Hague told the opening of a two-day international conference organised by the Hungarian Foreign Ministry on internet security and cybercrime on Thursday. He said this was "urgent" and "unavoidable".
"A szlovák állampolgársági törvény napjaink Benes-dekrétuma, mivel arra készteti az érintetteket, hogy elhagyják az országot" - közölte Lomnici Zoltán.