A mostani találkozó volt az első lépés, ahol egyeztettek a két párt közös elképzeléseiről, és megteremtették a jövőbeli együttműködéshez szükséges keretet.
Több ezer ember veszítheti el az otthonát a következő hónapokban, ugyanis március elsejével lejárt a kilakoltatási moratórium. Az eladósodott, fizetésképtelenné vált családok rettegve és reményvesztetten gondolnak a jövőre. Gyermekek, idősek is utcára kerülnek.
A nemzetierőforrás-miniszter szerint mind a társadalomnak, mind pedig az idősödőknek mindent meg kell tenniük azért, hogy az érintettek egészségben, lehetőleg a családban és tevékenyen éljenek.
Florida - Fia 16 éves barátját veri egy apa, azon a videón, mely tavaly augusztusban megbotránkoztatta a világot. A férfi akár 57 év börtönt is kaphat tettéért.
Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa egy hétfői budapesti idősügyi konferencia szünetében kérdezték újságírók.
Az új polgári törvénykönyv tervezetéből nem látszik, hogy nyilvánosak maradnának a közpénzzel kapcsolatos szerződések adatai - véli a Transparency International.
Közeleg a nőnap, amikor a férfiak szeretnének a hölgyek kedvébe járni. De vajon melyek a nők legtitkosabb vágyai? A következő teszt kizárólag női olvasóinknak készült, ezt kitöltve kiderül, mi lakozik igazán a lányok, asszonyok szívében.
Orbán Viktor hétfői parlamenti felszólalásában azt mondta: a kormány a tehermegosztás jegyében a terheket nem az emberekkel, hanem a nagyvállalatokkal akarja megfizettetni.
A magyar alkotmánybíróság elnöke, Paczolay Péter, aki szintén megfigyelőként volt jelen azt mondta: a választás szabad volt, de tisztasága megkérdőjelezhető több esetben.
Felrobbantották a honvédség tűzszerészei azt a II. világháborús robbanószerkezetet, melyet egy tótkomlósi család ásott ki házának kertjéből földmunka végzése közben – írja a BEOL.hu. A bomba miatt három családot kellett kitelepíteni.
London — Tom Cruise (49) világhírű kémfilmjének címét idézik az angol fővárosban a labdarúgó-Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő kedd esti visszavágója kapcsán.
Idén a Williams istállóban igyekszik bizonyítani Bruno Senna, amelynek színeiben nagybátyja, Ayrton Senna 1994-ben életét veszítette a San Marino GP-n. A 28 éves pilóta a két hét múlva kezdődő idény előtt az ezzel kapcsolatos érzéseiről is beszélt.
Az Amerikai Magyar Emberi Jogi Alapítvány elnöke szerint a magyar államnak jobban kellene tájékoztatnia az itteni helyzetről az Amerikai Egyesült Államok politikusait.
A MOGYE román diákszervezetének felhívására szemtanúk szerint több mint 150 egyetemi hallgató demonstrált hétfőn Marosvásárhelyen, a Maros megyei prefektusi hivatal előtt.
Kiss Ramóna tíz éve alakítja Szentmihályi Zsófit a népszerű sorozatban. Most elárult magáról pár dolgot, amiből kiderül Ramóna egy talpraesett, vagány lány. Két lábbal áll a földön, de vonzza a mélység is: merthogy a búvárkodás a legkedvesebb szenvedélye.
Olivenza - Fél szemmel is bikát győzött a súlyos sérülése után az arénába visszatért matador, akit szemellenzője miatt ma már mindenki csak a Kalózként emleget.
A Rákóczi Szövetség nem rendelt meg telefonos közvélemény-kutatást a szlovákiai választásokkal összefüggésben, és politikai tevékenységet nem folytat - közölte a szervezet.